|
 A volt német külügyér, Joshka Fisher remélem nem az egyetlen, aki rájött erre, de a minap a Süddeutsche Zeitungban egész közel járt a megoldáshoz. A vita lényege elviekben arról szól mennyit is kell fizetnie kinek, miért. Mégis minden tudósítás képtelen mellőzni az ún. „gázfegyver”, illetve a „politikai nyomás” és hasonló kifejezéseket. Ez az írás nem ennek kifejtésére szolgál, hanem inkább a vitából levonható összefüggésekre próbálná felhívni a figyelmet. Mire lehet használni ezt a vitát Európában és hogyan védheti meg magát az öreg hölgy a nagy csúnya medvétől?
A kisebbik következtetés és ami rövid távú program lehetne az EU számára a határokon átnyúló szolidaritás. Magyarország jó példát nyújt, a gáz balkáni megosztásával, de ilyen esetekben iszonyú jól mutatna, ha Brüsszel képes lenne elérni a tagországok közötti Energetikai Együttműködést, amelyben a gazdagabb energiával jobban ellátott országok egyfajta garancialapot nyújthatnának a szegényebb/szerencsétlenebb tagországoknak legalább elvi szinten. Képtelenség, hogy minden állam/kormány fő a saját népe megnyugtatása mellett nem jelenti ki : „és képesek vagyunk segítő kezet(gázt-áramot-eurót) nyújtani bárkinek akinek kell.
Sokan kérdezik mit tehetne az Eukrácia, hogy a tagországok polgárai ne csak valami ködös izének nézzek az EU-t, hát a legnagyszerűbb tett most az lehetne(lett volna), ha kiállnak a kicsik és védtelenek mellett. Ha az oroszok kezében ott ez a „gázfegyver” miért nem emelkedik fel egy európai pajzs ellene? Ki félne az orosz nyomásgyakorlástól, ha azonnal belép helyettük más aki szállít? Igen, drágábban, máshonnan, de legalább van mivel fűteni...
A második következtetés hosszútávú és igen bátor lenne, de mégis szükség van rá. Nos az oroszok tényleg a spájzban vannak. Meg a bankban. Meg legújabban a bögyünkben. Nemrég oda-vissza provokálták a grúzokat és szétbombáztak egy országot, meg szétzsaroltak minket a gázvezetékeikkel, néhányan még azt is hiszik, hogy ők a felelősek még Gyurcsány Ferencért is.
Az Orosz Birodalom korántsem új dolog és mindig is egyfajta kettősség jellemezte. A bizánci hagyományoknak megfelelő ázsiai uralmi politikai, ahol mindig a csinovnyikoké és az oligarcháké a hatalom, de fölöttük áll a cár (államelnök, párttitkár mikor hogy), aki egyfelől mint minden oroszok atyja kikezdhetetlen (méghogy demokratikus választások, nemár) és tévedhetetlen, másfelől ő a céltábla ha valami mégis rosszul sül el.
A másik jellemző orosz tulajdonság geopolitikai sajátosság, hiszen az orosz kultúra és ipar európai gyökerű, az értékek áramlása jellemzően nyugatról keletre zajlik (még Marx és Engels-et sem ők találták ki). I. Péter óta minden orosz féltékenyen tekint a nyugati fejlettségre és manapság is a fő vágy Európa utolérése hatalomban, gazdagságban, fogyasztási szokásokban. Az orosz oligarchák a Balkánon és a francia Riviérán nyaralnak nem Ázsiában, és az orosz futball válogatott és az Eb-n rúgja a labdát és nem az Ázsia kupán. Ennek a hatalmas területű országnak a súlypontja is az Uráltól nyugatra fekvő terület, itt él a lakosság többsége innen származik a GDP 75%-a.
A kőolajtermékek árának 21. századi megugrása és az Irak által lekötött USA új, szuperhatalmi vágyakkal tömte tele az orosz hatalmi elit fejét, amelynek veleje az orosz nacionalizmus, rengeteg idegenellenesség (csecsenek, grúzok, kínaiak stb.) és a politikai kultúra teljes bizánci alapra helyezése lett. A következmény Putyin atyácska és az ukrán-orosz gázvita és a grúz beavatkozás (többek közt).
Rendben, mit lehet tenni ez ellen - merült fel a kérdés számtalan politikai fórumon, és talán ma is ez a legizgatóbb kérdés Európában. Hogyan lehet visszaszorítani az orosz érdekcsoportokat (a Gazpromtól a maffiáig), hogyan lehet békét kötni egy új hidegháborúban?
A Joshka Fisher -féle egyenlőre magányos válasz egyszerű: integráció. Vegyük be az oroszokat a NATO-ba, az EGK-ba (mai neve EU), a Schengeni zónába, minden amit vállalni akarnak és tudnak ajánljunk fel nekik. Régi okosság, hogy ha valaki erősebb nálad vagy nem tudod egyszerűen legyőzni tedd a barátoddá. Én már a magyar NATO népszavazáskor is egy európai (ebben az oroszokkal) katonai szervezettel érveltem a NATO ellen, amelyben Oroszország nemcsak valami ködös jelentésű stratégiai partner, hanem szövetséges és teljes jogú tag.
Az EU ezért kaphatna egy lassan erjedő, de végül sikeres európai értékeken nyugvó Oroszországot a maga katonai és természeti erőforrásaival, az oroszok pedig olyan hatalmi pólussá válhatnak, ami méltó a szuperhatalmi vágyaikhoz. Létrejöhetne egy Atlanti óceántól a Csendesig terjedő gazdasági-politikai egység európai normákkal és európai értékekkel. Ha valaki pedig kételkedne a terv orosz oldalában, a kérdést még sosem tette fel nekik senki: Ti nem akartok velünk együtt? Az integrációs folyamat természetesen hosszú lenne, de ha például Törökország „európaiságát” vetjük össze az oroszokkal az ortodox vallást, nyelvet, kultúrát, gazdasági különbségeket, a törökök nem nyerhetnek. A különbségek hangsúlyozása még sosem vezetett semmilyen kompromisszumra és jelenlegi szétszórt Európa nem lesz képes megállítani semmit sem. Igen kockázatos tehát hagyni a dolgokat és folytatni ezt a furcsa hidegháborút ezért nem árthat ha Európa lép egyet előre is is.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
