|
 A nyugati kultúra tulajdonképpen az álmok szabadságát akarta átültetni az árnyékvilág köznapi színtereire, és megannyi forradalmon és hősi halotton át jutott el a jelenlegi liberális posványba. Ha ezt Petőfi látná... Rá kellene jönnie, hogy halálos naivitás volt azt gondolni, hogy a szenvedést a szabadság oldja fel. Aki kicsit érzékenyebb volt, eddig is érezte, hogy ez helytelen logikai lépés, amiből még a marxizmus is (átmeneti) kiutat jelentett.
Minden többezer évig fennálló állam tekintélyelvű volt, ugyanis nincs más módszer az árnyékvilág logisztikai működtetésére, mint a szabályozottság. A parttalan szabadságot maga a biológia, magasabb szinten pszichológia nem bírja el. Gondolj el egy növényt, aminek azt mondják: te minden földben gyökerezhetsz. Azért kell a szabály, hogy virágozhassunk és tenyészhessünk, és mindenki betagozódhasson, és ne a talajon vitatkozzon a növényvilág.
Ehhez sajnos mindig kellett valami szellemi, kultikus tengely, vallási vagy állami rendszer. Ennek mindig vannak kárvallottjai, akik általában értelmiségiek vagy többletorientáltak. Mindig vannak hatalommal visszaélői, aljaskodó hivatalnokai, kegyetlenkedő rendőrei, besúgói stb. Agyonlőtt kiskatonák, akik 'elcsúsztak a folyosón', pincében felakasztott ártatlanok, tönkretett ötletgazdák és vállalkozók és lánglelkű művészek, de ha belegondolsz, így van ez a szabadságban is, mert a tömeges együttlétben ez nincs másképpen. De míg az állam ellen lázadni bátor misszió volt egykor, addig ma a likvid idegbajban az anonim struktúrák pszichológiai fojtása kezelhetetlen, bátor, gyáva egyaránt magára marad, csak a mozgásmániás félvak küzdőnek van tér.
Az is különbség, hogy a centralizált állam megannyi pozitív dolog mellé is odaáll és nyugalmat teremt, lásd Ferenc József vagy akár gulyáskommunizmus, és a pucérse-űek is mehetnek operába és a közösségi szolgálatnak dedikált kollektív rend és ritmus mindenki emésztésére jó hatással van. Vagyis az ember mélyebben kiélheti eredeti feladatát. Vagyis eredően kevesebb a szenvedés. Persze ez csak egy erős központos állam és nem diktatúra esetében van így. Szerintem.
Oszd meg, ha tetszett!   |
Publikációk 
Hozzászólások
nem is nagyon lehet mit hozzátenni vagy elvenni belőle.
viszont maradtak bennem kérdések:
- hol húzódik a határvonal az erős központos állam és a diktatúra között?
- kinek van (vagy lesz) hitele ahhoz, hogy kimondja: az ott a talaj..?
Sajnos a kiérlelt hozzászólásom elveszett a rendszerben a múlt héten, úgyhogy ez csak egy homályos utánzat lesz. Arra jutottam, hogy az uralkodó réteg által konszezusként elfogadott nyílt terror megjelenése a határvonal. De ezt sem véshetjük kôbe, mert visszaemlékezve a mi kis diktatúránkra, a kiheréltetésen túl még volt rendes vasárnapi ebéd, makarenkói szellemű úttörôtábor és túramozgalom, rádióamatôr és repülômodell-kör, és az a bukolikus idill, amit Hamvas Béla raktáros átélhetett a fűben heverészve egyáltalán, a felszín alatt ott volt az egyéni szabadság és személyiség, a villamoson szokolrádiózó öreg, vagy akár a hálópólós bajszos negyvenes, aki komoly arccal böngészte a Népsportot. De leginkább az volt a jó, hogy a csaknem minden (kis)emberben meglévô közösségépítô szándék (szeretet?) kifejezéséhez protokollt adott az állam.
Valami olyat kellene akkor mondani, hogy a személyiséget harapófogóba vevô burkolt és/vagy bármilyen formájú terror a diktatúra kritériuma.
Mert a mi generációnk számára az igazi diktatúra a szabadsággal jött el, ahol minden emberi szándékról a numerikusan kifejezhetô, egyébként kétséges értékű eredmény-prognózis dönt. Ez az állandó kontroll már magát a személyt nyírja ki, és így az emberi véghatásfok nevetséges. A növény, ami kényszeres növekedés közben (és helyett), a talajból konyházza ki a leendô hozamot --- hát így nem lehet fejlôdni, a Nappal együttlélegezni . Az igazi diktatúra tehát a lemaradástól való atomizáló félelem, amihez nem a gumibotos rendôr kell, hanem csak kommunikációs manôverek. ?Az csak bennem merült fel, hogy a létet nem lehet gazdasági növekedésben mérni és arra építeni, hiszen az nem más, mint rányitás az elérhetetlen végtelenre és csak durva kudarcba torkollhat?
Persze lehet, hogy burkolt és nyílt diktatúrák folyamatos fluktuációjáról beszélhetünk, és így tehát a diktatúra állandó, csak a változás lassúsága miatt érezhetjük másként.
2.
Ebben a kérdésben minden kísérlet csak spekuláció. Ezt a nagy tömegek közös világérzése döntheti el, de mivel félelembe ágyazott hiper-rövidtávúság hurkaiban élünk, nehezen képzelhetô el jelenleg bármilyen konszenzus. Majd a nyomor megszüli, és bárcsak valami új dolog lenne és nem valami jól bevált régi...
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.