JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
Főoldal arrow Publikációk arrow Politika arrow Bábszínház
Bábszínház PDF Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 4
LegrosszabbLegjobb 
Írta: Maholányi Zsolt   
2009. March 26.
Gyurcsány FerencKezdjük egy találós kérdéssel. Mi a közös a következő emberekben: Glatz Ferenc, Surányi György, Bokros Lajos, Jaksity György, Vértes András, Békesi László, Felcsuti Péter, Patai Mihály, Pongrácz Antal, Balázs Péter, Kiss Péter, Gráf József, Bajnai Gordon? Ha valaki nem jött volna rá, máris elárulom.
Nem, nem (csak) az, hogy majdnem mindegyikük "bankár". Hiszen pl. Glatz Ferenc egy kádári ittmaradvány, köze nincs a bankokhoz, maximum annyi, hogy jár bankautomatákhoz. A közös nevező az, hogy mindegyikük neve be lett dobva köztudatilag a szereplőválogatáson, amit a bábminiszterelnök hálátlan szerepére írtak ki.


Hadd tegyem félre a szerkesztői látszat-semlegességemet és hadd bukjon ki az orcámon a pártszimpatizáns. Szeretett (hazudok) miniszterelnökünk távozásnak tűnő maradása elindította a rendszerváltás óta megrendezett legnagyobb kabarét. Nem mondom, hogy nem áll jól neki a mente, de azért ez korántsem arról szól, aminek eladták. A képviseleti demokráciánk anomáliái remek eszközök az aszisztáláshoz. Mik is ezek?

Konstruktív bizalmatlansági (ejtsd:hatalmonmaradási) indítványnak nevezett tünemény, ami remek eszköz a jelenlegi kormánypártoknak (igen, többen vannak) hogy gyakorlatilag addig játsszák kis játékaikat, amíg el nem telik a négy év. Ez amolyan miniszterelnök-mosás inkább. Gyurcsányt kimossák, megszárítják, kivasalják, aztán berakják a szekrénybe lógni (de szép a magyar nyelv...), hogy majd alkalomadtán megint elővegyék a nagy "reformert".

Egyrészt maga az országgyűlés is egy vicc. A demokrácia egy olyan diktatúra, ahol négy évente választunk diktátort. Egy országgyűlési többség miniszterelnök-jelöltje kap kormányalakítási megbízást az államfőtől. Namármost. Nyilvánvaló, hogy (hacsak nem minősített többség kell) minden szavazás kimenetele egyértelmű, vagyis maga az országgyűlés mint olyan, értelmetlen. Mint ahogy konstruktív ellenzék sem létezett soha.  

A mindenkori miniszterelnök és kormánya az országgyűlési többséggel a háta mögött gyakorlatilag kirobbanthatatlan. Semmilyen alkotmányos eszköz nincs, még az államfő kezében sem, amivel elmozdítható lenne a hatalomból. Úgyanúgy, ahogy a képviselők sem hívhatók vissza sehogy. Ha egyszer valaki beteszi a seggét a padsorokba, akkor hátradőlhet négy évig. Legyünk őszinték és gondolkodjunk el a következő két kérdésen: Hányan tudjuk, hogy ki a választókörzetünk parlamenti képviselője? Nem ugrik be név? Nem csodálom. Másik kérdés: A 386 képviselőből hánynak hallottuk akár csak a nevét, így lassan a ciklus végére érve. 20-30? És a maradék 350?

Királycsinálók és királybuktatók. Nem csak idehaza, más országokban is jellemző, hogy egy törpepárt csinál kormányfőt, vagy buktatja meg azt. Nonszensznek tartom, hogy egy néhány százalékos párt sorsdöntő dolgokban legyen mérvadó. Most (és a rendszerváltás óta megannyiszor) a szabad demokraták döntik el, hogy akkor most mi is legyen (értsd: hogy maradjunk a levesesfazék közelében). A közvéleménykutatások szerint ennek a pártnak körülbelül százezer szimpatizánsa van. Széles társadalmi támogatottságú kormányt szeretnének, mi? Mégis hogyan?

A lényeg, hogy most vajúdnak a hegyek (pontosabban a domb és két kis szarkupac), és valószínűleg megszülik a miniszterelnököt. Nincs más út a hatalmon maradáshoz, ha kell Fekete Pákót is megszavazzák, vagy az MSZP székház portását.

Szép tavaszra ébredtünk a téli álmainkból, szegfűk, tulipánok, ibolyák nyílnak, madarak csicseregnek, de ha elég forró nyarunk lesz, narancsból is bő termésre számíthatunk.


Oszd meg, ha tetszett!
Facebook! MySpace!
Kapcsolódó írások:
Utolsó frissítés ( 2009. March 26. )
 

Hozzászólások  

# Bogi 2009-03-27 08:10
grat a cikkhez, Maho, nagyon tetszett. egy-két megjegyzést engedj meg nekem. szerintem pont arról van szó, amit leírtál, hogy "látszat", "mosás", stb. ebben az a legszomorúbb, hogy a baloldal nem jön rá: amennyiben még egy évig van alkalmuk lopni (sic!), az országot olyan állapotban adják át, hogy a jobboldalnak tuti lesz kétharmados többsége a parlamentben, hisz a támogatottsága sokszorosára nő ebben az évben. ebben az esetben viszont akkora hatalmat kap, hogy akár alkotmányt is módosíthat. kell ez nekünk? nem. persze, ezzel a baloldal nem foglalkozik, addigra szétlopják magukat annyira, hogy valahol a bahamákon zabálják majd a disznótorost... (a kishalak meg elviszik a balhét, ahogy eddig is...)
megnéztem hétfő este a szólás szabadságát a királyi tévén, ahol gyurcsány nyilatkozott. azt mondta, hogy a fidesz már rég léphetett volna, és elindíthatta volna a választásokat, ha akarja. tudod mit? igaza van. csak ez a fidesznek perpill nem érdeke. mert 2010-re gyúrnak. fasza, nem? ebben az országban most senkinek nem érdeke "jobbítani". ezt az országot senkinek nem érdeke rendbehozni. igaza van sólyomnak, most kellenének választások, mert ez az egy év, ami toporgással és elkenésekkel fog zajlani, csak még nagyobb romba döntheti kis hazánkat. oszt? hiába terem majd nyáron a narancs. az is olyan magyar lesz. kicsi is, savanyú is, de a mienk. vagyunk tíz millióan erre a lószarra. együk is meg.

beugranak-e nevek? esetleg zuschlag? tudod...amit privát beszéltünk: esetleg az adónkat/áfánkat apeh számlára utaljuk, vagy kell a francnak a sok duma, adják meg az aktuális zuschlag-bankszámlát...?

cicám, az a másik szomorúság a történetben, hogy itt nem áldemokrata diktatúra van. ha diktatúra lenne, nagyobb rend lenne, hidd el. jelenleg véresen kapitalista, áldemokrata, áldiktatúra zajlik, aminek sehol nem látom a végét...

az pedig, hogy a szadesznek ekkora hatalma van, nem meglepő. vajon miért? ;-)
# maho 2009-03-27 09:38
Természetesen semmi szükség a Fidesz minősített többségére, ebben egyetértünk.

Én nem láttam a műsort és fogalmam sincs milyen eszközre gondolt Fletó. Az USA elnökét jóval könnyebb leváltani mint egy magyar kormányt. A Fidesz előrehozottat akar már régtől és most is. Ha nem így lenne, akkor az "ország érdekére" hivatkozva rábólintottak volna valamelyik jelöltre elegánsan. Nem akarok kampányolni, de szerintem merész és elismerendő húzás (tegyük fel hogy igaz) most felhatalmazást óhajtani a kormányzásra.

Szerintem a jelenlegi törpe szdszben messze nincs annyi zsidó mint pl a szocik vagy a fidesz körében. Ha csak a zsidók szavaznának a szadeszre, már bejutnának a parlamentbe. Ezek szimplán szerencsétlenek és a "liberalizmus" nevű sefülesefarka lószart erőltetik.
# maho 2009-03-27 10:03
Egyébként a Fidesz sosem tud majd az elkövetkezendő 15-20 évben 2/3os többséget elérni. Egyrészt nincs olyan kampány, amit a Fidesz el ne baszna. Másrészt mint 2002 ill 2006ban a szocik előhozzák a szokásost. Azóta mindenki tudja, hogy Orbán Viktor az ördög egyenesági leszármazottja, aki esténként nyugdíjasok vérében fürdik és akinek anyukája kiskorában a Main kampfból olvasott esténként.
Ezzel azért elég sok nyuggert lehet defibrillálni még most is.
# Bogi 2009-03-27 19:30
hehe. azért hiszel az "akart" szónak, mert ezt kommunikálták? szerinted, ha bármit is olyan nagyon akar a fidesz, pláne most, amikor nemistom hány százalékon áll...nem tudná végigvinni? nem, csöppem, én nem hiszek annak, amiket ezek összehordanak. egyszerűen sem régebben, sem most nem érdekük az, hogy hatalomra kerüljenek. majd egy év múlva. "felhatalmazást óhajtani"... szép kifejezés, magyar kifejezés, csak az a baj, hogy érdemi változás nincs, a sok beszéden és annak alján kívül. nem merész, hanem hazug. ilyen egyszerűen.
ismered a viccet? az erdei bolt előtt hatalmas a sor. az oroszlánt nem érdekli, nyugodtan beelőz, mire a nyuszika beszól. oroszlán bőg egy hatalmasat: ki volt az?? mély kuss az állatok között. megy tovább, újra lejátszódik a jelenet. nyúl hazamegy, egy vodka, két vodka... majd a mellére ver egyet öntudatosan: ki?? hát én!! a nyúúúúúl!
na. helyettesítsd be.

nem az számít, hogy mennyi zsidó van effektíve a pártban. hanem, kié a párt. ;-) és annak ellenére, hogy szimplán szerencsétlenek , egész jól megszedik magukat a mi pénzünkből, az enyémből, a tiédből, mari néniéből. ...és a hatalom is egész ügyesen összpontosul a kezekben. cicám, szeretnék én feleennyire szerencsétlen lenni...

nem tudhatod előre, hogy lesz-e a fidesznek kétharmados többsége. láttunk már karón varnyút, ugye.
# maho 2009-03-27 20:37
Nem értek veled egyet. Te azért hiszel Sólyomnak (aki a szoclib töketlenkedés miatt a Fidesz emelt elnökké) mert azt kommunikálta? Vagy akkor ez hogy van?

Alkotmányos eszközre gondolsz, akkor NINCS mód a kormány leváltására. Forradalom? Nyugodt lehetsz benne, hogy 5 percen belül páncélozott harci járművek és katonák lepnék el az utcákat. Sőt, a regnáló kormány (GYF) rendkívüli állapotot hirdethetne és akár külföldi katonai segítséget is kérhetne a NATOtól vagy az EUtól. A lámpavas, mint azt mondtam neked priviben sokat, piár szöveg, teljesen realitásmentes jó duma.

Ok, ha azt mondod, nem akar a Fidesz kormányozni, akkor mi történt Surányival? Nyilvánvalóan az OVral történt megbeszélés után lépett vissza. Miért? Gondolom OV a mögötte levő 60-70% biztos pártválasztó (kb 3millió ember) tudatában azt mondta neki: Gyuri, bmeg, kell az neked hogy baszogassunk egy évig és kivívd a népharagot? Ellenberger, ha kormányoznánk, lehetnél pénzügyminiszte r/gazdasági miniszter/jegybanelnök, oszt jónapot. Na, mit szósz?

Ugyan, ha az SZDSZt zsidók irányítanák, akkor megnyugodhat minden antiszemita. Ennyire szarul csinálni valamit. Nézz a pártra, pártba. Katasztrófa. Évek óta.

Épp ez az, hogy láttam karón azt a varnyút és szegfű volt a szájában. A 60-70% Fidesz és 20% MSZP biztos pártválasztók. De ez csak a választásra jogosultak kb 60-70% összesen. Vagyis van 30-40% "nemtom, nemmondommeg", akik általában látens szoci szavazók. Én is tagadnám. Nekik egy részüket azért elég jól lehet hergelni a démonnal.
# Bogi 2009-03-27 21:09
ki mondta, hogy hiszek sólyomnak? azt mondtam, hogy igaza van abban, hogy választás kell. ennyi. ebben nincs több.

nincs mód a kormányváltásra ? akkor miről beszélünk? és a fidesz miről beszél? dehogy nincs mód. alkotmányosan. viszont itt sokkal régebb óta vannak leosztva a lapok ahhoz, hogy bárkinek érdeke fűződjön. erről beszéltem. a forradalom kurvára utópisztikus, nem tudom, miért keverted bele.

hehe, surányi és társai... akinek esze van, az nem lesz most miniszterelnök, vagy VAN AZ A PÉNZ...

...és akkor mi van...ha ez is taktika? mmint a töketlenség a szadesz részéről? mi van, ha egy "látszat" és generált impotencia, hogy ne foganjon a gyanú? persze, persze... túl sok bennem az összeesküvés-elmélet...

nincs itt démon. ideológia van. az ötven kemény év már hetven, nem született meg az a generáció, aki "tiszta". majd fog. de az megint ötven év, mire tehet valamit. ezért nincs esély magyarnak lenni. mert mire kiforrná magát, nem leszünk. ez az ország el van baszva, el van adva.
# Bogi 2009-03-27 21:11
ja. és a macska fel van mászva a fára. hogy igazán magyarul is beszéljek.
# hippi001hippi001 2009-03-30 20:15
Válságban az ország gazdasági krízis van és persze a mi elitünk nem képes kezelni ezt sem. Hatalomra kerülni nem nehéz sikerült már Kun Bécinek, Szálasinak Kádárnak is (csak a best of). A gond az, hogy önmagában a hatalom nem oldja meg a helyzetet. Előrehozott választás. Ok ez a legdemokratikus abb megoldás, de a demokraciával az a baj, hogy semmi sem védi meg a centrumot (benne engem meg a nyuggereket) a populizmustól. Önmagában sosem a rendszer rossz a benne szereplők azok. A midemokráciánk 20 éves alkotmánya felúításra szorul és maga a kon.biz.indítvány nem a legrosszabb benne. Miért? Mert ha csak a miniszterelnök személye ellen be lehetne nyújtani új jelölt nékül(azaz csak biz indítvány lenne) akkor elvben bármikor be lehetne dönteni a kormányt vele a ország stabilitását. Így viszont új személyt is meg kell jelölni, és erre már nehezebben jön össze a 50+1. Nem hiszem, hogy hosszú memória kell ahhoz, hogy antidemokratiku sságról leckét kellene adni a jobboldal ügyei kapcsán. Polt, 2éves költségvetés, 3hetes ülésrend és megannyi. Ez persze tiszta hatalomtechnika i ügy. HA minden kormányt elzavarnának ami elveszti a népszerűségét az olyan lenne mint egyfajta leggyengébb láncszem vagy reality show, ahol a populisták és pornószínésznők vetélkednének egymással. Így is ez megy, de akkor gyakrabban lenne választás. Melyik párt zsidó melyik nem, ennél alacsonyabb színvoalú vita nincs is, szerintem bocsi. Sólyom L. pedig általam tisztelt elég autonóm személy(nem is hiszem, hogy a Viki újrajelöli majd, Mádlhoz hasonló színtelen rábolintó jános kell oda) ahhoz hogy kimondja a véleményét akkor is amikor nem érdemes. Ő mit tartana jónak? nyílván sok mindent, a környezetvédele mtől a területi autonómiákig, de attól még ha ránéz a közvéleménykuta tásokra tudhatja, hogy az előrehozott választos biztos Fidesz győzelmet hoz így nyílván a véleménye felhördülést is kelthet a másik oldal szavazói-szimpatizánsai között.
Mellesleg egy jó tanács minden konzervatív véleményformáló nak benne a tisztelt szerkesztő úrnak is. Az ellenfél lebecsülése illetve demonizálása nagyon ostoba dolog ami könnyen visszaüt, ne tessék ebbe a hibába esni. Az egész pártelit összefonódott mindkét oldalon a gazdasági, alvilági, egyházi elittel ki-ki a magáéval. A lecsóban van paprika és paradicsom, de amit mi kapunk az csak lecsó. Jó étvágyat
# maho 2009-03-30 20:35
A bizalmatlansági indítvány konstruktivitás nélkül az egyenértékű a parlament feloszlatásával . Tehát kvázi van ilyenünk. És nem tudom, hogy értelmezed, de egy ilyen után szerinted mindenki összecsomagolja a tornazsákját és hazamegy? Lószart mama. Ameddig új kormány nincs , addig a régi ügyvivőként működik tovább. Olyan helyzet ellen védve vagyon az alkotmányunk, hogy ne legyen egy pillanatra sem miniszterelnök nélkül az ország. A stabilitásról ennyit. Nem hinném, hogy a múltheti nevetséges tortúra és ami még jön kisebb bizonytalanságo t okozott volna.

A démonizálásról meg annyit, hogy vagy félreolvastál valamit, vagy túl nagy a szemellenződ. A jelenlegi hatalom nagyságrendekke l többet használja a démonizálást, mint a jobboldal. Ez készül épp most nagyot visszaütni.

Eszemben sincs védeni , állítani a jobboldal tisztaságát. (ha olvastál belpol cikket tőlem, akkor ezt tudnád). De ebben a cikkben a baloldal immár hetedik éve tartó igen kártékonyra sikeredett kormányzása ellen korteskedtem. Jobboldalról szó sem volt. Miért kell mindjárt ezzel visszatámadni, bezzegezni?

Felőlem kormányozhat a Vásárosnaményi Csörgőlabda Szövetség is. Csak ezek takarodjanak el!
# Bogi 2009-03-30 21:37
Kedves hippi,

a populizmustól kellene bennünket megóvni? Sírva könyörgöm, hogy gyújts fényt az agyamban, ez mit jelent. "Önmagában sosem a rendszer rossz a benne szereplők azok." Nagy mondat. Lenne rendszer benne szereplők nélkül? Jelzem, önmagában a kommunizmus, nem mint rendszer, hanem ideológia, egy kibaszott jó elképzelés. Kár, hogy rendszerré avanzsálódott, benne szereplő színészekkel, így bukott az ügy. Arról nem is beszélve, hogy ez az az ideológia, ami megvalósításila g sohasem lehet életképes... A mi demokráciánk húsz éves alkotmánya pedig, nem felújításra szorul, hanem átértelmezésre. Nem újra, hanem újat. Mert ez a demokrácia, ami most van Magyarországon, csak egy szoci csökevény, átmentett hatalommal, a gengszterváltás hamis illúziójának árnyékában. És ehhez a jobboldal is asszisztált. Mert ő is csökevény, nem véletlenül írtam, hogy hiányzik az a generáció, aki nincs megfertőzve.

Az alacsony színvonalú vitáról annyit, hogy nehezen kihagyható egy téma, ami az emberek igen nagy százalékát érinti. Olvass statisztikát. Válság vagy sem, kurva nagy a nacionalizmus, egyre erősebb és nem véletlenül. És tudod mit? Ezt is olyan hülyén magyarul csináljuk, mint minden mást. De irigylem a franciákat, vagy a szlovákokat, akik ezerszer nacionalistábba k nálunk, mégis kevésbé éri őket kritika. Zsidó egy párt, vagy sem... Biztos belém van csepegtetve már annyi elmélet, hogy nem tudom tisztán kezelni. Hehe. Tudod mit? Legyen neked igazad. Legyek én szánalmas, és derüljön ki, hogy nincsenek itt oly érdekek, mely bennünket megfojtanak, egy felsőbbrendű nacionalizmussa l. És tényleg neked legyen igazad (ezt kívánom), mert akkor szebb jövőt kiálthatunk ki magunknak. Ám amíg nem bizonyítod az ellenkezőjét, kérlek, hagyd meg nekem az "alacsony színvonal" tárgyalásának lehetőségét, mert ha kihagyod, ezzel igen nagy hányadot hagytál ki az objektivitásból , az emberek érdeklődési terét tekintve. Ez pedig részedről butaság.

Az ellenfél lebecsülése... Senki nem mondott ilyet. Lecsó valóban van, érdekes módon én szoktam érezni külön-külön az ízeket. Bennem van-e a hiba? Vagy nálad a lecsó, szimplán egy trutyi? Ennyi erővel beszéljünk arról, hogy a lecsó milyen állapotban távozik a szervezetünkből . Na, akkor nem fogod tudni, hogy most mi jött ki belőled... De amikor bemegy, pontosan tudod, hogy most paprikára, vagy paradicsomra haraptál. Képletes a lecsós példa, csak sántít. A lényeg (ha ezt akartad kifejezni, a "kvász". Nincs egyértelműség, nincs igaz. Kéz - kezet fog. Ennyi.
# Judit 2009-03-30 21:42
nekem tökmindegy, ki lesz, mi lesz, felőlem Maho is lehet a miniszterelnök, vagy bárki, akit érdekel a politika, csak szűnjön már meg a kínlódás, és legfőképpen az egyre mélyebb gazdasági és erkölcsi süllyedés.
# Bogi 2009-03-30 22:28
nem fog :-)
# Judit 2009-03-30 22:57
de mér nem? egyébként erről felhomályosítha tnál bennünket egy cikk formájában, Maho, hogy tk. milyen fekáliában fuldoklunk éppen. nagyon hiánypótló lenne a glossza.
# maho 2009-03-30 23:02
ok, majd írok valamit.bár nem vagyok közgazdász, makroökonómiai ismereteim korlátozottak, de azért össze tudom foglalni :-)

igaz politológus sem vagyok...meg herpetológus sem, mégis belepofázok mindenbe. Saját szakmámban még sosem írtam. Viszont nem is fogok :D
# Judit 2009-03-30 23:20
mi? herpesztológus? :-)
# maho 2009-03-31 03:00
hüllőszaki :-)
# hippi001hippi001 2009-04-01 10:27
nini,

A populizmustól nem lehet bennünket megvédeni, de épp ez a baj a demokráciával. Politulógusok körében ismert axióma, hogy a demokráciát meg lehet dönteni demokratikus eszközökkel, a legjobb példa erre Weimar és Hitler. Ma a mi kis országunk borzasztóan hasonlít erre. Adott egy közönnyelvagy utálattal telített politikai közhangulat, lásd még a nacionalistákna k se tetszik a jobboldal és az hogy részben a bizonytalanok és nem választók többen vannak mint bármely (két) parlamenti párt. Adott a gazdasági válság, amely nem(csak) a politikai vezetés hibája, és az arra adott béna nemzetközi válaszok. Adott egy gyenge alkotmány. NA meg a nacionalizmus, ellenségkép(zsi dók és cigányok nemzetközi tőke) és a jövőbe vetett bizalmatlanság. Az alkotmány eszközrendszere (amelyből 2x szigorlatoztam) alkalamas kezelni ezt, de sajnos a benne tevékenykedő politikai szereplők nem élnek vele kellőképpen. Ismét politlógusi vélemény, hogy nálunk úgynevezett pártfelértékelő dött politikai rendszer alakult ki és ennek a kezdete 1998. A hatalomra került ifjak terve valóban jól hangzott azaz több mint kormányváltás, kev. mint rendszerváltás. A terve elemei a főügyész elmozdításával és a gazdasági szereplők politikai zsarolásával kezdődött. Erre volt válasz a 2002-es vereség abban az értelemben, hogy ennek sokan itták meg a levét, akiknek csak jobb volt a zavars posztkádári LECSÓ, amiben mindent egybe lehet mosni, és jöhettek a szocialisták. Ebben a demonizálsásos dologban az a vicc, hogy mindig a másik kezdi, illetve csinálja. Mi, ti ők. Én magam részéről nevemhez méltóan nem rendelkezem választójoggal MO-n és így nem tartozom senkinek sem elszámolással a politikai hovatartozásomr ól. Igaz nem szeretem a kizárólagosságr a törekvő politikai erőket (KDNP, Fidesz), amelyek szerint minden MSZP-s kommunista, haza-nemzet áruló, a liberálisok zsidók. és a szavazóik megtévesztett idióták. Na ja így nehez lesz közösen felépíteni akármit is. Bohózat az új min. elnök választása? Nem tudom, ahogy körbenézek a nemzetközi politikában mindenütt valami ilyesmi bohózat zajlik, úgy hívják a politika. Nálunk vannak magyar színek, de akármit megnézel nálunk minden másképp van...Ahol ilyen nagy a kaka általában nagykoalíciók alakulnak és 1ütt indulnak elközös utat keresni. Erre itthon nincs esély és amíg nem is lesz nem is jutunk el sehova. Legalább a szakmára figyelne oda valaki és nem csak saját ideológiai-erő politikai törekvéseiet aláseggnyalókat kérdeznék meg? Makroökonómiáva l az abaj már százan százféleképp leírták a nagy újraelosztó rendszereket meg kéne reformálni. El kéne döneti mekkora államra van szükség és persze ehhez igazítani az adókat. Meg kéne lépni pl. a felsőoktatás piacosítását, el kéne dönteni mi a magyar gazdaság motorja. A Fidesz ötlete a belső fogyasztás volt, erős forint Szécheni terv, magas minimálbér. Ebből lett magas infláció és a 3 millió minálbéres országa. Ezután ha hatalmon maradtak volna lehetett volna valami okosat is csinálni, de a 2002es választások igérgetési spirálba hajszolta a politikai elitet és lett belőle 50%os béremeleés és 9%os államháztartási deficit. ENm volt egységes irány. Egy gazdasági program 5 év alatt válik be. 3 év csak a kísérleti munka. Nálunk viszont a jó magyar nép főleg prtest szavaz, azaz leváltja a hatalmon levőket, és ez lesz a Viktorékkal is 4 év múlva, amint "befagyasztják" a nyugdíjakat és kirugnak minden 3. közalkalmazotta t. Valyon ha bedől a Máv és nincs többé pénz az önkormányzatokr a ok el lehet mondani, hogy mind a GY.F. ellopta, de 4 év sok idő...2009 jó lehetőség arra, hogy a Bajnai és a sok párt humánum független gazdasági szakértő meglépjen egy sor fontos intézkedést, de a baj az, hogy az ellenzék nem fogja engedni a legfontosabb rendszerek átalakítását, és ebbe bele se lehet kezdeni ennyire lapos eredmények után. Így marad az agónia, majd a következő nemzeti kormány, benne egy csomó busszúszomjas ideológiai vértezetben saját hatalmát maximalizálni vágyó minidiktátorral , akik 3 évig maszatolnak majd és hibáztatják az elődöket, és ha addig nem dől be az egész majd az utsó évben oszatnak és leígérik a holat csillagokkal (3 szoba két gyerek 4 autó). Mindent bele, sajnos meglátjuk a végén, hogy ízlik a narancso lecsó...Ja és nem mondom, hogy nem lehetne mindent sokkal jobban csinálni mint ez a kormányválság, de gerinccel lemondani még itthon soha senkinek nem sikerült. Nemez a divat...

A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett!

< Előző   Következő >