|
 Kedves Zsombor,
nem mintha három nap optimális lenne ahhoz, hogy véleményt mondjak egy országról vagy városról, de hangulatjelentéshez elég. Prekoncepció volt, hogy számomra semmit nem fog mondani ez a hely. Londonban járkalni úgy, ahogy azt a turisztikai szakkönyvek elvárják, barbár és szánalmas. British Museum vagy Tower Bridge még a tv-ből nézve is érdekesebbnek hat, közelről egyenlő egy apatikus prostituált látványával. Van történelmi múlt, de dekadens, és nyomorultak sorsával terhelt, és ez ott liheg a fülembe, bárhol járok. A British Museum egyébkent azért is külön undortkeltő, mert összelopott és harácsolt értékekkel öltöztették fel az egészet, olyan műkincsekkel vagy ereklyékkel, amelyek hazájukból kiszakítva kövekké, szövetekké, papírdarabkákká degradálódtak, és elsilányultak a martalócok üvegvitrinjei mögött. Ha valaha volt is bennük bármi szent, azt már rég lekoptatta róluk a sok szenzációéhes, méltatlan tekintet.
Felemás - és ebben is árulkodik a válság -, hogy Londonban mindenki szemetel, az utcák mégis kínosan tiszták. Hogyan lehet ez? Persze az adekvát reakció az, hogy szinte minden járókelőre jut egy fekete takarítónő, aki precíz szolgaként sepri fel utánad a ganét. A túlcsomagolt és túlkezelt élemiszerek világa ez, ahol a bio cuccokért háromszoros árat kérnek, és a tömeg kifizeti ezt is az egészséges élet illúziójának reményében. Tehát egyre több energia kell ahhoz, hogy azt, amitől napról napra távolodnak valahogy fenntartsák ahelyett, hogy egy alapvető paradigmaváltásnak csupán a gondolatáért bárki is feláldozza a nyugalmát.
Londonban minden megvan, ami a nyugati világ válságát gerjeszti, hiszen a természetesség tökéletes hiánya kövült rá, és az elidegenedés fellegvára lett. Ahol az élettér és a hagyomány csak kuriózum, a pazarlás pedig érték, ott olyan vegetáció létezhet csupán, amit lélegeztető gép tart fenn és infúzió. Ez nem angol specialitás, egész Európában ez van, sőt minden "civilizált" vidéken. Minden ilyen túra bizonyosság számomra arról, hogy az oroszoknak, az iszlám vagy a távol-keleti országoknak van mit félteniük. Bár az alapján, amit róluk tapasztaltam, úgy tűnik, hogy a kultúrájukra nézve mindinkább az elsivatagosító uniformizálódás veszélye fenyeget.
Csak stilizált mozaikdarabkákkal játszom egy világvárosról, de úgy, mintha az hologram lenne, melynek minden milimétere magában hordozza az egészet. Nagy baj, hogy angolul alig beszélek, így a lehetőségeket sincs esélyem megismerni. Épp beszéltünk erről, hogy mennyivel másabb lenne, ha úgy tölthetnek itt több időt, hogy kommunikációképesen összeakadnék pár emberrel, akik esetleg egészen más szemszögből láttatnák velem az egész rendszert, amiben talán új értelmet nyerne London maga is, de enélkül ismét csak önmagam vagyok, s a szálak oldás helyett csak meginkább összegubancolódnak.
Kedves Judit,
biztos vagyok benne, hogy jól foglaltad össze, ezekkel a pregnáns képekkel. Minden európai nagyváros, amit az utóbbi években láttam, ezt a látszatgyár és -fogyasztás képet hordozza. Senki sem tudja, mi az az érték, amit tulajdonképpen őrizni kellene, de ugyanakkor senki sem meri még felrúgni a regálaállványt a múzeumban, vagy bármi radikális megmozdulást tenni. Ha tudják is, hogy mindenáron őrizni kell a múltat, már senki sem emlékszik, miért. Mert olyan szépek ezek a kis hogyhívjákok, meg ilyenek.
Hömpölygő, élet- és integritáséhes tömeg hazudozik mindenhol. Szabad nem mer lenni, de mindenféle megkötéstől hisztérikus lesz. A látszatgyár kulisszái mögött meg szépen züllik minden. Parazitáskodó bevándorlók, narkós fiatalok, középkorú tisztviselôk, babarózsaszínre ápolt rákos ötvenes nők. Ha elkezdesz valakivel beszélni, az még annyival rosszabb, hogy ahelyett, hogy az ösztöneidre hagyatkozva repülnél, bevásárolsz egy hibás fedélzeti műszert. De rendszerint ez mégis csak a felszín. Mert ami tényleg van, az örök, és bárhol, bármikor megvalósul. Az lehet most a baj, hogy az elmúlt korszak nagyon sok tárgyi nyomot hagyott, amiből lassan-gyorsan szivárog el a lélek. De valami mindig épül is. Mindig van olyan hely, ahova érdemes menni. Úgy néz ki, nem fogunk elpusztulni, legalábbis úgy, hogy az kielégítse a romantika kritériumait (Határ Gy.: a romantikában az ember szerette összetéveszteni saját lelkiéletét az óriás természeti erôkkel). Szóval, akárhogyis, de ebbôl kell továbbszámolni a történetet. Szerintem ennek a lényege az, hogy a minôség az átmeneti korban nagyon kevés ember kezében lesz - van. London például nagyon sok szabadelvűséget adott a világnak, biztos van ott sok érzékeny, kreatív rezonátor. A többi meg - kockáztassuk meg - szeparációs félelem, formaszentimentalizmus.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
