|
Amikor odaértem, már épp bőszen kígyózott a tömeg, szinte egymást taposták az emberek, hogy lássanak. Na persze nem engem, hanem a hammer-limóból kikecmergő elegáns társaságot, akik, mint később kiderült a Nagy Folytatás tánckara voltak. Már amikor az első óriásplakátot megláttam a Kék Majommal tudtam, hogy december 18-án elfoglalt leszek. Aztán jött a meghívó a díszbemutatóra, és boldogan vettem tudomásul, hogy a Valami Amerika 2-t magukkal az alkotókkal nézhetem (röhöghetem) végig.
A történet pont ott folytatódott, ahol az első részben abbamaradt. A lottónyereményéből Tamás (Pindroch Csaba) az egyébként igen tehetséges reklámfilm rendező, leforgatja első játékfilmjét, a Bűnös Várost, mely csúnyát bukik a mozikban. Súlyos apátiába zuhan, tönkremegy a magánélete, és hamarosan egy lakásban találja magát két testvérével a szexmániás Ákossal (Szabó Győző) és a kissé töketlen Andrással (Hujber Ferenc).
Egy Amerikából érkezett képeslap azonban újra akcióba lendíti a fiúkat, akik nemsokára New Yorkban találják magukat. Itt nemcsak Timi (Oroszlán Szonja), Ákos szökött barátnője nyomára akadnak rá, elég szexi körülmények között, hanem a csaló Alexet (Szervét Tibor) is elkapják, aki viszont újabb zűrökbe keveri bele a fiúkat.
A társaság Pestre utazik, ahol nekilátnak, hogy kibogozzák magukat Alex slamasztikájából így Tamás nullás költségvetéssel színpadra állítja az East-West című musicalt. A pénzhiányon kívül apró nehézséget jelent, hogy a főszereplő, Vivi (Tompos Kátya) egy maffiavezér, egyetlen féltett kislánya, s hogy a résztvevők közül mindenki komoly magánéleti krízisben szenved.
Ahogy az egy amerikás filmhez illik, minden probléma a lehető legnagyobb csavarral, de megoldódik, a jó elnyeri méltó jutalmát, meg persze a rossz is. Hullanak a könnyek és a csókok, Alex pedig elvonatozik a pénzzel szélben keletnek, mely reményt ad számunkra egy Valami Amerika 3-ra is.
Gyakorlatilag izomlázat kaptam a röhögéstől. Nem baj, úgyis rámfért a beiglievészet előtt egy ilyen jellegű tréning. Bíztam benne, hogy nem az én elfogódott lelkesedésem volt az oka a felhőtlen kacarászásnak, de nem! Az első vetítés óta még kétszer szemrevételeztem Herendi Gábor új filmjét, és mind a kétszer belereszketett a terem a nézői tetszés-nyilvánításba. Hálásan köszönök mindent Divinyi Réka forgatókönyvíró/álmodónak. A poénokat, a csavarokat, de legfőképpen azt, hogy ebben a részben kicsit több figyelem jutott Kék Majmunkra, akinek az oldalán olyan szépen kibontotta még nedves szárnyait az eddig nem elég széles körben ismert Tompos Kátya. Róla azt hiszem, hallunk még Valamit, reméljük nem (csak) Amerikában!
Oszd meg, ha tetszett!  Kapcsolódó írások: |
Hozzászólások
Bogi: Csuja tényleg oltári...
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.