 Vannak az életben körforgások. A természet tavasszal megújul, a szürke
gallyakból zöld lombok válnak. A hernyó eltűnik, átformálja az idő, a
végén majd lepke száll az égen. Az öregek szépen lassan kivonják
magukat ebből az árnyékvilágból, és elmennek, hogy helyüket átadják a
fiataloknak.
Vannak felsőbbrendű hatalmak, akik felskiccelik porhüvelyeink útját és találkozásait. Nem hiszek az eleve elrendelésben, mert nem akarom azt hinni, hogy nincs beleszólásom. De hiszem, hogy vannak fontos pontok, amit érintenem kell az életem során. Meg van adva az A és B, mint kezdet és vég, és elszórva még sok-sok másik, mint a Füles rejtvényújság gyerekeknek szóló összekötősdi feladványa. Hogy mikor és hogyan érintem ezeket, az rajtam múlik. És a kép, amit kirajzol a végén, az igazán az én művem.
Vannak személyek, akik mindegyike éli a saját életét. Nem tudnak semmit egymásról, hiszen sosem találkoztak. Külön életek, külön utak. Életek, amiben elvagyunk magunkkal, de nem mindig törődünk a másikkal. És utak, ahol ezek az életek, személyek metszik egymást.
Vannak találkozások, amelyből különös dolgok születnek. Barátok vagy riválisok, szerelmek vagy ellenségek, kételyek vagy bizalmak. De születhet gyerek is, aki hoz magával még egy csomó dolgot: önzetlen bizalmat, egymásrautaltságot, felelősséget, szeretetet. És amint ezeket az utasokat leteszi az élet Intercityje az állomásodon, hirtelen felnősz. Ott és abban a pillanatban szűnsz meg gyereknek lenni, mert te leszel a szülő.
Vannak szavak, amik az esti Dr. House-ban is ijesztőek. Anti-cw UHB, 7/8 apgar, hypoxia, 60-as szaturáció, Cerny-mentő, inkubátor, utolsó polaroid kép, PIC osztály, hfo lélegeztetés, súlyos anaemia, transzfúzió. Pláne, ha nem a tévéből hallod őket.
Vannak helyzetek, amikor ezek a szavak nektek szólnak. Közvetve neked, mert te érted a szavakat, mialatt, akinek közvetlenül szól, nem érti. Mert még nem beszél, nem érti a nyelvet, hiszen még pici. Ő ott fekszik előtted altatva, kicsiny málnaszája nyitott, minden apró testrészéből csövek lógnak ki, és sípoló, villódzó, pumpáló, pittyegő gépekre van kötve, pedig épp hogy csak megszületett. És ez nem sci-fi. Ez a valóság, ott állsz benne.
Vannak pillanatok, amikor még az is imádkozik Istenhez, aki sosem hitt benne. Kérleled, segítséget kérsz, vagy átkozod és kérdéseket teszel fel, hogy miért éppen te? Miért veled? Miért vele? És nagyon mérges vagy. Kérsz, de átkozod. Fohászkodsz, de a pokolra kívánod. Tehetetlen dühödben saját magaddal hasonlasz meg minden pillanatban. Az irányítás kicsúszott a kezedből.
Vannak egymásra ható ok-okozatok, pontok, vagy nevezd, ahogy akarod. A lényeg a köztük lévő híd. Az úszni nem tudó hajótörött csak úgy menekül meg, ha jön egy léc vagy egy tutaj valakivel, és elkíséri a szigetre, ahol egy harmadik várja frissen sütött hallal és kókusztejjel. A vak ember is csak úgy tud átkelni az autódudától az út másik oldalára menekült fiatal kutyájához, ha egy segítő kéz átkíséri a szemközti járdaszigetre.
Vannak rövid ideig tartó, nagyon mély kapcsolatok. Az együttlét nem tart sokáig, de azért van, hogy egymástól tanuljunk. Kevés időnk van, de sokat tudunk magunkkal vinni belőle. Ott és akkor minden szavát elhiszed az ismeretlen embereknek. Gyorsan mozognak, de nem úgy, mint aki szétszórt, nem pánik ez, értenek hozzá. Mozgásuk gyors, összehangolt, mint a hangyáknak a bolyban. Tudatos, profi, precíz. Nem szólnak egymáshoz. Ha mégis, csendesen teszik, nem zavarják meg a gondolkodást. Te oldalt állsz, nem zavarva őket. Körmeidet a tenyeredbe mélyeszted, már vérzik, de nem érzed. A fájdalom most belül van, nem kívül. Vársz. Bizakodsz, miközben telnek az órák, a napok.
Vannak bőséggel mosolyok, amiket ő ad mindennap. Már több mint másfél év telt el, 87 cm magas, kacag, verset mond, szalad. Igazából minden mozdulatával aranyport szór napjaidra. Ha munka közben eszedbe jut, a szád széle felfelé húzódik. A közel két éve történtek elmúltak, rég volt, de soha nem feleded. A fájdalom, amelyet az első napjaiban éltél át, elkísér örökre. Ő túlélte, mert jókor volt jó kezekben.
Vannak hasonlatok, amelyek később nyernek értelmet. A hajótöröttnek a tutaj, a vaknak a segítő járókelő volt nekünk a Peter Cerny Alapítvány a rohamkocsijával. A halat sütő ember a szigeten és a vakot váró kutya a másik oldalon volt először a Péterfy kórház szülészetének komplett személyzete – és később a SOTE PIC osztályának dolgozói. Pontok, hidak, kereszteződések, mindez időben és szakértelemmel párosulva. Így, csak így volt esély. És ez az esély neked is jár.
Vannak lehetőségek, amivel adóbevallásnál az 1%-kal tudunk élni. Mi a családban ketten vagyunk adózók, összesen négy szavazattal.
Egy megy annak az alapítványnak, ami mögött tevékenykedő emberek a nap 24 órájában készen állnak arra, hogy minél több gyermeket tudjanak időben megmenteni és segítő kezek közé szállítani.
Van egy, amin kétévente változtatunk. Vagy az Euroleasing a Gyógyászatért Alapítvány kapja, hogy a kezdetek mindenkinek örömmel teljenek szakértő kezekben, jól felszerelt kórtermekben. Vagy a Bókay János Gyermekalapítvány, ahol ebből a pénzből gyógyító és kutató tevékenységeket végeznek, emellett eszköz- és műszerfejlesztés is történik a kicsik érdekében.
Egyet azoknak adunk, akiknek hangját nem hallani, mert a gyomruk korgása elnyomja a halk szavakat. Nem mindenkinek van kolbászból a kerítés, nem mindenkinek alap a Lego a fa alatt, és nem mindenkinek az a legnagyobb baja, hogy Görögország vagy Olaszország legyen a nyári úti cél?! Vannak, akik olyan szegénységben élnek, hogy a gyerekeknek enniük sincs mit. Mivel szerencsére mi elbírjuk, próbálunk segíteni azokon, akik nem bírják, mert nehéz a mosoly, ha üres a has.
És van még egy, amit a „fenti kaporszakállú” lenti klubhelyiségének javára adunk, mert neki köszönhetjük a feladványt, amiben a jókor, jó pontok összekötésében segített nekünk, amikor lebénult kezünk a félelemtől.
Hogy az állam miért nem kap semmit? Azért, mert felkopik. Az a „kormány”, az a két szavazat, ami nekem van, lehet, hogy egy dodgemé csupán, és kicsi, de én irányítom. És így legalább tudom, hogy ezek jó helyre mennek.
Neil Gaiman mondta egyszer: „az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is”.
Ha nem tudunk a törés ellen tenni, próbáljuk megelőzni, vagy legyen nálunk ragasztó. Kevés ráfordítással tudunk sokat tenni olyanokért, akiknek igazán szüksége van rá. Nem kívánom senkitől, és nem is várom el, hogy mindenki oda küldje a felajánlást, ahová én teszem. Csak egy történetet mondtam el. A sajátomat. Én csak annyit szeretnék, hogy mindenki gondolja át, hogy a saját életéből mik azok a pillanatok, helyzetek, emberek, akikkel kapcsolatban volt, és megérdemlik az 1%-ot. Döntsünk megfontoltan, és küldjük jó helyre! Megéri. Nekik mindenképp.
Peter Cerny Alapítvány Adószám: 19010289-1-42
Euroleasing a gyógyászatért Alapítvány Adószám: 18043585-1-42
Bókay János Gyermekalapítvány Adószám: 19677990-1-42
Gyermekétkeztetési Alapítvány Adószám: 18049842-2-43
Katolikus: Technikai szám: 0011
Mantz László
www.mentropia.hu
A kép forrása
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
