Ahhoz, hogy mosolyogjunk, pontosan annyi erőfeszítés kell, mint ahhoz, hogy összeráncoljuk a szemöldökünket. Ahhoz, hogy barátságos szavakat mondjunk, pontosan annyi idő kell, mint a kritizáláshoz. Választhatunk: ugyanolyan könnyen viszonyulhatunk szerettel másokhoz, mint haragosan, vagy közönnyel. Az egyik probléma az, hogy sokan közülünk nem akarnak elsőként adni. Akkor adunk, amikor már adtak nekünk. Az, hogy szeretet adjunk, túl gyakran feltételekhez kötjük. Azt mondjuk: Csak akkor foglak szeretni, ha Te szeretni fogsz engem. Mi állandóan arra várunk, hogy valaki megteszi az első lépést. És ez az egyik oka, hogy az emberek ritkán érzik a szeretetet- azt várják, hogy valaki először őket szereti meg. De ez hasonlatos ahhoz, mintha a zenész azt mondaná: akkor fogok játszani, ha az emberek elkezdenek tánconi. Az igaz szeretet nincs feltételhez kötve, semmit sem kér cserébe.

Egyszer olvastam egy gyönyörű történetet egy kislányról, akinek gerincvelő átültetésre volt szüksége az életben maradáshoz. Szerencsére a kislány öccse alkalmas volt donornak. Az orvosok elmagyarázták a kisfiúnak, hogy a nővére meghalna, ha nem kapna új vért. De nem mindegy milyen vért adnak neki, az ő vérére van szükségük. A kisfiú a legkisebb kétely, vagy ellenvetés nélkül beleegyezett, hogy segítsen a nővérén. De mielőtt elaltatták volna, a kisfiú az orvosra nézett és megkérdezte:-És amikor meghalok, az nem fog fájni?- A hetedik évét be nem töltött kisfiú azt gondolta, hogy az összes vérét, tehát az életét adja, hogy megmentse a nővérét. Manapság nem nagyon találunk ilyen tiszta és igaz szeretetet, mint ahogy ez a kisfiú szerette a nővérét...

Ha Igaz Szeretetet szeretnél átélni, akkor készen kell lenned szeretetet adni, feltétel nélkül, anélkül, hogy kérnél valamit cserébe. Különben az nem szeretet. Az ajándék nem ajándék, ha nem ingyen adjuk és cserébe várunk valamit. Ezért az egyik legcsodálatosabb módja átélni az ajándékozás örömét és az így életre hívott szeretetet, jót cselekedni, csak úgy.

Forrás: blog