JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
Főoldal arrow Publikációk arrow Szórakozás arrow Emberbarát
Emberbarát PDF Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 5
LegrosszabbLegjobb 
Írta: Tóth Judit   
2009. January 26.

emberbarátAki engem kicsit is ismer, tudja jól, hogy tőlem színikritikát kapni ritka pillanat, és korántsem azért, mert ebben a műfajban annyira jó lennék… sőt.

Hogy mégis elmentem hősöket csodálni a Kamaraszínház egyik – egyébként már évek óta futó – előadására, annak személyes indíttatása volt. Egyszer már majdnem végignéztem ezt a darabot, de én mint nagy színházba járó az Asbóth utca egy másik kis színházába tévedtem be gyanútlanul, így a katarzis váratott magára - egészen mostanáig. De ezúttal is tévedtem, mert ebből a darabból két dolog hiányzott csupán: a heroikusság és a katarzis.

A Kamaraszínház szoba méretű színpada végtelenül közel hozza a nézőt az előadáshoz, szinte fizikai képtelenség nem belehelyezkedni a darabba. Pláne, ha az eleve intim hangvételű a szó legtágabb értelmében. Nagy erénye az Emberbarátnak, hogy ezt az ugyan sok sebből vérző meghittséget rendkívül életszerűen adják elő nekünk.

Csetlő-botló, útjukat kereső értelmiségiek vergődnek érzelmeik, vágyaik, de legfőképpen értelmük és jól kiagyalt védőhálóik fogságában valójában erőtlenül és szinte statikusan. Elvesznek a napi panelekben, a modorosságban, a kibélelt polgári létben és az intellektualizálásban. Szerepjátszásaik egymás közt darabosak és félresiklottak, a kínos helyzeteken pedig mesterséges könnyedséggel lendíti át őket egyik pillanatról a másikra az alkohol.

Menthetetlenségük valahol ők maguk is érzik, de erőtlenül veszik fel a küzdelmet az önérvényesítésért. Philip, az „emberbarát”, jó státuszban nyelvészetet tanít az egyetemen, valójában lagymatag bölcsész és puha férfi, aki maga sem érti, miért akarja elvenni feleségül egykori tanítványát, a karakán, bevállalós Celiát. A mindennapi „értelmiségi” létforma része barátok, entellektüelek, felkapott írók és persze gyönyörű nők látogatásai, akik sorra provokálni próbálják Philipet, s aki a legvérlázítóbb és váratlanabb helyzetek ellenére is őszinte, megértő, ugyanakkor persze lagymatag és szerencsétlen marad. Minden karakter megpróbálja a maga eszközeivel helyzetbe hozni őt, sőt kilendíteni ebből a szerepből, de a várt pillanat sorra elmarad, nincs katarzis, és hősünk tökéletesen bizonyítja számunkra, hogy ő nem hős, alkalmatlan a nagy tettekre, sőt bármiféle tettre.

Szervét Tibor kiváló színészi játékot nyújt Philipként, annak ellenére, hogy olykor túljátssza, túlgesztikulálja önnön szerencsétlenségét, szintén remek élmény Haás Vander Péter komolytalanul is komoly játékát figyelni, ahogyan Jánosi Dávid is sokkal nagyobbat alakít elszállt sztáríróként, mint dr. Nemes Viktorként. Halott lenne a darab azonban, ha nem lépett volna színre Solecki Janka, aki a csábító Nőt olyan hévvel és bájos elragadtatással játssza, hogy azzal minden szeretetünket megérdemli. Sajnálatos, hogy Philip az ő bűbája ellenére is az maradt a darab végére, aki volt: a feltétel nékül elfogadó "emberbarát", akinek kifinomult humán létéből csupán az élés hiányzik.

 


Philip: SZERVÉT TIBOR m.v.

Donald: HAÁS VANDER PÉTER

John: BANK TAMÁS

Celia: SZŐLŐSKEI TÍMEA

Braham: JÁNOSI DÁVID

Elizabeth: TROKÁN ANNA e.h.

Araminta: SOLECKI JANKA


Rendező:  VALLÓ PÉTER

Jelmeztervező:  DŐRY VIRÁG

Játéktér:  VALLÓ PÉTER

Dramaturg:  SEDIÁNSZKY NÓRA

Fordító:  SEDIÁNSZKY NÓRA

Asszisztens:  HARSÁNYI ZSOLT

 



Oszd meg, ha tetszett!
Facebook! MySpace!
Kapcsolódó írások:
Utolsó frissítés ( 2009. January 26. )
 

Hozzászólások  

# Bogi 2009-01-26 22:57
ma van Christopher Hampton (az író) születésnapja. :-)
# wildhoney 2009-01-27 09:18
Hogy te miért is idegenkedsz annyira a színháztól, amikor ilyen jó meglátásaid vannak??? Nem is értem... ;-)
# Judit 2009-01-27 15:03
ó, Editke, tőled ez nagy bók...
# tiborlen 2009-01-28 22:32
Judit! Én inkább azt mondanám, hogy ezt a megkapó leírást olvasva inkább félnék attól, hogy mi lenne ha szeretnéd a színházat. Akkor minden előadáson prokontra találkzó lenne. :zzz :zzz :zzz
# Judit 2009-01-29 11:15
tyűha... ilyen szép bókot... 8) köszönöm Tibor!

A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett!

< Előző   Következő >