Szeretem a cseh írókat s mégis kissé félve vettem kezembe a könyvet, melyet drága jó édesapám könyvtárából csentem el pár hónapja. Remélem megbocsátja, jó kezekbe került. Nem ismertem Páralt. Bevallom soha nem is hallottam róla. Nem kell keresni a könyvet, a könyv rádtalál. Álmos délután volt. Akkor megtaláltuk egymást. Pár hétre rá letehetetlenül követelte tőlem, hogy olvassam el. Szeretném ezt a gyönyszemet a Prokontra olvasóival megismerteni, s nem is tán a recenzió írás a célom, mint inkább az ismeretterjesztés, a szó szoros értelmében is.

A könyv szerzője Vladimír Páral. Nekem egy 1976-os kiadás jutott részemül, mely évben volt szerencsém 3 éves lenni. Zádor Margit fordította le. 1971-ben írta a szerző, 72-ben Prágában (kedvenc városomban) kiadták a művet, melyről sikerességét ítélve sajnos nem tudok beszámolni, adatok híján. Az Európa Zsebkönyvek számomra általánosságban két dolog miatt voltak vonzóak. A tartalmuk és az áruk miatt. A könyv, az akkori kiadásakor a mára már nevetséges 16 forintba került. Kissé már megsárgult borítója, elnyűtt lapja azonban számomra olvasás után igen komoly értéket rejtenek. Biztosan tudjátok, az ilyen könyveknek már van valamilyen különleges illata, mely a por s a nyomdafesték sajátságos keveréke, megfűszerezve az idő kíméletlen vasfogának "harapásnyomaival". S már csak a teljesség kedvéért a könyv jelen kiadása 375 oldal.

Szenteljünk néhány sort az írónak is.

Páral 1932-ben, augusztus 10-én született. Jelenleg egyike a legsikeresebb cseh kortárs alkotóknak. Csehországban él, Marienbad-ban a híres spa városban, azonban fiatal férfi korában sok időt töltött az észak-nyugat csehországi Ústí nad Labem városában (megjegyzem, ezen regénye nagyrészben itt játszódik).

Páral az 1960-as években tünt fel, az akkori Csehszlovákiában, mint ragyogó tehettségű novella író. Ekkoriban a kommunista önkényuralom elleni harc jellemző formája az önkritika és a kifigurázás volt, melyet Páral kifogástalan eleganciával gyakran felhasznál műveiben.

Apró fricskák, groteszk és megnyomorodott sorsok, bújtatott államrendszer kritikák, zseniálisan karöltve egy szellemes, fonák, mindazonáltal jól követhető, kifejezetten érdekfeszítő eseménysorban. 1968 táján, Páral első műveinek eredetisége és témaválasztása nem csak a hazai, hanem a külföldi olvasókat is meglepte. Meséi az egészen az alapokig lecsupaszított életről, a statisztikailag reprezentált osztályokról (Páral szeretei a számokat) illetve ezen osztályok mechanikus mindennapjairól szólnak. Páral nem véletlenül él a számok és a gépezetek bűvöletében, hiszen maga is mérnöknek tanult. Nehéz megítélni a stílust. Nem is az én dolgom, nem vagyok irodalmár. Valahol a nemes fajta ponyva és a magas irodalom között lehet megítélésem szerint.

A könyv címe: A száz százalékos nő. Regény mindenkinek.

Nomen est omen, tényleg egy gyönyörű vörös hajú, zöld szemű, húszas éveit taposó hölgy körül játszódnak az események. "Szenvedélyesen vörös, sűrű és hosszú haj, feszes, finom, világos bőr, csillogó zöld szempár, alig tizenkilenc év, egyenes tartás, erősen széttartó mell, keskeny váll, karcsú derék, lapos has, hosszú comb és hosszú láb." A mi kis Sonjánk a kis árvalány, aki gyakorlatilag rabszolgasorban él, főz, takarít, éli a cselédek nyomorúságos életét, egy istenháta mögötti szállodában. Éjjelente a takaró alatt zseblámpával olvassa a szerelmes regényeket. Szülei meghaltak, az érettségit már nem tudta letenni.

Bácsikája vidéken kihasználja s gyakorlatilag egy olyan burokban él, melyben semmilyen jövőkép nincsen a számára. Álmodik. Hegyekről, fehér hercegről, s arról, hogy egyszer feleség lesz, gyermekei lesznek. Nem akar sokat. Bármilyen szociális mintát a burok miatt képtelen felvenni, vagy azokkal akár azonosulni, hiszen nem láthatja azokat. Titokban be-be les a szobákban takarítás közben a szekrényekbe, megtapitja s megszagolja (nemes anyag, finom illat) a gazdag mérnök selyem ingét, bolondosan énekelget, néha megfürdik a vendégek szobájában található fürdőkádban (ez élet mégis szép), s tovább álomdja életét. Sürög-forog, mindenkire szépen mosolyog. Az iránta irányuló szeretetek, törődések pusztán szexuális vágyak (Sona szűz!) vagy alattomos kihasználások.

Szépsége, arányossága, "butuskasága" és bácsikája "zabrálása" és harácsolása okán olyan szituációkba csöppen melyben a szenvedélyek magasra csapnak, a férfiak őt akarják, szinte felfalják, mint valami ízletes húsételt. Sona nem kerül akarata ellenére szexuális viszonyba senkivel sem. Vakító, hófehér "tisztasága" csak még vonzóbbá teszi az éhes szájak részére. Csak idő kérdése mikor falják fel. Sona menekülne. De igaz szándéktól vezérelt, hasonlóan tiszta ember nem áll mellette. Ide s oda csapódik. Nem találja a helyét, de a megoldást sem.

Mindenki a megmentőjeként lép fel, miközben pusztán megkapni, kihasználni akarják. Bácsikája esteket szervez, melyben Sona énekel, táncol, míg a férfiak sorsjegyeket vásárolhatnak, ahol a nyerő jutalma Sona csókja. S ő továbbra is egyszerű nyelven kommunikál. Istenien főz, szépen énekel, precízen takarít vagy eteti Emilt a disznót (bácsikája kedvenc társalgópartnerét, az legalább nem beszél vissza), alázatosan végzi a napi robotot. Szemét ecettel kezelik (csillogó legyen), száját gépzsírral kenegetik (ne száradjon ki a csókok osztogatásánál), testét hideg vízzel mossák (mert feszessé teszi a bőrét, eladhatóbb az áru). A lányból terméket készítenek.

Bár tudatában van teste szépségének, a burok megfosztja attól, hogy lelke s szelleme harmóniájában megtalálhassa önmagát, rádöbbenhessen arra, hogy ki is valójában.

Páral fantasztikusan vezeti fel az esemény koncentrációt. Kibontakozóban egy olyan folyamat, mely során Sona kiszabadul egy pokolból, miközben már nem lehet eldönteni (s maga sem tudja), hogy melyik pokol volt az elviselhetőbb. Az író hol leíró nyelvezetet használ, hol egyes szám első személyben adja a regény szereplői szájába a gondolatait. Tán nem véletlenül. A gondolatok így még hitelesebbek, még jobban ütnek, mélyebben átérezzük a személyiségek vivódásait, cselekedeteik motívációit. Szinte a szemükkel látunk. A tesztoszteron harcosok elérik a kritikus tömeget. Nincsen már mi visszatarthassa Sonat attól, hogy kényszerűen (nem saját akaratából) rálépjen egy olyan útra, mely örökre megváltoztaja életét.

Megalázzák, meggyomorítják, elrabolják, éheztetik, kilátástalan életét egyetlen vezérlő elv, egyetlen motívum teszi elviselhetővé. Ez M.M. az ismeretlen férfi, kivel egyszer találkozott, kit férjéül fogadott (nem házasodtak össze, Sona "libuska" definíciója szerint, aki őt szereti, annak ő a felesége), kinek textil zsebkendőt vásárol. Mert szereti. Csak őt. Így egyszerűen.

Sona olyan átalakuláson megy végig, mely egyetlen érzéssel szemléltethető. A férfi olvasók tán megélték már azt az érzést, amikor rádöbben valaki, hogy a mellette lévő nő többé már nem az az ember akit megismertek, már nem az a valaki, nem az a személyiség. Egyszer s mindenkorra minden megváltozott. Akár pozitívan, akár negatívan. Engem ugyanez az érzés kerített hatalmába a könyv olvasása során. Sona nővé érett. Szemünk előtt. Empírikus út. S ő végigment rajta. A súlyos lépések, mint értő szobrász kéz, formálták. Tökéletesítettek.

Páral férfiakat, férfi típusokat depiktál. Mindet. Az izomos szépfiút (ki mindenki szívét összetöri, s az anyagot úgy kezeli, mint egy műalkotást), a hatalmával s pénzével élő s visszaélő mérnököt (gengszert), a szerelmes selyemfiút, a kiábrándult kapuzárási pánikban szenvedő középkorút, a megcsömörlött házast, a reménytelent. Magunkra ismerünk? Igen. Te melyik vagy?

Kliséket húz fel a szemünk láttára s mi azonosulhatunk kedvünk szerint. Lubickolhatunk a virtuálisan szemünk előtt lejátszódó események sorozatában.

Sona döbbenetes. Felnő, tapasztal, önmaga tökéletes ura (hatha jóga, erős akarat). Sona nagyon okos. Feltűnően jól kezeli az embereket, teste tökéletességét kihasználva vezeti az őket céljai irányába. Akarata s célja vegyesen saját s más által megszabott. M.M "távvezérli". In vitro körülmények között. Regény a regényben, mely in vivo kiszabadul, robban. S a végére hatalmasat csattan. Sona egyetlen reménysége, a kiút hirtelen megszűnik létezni, bizonyosságot szerez.

S mégis, valami olyan erős energiát érzünk benne, amely képes arra, hogy önmagát megvalósítsa, akarata s célja saját legyen. Megfizette a tanulópénzt. Itt az idő, hogy learathassa a jutalmat. Drukkolunk neki, vele élünk, a fejével gondolkozunk. Nagyon is életszerű döntéseit férfiként is magunkévá tehetjük. Velünk, a szemünk láttára nő fel, érik nővé. Sona alakjával, gyötrődésével, kétségeivel, eszméivel, mozgatórugóival nagyon meg lehet barátkozni.

S később rádöbbenünk, hogy már nem az a valaki, akit megismertünk a regény elején. S ez így van jól. Mindvégig szerethető és hiteles alak marad.

A párali finom irónikus önkritika folyamatosan rámutat egy pazarló, önmagát menedzselni képtelen, egymást pozicióban tartó, rohadó összefonódásokkal operáló gazdaságra, éppen a Kotex nevű vállalatban. Rendszerkritika a vasfüggöny mögül. Gulyáskommunizmus, lopás, termelési adatok meghazudtolása, tesze-tosza álmunka. Nevetünk rajta már csak. Akkor véresen komoly volt.

Hazudunk. Hazudunk motivációt. Magunknak. Vezérlőelveink sokszor hibásak. S mégis a tapasztalataink rávezethetnek minket a megfelelő útra. Sona vezérlőelve hazugság volt, ahol a szellem koordinálatlanul szabadult el. Aki szabadjára engedte, maga is áldozattá vált, képtelen arra, hogy már irányítsa az eseményeket. A tanítvány túlnőtte a mestert. A tanítvány megérett arra, hogy boldogan s teljességben éljen. Sona is rádöbben, hogy M.M nélkül soha jutott volna el oda, ahol most van. Képes volt arra, hogy ezt a több, mint arculcsapást, csalódást elviselje. Erőss lett. Szememben egy olyan utat járt végig, melyet magunk is végigjárunk. Csak másképpen. Más utakon. Szükséges ez? Azt hiszem igen. Szükségszerű, hogy kiszabaduljunk a burokból s megérve megvalósíthassuk magunkat. Akár hazugságok árán is.

Nem lehet célom, hogy leírjam, vajon mi a történet vége. Nem is adom meg. Már csak Páral tiszteletéből sem. Akit kis írásom megtalál, az beszerzi a könyvet. Antiváriumból.

PS: néha érdemes elhinni egy nőről, hogy tényleg annyit akar, amennyit mond s gondol...

Kapcsolódó írásaink:
Csak szépen, lassan Manapság mindenki mindent megtesz azért, hogy egyéniség lehessen. De mi ennek az ára és milyen jövő képzelhető el így? Csak szépen, lassan.
Ambivalencia A közlés elkopik, elhalványul, szétfoszlik, elenyészik, a gesztus föl-föl dereng. A szépen artikulált hangok a másodpercmutató ritmusával fokozatosan távolodnak, amíg a mozdulatok, a tekintetek színesen rögzülnek az emlékezet fotóalbumában. Az egyiktől hűs lesz a tenyér, a másiktól megtörik az íriszen a fény, és némelyiktől ellazul a váll…
Szokatlan csavar a 25. Képzett társítások - AEGON-esten Olyan előadással készülnek a szervezők a 25. alkalomra, amilyen még soha nem volt. November 26-án, a Nemzeti Színházban fordítanak a sorrenden: néhány kitűnő, vállalkozó szellemű író, költő „felel” a zenészek témáira. Mindannyian olyan művészek, akik Alföldi Róbert vendégei voltak a sorozat valamelyik estjén. Az összeállított zenei staféta adja tehát az est alapját. Minden zenész játszik duóban, egy-egy zenész társával, illetve szólóban is, az esten fellépő írók, költők pedig az ott fölcsendülő zenei témákra reagálnak.
Csak szépen, lassan Manapság mindenki mindent megtesz azért, hogy egyéniség lehessen. De mi ennek az ára és milyen jövő képzelhető el így?
Karácsonyi mese Miért is mész oda? Hiszen telefonon megbeszéltünk mindent. Ugyan csak pár szóban, rövidre fogva, egyértelműen, ahogy szoktuk, mellébeszélés nélkül. Akkor mi a fenének mész mégis? Az ajándékért? Ugyan már! Annyira mindegy, hogy egy porfogóval több vagy kevesebb van otthon, nem? Majd felajánlom neki azt, hogy kisegítem, hisz én nem vettem neki semmit. Örülni fog. Vagy nem. Vajon elfogadja? Nem, nem hiszem, nem úgy ismertem meg. Majd meglátjuk. Remélem, utoljára jövök fel ezen a lépcsőn. Remélem tényleg utoljára.
Az irodalom, a felolvasás és a minderre reagáló, ott születő zene 2010. január 28-án, csütörtökön 19 órától a Nemzeti Színházban, a Gobbi Hilda Színpadon Alföldi Róbert vendége: Harcsa Veronika énekesnő és Lackfi János költő lesz.
Az árnyékvilág peremén „Miért kellett hozzánk szólnod, baszd meg? Mi olyan jól elvoltunk egymás között! Minek kellett belepofáznod? Ki volt kíváncsi a véleményedre? Beszéljed csak meg a telefonoddal!” A láb hirtelen lendül, a fej az ütéstől a busz üvegének ütődik. Néhány szó, s kisebb verekedés kezdődik a lépcsőn. Az nem derül ki, miért?

---

Oszd meg, ha tetszett!