A nyugati elemzők szerint, ezen problémák legyőzésére olyan reformprogramok alkalmasak, amelyek piacgazdasági viszonyokat teremtenek. Ha a mezőgazdaság képes magasabb színvonalon termelni, akkor annak révén képes a piac jobb ellátására. Azzal, hogy a volt keleti blokk országai a 80-as évek végére belátták, hogy a mezőgazdasági reform elengedhetetlen, az Európai Közösség számára végetért egy olyan korszak, amelyben a mezőgazdasági növekedést a közép- és kelet európai országok-ba való élelmiszerkivitel biztosította.

Ezek az országok, ha lassan is, de képesek lesznek megbírkózni gazdasági problémáikkal, elsősorban a mezőgazdaság és az élelmezés terén. Ha ez megtörténik, akkor a jövő Európájában elfoglalhatják méltó helyüket.

Annak ellenére, hogy a volt szocialista országok kereskedelmi részesedése a nyugattal nem fedi a potenciális lehetőségeket, ezek az országok továbbra is vonzóak maradtak a fejlettebb régiók befektetői számára. Még mindig ez a legközelebbi és a legegyszerűbb irány a gazdasági terjeszkedésre. A földrajzi közelség döntő tényező, csakúgy mint az olcsó és magasan képzett munkaerő és a több mint 100 millió új vásárló.

Munkámmal azt szerettem volna elérni, hogy folyamatában és részleteiben is nyomon követhessük a keleti régió mezőgazdasági átalakulását és az ebből adódó reláció változásokat a nyugattal. A dolgozat 3 fejezetből áll. Az első rész a volt szocialista országok mezőgazdasági helyzetét elemzi, Magyarországra természetesen részletesebben rávilágítva. A második rész a Közös Piac agrárpolitikáját jellemzi (Közös Agrápolitika, azaz Common Agricultural Policy), a harmadik pedig ennek az agrárpolitikának a lehetséges negatív illetve pozitív hatásait vizsgálja, különös tekintettel a volt szocialista országok és az Unió kapcsolatára. A dolgozat szeretne rávilágítani arra is, hogy Európa meghatározó gazdasági tömörülése és annak agrárpolitikája milyen hatással volt Közép- és Kelet-Európa politikai átalakulása előtti gazdaságára valamint, hogy most milyen a viszony a két régió között. Mivel a dolgozat nagy része angol irodalmakon alapszik, ezért szeretném kihangsúlyozni, hogy a megállapítások ebből a szemszögből történtek és nem a régión belüli országok kutatásai alapján. Magyarország esetében azonban sokszor utalok hazai szerző írásaira.

I . A volt szocialista országok agrárgazdaságának helyzete

1. Általános áttekintés

1.1 A mezőgazdaság gazdasági háttere

Magyarország, a volt NDK, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia és Bulgária együttesen majdnem 1 millió km2 területtel és közel 110 millió lakossal rendelkezik.

Ez a teljes európai népesség 23 % át, az összterületnek pedig 20 %-át teszi ki (a volt Szovjetunió európai részét nem számítva). Annak ellenére, hogy a II. világháború után ezekben az országokban az ipar vált a gazdaság domináns részévé, a mezőgazdaságot sem lehetett elhanyagolni. Ennek oka az élelmiszer-önellátás szükségszerűsége volt, amely nemcsak társadalmi, de politikai célkitűzésként is megjelent, ezzel is bizonyítván az adott eszmerendszer működőképességét, azaz azt, hogy a megosztott Európában (Nyugat Kelet) képes elszigetelten is létezni és állampolgárainak tisztes jólétet biztosítani. Az önellátás azonban nem az egyetlen cél volt: szerették volna elérni, hogy a mezőgazdasági termeléshez szükséges erőforrásokat előteremtsék, valamint az élelmiszer import költségét fedezzék a saját mezőgazdasági exportjukból nyert jövedelemből.

Ezek az országok különböznek egymástól természeti adottságaikban, ami meghatározta a mezőgazdasági profilt. Azon országok, amelyek Közép- és Kelet-Európa déli részén helyezkednek el (Magyarország, Bulgária és Románia), a gabona, a napraforgó, a szőlő, a zöldségfélék, valamint gyümölcsök termesztésére szakosodtak, hiszen ezek melegebb klímát igényelnek. Az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia pedig a burgonya és a cukorrépa termesztésére koncentrált. A szántóföldek tekintélyes része takarmány termesztésére használt terület.

Nem véletlen ez a struktúra, ugyanis ezek az országok nem rendelkeznek annyi réttel és legelővel, mint nyugati társaik, és az ezeken termesztett takarmány etetési kihasználtsága sem olyan jó színvonalú. Közép- és Kelet Európában az állattenyésztésben a szarvasmarha- és a sertéstenyésztés az uralkodó, Bulgáriában és Romániában nagyszámú juh is található. Általánosságban az összterületnek 60 % a alkalmas mezőgazdasági művelésre és csak Bulgáriában, valamint Csehszlovákiában alacsonyabb, mivel itt több a hegyvidéki terület. Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország folyamatosan csökkenti mezőgazdasági területeit urbanizációs és ipari hasznosítás céljából.

1.2 A mezőgazdaság nemzetgazdasági helyzetének történeti áttekintése

A jelenség, miszerint a fejlett, magas színvonalú iparral rendelkező országokban hosszú távon csökken a mezőgazdaság részesedése a nemzeti jövedelemből, jól ismert. A legfejlettebb nyugati országokban a GDP aránya a mezőgazdaságban csak 3 4 %. A II. világháború után a mezőgazdaság erősen tőkeigényes ágazattá vált. A területhatékonyság megnőtt, adott termék előállítására felhasznált élőmunka csökkent.

A közép- és kelet európai országok közül Csehszlovákiában és az NDK-ban volt a legalacsonyabb a mezőgazdaság részesedése, amely a fentiekből következik. A fennmaradó országokban a mezőgazdaság a gyorsított iparosítást szolgálta ki, erőforrásokat engedve át.

A mezőgazdaságban keletkezett jövedelmet nem forgatták vissza, esetenként és időszakonként eltérő mértékben. Az agrárolló (az output árak kevésbé nőnek az input árral szemben) túl szélesre nyílását állami támogatással fékezték, amivel képesek voltak részben kompenzálni az árkülönbséget és egyensúlyt tartani az ipari bérekkel. A támogatás összege folyamatosan változott, a gazdasági folyamatok és az aktuális politikai irányzatok hatására. A kilencvenes évek elejére azonban az állami támogatás mindenhol jelentősen csökkent (Magyarországon kritikus szintre, 7 % körülire esett vissza). Az említett folyamatok hosszú távú következménye lett az elhasználódott gép állomány, amely csak alacsony hatékonyságú termelést tett lehetővé.

1.3 A régió mezőgazdasági helyzete a rendszerváltozás előtt és alatt

A 70 es évek első felében gyors és ugrásszerű fejlődés következett be a közép- és kelet európai országokban, amely lelassult a következő évtizedre és a 80-as évek végére már jelentős visszaesés tapasztalható a legtöbb országban. Ez általános jelenség, azonban az egyes országokban eltérő sajátosságokat mutatott.

Bulgáriában annak ellenére, hogy a gazdasági fejlődés gyorsabb volt a tervezettnél, az 1986 1990-es időszakban gazdasági szerkezetváltás, rekonstrukció nem valósult meg. Ez egyben bizonyíték a gazdasági nehézségekre és a túl optimista tervezésre. Bulgária azon kelet európai országok közé tartozott, ahol a fogyasztói és szolgáltatási árak növekedési üteme lassú volt. Az inflációs folyamatok nem az árak növekedésén keresztül, hanem a piaci áruhiányban nyilvánultak meg. Ennek a hiánynak az oka a konvertibilis valutájú országokkal való ipari és élelmiszeripari export fenntartásának szükségszerűsége volt.

A gyenge mezőgazdasági eredmények gátolták az élelmiszeripari termékek exportját, és az ipar aligha volt képes áthidalni az ezt eredményező szakadékot. A kevés gabona termés következtében még olyan mezőgazdasági termékeket is importálnia kellett, amelyek korábban tradícionális exporttermékei voltak.

A volt Csehszlovákia valamivel jobb helyzetben van. A növénytermesztési ágazat dinamikus fejlesztése miatt gyakorlatilag nem volt rászorulva az import takarmányokra. A 80 as évek második felére elérte a kitűzött növekedést a nemzeti jövedelemben, az ipari és mezőgazdasági termelésben. A gazdaság legnagyobb gyengéje a beruházások túlzott erőltetése, a gépek és technikai eszközök elhasználtsága, valamint növekvő verseny a cseh és a szlovák termékek számára a konvertibilis piacokon.

A megoldás olyan reformok bevezetésének meggyorsítása, amelyeknek célja a nem hatékony vállalkozások felszámolása, a takarékos gazdálkodás, az állótőke folyamatos megújítása és a vagyontárgyak amortizációjának egyensúlyban tartása lett volna. 2000 ig a mezőgazdasági gépek számát növelő tervek voltak előirányozva, kompenzálandó a legalább 50 % os emberi munkaerő csökkenést.

A már egyesült Németország keleti része, azaz a volt Német Demokratikus Köztársaság mondható a legfejlettebb országnak a régióban, annak ellenére, hogy a legutóbbi évek eredményei a dinamikus fejlődés megtorpanását tükrözték. A nyugati résszel való egyesülés azonban nagyban fokozta az ország lehetőségeit a gazdasági felzárkózáshoz. Az adaptációs problémák nemcsak az ipart, hanem a mezőgazdaságot is érintik, ahol is a termelékenység 50 % kal alacsonyabb, mint a nyugati részen. A nagy tőkeinjekciók hatása azonban kedvező fordulatokat hozhat.

A 80 as évek első felében kialakult mély társadalmi és gazdasági válság Lengyelország számára súlyos probléma volt. Az 1982 86 közötti időszakban megnövekedett a mezőgazdasági termelés, a hetvenes évek utolsó éveihez képest felére csökkentették az importot gabonából és takarmányokból. Az 1987 től 1989 ig tartó 2 év rossz termésátlagokat hozott a kedvezőtlen időjárárási körülmények és a növekvő infláció miatt. A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére a lengyel kormány reformprogramot indított útjára, amely azonban rengeteg megoldandó kérdést vetett fel. A reform megvalósítását akadályozza a hatalmas külföldi adósság, éppen ezért a hitelezőkkel való egyezményeknek nagy jelentőségük van a lengyel gazdaság stabilizációjában. A politikai élet demokratikus átalakulása valamelyest optimista kilátásokra ad lehetőséget a gazdasági problémák terén. A volt szocialista blokkból, populációját és gazdasági potenciálját tekintve fontos gazdasági partnere lehet a Európai Közösség tagországainak. Az utóbbi egy-két évben a növekedés komoly jelei mutatkoznak.

A román hivatalos közlemények szerinti mezőgazdasági eredményeknél jóval gyengébbek voltak a tényleges adatok. Az export felerősödött és antiimport-döntések születtek. 1982 88 között a romániai gazdasági stratégia az adósságállomány visszafizetésén alapult.

1989 áprilisa után (adósság-visszafizetés szabályozása) azt mondhatjuk, hogy e tekintetben a folyamat sikeres volt. Nagy nehézséget jelentett viszont az, hogy közben az állampolgárok legtöbbje még az alapvető szükségleteit sem tudta kielégíteni és az import gyakorlatilag leállt.

2. A magyar mezőgazdaság sajátos fejlődési viszonyai

2.1 A mezőgazdaság a rendszerváltozás előtt

A Közös Piac szakértői is elismerték, hogy a magyar mezőgazdaság eredményesebb volt, mint általában a többi volt szocialista országé. Ennek magyarázata, hogy kombinálták a kis- és nagyüzemek tevékenységét. Az exportsikerek többek között a világszínvonalú technológia alkalmazásával is összefüggnek, hiszen az összes kukorica termőterület 85 %-án, az összes téli árpa és cukorrépa termőterület 74 %-án és az összes napraforgó terület 82 %-án alkalmazták az akkori legmagasabb színvonalú technológiát.

A magyar gazdaságok szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztésre, valamint gyümölcs- és zöldségtermesztésre rendezkedtek be. Hazánkban a kollektivizálás után kialakult kétpólusú mezőgazdaságban az egyik oldalon a kisgazdaságok, a másik oldalon a nagy közös gazdaságok álltak. Érdekes jelenség volt, hogy a szövetkezeti tag részt vett mindkét pólus munkájában. Tulajdonképpen a nagy gazdaság full time worker ként alkalmazta, a saját gazdaságában pedig part time farmer-ként dolgozott (a szokásos angol terminológia szerint). A végletes polarizáció miatt a nagyüzemek viszonylag jól gépesítettek, a kisgazdaságokból viszont hiányzott a korszerű gép.

Nyilvánvaló tehát, hogy a kisüzemben nem a tőkeigényes, hanem az élőmunka-igényes munkák koncentrálódtak. Az 1960 as évek végétől, illetve a 70 es évek elejétől importálták a nyugati mezőgazdasági gépeket, így hoztak be nyugatnémet Claas kombájnokat, John Deere traktorokat stb.

A 70 es években hatalmas állattenyésztő telepek jöttek létre, amelyek a nyugati technológia változatlan átvétele miatt sokszor adaptációs hibákkal küszködtek. A nyolcvanas évek elején hanyatlás indult meg a mezőgazdaságban, a jövedelmi helyzet megromlott.

Szűkült az újratermelés, aminek következtében az eszközállomány leromlott, a termelés hatékonysága csökkent. Az 1988 90 között eltelt időszakban a nagyon csekély árbevételből már nem lehetett a mezőgazdaságot finanszírozni.

2.2 A magyar mezőgazdaság a rendszerváltozás után

1989 ben, a rendszerváltozás idején az új kormány gazdasági stabilizációra irányuló, 3 éves programot fogalmazott meg. Ez a program szigorú megtakarítást, a gazdasági egyensúly helyreállítását és a külföldi adósságállomány növekedése elleni lépéseket irányzott elő. A mezőgazdaságban a magántulajdon visszaállítását, a privatizációt tűzték ki célul. Ennek hatására megváltozott a tulajdon- és birtokstruktúra, miközben a piacvesztés és a támogatás dinamikus csökkenése miatt a jövedelmek eltűntek.

Ma Magyarország egyike azon kevés országoknak, ahol a mezőgazdaság támogatottsági szintje gyakorlatilag nulla, illetve az elvonás relatív mértékét tekintve az élen áll. Nyomottak a termelői árak, irreálisak az árrések a termelők kárára. Nagymértékű az agyontámogatott importdömping nyugatról, a feldolgozó szféra privatizációja pedig nem az agrárszféra érdekeit szolgálta. (Garday, 1994). Szomorú tényként könyvelhetjük el, hogy ez a kiváló agrárökológiai adottságokkal rendelkező ország, amelyben 1989-ben még 26.8 milliárd forint volt a mérleget készítő vállalatok nyeresége, az 1992-es év végére 46 milliárd veszteséggel zárt. Mindez 2 év alatt következett be, azaz hihetetlen gyorsasággal. A mezőgazdaság sok tekintetben padlóra került, ennek ellenére 1992-ben még így is 16 %-kal járult hozzá a GDP-hez és az aktív keresőképes lakosság 18%-át foglalkoztatta.

Kritikus helyzetét mutatja a pénztelenség, a hitelképtelenség és az apadó állatállomány. Mindezek után nem meglepő, hogy az exportunk csökkent, az EU biztosította lehetőségeket sem tudjuk kihasználni. 1990 és 1993 között, 3 év alatt, több mint háromszázezer kistermelő hagyta abba az árutermelést, ennek is köszönhető, hogy 1993-ban 26 %-kal csökkent agrárkivitelünk.

Ebből a sanyarú helyzetből csak növekvő géppótlással, az ingatlanok karbantartásával, források biztosításával lehetne kilábalni.

Jelenleg a gépi állomány bruttó értéke 160 milliárd forint, azonban ennek pótlására az összeg háromszorosát kellene kifizetni, azaz kb. 480 milliárd forintot. A forgóeszköz-állomány feltöltéséhez körülbelül 35 40% os profitrátára lenne szükség. A kárpótlás kissé elkapkodott rendszerével nehéz helyzetbe kerültek a nagygazdaságok, azonban nem bomlottak fel teljesen, és talán az eddigi dekoncentrációt is sikerül fékezni.

CAP

II. Az Európai Unió és a közösségi agrárpolitika

1. Az Európai Unió és a világ mezőgazdasága

A világ mezőgazdasági és élelmiszerpiacait napjainkban nagyfokú túltermelés, piaci korlátozások és az ezeket a problémákat kezelendő állami ár és jövedelemtámogatási programok jellemzik. Ez leginkább a fejlett tőkés országokra vonatkozik, a világ más régiói azonban piacstagnálást vagy kielégítetlen keresletet mutatnak. Csökkent a fizetőképes kereslettel bíró országok száma is. Ezek a tények nagymértékben hozzájárulnak a világpiaci árak gyakori kedvezőtlen alakulásához és ingadozáshoz. Az exporttámogatások versenye jelentős oka a világpiaci árak alakulásának az élelmiszerpiacon.

Az import elé gördített akadályok (a nem tagállamokra vonatkozó szigorú vámszabályok) torzulásokat hoztak létre az agrár kereskedelemben. A feleslegek egy része az exportszubvenciók révén kerül a világpiacra (a felesleg mutatja, hogy túltermelés van).

Ez hátráltatja a kereskedelem fejlődését. Nem utolsósorban a piacrajutást akadályozó gátak ásták alá a Gatt rendszerét is. Általánossá vált a felismerés, hogy csökkenteni kell az exportszubvenciókat és fel kell oldani az import elleni szankciókat.

Lépésekre 1994 ben került sor a GATT Uruguay Round Egyezmény megalkotásával és elfogadtatásával. Ebben a feltételrendszerben és gazdasági környezetben kell az EK nak funkcionálnia, olyan módon, hogy a fentebb leírt alapelveket szem előtt tartja, azonban hozzáigazítja a kialakult helyzethez. Nézzük meg, vajon mi várható a jövőt illetően az EK részéről ?

A jövőre nézve az EK méginkább növelni fogja részvételi arányát a nemzetközi agrárkereskedelemben, figyelembe véve a termelési, környezetvédelmi, politikai és gazdasági feltételeket. Az agrárexportőrök kénytelenek lesznek átértékelni politikájukat, és igyekezniük kell mindinkább alkalmazkodni az egységes belső piachoz. Példa erre egyes exportőrök felkészülése (például Izrael). Az EU érdeke az, hogy növelje exportját, csökkentse behozatalát.

2. Az EU agrárpolitikájáról általában

Az Európai Unió az Európai Közösséget mint integrációs szervezetet takarja. Számos országgal - 1991 vége óta Magyarországgal is - társult viszonyban áll. Az EK és tagállamai 1991 végén a maastrichti csúcsértekezleten megállapodásra jutottak a gazdasági, pénzügyi, közös kül és biztonságpolitika kialakítását jelentő Európai Unió létrehozásáról.

Az Európai Közösséget az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Gazdasági Közösség, valamint az Európai Atomenergia Közösség hozta létre. Egységes szervezetként azonban 1967 től funkcionál. 1968 ban teljes vámunióra léptek, 1979 ben egységes valutaövezetet létesítettek. 1982 ben létrehozták az ECU-t, az egységes európai valutát.

A II. világháború után egyértelmű volt, hog vagy gazdasági szükségszerűségből, vagy hatalmi parancsra, de folytatni kell az integrációs törekvéseket. A gazdasági autarkiák ideje lejárt. Egy egy ország nem volt képes izolálni, függetleníteni magát más országok kereskedelmi tevékenységével szemben. Az egymás elleni gazdasági harc helyett célszerűbbnek látszott az együttműködés.

Az integráció megalakulását hosszas és alapos, minden részletre kiterjedő tudományos kutatások, gazdasági, szociális és jogi elemzések előzték meg. Később derült csak ki mennyire hasznosak voltak ezek a jövőbeni prognózisok. Az EK eredetileg hat ország alkotta közösség volt. A Benelux államok, Olaszország, Franciaország és a volt NSZK társult. Utánuk csatlakozott még hat ország: Nagy Brittania, Görögország, Spanyolország, Portugália, Dánia és Írország. Az Európai Közösség az alapja az Európai Uniónak, amelybe további három volt EFTA tagország, Svédország, Finnország, Norvégia és egy független ország, Ausztria nyert felvételt 1994 ben. Később Norvégia visszamondta az Unióhoz való társulási lehetőséget. Azt hogy mennyire van létjogosultsága és mennyire életképes az EK, megmutatja, hogy Európában nemzeti céllá vált a szervezethez való csatlakozás. A harmadik részben szeretném kifejteni, milyen előnnyel vagy hátránnyal járhat, ha tagjai leszünk ennek a protekcionista szervezetnek.

Az EK - mint az köztudott - alapvetően protekcionista szervezet, amely tagországainak szabad kereskedelmet nyújt, harmadik országgal szemben azonban egységesen lép fel, gazdasága védelmére. A Római Szerződésben foglaltak szerint a fő törekvése a tőke, az áru, a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlása a tagországokon belül. Mivel az alapító országok célkitűzései ma is érvényesek, ezért idéznünk kell belőlük, mivel így érthetőbbé válik a belső piac működése és szerkezete.

• A tagországoknak korszerűsíteni kell a vámszabályokat és a megszorításokat el kell törölni.

• Közös agrár- és kereskedelmi politikát kell megvalósítani.

• A nemzeti törvényeket össze kell hangolni.

• Közös Európai Beruházási Bankot kell létrehozni a közös gazdasági fejlődés elősegítésére.

• Külön agrárpolitikát kell kidolgozni, melynek figyelembe kell vennie a regionális természeti és társadalmi adottságokat. Ez a közös agrárpolitika, továbbiakban CAP.

A Közös Piac agrárpolitikájának (Common Agricultural Policy, CAP) lényege a piaci egyensúly megtartása, a mezőgazdasági termékek árának stabilitása, a gazdaságok működési feltételeinek javítása, valamint a vidéki és az ipari területek közötti egyensúly fenntartása.

Ha leszűkítjük a kört csak a mezőgazdaságra, és azt vizsgáljuk meg, hogy ezen a területen melyek a fő irányzatok, leszögezhetjük hogy három fő alapelvet fektettek le 1960 ban. Ezek a következők: a piac egységességének elve, a közösségi preferencia és a pénzügyi szolidaritás elve. a.) A piac egységessége az agrártermékek szabad forgalmát jelenti, ahol a verseny szabályozza az áruk mozgását, más tényező nem befolyásolja azt. Ezt a közös árak, stabil árfolyamok és közös versenyszabályok teszik lehetővé. b.) A közösségi preferencia értelmében a tagállamok áruit előnyben részesítik, az EK n kívülről importált termékekkel szemben. Ez a tagállamok piacvédésének egyik eszköze, és a versenyképesebb külföldi szállítók teljes vagy részleges kizárásával jár. c.) A pénzügyi szolidaritás a közös mezőgazdasági politika (CAP) költségeinek közös viselését takarja. A tagállamok befizetései függetlenek attól, hogy mely tagállamok támogatására, illetve mely termékekre fordítják.

2.1 A közös agrárpolitika összehangolása

A közös agrárpolitika hatálya alá tartozó mezőgazdasági termékeket a Római Szerződés II. melléklete határozza meg. A közös agrárrendtartásba beletartoznak a gabonafélék, rizs, száraztakarmányok, dohány, len, kender, árpa, vetőmag, friss és feldolgozott zöldség illetve gyümölcs, bor, cukor, sertés-, marha-, juh-, kecske-, borjúhús, tejtermékek, tojás, baromfi és a zsírok. Ezen termékek sajátosságainak megfelelően külön-külön számos rendelet van lefektetve.

A rendeletek meghatározzák az érintett termékre vonatkozó versenyszabályokat, az ár- és intervenció (beavatkozás) szabályozást, a termékre vonatkozó közös vámtarifákat, a harmadik országgal folytatott kereskedelem feltételeit és előírják az adott termék minőségi, csomagolási, jelölési követelményeit. Az EK tagjai 1985 től fokozatosan még jobban összehangolták az előírásokat az eltérő versenyfeltétételek kiegyenlítésére. A végső cél az un. európai belső piac (single market). Ennek megvalósulása magával hozza az eddigi szabályozás teljes revízióját és átformálását a megváltozott gazdasági helyzethez igazítva.

2.2 A mezőgazdasági termelői és az élelmiszer fogyasztói árrendszer jellemzése

A termelői árak színvonala lényegesen meghaladja a világpiaci árakat, azonban az utóbbi években ez már csökkenő tendenciát mutat. Ez az árrendszer árstabilizációs (intervenciós) rendszerként működik. Másik jellemzője, hogy kvótarendszer mellett funkcionál, és aki túltermel, azaz meghaladja termelési színvonala a számára kijelölt maximális mennyiséget, szigorú büntetésben részesül. Probléma abból adódik, hogy hogyan lehet a fenti mennyiségi korlátozásokat betartva a legkisebb ráfordítással a legnagyobb jövedelmet elérni. A termelői árrendszer mechanizmusából és az árfolyamat miatti intervenciós jellegéből következik, hogy térben és időben is differenciált. A valutaárfolyamok időbeli változásait az un. zöld árfolyammal stimulálják. Fontos jellemzője az árszabályozásnak a termékenként megkülönböztetett piaci rendtartás.

Adott ország húzóágazatára nem érvényesek az intervenciós árak, a termelői árakat a piaci kereslet és kínálat határozza meg. Miután az árrendszer magasan a világpiaci árak felett van, ezért támogatási rendszer egészíti ki. Az ilyesfajta támogatások csökkentésére irányultak a most befejeződött GATT tárgyalások. Ezek értelmében a jövőben legalább 30 százalékos támogatáscsökkentéssel kell számolni. További vonása a piaci rendtartásnak, hogy a versenyt csak a tagállamokon kívüli országokkal szemben korlátozza. Tehát a tagországok között éles piaci árverseny érvényesül.

Mindez szigorú minőségi szabványok között történik. A 80 as évek második felében kinyílt az agrárolló a Közös Piacon belül. Az input árak gyorsabban nőttek, mint az output árak. Ezt hatékonyság-növeléssel kellett kiegyenlíteni, és akiknek nem sikerült azok kiestek a termelésből.

A közös piaci árrendszer és annak támogatásai szervezetileg központosítottak. Az intervenciós felvásárlások, az exporttámogatások odaítélése és még sok egyéb dolog centralizáltan működik. Ebben a tekintetben egyre inkább megszűnik az államok önállósága. Ugyancsak jellemző az árrendszerre, hogy a húzó mezőgazdasági ágazatokra országonként un. termék board ok működnek.

Magyarul terméktanácsoknak nevezzük őket. Beleavatkoznak a nemzeti árak gyakorlati alakításába, és további szerepük, hogy a termelők között egyeztessenek, valamint biztosítsák az érdekképviseleteket az állam illetve a Közösség felé. Lényegében termelésszabályozó funkciót látnak el.

Fentebb már említettem, hogy az Unió mezőgazdasági költségtételei közül kiemelkedik az exporttámogatás. Annak ellenére, hogy az Unió saját érdeke is ezek redukciója, amint a következőkben látni fogjuk, mostmár rendeletekben is kötelezték ennek teljesítésére is.

Hét éves előkészítő munka után született meg az a GATT egyezmény, amely több mint ötezer oldalon keresztül taglalja a tarifákat és a szabályokat. 1995 ben lép életbe, és végrehajtását 2000 re kell teljesen befejezni. A fő irányelv az, hogy a mezőgazdasági vámokon 21 % os csökkentést kell elérni a támogatott export területén. Az import tarifákon pedig kétharmados csökkentést kell végrehajtani.

A GATT megállapodás az egész világon, több mint száz országban fogja éreztetni a hatását. A laikus vásárló csak azt fogja észrevenni, hogy az árucikkek, beleértve az ipari és a mezőgazdasági termékeket is, olcsóbbak lesznek. Ez a volt nagymértékű import tarifák eltörlésével jöhet létre, ugyanis ezek nagyon "feltornázták" az árakat. Ez az első olyan GATT által létrehozott Egyezmény, amely teljes mértékben alkalmazkodik a többoldalú kereskedelmi szabályokhoz.

Belső támogatás

Az Egyezmény 20 %-os globális csökkentést ír elő a hazai mezőgazdasági támogatásban, az 1986-88-as szinthez képest. Végrehajtási ideje 6 év.

Import

Az Egyezmény megkívánja a nem tarifális jellegű korlátok átfogó átalakítását (import tiltások, kvóták és önkéntes megszorító egyezmények) tarifa egyenértékekké. Fent kell tartani a létező import lehetőségeket, az engedményes importokat is beleértve, az 1986 88 as szinten.

Export

A GATT Egyezmény a hat éves végrehajtási időszak alatt az 1986 90 es évek szintjéhez képest a támogatott export szintjében átlagosan 21 % os, az export támogatások költségeire átlagosan 36 % os csökkenést irányoz elő. A bejegyzett termékekre csak a költségcsökkentések lesznek alkalmazva. A csökkenés hat egyenlő részletet jelent, amelyek adott ponttól kezdődnek. Ahol az átlagos költség, vagy az exportszint 1991/92 ben meghaladta az 1986 90-es szintet, ott a kezdeti pont - ezekre a csökkentésekre-, a napjainkban létrejött EU USA egyezmények eredményeként, az 1991/92 es szint lesz.

Ez következetesen nagyobb exportot enged meg néhány árucikkből (búza, marhahús, sajt és egyéb tejtermékek, baromfihús és tojás), mint az eredetileg a Blair House egyezmény által előirányzott volt. Más árucikkekre a csökkentések az 1986 90 es átlagos szintnél kezdődnek.

3. A közös agrárpolitika

Mint minden dinamikus elv, a CAP is megváltozott az évek során, reagálva az új körülményekre és a technológiai, valamint a piaci változásokra. Erőfeszítések történtek és történnek a feleslegek kezelésére, a költségek csökkentésére és a farmjövedelmek fenntartására.

A kezdeti átalakítások a funkcionális merevség elleni harc eszközei voltak. Az első változtatás még 1979 ben történt, azután a fő változtatásokat 1984 88 között vezették be. A CAP alapjai tartalmaznak bizonyos garanciákat arra, hogy a farmer bármennyit is termel (limit nélküli termelés), fizetséget kap termékeiért.

Még akkor is kap egy minimum-árat, ha terméke feleslegként kerül az intervenciós hatóság tároló házaiba, ahonnan később támogatott áron adják tovább a világpiacra.

Ez az 'ár-vezérelt' rendszer segített a Közösségnek abban, hogy már 1973-ban közel 100 %-os önellátást valósítottak meg a következő termékekből: gabona, marhahús, tejtermékek, baromfihús és zöldség. Mostanra, annak ellenére, hogy a Közösség kilenc tagról tizenkettőre, (1995-től tizenötre nőtt), ezen ágazatok még mindig termelnek feleslegeket. A Közösség 20 %-kal több gabonát termel mint az saját szükséglete. Ez még az export engedélyezések után is túl sok.

A reformfolyamat első lépése az okok feltárásával kezdődik.Láttuk, hogy 1970-es évek végére a CAP mechanizmusának merevsége túltermelést eredményezett. Az első alapvető változtatás 1979 ben történt a termelési korlátozás nélküli árgarancia bevezetésével. A miniszterek megegyeztek egy un. társas felelősségi adó kivetésében a tejtermelő farmerek felé. Az adó fedezi a feleslegek tárolási költségeit, valamint a támogatásokat, hogy tárolás után a tejtermékeket eladhassák a világpiacon. A következő évben a miniszterek újabb javaslatot fogadtak el, miszerint engedélyezték bizonyos termékek előállításának mennyiségi megszorítását, mivel a társas felelősségi adó elégtelennek bizonyult a tejtermék feleslegek kezelésében.

1984 ben bevezették a termelési kvótákat annak érdekében, hogy olyan termékek előállítását segítsék elő, amelyekre van kereslet. Ezek után 1988 ban sokkal szélesebb változtatások történtek. Egyrészről maximálták az EK anyagi lehetőségeit a mezőgazdaságra: a mezőgazdaságra fordítható összeget a GNP növekedésének 74% ban állapították meg. Másrészről megegyeztek a garancia-limitek bevezetésében minden fontosabb EK termékre, kivételt csak a tej képzett, ahol 1984 től élnek a kvóták, és a cukor, amelyre szintén már voltak kvóták.

A limitek, amelyeket a zsargon stabilizálóknak hív, kontrollálnak minden egyes termelési területre szánt EK-költséget. Ha a termelés meghalad egy bizonyos megállapított szintet (maximum garantált mennyiség vagy MGM), akkor a farmereknek szánt támogatás automatikusan csökken.

A gabona esetében ez a mennyiség 160 millió tonna/év. Ha a hozam több, akkor 3 % os árcsökkentés lép életbe abban az évben, amikor a többlet-hozamot betakarították. Az árcsökkentések halmozódnak. Ha a termelés a maximált szintet másodszor is meghaladja, akkor az újabb 3 % os árcsökkentést idéz elő.

A stabilizálók csak részlegesen arattak sikert. Az EK költségvetési nyomás legfőképpen a még mindig folyamatosan felhalmozódó feleslegekből adódik. Ez leginkább a szarvasmarhahús- és a tejtermelő szektort érinti, hiszen hatalmasak a tárolási és a támogatási költségek. A világpiaci gabonaárak csökkentek, ami az EK valutái és a dollár közötti gyengülésre mutat rá. Ez a leértékelődés okozta az export támogatási árainak növekedését is. A Közösség elvesztett néhány tradícionális export országot is, főleg a volt Szovjetunió köztársaságait, valamint Közép-Keleten például Irakot az Öböl háború után. A reform első lépései leginkább a vidékfejlesztésben voltak sikeresek: a CAP mindig tudott pénzt előteremteni a vidék átstrukturálásához és fejlesztéséhez. (Az első ilyen program már 1972 ben elkezdődött.)

További változtatások szükségesek a CAP ben, ugyanis ezek nélkül a kialakult trendek csak tovább folytatódnának. A közösségi farm-output évente 2 % kal nő, azonban a kereslet vagy stagnál, vagy csökken. Érthető tehát az aggodalom.

1970 és 1990 között Franciaországban és Hollandiában a gabonahozamok megkétszereződtek, köszönhetően a technológiai és a tudományos haladásnak. Ezalatt az időszak alatt a tejhozamok ugyancsak ebben a két országban 50 % kal nőttek. A vásárlói ízlésnek természetesen nagy hatása van az ellátás és a kereslet egyensúlyára, ezért a választék folyamatosan változik. (Példa erre a vöröshús vagy a tejtermékek fogyasztásának csökkenése.)

Annak ellenére, hogy kísérletek történtek a költségek visszaszorítására, az EU költségvetéséből a mezőgazdaság támogatására 1988 ban kifizetett 26 milliárd ECU 1992 re már 36 milliárdra nőtt. Az extraköltségek legnagyobb hányada a feleslegek tárolására és export támogatásokra fordítódik, hogy el tudják adni ezeket a világpiacon.

Az 1989 es növekedést kivéve, a farmereknek kifizetett árak 1985 óta gyakorlatilag stagnálnak. 1991 re a CAP már nem volt képes mindenkinek kifizetni az esszenciális támogatásokat, itt főleg a kis és a rossz helyen tevékenykedő farmerek kerültek hátrányos helyzetbe. A farmereket adófizetésre kötelezték annak érdekében, hogy a feleslegeket elhelyezhessék, és ne a költségvetésből kelljen elvonni ezt az összeget. A kiskereskedelmi árak szintje ennek hatására megemelkedett. Amíg a farmárak indexe 1985 és 1991 között 17.9 % kal emelkedett, a kiskereskedelmi árak 30.4 % kal nőttek. A CAP holtpontra jutott: a farmerek áldozatokat hoztak, de a vásárlók és az adófizetők nem húztak ezekből az áldozatokból semmilyen előnyt. Ezenfelül szomorú, de a farmerek támogatásának, több mint 80 %-a az exportban "tűnt el", és mindössze 20 %-a jutott közösségi farmernek. A farmereknek nyújtott támogatások zömmel a nagy területen és nagy gépi állománnyal termelőkhöz jutott, amiből következik a jobb hatékonyság. A kisebb család alapú birtokok nem nagyon részesedtek belőle, aminek következtében felgyorsult a birtokok elhagyása, hiszen nem tudnak megélni a földből. Sok földet kizsigereltek a túl sok műtrágyával és növényvédő-szerrel dolgozó farmerek. Ez szintén a vidéki élet felhagyására késztetett sokakat. Angolul ezt rural exodus nak hívják, nagyon találóan. Radikális változtatásokra volt szükség.

A felmerült akut problémák hatására tett a mezőgazdasági szakbizottság javaslatokat a CAP reformjára 1991 tavaszán. A három alapvető elv megmaradt: a piacorientáltság, a pénzügyi szolidaritás és a közösségi preferencia. A rendszer lelke azonban a farmerek ártámogatásáról áttért a közvetlen bevételi támogatásra.

A gabona- és a marhahús árakat radikálisan csökkentik, és azokat a földeket, amelyeket gabona termesztésére használtak, részben kivonják a művelésből. Ez az un. parlagföld-program, amelynek az angol megfelelője a set aside program. A farmerek jövedelem kiesését a közvetlen bevételi támogatással kom-penzálják.

Maga a támogatási technika nem újdonság, már használták az árak csökkentésénél és a földek művelés alóli kivonásánál. Mint az ismeretes, a korábbi időszakban a vidék népességmegtartó képessége jelentősen romlott. A reformprogram tartalmazza azokat az irányelveket, amelyek elősegítik a környezetbarát gazdálkodást, korai nyugdíjba vonulási lehetőségeket, annak érdekében, hogy a fiatalabb farmerek átvehessék az idősebbek helyét.

Ezenkívül erdőültetést, és a természeti értékek megőrzését is javasolja a tervezet. Az 1992-ben elfogadott csomagtervet fokozatosan három év alatt kell megvalósítani, azaz 1995 tavaszáig.

Az 1991 ben életbe léptetett döntések az eddigi legradikálisabb változtatásokat jelentették a harminc éve létező CAP számára. A Közösség csak a mellőzési programmal és a sokkal versenyképesebb árakkal csökkentheti feleslegeit, és jelenthet komoly konkurenciát a világpiacon. 1992 júniusában fogadták el ezt a radikális reformcsomagot, amely képes lesz kijuttatni a Közösség országait a túl magas árak és a túltermelés ördögi köréből.

Ezek a reformok továbbá sarokkövei egy olyan rendszernek, amely a CAP-et a vidékfejlesztési stratégiák motorjává teszi. A csomag öt fő célt fogalmaz meg. Első a Közösségi pozíciók megtartása, amely a legfőbb mezőgazdasági termelő és exportőr szerepét biztosítja a farmerek versenyképességének növelésével a saját- és az exportpiacokon. Másodikként a termelési szintet kell a kereslettel összhangbahozni, azaz csökkenteni kell a túltermelést. Harmadik szempontként azoknak a farmereknek kell a támogatását megoldani, akiknek erre legnagyobb szükségük van. A negyedik célkitűzés a farmerek ösztönzése arra, hogy megmaradjanak földjük mellett. Ötödikként a természeti potenciál fejlesztését, valamint a környezetvédelmet irányozták elő.

A csomagterv központi eleme azoknak a kulcstermékek árcsökkentése, amelyek összekapcsolódnak a művelés alól kivont földekkel. Legfőképpen a gabonákkal, a marhahússal, az olajosmagvakkal és a fehérje növényekkel foglalkozik.

A gabonaárak az 1993/94-es évtől kezdődően három év alatt 29 % kal fognak csökkenni. Ez a mérséklés közel azonos szintre hozza a gabonaárakat a világpiaci árakkal. Egy minimális importárat határoznak meg a gabonaimportra, annak érdekében hogy fenntartsanak egy ésszerű árat ( kb. 40 % ) a Közösségi preferencia számára.

Továbbá minden évben - a piaci előrejelzéseknek megfelelően - bizonyos szántóföldi területeket kivonnak a termelés alól. Ez a kötelezvény nem érvényes azokra a farmerekre, akiknek 20 hektárnál kisebb a birtokuk. Azon földek, amelyeket kötelezően kivontak a termelésből, felhasználhatók nem élelmiszer előállítási célokra, így pl. bio hajtóanyag előállítására növényekből. A marhahús árakat három év alatt 15 % kal csökkentik. Ezt a jövedelem-kiesést kétféleképpen kompenzálják.

Azon farmerek akik szabadtartásos, azaz legeltetéses állattartást folytatnak, állatokként kapnak támogatást. Ezt csak akkor lehet kiutalni, ha állománynövelés történik és nem istállóban helyezik el az állatokat. Azonban a legeltetéssel képesek kompenzálni a jövedelemcsökkenést, hiszen nem kell vásárolniuk drága takarmányt. Kiegészítésként növelni fogják szopós borjúra, tenyészbikára, és ökrökre a létező támogatásokat.

Az állatok tenyésztésénél előtérbe kerül az extenzív tartás mint költségkímélő módszer. Vele együtt a környezetbarát termelés, a kevesebb műtrágya- és növényvédőszer használat. A Közösség a farmerek nyugdíjkorhatárát levitte 55 évre, illetve ha valaki át akarja adni a farmját és van utódja, nyugdíjba mehet előbb is.

A megreformált CAP olyan kiegészítést tartalmaz, amely garantálja a farmereknek, hogy alap elkötelezettségeit számukra nem változtatja meg.

3.1 A reform hatása

Az új CAP költségvetés sokkal elviselhetőbb a Közösség országai számára, mint az előző volt. Egy meg nem reformált CAP 1997 ben 42 milliárd ECU t emésztene fel, a reform után mindez csak 39.2 milliárd ECU lesz a tervek szerint. Ebből az összegből a farmerek közvetlen támogatására fordítják a legtöbb pénzt, kevesebbet a feleslegek tárolására és ezek támogatási áraira. Az ilyen arányú eloszlás a közösségi farmereket sokkal versenyképesebbé teszi a saját és a világpiacon is.

Az elvesztett piacok egy részét újra megtudják szerezni és 10 millió tonna takarmánygabonát adhatnak el. (A legérdekesebb az, hogy ezek a piacok a Közösségen belül találhatók, azonban az árcsökkentés előtt érdemesebb volt importálni az olcsóbb gabonát, mint tagországból vásárolni.)

Az előző rendszer termeléskorlát nélküli ártámogatási rendszere azt jelentette, hogy amikor az árakat rögzítették, a farmernek nem volt más lehetősége, mint hogy helyzetét a nagyobb hozamokkal javítja. Most teljes kompenzációt fog kapni, anélkül hogy növelnie kellene hozamait, amivel a feleslegeket gyarapítaná.

Az árak csökkentése - normál körülmények között - a végső fogyasztó felé olcsóbb termékeket jelent. Szakértők úgy vélik, hogy ez évente a vásárlók számára 12 milliárd ECU megtakarítást jelent majd. Mindent figyelembe véve, kétségtelen az, hogy az élemiszerárak azért növekedni fognak az évek során, de sokkal lassabban mint az átlagos inflációs ráta. A másik terület, ahol a vásárló sokat nyer, a minőség.

1985 óta a CAP magában foglalja a minőségi előírásokat. Különleges feliratok és jelzések biztosítják a vásárlót, hogy amit megvesz, az garantáltan a feliratoknak megfelelő áru.

A farmok száma évről évre 3 % kal csökken, ezért a CAP mindent megtesz annak érdekében, hogy a vidéki migráció megszűnjön. Infrastruktúrális és gazdasági fejlesztéseket irányoz elő, környezetvédelmi előírásokat hoz, és minden eszközzel bátorítja a farmert a birtokon maradásra.

90-es évek

III. Kelet- és Közép-Európa és az Unió kapcsolata a '90-es években

1. A "két Európa" agrárviszonyai

Az új mezőgazdasági politika hatásainak tárgyalása elképzelhetetlen a Társulási Szerződés és a leendő teljes jogú tagság vizsgálata nélkül. A reformpolitika véleményem szerint növelni fogja a szakadékot régiónk és az EU között. A CAP ben megfogalmazott, és már a korábban tárgyalt célkitűzések végrehajtása kidomborítja a már ma is igen élesen kirajzolódó különbségeket, essék szó akár a környezetvédelemről, akár a vidékfejlesztésről.

A reform fő célja a feleslegek csökkentése és az ebből adódó jövedelemcsökkenés kompenzálása. A jövedelemkiesés kiegyenlítése ösztönzi a farmert, így érdemes a földjénél maradnia, hiszen kiegészítésképpen a CAP vidékfejlesztési stratégiákat is tartalmaz.

Gyakorlatilag két oldalról is ösztönzik a farmert, hogy igenis érdeke ezt a foglakozást űznie, mert megél és jól él belőle. És itt a 'jól él' nagyon fontos fogalom, hiszen talán ez a legnagyobb motivációs erő.

Mind a CAP mind a GATT Uruguay fordulója célul tűzte ki a szubvenciók csökkentését, a feleslegektől való megszabadulást. A CAP leginkább egyfajta követendő tender. Ugyanúgy, mint a társulási szerződés esetében, meg kell próbálni nem lemaradni még jobban, hanem felzárkózni. Mivel a CAP sajátosan nyugati mezőgazdasági politika, ráadásul a reformja a belső problémák megoldására irányul, kifejezett kedvező hatása nincsen a mi régiónkra. A Társulási Szerződés és a GATT egyezmény az, ami fontos most számunkra.

Ezek ugyanis lehetővé teszik az eddiginél nagyobb exportálási lehetőséget, ráadásul sokszor nagy vámkedvezményekkel. A CAP összhangban a GATT egyezménnyel hatalmas költségcsökkentő és piacteremtő tényező Nyugat-Európa számára. Amint azt jelzem a későbbiekben, a Társulási Szerződések szót sem ejtenek az agrárkereskedelem liberalizációjáról, azaz a szabadkereskedelemről.

Ezt a területet féltve őrzi az Unió, hiszen a keleti potenciál nincsen kihasználva és csatlakozás esetén piacvesztés léphetne fel jónéhány tagállamban. Még a társulási egyezmény utáni dokumentum sem foglalkozik az agrárszektorban fellépő egyensúly-eltolódásról Kelet és Nyugat között. Sajnálatos, hogy a nyugati export méginkább növekedett, semmint csökkent volna az asszimetrikus társulási szerződés ellenére, azonban jobban belegondolva ez érthető. A CAP radikális reformja 1992 ben indult meg, a Társulási Szerződés pedig 1991 végén jött létre. A feleslegeket, ha szubvencionált áron is, de értékesíteni kell, és a szép csomagolás, az okos marketing megteszi a hatását a keleti élelmiszer-piacokon is. Miért venné meg az ember a hazai terméket, ha az nem annyira kompakt és "szép" mint a nyugatról származó. Inkább többet fizet, és talán tényleg nagyobb élvezettel fogyasztja az árut, abban a tudatban, hogy ezt is megengedheti magának.

Térjünk rá a Társulási Egyezmény és a kelet európai országok nyugati szempontból való elemzésére.

"Kiegyensúlyozott, koherens csatlakozás előtti stratégia " így jellemezte az Európai Unió brüsszeli központú Bizottságának a tervezetét Sir Leon Brittan, a bizottság tagja, egyébként pedig az Egyesült Királyság képviselője a GATT tárgyalások irányításában.

A javaslat kettős céllal készült: elsősorban pontosítani az EU elvárásait egy esetleges belépés kapcsán, valamint tisztázni, hogy az EU mivel tud és akar segíteni az egyelőre csak szerződéses viszonyban levő országoknak. Az állami támogatásokkal és a piaci versennyel kapcsolatos szabályok harmonizációját kéri, és cserébe az ipari termékek esetében alkalmazott nem tarifális kereskedelmi akadályok például a dömpingellenes eljárások felszámolását ígéri az EU stratégiai tervezete.

A dokumentum ellenben nem kínál megoldást az agrárkereskedelemben megbomlott egyensúly visszaállítására. A tervezet a "Közép és Kelet Európa országait a csatlakozásra felkészítő stratégia" címet viseli. A tanulmányt ez év októberében az EU külügyminiszterei vitatták meg, és a decemberben megtartandó esseni csúcstalálkozón fogják véglegesítették.

A Bizottság tagjai többször is kijelentették, hogy külön külön foglakoznak a belépni kívánó országokkal. Tanácsaik szerint a csatlakozni kívánó országoknak érdemes lenne összehangolni munkájukat. Szó esett egy lehetséges ECU alapú közös fizetési- és klíringrendszer létrehozásáról. Brüsszel szándékai szerint összehangolná a visegrádi négyek, valamint a Bulgária és Románia számára meghatározott piacnyitási menetrendet.

A tavaly júniusi koppenhágai értekezlet értelmében 1995 ben az iparcikkek, 1996 ban az acéltermékek, 1998 tól pedig a textilipari termékek érkezhetnek vámmentesen az EU ba, Bulgária és Románia számára is.

Semmilyen újdonság nem történt azonban az agráripari termékek kereskedelmének ügyében, amelyet az EU - saját érdekeit szem előtt tartva - igyekszik mennél tovább húzni halasztani és kivonni a liberalizáció alól.

Ma már az EU is elismeri, hogy a társulási szerződés hatására nem a társult országok agrárexportja emelkedett, hanem a hozzájuk az EU ból származó agrárimport. Mellékesen a dokumentum rámutat arra, hogy a társult országok több esetben nem használták ki a vámmentes beviteli kvótákat sem. Jól szemléltetik ezt a következő számadatok. Míg 1990 ben a visegrádi négyek, valamint Bulgária és Románia együttesen 960 millió ECU s többletet ért el az EU val folytatott agrárkereskedelemben, addig 1993 első 11 hónapjában már 433 milliós hiányt könyvelhettek el.

Egyedül Magyarország volt képes felmutatni többletet, habár az is fele volt az előző évinek. Ha a tendencia folytatódik 1997-re már mi is deficitet könyvelhetünk el.

Az EU viszont 1993 ban az 1992 i évihez képest 23.8 % kal több agrárterméket és élelmiszert szállított a hat országba, míg 14.9 %-kal kevesebbet importált.

Magyarország kivitele 14 % kal csökkent, behozatala 48 % kal nőtt. A trendek az iparban is azt bizonyítják, hogy a társulási szerződés sokkal inkább az EU nak kedvez mintsem a társult országoknak. A fent említett dokumentum egy szóval sem említi meg az agrártermékek mentesítésének lehetőségét. 1996 ban lesz az első komoly felmérés a maastrichti egyezmény kapcsán. Amint az egyértelműen kiderül, a társult tagságból leginkább az EU nak volt haszna, így ez egyfajta negatív kritika. Ha az EU saját ügyeit már "rendbetette", akkor biztosan több figyelmet fog fordítani a csatlakozni kívánó országok ügyeire. (Nagy, 1994)

Igaz ugyan, hogy mezőgazdasági exportunknak legalább kétharmadát érintik a vám és lefölözési kedvezmények, azonban szabadkereskedelmet a társulási szerződés távlatilag sem irányzott elő.

Időközben befejeződött a GATT Uruguay fordulója, ahol a kormá-nyok megállapodtak a mezőgazdasági kereskedelem un. vámon kívüli akadályainak felszámolásáról, illetve ezek "vámosításáról". Ezalatt kettő volt EFTA tagország és egy semleges ország csatlakozott az EU hoz. Ezen országok agrár-megállapodásaiban olyan kedvezmények vannak, amelyeket feltétlenül át kell ültetni a mi leendő szerződésünkbe is. A magyar kormány 1994 április 1-én adta be csatlakozási kérelmét .

Furcsán hangzik, de tény, hogy sehol sincsenek rögzítve a teljes jogú tagság kritériumai. Természetesen vannak olyan gazdasági mutatók, amelyek képesek ha nem is eldönteni, de mindenképp negatív vagy pozitív irányba befolyásolni Brüsszel véleményét. 2000 körül el kell jutnunk az integráció olyan fokára, amely lehetővé teszi azt, hogy további utunkat az Unió falain belül tehessük meg. A teljes jogú tagság azt jelenti, hogy a tagállam aláveti magát az Unión belüli jogrendszernek és politikának.

Magyarország nem képes rögtön megvalósítani ezt. Az Unión belül is érvényt kell szereznünk annak, hogy bizonyos kötelezettségek alól felmentést kapjunk, amíg nem vagyunk olyan gazdasági helyzetben, hogy azokat 100 % ig teljesíthessük. Tehát a csatlakozási kérelem tétje az, hogy milyen felmentéseket és mennyi ideig élvezhetünk. Ilyenek például a CAP ben szereplő környezetvédelmi szabványok és kritériumok. Vagy megemlíthetjük a szabad munkaerőáramlást is, főleg ha minden jel erre utal egyszerre veszik fel a visegrádi négyeket.

Ugyanis hazánkban a munkabérek magasabbak, mint a másik három országban. Ennek következtében elárasztanának minket az ezekből az országokból érkező munkások. Maastricht városában fogalmazták meg azokat a mutatókat amelyek sokat nyomnak a latba a felvételi kérelemnél. Gyakorlatilag limitálnak, azonban ezek tágabb értelmezését is kérni fogja a magyar állam.

Az EU tagországok költségvetési deficitje nem lehet több a GDP 3 % nál, az államadósságuk 60 % nál, és az inflációjuk 1.5 % nál többel nem haladhatja meg a három legjobb teljesítményt mutató ország átlagát. Szakértők szerint a volt szocialista országok bizonytalan helyzetben vannak a csatlakozást illetően, ugyanis eleve el kell fogadniuk az EU feltételeit, miközben tudják, hogy az folyamatosan változik.

2. A magyar csatlakozás perspektívái

Magyarország részéről is felmerült ez a probléma: az ország célja a felzárkózás meggyorsítása. Egyértelmű, hogy nem fogadhatunk el irreális viszonyítási alapokat, mint pl. az egy főre jutó GDP nek az EU átlaggal való összehasonlítása. A szakadék nem szélesedhet, erre kell törekednünk. Mint a legutóbbi EU értekezleten Korfun kiderült, csatlakozásunk ma már elfogadott perspektíva, csak az nem tudható, mikorra fog realizálódni. Ausztria 1995 től szóló hatályos tagsága nagyon sokat segíthet, ugyanis nehezen elképzelhető egy olyan ország felvétele amely sem a szárazföldön, sem a tengeren nem határos valamely tagországgal.

A brüsszeli bizottság új elnöke - Jacques Delors után -, Jacques Santers pragmatikusabbnak és technokratábbnak ígérkezik, a mi törekvéseink szempontjából az elnök kompromisszumkereső alkata nagyon előnyös lehet. Ha megnézzük a legfontosabb tagországok hozzáállását csatlakozásunkhoz, eltérő viselkedést tapasztalunk.

Németország, habár az EU legnagyobb költségvetési terheit fedezi, támogatja az integrációt, de mérlegelnie is kell, hogy mekkora terhet vállal fel a volt keleti blokk országaival.

Anglia szintén szimpatizál, ugyanis az ország inkább nemzetállamokon alapuló EU t akar, föderatív alapokon nyugvó Unió helyett. A franciák félnek a magyar mezőgazdaságtól, ugyanígy a dánok. A déli szárny pedig teljes politikai támogatásáról biztosított bennünket, annak ellenére, hogy ők a 'mostohagyerekek 'és félhetnének, hogy a pénzalapból sokat vennénk el. (Kocsis, 1994)

Tény, hogy a társulási szerződés életbe lépésével elvileg javulnának a magyar agrártermékek piaci feltételei. Azonban ez az EK nak is kedvez export szempontból. Vajon nem fojtja e meg a gyenge termelékenységgel és hatékonysággal üzemelő magyar mezőgazdaságot az EK exportja? Talán a piaci konkurencia, az import-technológiák és az asszimetrikus társulási szerződés záloga lehet fejlődésünk kulcsának, azonban az EU erősen szubvencionált exportjai értékesítési válsághoz is vezethetnének.

Mely agrártermékekkel lennénk képesek a piacon megjelenni ? Tudjuk, hogy az EU abszolút önellátó élelmezés szempontjából. Tehát egyetlen utunk a specializálódás és a kitűnő minőségre való törekvés, minél olcsóbban. Szántóföldi növényeink közül a hüvelyesek, vetőmagok, gabonafélék és olajos növények lennének versenyképesek. Kertészeti cikkek piacán csak nagyon specializált termékekkel jelenhetnénk meg. Az élelmiszeripar dekoncentráltsága negatív tényező, jelentős változtatások nélkül életképtelen a kemény EU piacon. Továbbá a CAP átfogó reformja hatására az egyébként eddig sem elhanyagolt környezetvédelem a költségvetési problémák után a legkiemeltebb megoldandó célok közé tartozik.

Térjünk vissza a keleti régióhoz. Sajnálatos módon ebben a térségben sem régebben, sem most nem veszik igazán komolyan a tudományosan alátámasztott effektusok mára és jövőre gyakorolt hatását.

A pénz azonban kell, a nyugatról jövő tőke pedig nyilvánvalóan olyan befektetéseket tervez, illetve visz végbe, amelyek során megszabadulhat a 'szennyestől'.

Nem véletlen tehát, hogy vannak olyan tervek, melyek szerint érdemes lenne a környezetet nagyban szennyező iparágakat a volt keleti blokk országaiba telepíteni. Persze ez befektetést igényel, valamint fizetni is kell érte. A dolog azért nem ilyen egyszerű, hiszen a felzárkózást a keleti országok is akarják, nem érdemes a nyugatnak maga alatt vágnia a fát azzal, hogy 'megmérgezi' leendő társállamait.

Az új GATT egyezmény remélhetőleg képes lesz az import export problémákat megoldani, és hatalmas lökést ad az ipari mezőgazdasági világkereskedelemnek. Minden egyes tonna mezőgazdasági termék és élelmiszer, amelyet az EU ba exportálunk, azzal az egy tonnával növeli a feleslegeket. Ha a célországba dömpingáron érkezik az exportáru, ez a legtöbbször igen éles reakciót vált ki a farmerekből. A sztrájk és az útelzárás csak az enyhébb rosszallást fejezi ki, néha az árut szállító kamiont is felgyújtják. Mivel csökkentették az import tarifákat, bizonyos, hogy a keleti országokból is képesek lesznek nagyobb exportra, mint az előzőleg volt.

3. Az EK és Magyarország 1991-es aszimetrikus társulási szerződéséről

A Társulási Egyezmény azért aszimetrikus, mert egyelőre az EU formálisan több kedvezményt nyújt mint Magyarország. Milyen kedvezmények léptek életbe?

Először is vám és lefölözéskedvezmények, mennyiségi korlátok emel-kedése önmagában és vámcsökkentésekkel is. Mennyiséghez kötött lefölözéscsökkentések és bizonyos agráripari termékék (például cukor, zöldség és gyümölcs) vámjainak eltörlése egy, illetve két lépésben valósul meg.

A GATT szerződések a változtatások lehetőségét biztosítják a kis- és valamilyen okból elmaradott országok fokozatos felzárkózására. Azonban szeretnék újból rámutatni arra is, hogy az EU mezőgazdasági piacnyitásának feltétele az, hogy mi is nyissunk. Az Unió nemcsak importálni, hanem exportálni is kíván Magyarország viszonylatában. A magyar mezőgazdasági export ellentétele lehetne közösségi iparcikk import.

Az ilyen irányú törekvéseknek három feltétele van. Az első az európai szabványok teljes átvétele; a második az, hogy az Unió támogassa felzárkózási terveinket; a harmadik pedig a korszerű technika alkalmazása. Nem elhanyagolható az emberi hozzáállás sem. Felgyorsult a világ globalizálódása és felerősödtek a regionalizmusra utaló jelek. Az egységes közös piac kialakulásával a világ leghatalmasabb piaca teremtődik meg. Az EU mint a világ legnagyobb fizetőképes vásárlója és fogyasztója, 1992-94 között a világ termelésében megközelítette a 25 %-ot. A világkivitel több, mint egyharmadát adó térségként a világimport 36-38 %-át vásárolja meg. A Közösségbe illeszkedő integrálódás nehéz folyamat. Mind Magyarországra, mind a keleti térségre elmondható, hogy a nagy eladósodás miatt erős az exportaktívum kényszere. Mindazonáltal azok a termékek, amelyeket exportálni tudnánk, nem számítanak hiánycikknek a nyugati piacokon. A mai magyar marketing nem képes agrártermékeinket elhelyezni a hatalmas közösségi piacon. Ezen a téren is nagy változtatásokra lenne szükség.

Továbbá elmondható, hogy hiányos a feldolgozottsági fok, sokszor a minőség jóval alatta van a nyugaton megköveteltnek és a terítés sincsen jól időzítve. Az alacsony szintű feldolgozottsági fok alacsony fogyasztói árakat indukál. A jó csomagolás és a konyhakész állapot révén jóval magasabb árakat kaphatnánk, ami annak ellenére, hogy ez emelné az előállítási költségeket, növelné e szektor bevételeit.

1989-ben a rendszerváltozás és a KGST összeomlása szinte egy csapásra idézte elő a magyar agrárkereskedelem reorientációját. Míg az 1980-as évek végéig az OECD országok mintegy 35 %-kal, a KGST országok 60 %-kal részesedtek agrárkereskedelmünkben, addig az 1990-es években ezek az arányok megfordultak és a múlt évben agrárexportunknak már 72 %-át az OECD országok vették fel.

A változást elősegítendő az EU felajánlotta szabadkereskedelmi jellegű megállapodások létrehozását, melyeket hosszú ratifikációs folyamatok követtek. Ezekkel párhuzamosan folytak a visegrádi négyek által kezdeményezett, a CEFTA (Central European Free Trade Association) országokkal való egyezkedések. Itt a közép-európai régióról van szó.

Agrárkereskedelmünkben az EK további térnyerése feltételezhetően a magyar-EU megállapodás kereskedelmet eltérítő hatása (trade diversion effect) alapján várható.

Ez az egykori hagyományos részarányokat felülmúlva jelentős gravitációs hatást fejthet ki a magyar agrárexportra. Ezzel a hatással mindaddig számolni lehet, míg a közép-kelet-európai régióban számottevően nem nő a lakosság vásárlóereje, illetve amíg kelet-európai kereskedelmünkben nem alakulnak ki a gazdasági kapcsolatok fejlettebb formái, az egyszerű export-import ügyletek mellett. Más, nagyobb, nem európai régióval való kereskedelmünk szintje nem fog változni, az EU lesz a domináns.

Az EU-val kötött Társulási Egyezményt egyre több kritika éri. Alapja az a tény, hogy az export-import arány a nyolcvanas évektől fokozatosan az EK javára billen. Az egykori 6 : 1-es arány a kilencvenes évek elejétől fokozatosan romlik, és jelenleg megközelíti a 2.5 : 1-et. EK agrárexportunk tehát már alig 2.5-szer fedezi EU agrárimportunkat.

1993-ban, a koppenhágai csúcs valamelyest javított a megállapodás feltételein. A vámok és lefölözések 60 %-os csökkentését elfogadták és elismerték. A gyors hanyatlás azonban nem csupán az EU-nak tudható be, hanem az aszálynak, a tőkehiánynak, az intézményi és jogi bizonytalanságoknak, valamint a kellő marketing hiányának.

A mai magyar gazdasági helyzetben nem engedhetjük meg, hogy ne próbáljunk bejutni bármely potenciális piacra, hiszen hazánkban a legmagasabb az egy főre jutó adósságállomány az összes volt szocialista ország közül. Ezért -amint azt már írtam- erős az exportaktívum kényszer. Mérlegelni lehet az előnyöket és a hátrányokat, azonban nem hiszem, hogy van választási lehetőségünk. Sajnos egyáltalán nem vagyunk olyan helyzetben ami feljogosítana minket arra, hogy a piacokon diktálhatnánk. Tehát alkalmazkodnunk kell.

Bár az Unió vezető pozícióban levő országai gyakran nyilatkoznak arról, hogy mennyire fontos a keleti térség csatlakozása, az 1994-es esseni EU-csúcsértekezleten csak 3 órát szántak a hat, EU-val társult kelet-európai állam vezetőire. Senkit nem lepett meg a tény, hogy a keleti bővítés mikorja és mikéntje továbbra is homályban maradt, hiszen magát az integrációt is sok bizonytalan tényező befolyásolja. Annak ellenére, hogy ilyen kevés időt kapott a 6 keleti részen levő állam, a részvétel lehetősége mégis történelmi pillanatnak fogható fel. Még soha nem volt precedens arra, hogy gyakorlatilag nem tagállam résztvehessen EU értekezleten.

Igaz, hogy az Európa Tanács 1994 decemberi üléséről készült jelentés idevágó passzusa szerint a kelet-és közép-európai országok csatlakozására csak akkor kerülhet sor, ha az adott ország képes vállalni a tagsággal járó kötelezettségeket és teljesíti az ehhez szükséges gazdasági és politikai feltételeket, azonban pontosan ezek még nincsenek rögzítve. Az EU-nak meg kell őriznie az európai integráció hajtóerejét, belső összetartását és alapelveit, a keleti rész csatlakozása után is. Csak idő kérdése, hogy mikor és kinek jut eszébe, hogy ezek az érdekek az adott pillanatban összeegyezhetetlenek, hiszen a csatlakozás tárgyalások legkorábban 1997-re várhatók és maga a csatlakozás még jó szándékkal is csak az ezredfordulóra. Addig a politikai élet főszereplői kicserélődnek és ezzel új politikai-gazdasági irányzatok jelennek meg. (Lipovecz, 1994) A feladat nem könnyű, azonban szeretném kihangsúlyozni, hogy Európának érdeke összefogni és együttesen kihasználni a lehetőségeket, mert a világtendencia a hatalmas piaci tömörülések irányába mutat.

Irodalomjegyzék:

1. (The) CAP reform [1992]: Published in England by the Agricultural Committee. Brussels

2. Cambridge Enciklopédia [1993]: Magyar kiadás Maecenas Kiadó, 1992.

3. FEKETE P. [1994]: Agrárkereskedelmünk alakulása nemzetközi megállapodásaink tükrében. Georgikon Napok, Keszthely

4. (The) GATT-Uruguay Round Agreement and the Implications for EC agriculture. Published by the Ministry of Agriculture, England

5. GAZDAG L. [1994]: Szakadékban. Heti Világgazdaság, aug. 18.

6. HOWARTH, R. - TÓTH L. [1994]: A brit mezőgazdaság néhány jellemzője. Gazdálkodás, 6. sz. (megjelenés alatt)

7. INOTAI A. [1994]: Az új regionalizmus a világgazdaságban. Külgazdaság, 1. sz.

8. INOTAI A. - PALÁNKAI T. [1994]: Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz. Közgazdasági Szemle, 10. sz.

9. KISS J. [1994]: Hogyan tehető sikeressé a magyar agrárexport? Külgazdaság, 9. sz.

10. KOCSIS GY. [1994]: A gazdasági diplomáciának nem az igazságkeresés a célja. Interjú Juhász Endrével. Heti Világgazdaság, aug. 13.

11. NAGY G. [1994]: Az EU és Kelet-Európa: Jó kis stratégia. Heti Világgazdaság, aug. 13.

12. Prospects for Agricultural Trade in Central and Eastern Europe [1993]. Agra Europe, Special Report No.56

13. (The) Times [1993]: Beautiful Victory. 16th December

14. TÓTH L. [1993]: Az EU agrárpolitikáját alakító hosszútávú tényezők. Gazdálkodás, 11.sz.

15. TÓTH L. [1994]: A szubregionális európai agrár munkamegosztás és a magyar mezőgazdaság jövője. Gazdaság és Társadalom, 1. sz.

16. What's wrong with the CAP? [1993]: Agra Europe, 14th October

Kapcsolódó írásaink:
I. Watson felfedezései a Bálnavadász Múzeumban Sandefjord - ritkán használok ilyen kifejezéseket, de Sandefjord egy olyan város Norvégiában, aminek egyből megérezhető sajátos kisugárzása. Többezer kilométerrel távol saját országomtól rögtön otthon éreztem magam - nem volt az az érzésem, hogy szép, barátságos kis város, de valahol máshol, mint ami megszokott, ahová csak nézelődni jöttem. Ebben a városban található egy, különösen a természettudományok iránt érdeklődők számára nevezetes és közkedvelt múzeum, teljes nevén Commander Christen Christensen's Whaling Museum vagy éppen a The Whaling Museum Sandefjord, azaz a Hvalfangstmuseet, vagy ahogy mi mondjuk, a Bálnavadász és Természettudományi Múzeum.
A gyűlölt fogalom nyomában - Az általános műveltség (1. rész) Ha egy kérdésre nem tudjuk a választ, gyakran mondják, hogy ez márpedig az általános műveltség része. Mi is az az általános műveltség és minek a fokmérője? Ki, miért és hogyan határozza meg azt? Miért leszünk többek, ha megfelelünk az általános műveltségi szintnek és miért leszünk kevesebbek, ha nem? Miért lenézendő az, akinek nehezen megy az írás, az olvasás vagy a matek? Ha az általános műveltség manapság egyenlő az olvasottsággal, kérdés, hogy milyen könyvek olvasottságával?
Állatkert a poggyászomban Mindig is állatok között éltük. Állatok között váltunk emberré. A háziasítás egy új kor hajnalát jelentette; azonban idegen tájak csodalényei iránt mindig hatalmas volt az érdeklődés. S míg régen a szórakoztatást helyezték előtérbe, ma már inkább az ismeretek terjesztése és nem utolsósorban egyes fajok megőrzése a fő cél.
A Prokontra ajánlata: Tudomány és Buddhizmus „Ha létezik olyan vallás, mely megállja helyét a modern tudományos igényekkel szemben is, akkor az a buddhizmus.” Albert Einstein A Tibet – Európa Alapítvány 2007. október 1-10. között tudományos előadássorozatot szervez „Tudomány és Buddhizmus” címmel. Az esemény témája elsőre talán meglepő, hiszen egy sokak által vallásnak tekintett életszemlélet és a külső világot egzakt módszerekkel vizsgáló gondolkozásmód találkozásáról van szó. A modern tudomány legújabb felfedezései (főként a kvantumfizikában) azonban egyre több területen állnak összhangban a buddhizmus kétezer-ötszáz éves tanításaival, így e két szemlélet egyre inkább alátámasztani látszik egymást. A buddhizmusról - melynek semmi köze bármilyen isteni kultuszhoz - számos Nobel-díjas tudós is elismerően nyilatkozott, mint például a világhírű fizikus, Niels Bohr, a DNS szerkezetét felfedező Francis Crick, vagy éppen a zsidó származású Albert Einstein.
A világ fogyókúrái IV. Fogyni sokan és sokféleképpen szeretnének. A táplálkozástudományi szakemberek szerint a fogyás legfontosabb alapelve az, hogy a napi bevitt kalóriamennyiség kevesebb legyen, mint a leadott, azaz negatív energiamérleget kell létrehozni. További főbb szempontok, hogy a diétát minimum három hónapig alkalmazzunk, hiszen ennyi idő szükséges ahhoz, hogy kialakuljanak a helyes étkezési sztereotípiák. A telített zsírok, transzzsírsavak fogyasztását csökkentsük. A napi étrendben az egyszeresen és a többszörösen telítetlen zsírok (olívaolaj, margarin), valamint az omega-3 zsírsavak gyakrabban szerepeljenek. Fogyasszunk alacsony glikémiás indexű szénhidrátokat és több növényi rostot. Különösen fontos az étkezési szokások megváltoztatása: az egyszerre elfogyasztott nagy mennyiségű étel helyett a "naponta többször, keveset" elvet tartsuk szem előtt. Szintén kardinális a zöldségfélék, gyümölcsök és teljes őrlésű gabonafélék nagyobb arányú bevitele mellett a fizikai aktivitás fokozása. A mai alkalommal az ún. Amerikai diétát mutatjuk be.
A világ fogyókúrái VI. - A kondíciódiéta Fogyni sokan és sokféleképpen szeretnének. A táplálkozástudományi szakemberek szerint a fogyás legfontosabb alapelve az, hogy a napi bevitt kalóriamennyiség kevesebb legyen, mint a leadott, azaz negatív energiamérleget kell létrehozni. További főbb szempontok, hogy a diétát minimum három hónapig alkalmazzunk, hiszen ennyi idő szükséges ahhoz, hogy kialakuljanak a helyes étkezési sztereotípiák. A telített zsírok, transzzsírsavak fogyasztását csökkentsük. A napi étrendben az egyszeresen és a többszörösen telítetlen zsírok (olívaolaj, margarin), valamint az omega-3 zsírsavak gyakrabban szerepeljenek. Fogyasszunk alacsony glikémiás indexű szénhidrátokat és több növényi rostot. Különösen fontos az étkezési szokások megváltoztatása: az egyszerre elfogyasztott nagy mennyiségű étel helyett a "naponta többször, keveset" elvet tartsuk szem előtt. Szintén kardinális a zöldségfélék, gyümölcsök és teljes őrlésű gabonafélék nagyobb arányú bevitele mellett a fizikai aktivitás fokozása. A mai alkalommal a szimpatikus kondíciódiétát mutatjuk be.
A befolyásolás tudománya Az embereket többféleképpen lehet eltéríteni egy adott elképzeléstől, gondolattól, szándéktól. Ezt tudományos alapon influencingnek, azaz a befolyásolás tudományának is nevezik. A cégemnél ebből kap minden vezető egy kivonatolt, gyorsított változatot, amit változás-kezelésnek nevezünk. Azaz, hogyan lehet gyorsan, hatékonyan bevezetni valamit, amit általában senki nem akar. Lehet az emberekre hatni közös célokkal, színes ábrákkal, számsorokkal, lehet a főnökén keresztül. Ez a tudományos része. Mindenkinek azt, amire "harap", vagyis ami érdekli. Ez egy vállalat szintjén teljesen jól működik, azonban nem működik tömegek esetében. A politikusoknak sajnos ezek az eszközök nem elég hatékonyak, mert nekik milliókat kell befolyásolniuk. Számukra komolyabb, ütősebb fegyverek kellenek. Nézzük, mi az, amit ellenünk bevetnek.

---

Oszd meg, ha tetszett!