|
Szétnézek a világban, és felejtést látok. A kényelem és az egyszerűség győzelmét. Kreatív erőnk tömeges mellőzését. Az ember szeret panaszkodni. Vagy nem? Csak egy skatulyába zártuk, és onnantól kezdve tulajdonságainak csak azt a részét ismerjük fel, amelyre koncentrálunk? A többit sorjának, véletlennek tulajdonítjuk? Az ember végtelen csodával és lehetőségekkel létrehozott teremtőerő. Az elme szabadságának lehetősége, hogy képes önmaga korlátozására, és felszabadítására is. A válság az, hogy agyunk több évtizednyi – ha nem évszázadnyi – ülőmunkája után, rögtön futóversenyen kell indulnia.
A világban folyó események, amikről először a médián keresztül értesültünk, önerősítő jóslatként működnek. Egyre többen és többen kezdték elhinni, és magukra érvényesnek tartani a válságot. Olyan ez, mint egy bankcsőd, amit hiteles forrásnak tűnő segítséggel elérhetünk bármely pénzintézetnél. Aki a válságban érzi magát, elfogadja és érvényesíti magára a krízishelyzetet, ezáltal úgy is kezd viselkedni, mint aki tényleg válságban van.
Érdekes megfigyelni, hogy nem a közvetlen környezetre támaszkodva építjük fel világképünket, hanem a média által nyújtott információstruktúrákból. Majd ezeket a világból összeollózott képeket a fejünkben értelmes rendszerré formáljuk, és tetteinken keresztül – amit gondolataink motiválnak és határoznak meg – valóságossá vetítjük ki. Ez az a pont, ahonnan kezdve szabad a garázdálkodás. A saját világunk irányítását kihelyeztük magunkból. Tehetetlenné, kiszolgáltatottá válunk. A másik oldalról nézve pedig könnyen irányítható fogyasztókká lépünk elő. Ha az út szakadékhoz vezet, akkor vajon oda el is kell gyalogolni? Sok kifogást ismerek én is, amivel el tudom hárítani a felelősséget a cselekedeteimről. Kényszerpálya. De valójában ez sem más, mint a bátorság és a kreativitás hiánya. Ezek a kényszerpályák viszik az embereket válságba, háborúkba.
Nézzünk egy egyszerű példát: karácsonyi bevásárlás. Kedves olvasó, ön hány embert ismer, aki utálja ezt az időszakot? Tömeg van mindenhol. Lökdösődés, kapkodás, ingerlékenység. A szituáció érdekessége, hogy az általánosság szerint cselekedők panaszkodnak erről. Akik rendelkeznek egy kevés képzelőerővel, azok hamarabb elintézik a vásárlást, vagy eldugott kisboltokat keresnek fel, esetleg saját maguk készítik az ajándékokat, így e jelenségsorozat perifériájáról nézik végig a sűrűjében küszködőket. De ugyanez a fantázialustaság hozza létre a gazdasági válságnak hívott jelenséget. Kishazánkban is nagyon jól követhető az ingatlanpiac elképzelőinek fantáziátlansága. A lakóparkok újszerűségének hatása sikeres eladásokat generált, az emberek a modern lakótelepekre kezdtek beköltözni. Ez annyira jó befektetésnek tűnt, hogy boldog-boldogtalan ilyen épületeket kezdett felhúzni. Majd – valahogy így mondják – a piac megváltozott a kezdeti időkhöz képest. Valójában ész nélkül láttak hozzá mindenhová építkezni. S hogy végeredményben minél több hasznot hozzon a befektetés – mérhetetlenül fárasztó ez a fajta múlt századi pénzvakság –, ügyes trükköknek csúfolt csalásokkal rombolták szét a vásárlók bizalmát, még tovább rontva a piac helyzetén. A tragikomédia csattanója, hogy innen alulról, a kívülállók táborából nézve a piac résztvevői áldozatnak látják (vagy láttatják) magukat.
Tévedés azt hinni, hogy a jelenlegi gazdasági világválságnak csak vesztesei vannak. Rövidesen egyre nyilvánvalóbb lesz – hiszen ezzel fognak villogni a nagyközönség előtt –, vannak bátor, alternatív elképzelések, amelyek működőképessége bebizonyosodik a régi, elöregedett gazdasági gondolkodással szemben. Nem szeretnék önmagam csapdájába kerülni, és azt a látszatot kelteni, hogy minden új ideológiától vezérelt cselekedet, vállalkozás sikeres lesz. De emberként ragaszkodnunk kell a képzelő- és teremtőerőnk szabadságához, a kísérletezés örömteli élményéhez. A ránk kényszerített, belénk oltott negatív, félelmeket ébresztő hírek bezárnak minket. Általuk egyre reménytelenebbül zuhanunk bele az irányíthatatlan világban betöltött áldozati szerepkörbe. A válságból vezető kiutat nem kormányoktól vagy multinacionális cégektől kell várni. Ők hozták létre, a mi kényelmességünk támogatásával. A kiút sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk: barátoknál, a kis közösségekben és a sarki fűszeresnél található meg.
Einstein szavaival élve: „Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta”.
Oszd meg, ha tetszett!  Kapcsolódó írások: |
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.