|
 Egy őszinte világban nem lenne ránk szükség – írta magáról a Blikk legutóbbi reklámkampányában. Elgondolkodtatott ez a szlogen, mert ugyan hangzatos és részvétet sugall, mégis hallani véltem az óriásplakátok árnyékából a szerkesztői kacajt. Az is különös, hogy a bulvárlapokat nem csak a mindennapokba bennragadt unatkozó tömeg olvassa, mivel Bódi Szilvi mellei és szegény Albert Györgyi alkoholizmusa mindenkit érdekelt, a hat elemitől a doktori iskoláig. Tehát a kérdés marad kérdés: az emberek miért olvasnak bulvárt? Miért olvas bulvárt az is, akinek simán túllép ezen a jelenségen az intellektusa?
A kiinduló kérdésre Lippai Viktor roppant okos gondolataival nyitom a választ.
"A bulvárolvasás nem intellektusfüggő. A bulvár sorsokat, valódi vagy valódira kreált életeket tol az arcodba, hogy okulj, örülj, gyűlölj, szeress, ráadásul választhatsz magadnak példaképet is a panoptikumból. A bulvár sztárjai a csoportodhoz tartoznak, de mindenki más csoportjához is egyszerre. Olyanok, mintha mindenki szomszédai lennének. Ráadásul alapvető ösztönökkel operál, így még ha fel is ismered, hogyan működik, és tudod, hogy önmagadat alázod meg a bulvár befogadásával, akkor is csinálod.
Ha adhatnék két tanácsot az embereknek a bulvárral kapcsolatban, azt mondanám. Egyrészt sohase bízz olyan emberekben, akik azt mondják, hogy ők sohasem olvasnak-néznek stb. ilyesmit. Másrészt próbáld meg érzelmek nélkül kezelni egy ilyen sajtóterméket, élvezd a remek szerkesztést, témaválasztást, egy-egy celebprojektnek az ívét, szórakozz, de semmiképpen ne legyenek hasonló érzelmeid, mint a valódi, téged körülvevő emberekkel kapcsolatban."
Valóban nem tűnik intellektus-függőnek a bulvárolvasás, sokkal inkább a lelki hátterére érdemes figyelni. Néhány perc erejéig a "sztori" remekül kompenzálja megingó önbizalmunkat, hogy lám, a csillogó-villogó celeb is elmegy teszkózni, neki is feltörik a kocsiját, őt is otthagyta a pasija, csalja a nőjét, elkapták drogozás közben stb. Úgy tűnik jót tesz az olvasói léleknek az egyoldalúan láttatott bulvárvalóság. A bulvársajtó színes oldalain tálcán kínálja fel a sztárt, erre az olvasó gyorsan és egyoldalúan ítél, mint a mesékben. Ha az olvasó ráadásul ronda és irigy is, akkor kifejezetten megkönnyebbítő, mikor azt olvassa, hogy lám a széparcú és csinos színésznő valójában csaló, bűnöző, drogos, pornósztár stb. A bulvártörténetek kiszolgálják az emberek gyengeségeit, ugyanakkor terapikus funkciójuk is van, hiszen a kisember szennyese eltörpül a sztáré mellett, így erősítik az önbizalmat. Ráadásul feloldoz a bűntudat alól, ha Sztár Sanyi is megcsalta az asszonyt, mert akkor én is megtehetem, nem? A történetek hitelessége lényegtelen, valójában nem akarja tudni az olvasó, hogy igazak-e, hisz elveszne a varázs. A leírt szöveg amúgy is kodifikál bármit, lehet az hazugság vagy rágalom is akár. Összességében szoros kapcsolatot érzek a mesék és a bulvársajtó funkciója között, ez utóbbi persze már felnőtteknek szól. Cél a szórakoztatás, a mindennapok világából való kiragadás, feszültséglevezetés és a hárítás.
Várom az érveiteket pro-kontra: szerintek üdvözítő vagy visszataszító a bulvár léte világunkban? Válaszaitokat kérlek indokoljátok.
Kapcsolódó írásunk:
A Nagy Pornó Bulvár Szinergia, avagy maszturbáció az esti mese helyett
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A kezdetekről, az elkocsorcsosulá sról és arról, hogy a pletyka nem egyenlő feltétlenül az igénytelenségge l és a bulvárral minden esetben.
Az adás meghallgatásába n viszont nem tudok sajnos segíteni.
Talán nem volt bölcs Liptai Viktor "roppant okos gondolatai"val indítanod. Sajátjaid, jobban kifejtve bizonyára bölcsebbek lettek volna.
amúgy a bulvárnak mindannyian látjuk a káros és talán páran a hasznos, építő funkcióit is. de kiváncsi vagyok, h szerintetek miért káros és miért hasznos a bulvár, mert nekem is megvan erről a roppant okos véleményem, de nem feltétlenül van igazam:-)
Azért nem hallgatok/nézek/olvasok SOHA bulvárt, mert az én értékrendem alapján nem képvisel SEMMILYEN értéket. Ebből fakadóan minden azzal töltött percet fecsérlésként élném meg az igen rövid életből.
Azt a mondatodat, hogy "sohase bízz olyan emberekben, akik azt mondják, hogy ők sohasem olvasnak-néznek stb. ilyesmit", kikérem magamnak és a leghatározottab ban visszautasítom.
A bizalom egy kibaszottul fontos fogalom. Ezzel játszani ilyen kontextusban nem szabad.
én olvasok bulvárt, nem érzem gyengeségnek, de iszony büszke lennék magamra, hogy olyan szépen tudnék írni ez ügyben magamról, mint Maho.
Anno Vespasianus megépítette a Colosseumot, hogy ne őt basztassák a népek. Most megteremtették a valóságsókat. A bulvár és társai azt a célt szolgálják, mint akkor a rabszolgákat cafatokra tépő oroszlánok. Örömítik a népet.
Bizalom tekintetében Mahoval értek egyet.
Judit: igen, maga a bulvár, szűken nézve. De én belevontam a többi hasonlót is. Lehet ez volt a baj. Mert nekem egy kaptafa.
sohasem tudnék megbízni benned, még akkor sem, ha igazat írtál. még akkor sem, ha életedben nem néztél végig egy magazinműsort, nem olvastál egy-egy "celebpletykát" vagy nem hallgattad végig a munkatársad történetét erről vagy arról az aktuális majmokról, akikről a éppen gyakran van szó a tűz körül.
"Azért nem hallgatok/nézek/olvasok SOHA bulvárt, mert az én értékrendem alapján nem képvisel SEMMILYEN értéket. Ebből fakadóan minden azzal töltött percet fecsérlésként élném meg az igen rövid életből." - írod, és hozzáteszed, hogy a bizalomról szóló kitételemet a leghatározottab ban visszautasítod.
viszont csinálod maho, csinálod.. gondolok itt a bonnie és clyde (tökmindegy mikor történt, egyértelműen bulvártéma), az utáljuk együtt Amerikát, a szökőáras cikked pl bulvárírások.
Az általad említett cikkeket olvasd el. Az amerikásra 6 másodpercet, a gyilkososra 12 másodpercet szántál. Ha neked a történelem értelmezése, egy világtragédia okainak és következményein ek véleményezése, valamint a hidegvérű gyilkosokról szóló összefoglaló egyenértékű a mittudomén milyen valóságsóval vagy a blikk mittudomén milyen szilviának melleivel, akkor a hiba nem az én készülékemben van.
Mondd, neked mi tartozik a bulvár fogalmába?
"Még mielőtt elvernénk a port a bulváron, azért tisztázni kell, mi is az a bulvár. Merthogy mostanra ez a fogalom egyfajta multifunkcionál is szitokszóvá kerekedett, amit minden produkcióra használunk, amelyet nem érzünk kellően emelkedettnek.
Most ne firtassuk, hogy a jórészt politikai pártok által delegált médiaszakértőkb ől álló testületen hogyan fest az erkölcscsőszi kacagány. De nem lehet elmenni amellett az apróság mellett, hogy az ORTT, a magyar média felett álló egyetlen hatóság, mit is ért bulvárosodás alatt.
Egybehangzó vélemények szerint a bulvárnak mint műfajnak lényeges vonása az események dramatizált és perszonalizált ábrázolása. Nem a háttérre, az összefüggések feltárására, nem a tárgyilagosságr a koncentrál, hanem az eseményekre és benne szereplő személyekre. A történéseket pedig valóságos környezetükből kiragadva, leegyszerűsítve , sztereotipizálv a, önálló történetként mutatja be. A szenzáció, a sokkolás mint a szórakoztatás legfontosabb eszköze kerül előtérbe.
A kereskedelmi tévécsatornák alapvetően saját előállítású sztárjaik köré építik műsoraik javát - a kereskedelmi televíziók már csak ilyenek. Ebben az értelemben eleve a bulvár köré szerveződnek. De önmagában az, hogy "a szórakoztató jelleg került előtérbe", még nem azonos a bulvár előretörésével. A szórakoztatás ugyanis nem egyenlő a bulvárral, és nem igaz az a meghatározás sem, hogy bulvár az, ami érdekes - bármit mondanak a bulvárkorifeuso k. Kinek mi az érdekes. A bulvár egy szemléletmód, amelyben az érdeklődési körök, a hozzáállás elég jól behatárolható.
Másrészről lehet azt mondani, hogy a televíziós műsorok nagy része ócska, kínos, közönséges, partikuláris, gagyi, de ez nem vonatkoztatható egyetlen műfajra, azaz nem csak a bulvárra lehet igaz. Ahogy a "Vers éjfél után" sem feltétlenül a magas művészet hősiesen küzdő végvára.
Különben is, mi lenne egy televízió feladata, ha nem a szórakoztatás? Az persze más kérdés, hogy kit mi szórakoztat. Vagy hogy ki mit gondol arról, mi lehet szórakoztató." (hullámvadász)
a természeti katasztrófa elsőrangú bulvártéma, lényegében minden az, ami a félelemmel, gyilkossággal, szexxel, társadalmi jelenségek felületes ábrázolásával él, de már a cím is tehet bulvárossá egy ismeretterjeszt ő munkát. pl az ipm is választ számos esetben bulvártémát.
az ábrázolás a társadalmi jelenségekhez kapcsolódik, kéretik újrafeldolgozni .
uff.
senki nem haragszik senkire, és a demagógia sem jött át; ezek csupán drasztikus példák, melyek a megértéshez kellenek; illetve ahhoz, hogy több szemszögből vizsgálhassuk dolgokat.
ha minden bulvártéma, egye fene, legyen az; de akkor minden újságíró, bemondó, stb is a műfaj ezen ágát "szolgálja". még akkor is, ha sztem egy esti híradó nem egyenlő egy fókusszal. hatni kell az emberekre, ezt értem. a visszás ebben az, hogy az emberek tartják életben azt, amit ennyire gyűlölve-szeretnek... nem csoda, hiszen az ember ilyen. és éppen ezért a bulvár valójában csak a fejekben létezik; és ezért a léte se nem üdvös, se nem visszataszító...
ha felületességről írsz, akkor ezzel azt is elismered, hogy bármi, amit a bulvár nyújt, hazug. még ezt is hajlandó vagyok megemészteni; azonban ha azt is elismered, hogy a postás vs. pap esete a bulvár legalja, akkor félve és költőien teszem fel a kérdést...: létezik felelős híradás, közlés; bármi...? persze az előbbeikből fakadóan nyilván nem. a szenzáció kell; értem én. nekünk egyszer egy kiváló tanárunk azt mondta, hogy a nők pletykálkodása tartja életben az emberiséget, mert a szociális háló nem feslik szerte meg szana. erők elosztása, stb. lehet, hogy a bulvár ezt a célt szolgálja, csak nagyban, hiszen a léptékek változtak.
a természeti katasztrófák, erőszak, stb mind olyan dolog, amit józan ember nem szeretne látni, mert noha nem élte át, de fél belegondolni. aki pedig átélt már bármi bulvárosat ezügyben, az pontosan tudja, hogy ezek a dolgok nem így működnek. hogyan lehet egy pult mögül egy háborúról tudósítani...? vagy arról, hogy a két ember életében mit jelent az, hogy az egyik megverte gyertyatartóval a másikat...? hát így... ez is a világ, oké; csak éppen elvont és hazug. rágógumi, hogy én is puffogtassak. részben ezek okán nem hiszem, hogy minden bulvár lenne, hiszen a tény tény marad. oké, nem mindegy a téma - ami ugye szenzációt kell hogy hajhásszon. hiányzik az a napi adrenalinszint, izgalmi állapot, ami a barlangfalra rajzolás idején még megvolt...
nem tartoznak a csoportomhoz a bulvár sztárjai; nagyon nem... ha messzire szeretnék menni, akkor feltenném a kérdést, hogy mi szükség van celebeknek nevezett akárkikre...? ők az udvari bolodok? rendben, legyen így. viszont az számomra elfogadhatatlan , hogy ezeket irigyli a köz, mialatt a - és akkor kellően bulváros leszek, ha már téma - valódi drámai dolgok, a valódi élet a szemünk előtt zajlik. vagy éppen pont nem, csupán túl kéne picit látni. ami pluszban elfogadhatatlan számomra, hogy ezek a "valakik" éppen a bulvárság által felkapva egyfajta védettséget is élveznek; olyasmi fajtát, amiért Átlag Polgárnak komolyan fizetnie kéne. ez talán abból a szempontból jó, hogy ha én is egyszer zűrben leszek, talán pont a média húz ki a csávából... de ez így akkor sincs rendben.
fogalma sincs az embereknek, hogy milyen életek zajlanak nap mint nap. és elszomorít, hogy ilyenen kell vitázni, hogy mi a bulvár és mi nem; jó-e ez, stb... miközben ez körülbelül olyan, mint a globalizáció ellen tűntetni. meddő, teljesen...
az irigység... aki nem elég bátor ahhoz, hogy a saját életére büszke legyen, annak egy idézetet hadd mondjak: "ha nincs miért meghalnod, úgy miért élsz?". lehet hatásvadász ez is... nem hiszem, hogy megingott önbizalmat helyre lehet billenteni azzal, hogy "Akárki Csinibaba felszedett 5 kilót; lám, ő sem tökéletes". még ha percekig tart is az illúzó, akkor sem tartom egészségesnek, mert ez azt jelenti, hogy nem vagyok tisztában magammal; az erőimmel és a gyengeségeimmel . ha ettől erősödik az önbizalmam, akkor ennyire a külső világra adnék, és a saját, valamint a legközvetlenebb környezetem véleménye nem érdekelne...? és miféle bűntudat alól oldódok föl...? innen hát az idomíthatóság... ez így nincsen jól; elvész mindenki... valamint el is fásul mindenki - végignézhetem, amint akár élőben megölnek valakit, vagy egy cunami százezrek életét teszi tönkre. de a saját világomban a thaiföldi borzalmak és Győzike hülyeségei között a távolság egy gomb vagy egy lap; miközben az értékrend ki sem alakul, ahogyan a belegondolás sem. ha felnőttként ilyenek az emberek, milyen lesz a jövő nemzedéke...?
ha a történet hitelessége mellékes, akkor a gyereket miért kapjuk ki a rajzfilmek elől...? egyébként sem hiszem, hogy a bulvár és a rajzfilm analóg lenne... nagyon nem. hadd idézzek ismét, ezúttal Feldmár Andrástól: "ha a gyerek egész nap az üres falat bámulja, a szülők orvos hívnak hozzá, az azonnal elviteti a pszichiátriára; de ha a szülők bámulnak egy sík képernyőt, azért nem viteti el őket senki"...
az intellektust teljesen fölösleges belekeverni, ugyanis a doktori iskolának köze nincs ahhoz, hogy ki milyen ember.
hogyan tudsz élvezni bármit, ami eredendően hazug?
miért ne menne a celeb is pl teszkózni...? sőt, wc-re is járnak... lassan kikopik mindenkiből az érzés, hogy emberek élnek körülöttünk, és a szintetiket úgy hazudjuk meg magunknak, hogy lassan már a tükörképem fog borotválni engem, mert előbb hiszem el azt, amit egy keret mutat meg a világból...
napjainkban azonban szerintem a bulvár, a pletyka és az igénytelenség közé sokszor húzhatunk egyenlőségjelet , vagy öntudatlanul/tudatosan is húznak a tartalomszerkes ztők.
a kíváncsiság bennünk van, erre épít a bulvár és a pletyka, csak az a baj, hogy ezen túlmenően sokaknál már ők határozzák meg az igényt is.
tehát egyszerre igényteremtőek és igénykielégítőe k, miközben javarészt igénytelen és sokszor hiteltelen is az egész katyvasz, amit nem átallanak az emberek orra alá dugni nagy, színes címlapokon, míg a (szerintem) fontosabb híreket jól eldugják az újságban, vagy a hírek mögött.
nem mindig minden médium, de gyakran.
amúgy a választás még mindig a miénk, akkor is, ha a választék már lekorlátoz minket. választani azonban sokaknak meg kellene tanulnia.
--
egy dolog a sok közül, amit sajnálok: régen az újságírás feltételezett némi intellektust, tájékozottságot . ma viszont nem ezt látjuk, és szomorú, hogy a napi szenny termelőit újságíróknak nevezik. netán szerkesztőknek.
--
szerettem volna írni a Judit által felvetett témában egy "cikket", de azt hiszem már lekéstem róla.
az is elszomorít, hogy amit a bulvár közvetít, az egy látszatvilág. sok "híreket" (pl kannácskánál eltörött a mécses) úgy írnak, hogy a "hős" befárad a szerkesztőségbe , és lezsírozzák, hogy akkor hétfőn ezt írod, csütörtökön azt.
az emberek, a rajongók elmennek és megveszik az újságot, sokan elhiszik, amit olvasnak és aztán jobban azonosulnak a hőssel, részvétet éreznek iránta (vagy együtt örülnek vele).
képzeljétek el, megtörtént eset, hogy egy egyszerű lány teljesen szerelmes lett egy focistába, kiment hozzá külföldre, abban a reményben, hogy az edzésen találkozik a sztárral és ott összejönnek meg ilyesmi. a lány semmilyen nyelvet nem beszélt, nem szólt senkinek, hogy elmegy, csak a kiútra volt pénze. nem találkozott a sztárral, sőt, tök üres volt a stadion, végül arra lettek figyelmesek a dolgozók, hogy szegény csaj nem tágít el onnan. nem tudtak vele szót érteni, végül egy szerencsés fordulat során kiderült, hogy magyar, se pénze, semmilye, hogy hazajusson, aztán segítettek neki hazajutni (konzulátus vagy ilyesmi). itthon izgultak érte, mikor elment, kerestették, aztán végül hazajutott. azért ment el, mert a bulvár/pletykából kapott kép alapján belezúgott a focistába és elhitte, hogy lehet valami köztük.
szerintem ez valahol elég szomorú.
Izzy, azért csak írd meg. Több szem, több csipa.
Viktor, naná
Jm, ez egy nagyon letisztult, bölcs gondolatfolyam, hálás vagyok, hogy olvashattam. A magam részéről köszönöm.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.