Az utóbbi évtizedek felgyorsult életritmusa minden szakmában érezteti hatását, így a pedagógusokra is kihatással van. Azokon a területeken, ahol emberekkel foglalkoznak segítő formában, a tolerancia kérdése még inkább előtérbe került. Magam is tapasztalom pedagógus lévén – nem elegendő pusztán az elméleti tudás magaslatán állni, azt tovább közvetíteni a diákok felé, emellett napi szinten szívből, lélekből, hivatásként kell tenni dolgunkat, hogy valamelyest megragadjon valami a gyerekekben. 

A rendszerváltás óta új szülőnemzedék nőtt fel, akik liberálisabb – megkockáztatom, túl liberális - szemléletben nevelik sarjaikat, mely hatással van az oktatási intézmények munkájára is. A türelmetlen, sokszor agresszív megnyilvánulások szinte mindennaposak a tanulók részéről, ami persze nem csapódik le nyom nélkül az őket oktató tanáraikon sem. Van egy bizonyos pont, amin túl a nevelő sem tud további raktározója lenni az őt érő atrocitásoknak, s ez személyiségben változásokat, torzulásokat okozhat, miként a munkájával szembeni hozzáállásban is. S nem csupán a változó morális értékek miatt érzi nyomás alatt magát a pedagógus, hanem a központilag fokozatosan növekvő bürokratikus teendők elvégzése okán is. Egyre inkább szétforgácsolódik, felőrlődik az újabb és újabb, a tényleges oktatással nem szorosan összefüggő papírmunkákban.

Eredet

A kiégés metaforája a technológiára vezethető vissza: az energiaforrás gyengülésére vonatkozott annak megszűnéséig. Folyamatos jellegére utal az eredeti nyelvtani forma is : burnout - szemben a burned – out-tal, mint végállapot. (Ónody, 2001)

A kiégés (burnout), mint szindróma a 70-es években került a szakirodalomba. Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus használta először a kifejezést 1974-ben megjelent cikkében. E jellegzetes tünetegyüttest egészségügyi intézmények dolgozóinál, önsegítő közösségek tagjainál – a segítő foglalkozásúaknál figyelte meg először. Azóta kibővült az érintettek köre:

-pedagógusok,

-jogászok,

-rendőrtisztek egyaránt érintettek.(Ónody, 2001).

 Fogalom

Freudenberger meghatározása szerint a burnout „szindróma krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” (Freudenberger, 1974 idézi Fekete, 1991, 17. o. )

A stressz

A munka az emberi lét alapvető szükséglete (Selye, 1976). E tevékenység kettős természetű: alkotó folyamat, mellyel alakítjuk környezetünket, másrészt személyiségformáló. Az egyén számára optimális munka értékes és szükséges változások indikátora, általa a személyiség érik, fejlődik. Életünk nagyobb részét a munkahelyünkön töltjük. Adódnak olyan körülmények, melyekre az egyén túlérzékeny, személyiségétől idegen. E helyzetek kompenzálása nem mindig sikeres, s hosszabb idejű fennállás esetén tartós személyiségtorzuláshoz is vezethet (Csirszka, 1985)

„Az élet fenntartásának alapvető feltétele a szervezet belső környezetének viszonylagos állandósága, egyensúlya.”(Séra – Oláh – Komlósi, 1993, 133. o.) Ezt már a 19. században a francia fiziológus, Claude Bernard is leírja, mint az élőlények egyik legfontosabb tulajdonságát a változó környezethez. E belső egyensúlyi állapotot nevezte Cannon homeosztázisnak (Selye, 1964), melyet a vegetatív idegrendszer és a belső elválasztású mirigyrendszer automatikus szabályozása segítségével tart fenn a szervezet.

Közvetetten ehhez kapcsolható Selye János átfogó stresszkoncepció leírása. Selye leírásában „ a stressz az elő szervezetre gyakorolt nem – fajlagos hatások […] összességét fejezi ki.” (Selye, 1964 57. o.) Maga a stressz az az állapot, amely a generális adaptációs szindrómában nyilvánul meg. Selye a stresszel szembeni ellenállás, valamint az adaptáció sikerét a stressz hármas mechanizmusában foglalja össze:

1.      a stresszor közvetlen hatása a szervezetre

2.      a szövetek védekezőképességét, serkentő ellenhatást és

3.      azt a belső ellenhatást, amely ezt a folyamatot akadályozza, s a szöveteket védekezésre bírja.

Az általános adaptációs szindróma (GAS) három fázisából (alarm-reakció, rezisztencia - ellenállas szakasza, kimerülés vagy halál) a legtöbben stresszes helyzetben csak az 1. és 2. fokozat elváltozásit mutatják, mely után a szervezet adaptálódik a hatásokhoz. Selye kiemeli, a stressz az élet velejárója, nem feltétlenül ártalmas, és nem kell mindenáron kerülni. Hajtóerő is, ami teljesítményre sarkall, aktivál. Akkor áll át a szervezet vészhelyzeti üzemmódra, amikor egy kihívás szélsőséges szintjével találjuk szemben magunkat. Ezen állapot tartós fennállása esetén betegszik meg a szervezet. (Selye, 1964)

R. Lazarus felfogásában a stressz a szervezet reakciója az őt ért terhelésre. Kognitív megközelítésében az ember áll a középpontban, nem a fizikai stresszorok. Nála a stressz élmény 3 összefüggő folyamatot foglal magában:

-         elsődleges értékelés (a fenyegető veszély észlelése),

-         másodlagos értékelés (a rendelkezésre álló lehetőségek közül választunk a fenyegetés elkerülése érdekében),

-         megküzdés (erőfeszítés a kiválasztott cselekvés végrehajtására).

Az értékelés a személy belső valóságreprezentációjára épül, így a stressz az észlelőben jön létre, nem a külvilágban. A stressz tehát a kognitív kiértékelés eredménye. Lazarus a stressz három fajtáját különbözteti meg:

E három stresszfajtát különböző tényezők idézik elő, melyben a környezeti és személyes hatások egyaránt hangsúlyosak.(Lazarus, 1993) ......

A következő részben a megküzdésről, a munkahelyi stresszről és a kiégés-kutatásokról írok röviden.

 Felhasznált irdalom 

---

Oszd meg, ha tetszett!