 Klisé, de nem tudok mást mondani, elvégre nincs új a Nap alatt: a gyerekek egész másképp látják a világot, mint mi "felnőttek". Mármint ha felelős, komoly felnőttnek lehet nevezni néha napján bennünket. A gyerekek tekintete sokkal élesebb, mint hinnénk: amikor azt gondolnánk, hogy egy-két ócska trükkel átverhetjük őket, később valamilyen úton-módon úgy is szembesülünk azzal, hogy egy perc alatt keresztüllátnak rajtunk. Érdekes, paradox helyzet elé állítjuk őket: miközben elmondjuk nekik és elvárjuk tőlük, hogy mi a helyes, mi a helytelen, miközben a nagyok felsőbbrendűségével okítjuk őket a jóra és rosszra, addig mi nem feltétlenül így viselkedünk a mindennapi életben. Olyasmit várunk tőlük, amit magunk se tudunk megtenni. Hát csoda, ha egy gyerek ebbe belezavarodik? Ezen ellentmondáson keresztül mutatja be Rogar Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom c. komikus tragédiájában a felnőtt világ morális csődjét. A darabot november 29-én mutatták be az Új Színházban és az előadás eléggé megosztja a kritikusokat.
Roger Vitrac önéletrajzi ihletésű drámája 1909-ben játszódik (az alapkonfliktus majd 100 év elteltével is aktuális) egy polgári családban, ahol a hozzátartozók és barátok Viktor 9. születésnapját ünneplik. Viktor már nem kisfiú, és még nem nagyfiú, pláne nem felnőtt, de már nagyon sokat látott, tapasztalt szűk környezetében a felnőttek hamis, álszent világáról. A születésnapos kiváltságos helyzetével visszaélve rántja le a leplet a felnőttek világáról: van, amikor tudatosan, máskor kevésbé. A kisgyermek szívesen utánozza azt a felnőttet, vagy idősebb gyereket, akiket szeret. Utánzása bármennyire is ártatlan, nem nélkülözi a kritikai élt, hisz mindent pontosan úgy csinál, ahogy tapasztalta. A felismerés, a lelepleződés pedig finoman fogalmazva sem egy kellemes élmény sem a darabbeli figurák, sem a nézők számára. Viktor illetve a szomszéd kislány, Esther így lendíti a komikus tragédia cselekményszálát egyre előrébb. A cselekményidő egyébként egyetlen nap, és akár egy jó klasszicista drámában a helyszín sem változik - ezzel a sűrítéssel, vagy koncentrációval elég megdöbbentő hatást tud elérni Vitrac. A drámai szituáció pedig elképesztően abszurd, időnként borzongatóan groteszk. Nem szeretnék belemenni olyan vitába, hogy mennyire maradt szürrealista vagy mennyire vált naturalistává az előadás. Mindenesetre nem feltétlenül értek egyet azzal a kritikával, amely szerint a színészek élesen stilizálnának. Igen, "felnőtt" szemszögből mindenképp ez történik, de szerintem egy kilenc éves fiú szemével láttatta a rendező, Radoslav Milenkovic a felnőttek világát, és ebből a szemszögből ez már egyáltalán nem tűnik soknak, vagy túlzónak. Ahogy a szexualitás hangsúlyossága, vagy hangsúlyozása is más értelmet nyer: egy gyerek számára a felnőttek "titkos" világa, mindig is a kíváncsiság tárgya volt-van-lesz. Arról nem is beszélve, hogy a szexualitáshoz kötődik a darab tragikus jellege is, amikor Ida Mortemart őszintén, sallangok vagy csúsztatás nélkül válaszol Viktor kérdésére. A válasz pedig felteszi a címszereplő halálos ítéletére az ékezetet.
Az ajánlóban említett kritika: Urbán Balázs:
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.