|
Sorozatunk első részéből már kiderült, hogy vannak a fővárosban igazán remek endorphin és adrenalin emelő helyek, melyek talán sokkal élvezetesebb és valósabb élményekhez juttatják a szórakozni vágyó közönséget, mint az egyszerű diszkók. Most egy újabb virtuális sétát teszünk a hangjegyek különleges világában, ezúttal kisétálunk a Károly körútra, egy ugyancsak kiváló pub-ba. A hely egyik extrája, hogy nem kell péntekig vagy szombatig várni az éneklésre, hiszen a Főbejárat pub hétről hétre hétfőn, kedden és szerdán is bebizonyítja, hogy méltó otthont kínál a vájtfülű vendégek számára, sőt ez az a hely, ahol hétvégén igazán lehet egy jót táncolni, bulizni.
Karaoke. Akinek jó hangja vagy hallása van, előbb-utóbb eljut egy ilyen klubba. Ha veszi a bátorságot és kiáll a közönség elé, akkor hamar szerelembe eshet vele. Nem véletlen, hogy a karaoke egy sajátos módon addikt dolog, és képes összefogni, összetartani egy viszonylag népes tábort, ráadásul tehetséges emberek körében. Éneklés közben könnyen lehet ismerkedni, hosszú távú baráti kapcsolatok, ismeretségek alakulhatnak ki. A karaoke lényegéből fakadóan minden résztvevő számára egy nagyon érzékeny terület, hiszen az énekes a tehetségét, az érzéseit, az előadókészségét, az ízlését és persze a hangját teszi közkinccsé. Mivel ezzel az összes résztvevő így van, ezért könnyen megtanulják tisztelni a másik kiállását, és nem jellemző a negatív vagy kritikus hozzáállás. A karaoke bárokban nemcsak, hogy jó a hangulat, hanem rendkívül barátságos és emberközeli is. Ennek az atmoszférának valóságos temploma a Főbejárat pub, ahol a hét első felében lehet jóízűen énekelni. A Prokontra több ízben is kilátogatott a helyszínre, és mivel sosem érte náluk csalódás, ezért újabb ajánlat következik: látogassatok el hozzájuk, garantáltan unikális élményben lesz részetek. A kiváló minőségű hangzásról két csapat gondoskodik profi szakemberekkel, a pulton baráti árú italok fogadnak, s a pult mögött egy roppant kedves hölgy, Bárdos Marianna, a hely üzemeltetője. Vele készítettünk interjút.
- Hogyan jött az ötlet, hogy pub-ot fogtok üzemeltetni?
- Olyan helyet akartunk kialakítani, ahol jól érzik magukat az emberek. Így jött az ötlet, hogy míg hétvégén táncolni, bulizni, kikapcsolódni akarnak a fiatalok, úgy hét elején korosztálytól függetlenül a népszerű karaoke-nak is otthont adunk. Igyekszünk kitölteni a napokat olyan programokkal, hogy a szórakozásnak minél szélesebb formáját tudjuk biztosítani.
- Kik dolgoznak nálatok?
- Az összeszokott pultos csapaton kívül hétről hétre két kiváló karaoke-s cég gondoskodik a jó hangulatról, hétvégén pedig olyan dj szolgáltatja a zenét, hogy nehezen lehet ülve maradni, mindenkit megtáncoltat. Ezenkívül koncerteket is szoktunk szervezni, és vasárnaponként felváltva a Kertész táncház, ill. akusztikus zeneműhely várja a közönséget.
- Milyen a közönségetek?
- A karaoke nincs korhoz kötve, tini lányoktól az idősebb korosztályig együtt tudnak szórakozni, az éneklés szeretete köti össze a közönségünket.
- Te hogyan látod a karaoke szerepét az emberek életében?
- Úgy látom nagyon ének-kedvelő a magyar, és fontos, hogy rendszeresen olyan helyen tegye ezt, ahol kialakul az otthonosság érzése, ismerősként kezelik egymást is és a személyzetet is. Jólesik mindenkinek, ha belépve a helyre már készítjük a kedvenc italát, és a rendszeresen visszatérőket a nevükön köszöntjük.
- Találkoztok kiugró tehetségekkel?
- A közönségünk nagyon eltérő énektudással és énekhanggal rendelkezik. Szerintem a karaoke elsősorban az éneklésről, az éneklés szeretetéről szól, és nem arról, hogy profi szinten szóljon a dal. Természetesen akadnak olyan vendégeink is, akiknek bizony egy-egy tehetségkutatón lenne a helyük.
- Voltak-e különleges, érdekes élményeid a karaoke kapcsán?
- Igen, legjobban akkor szórakoztam magam is, amikor külföldi fiatalok lejöttek énekelni, és a magyarokkal közösen, az angol, olasz, ír, skót, holland, indiai, ázsiai stb. náció sokszor tízen-húszan együtt énekeltek, táncoltak. Jó volt a nemzet-kavalkádot együtt látni énekelni, táncolni - egyszóval szórakozni.
Elérhetőségek:
Budapest, VII. ker. Károly körút 5.
www.fobejarat.com
Kapcsolódó írásunk:
Három és fél perc hírnév, azaz egy este a karaoke klubban I. rész - Óbor pub
Oszd meg, ha tetszett!  Kapcsolódó írások: |