Az utóbbi évtizedek felgyorsult életritmusa minden szakmában érezteti hatását, így a pedagógusokra is kihatással van. Azokon a területeken, ahol emberekkel foglalkoznak segítő formában, a tolerancia kérdése még inkább előtérbe került. Magam is tapasztalom pedagógus lévén – nem elegendő pusztán az elméleti tudás magaslatán állni, azt tovább közvetíteni a diákok felé, emellett napi szinten szívből, lélekből, hivatásként kell tenni dolgunkat, hogy valamelyest megragadjon valami a gyerekekben.

A megküzdés

A társadalomban élő egyénnek testi mentális egészségére kihatnak a változások. Az utóbbi évek változásai hazánkban egyre több pszichoszociális stresszor létrejöttét és felerősödését eredményezte. A magyar lakosság körében végzett vizsgálatok (Kopp, Szedmák, Lőke és Skrabski, 1997) azt mutatták ki, hogy az egészségromlás háttérben a nem megfelelő konfliktusmegoldó képességek húzódnak meg, melyek depressziós tünetegyüttessel társulnak. (Margitics- Pauwlik, 2006)

A coping-stratégiák azt mutatják meg, a személy hogyan tud a stresszkeltő élethelyzetekkel megbirkózni. A megküzdés olyan folyamat, mely során a személy kognitív és viselkedéses erőfeszítéseket tesz a stressz forrását jelentő konfliktus megoldására. (Pikó, 1997)

Lazarus és Launier (1978) kétféle megküzdési formát különböztet meg :

-         prolémaközpontú (a személy megkísérli magát a helyzetet megváltoztatni)

-         érzelemközpontú (enyhíteni próbálja a stresszhelyzet okozta emocionális reakciót.  ( Lazarus – Launier, 1978 idézi Margitics – Pauwlik, 2006)

Moos (1988) az érzelemközpontú megküzdés esetén viselkedéses és kognitív stratégiákat különít el. (Moos, 1988 idézi Margitics- Pauwlik, 2006) Billings és Moos (1984) azt mutatták ki, hogy a problémaközpontú megküzdést használók kevésbé váltak depresszióssá. (Billings – Moos, 19984 idézi Margitics – Pauwlik, 2006)

Oláh (1993) szerint bizonyos személyiségjegyek megléte valószínűbbé teszik a megküzdés sikerességét. Ezek:

-         tanult leleményesség (rugalmas viselkedés - változtatás képessége)

-         szívósság ( elkötelezettség, képesség a kihívások reagálásában, kontrolljában)

-         diszpozicionális optimizmus (pozitív elvárások az életeseményekkel szemben)

-         koherenciaérzék (felfogóképesség a helyzet okaira, képesség az erőforrások mozgásírására, hit az erőfeszítések értelmében)

-         éntudatosság (teljes térkép a személyes és nyilvános énről)

A megküzdés folyamatában fontos szerepet kap a kontroll. Folkman a kontroll 2 formáját különbözteti meg:

-         a kontroll iráni elvárásokat általában és a

-         specifikus helyzetekben a kontroll becslését.

A belső kontrollos egyén nagyobb valószínűséggel sikeresebben küzd meg a stresszel. Ám a kontroll nem mindig pozitív végkimenet eredményezője, vannak esetek, amikor további stresszt okozhat.

(Folkman, 1984 idézi Baum, Fleming, Singer, 1988)

Munkahelyi stressz

A munkahelyen megélt feszültség az élet számos területére is kivetül. Kialakulásában több munkával, szervezettel és egyénnel kapcsolatos tényező játszik szerepet. Selye (1976) szerint a munka alapvető emberi szükséglet, biológiai szükséglet, mely nélkül nem létezhetünk. Hangsúlyozza, a munka természete és személyre szabottsága inkább a központi kérdés.

Fontos, hogy a végzett tevékenység által kibontakozhasson az egyén személyisége, teljesíthető kihívásokat tartalmazzon, hasznosnak, alkotónak érezze magát tőle a társadalomban, s életét inkább kiteljesítse, ne felesleges teherként érzékelje feladatait. A fent leírtak sajnos nem minden esetben teljesülhetnek. A munkahelyi megfeleléshez hozzátartozik  olyan szituációk jelentkezése, melynek következtében pszichológiai megterhelés és igénybevétel lép fel. Ez utóbbi 2 dimenzió mentén elemzi Hódos Tibor az egyént ért negatív hatásokat. Pszichológiai megterhelésen külső (tárgyi - környezeti, vezetői, szervezési, stb.) és belső (akarati, emocionális, stb.) állapotváltozást ért, mely a munkatevékenység végrehajtását kíséri. A pszichológiai igénybevétel az egyént érő összes megterhelésre adott reakció. (Hódos, 1994) Ez az igénybevétel lehet optimális, normális, ha kompenzálni tudjuk kikapcsolódással, pihenéssel. Továbbá függ az egyén életkorától, képzettségétől, pihentségétől.

Hódos Tibor a következő megterhelést kiváltó tényezőket különbözteti meg:

1. Pszichológiai terhelő tényezők, melyek elsősorban a kognitív funkciókat érintik, s problémamegoldó jellegűek.

2. A munkafeltételek terhelő hatására időkényszer, fokozott felelősség lép fel, melyek elégtelenné tehetik a motivációt.

3. További kiemelkedő jelentőségű pszichoszociális terhelések:

-         Egzisztenciális bizonytalanság.

-         Családtól tartósan távol végzett munka

-         Többműszakos munkarend

-         A munkahelyi klímát (informáltság, vezetők, munkatársak kapcsolatai, stb.) érintő konfliktusok

-         Feszültségforrás lehet a munkavállalói alkupozició fogyatékossága („feketén” alkalmazás, „szürke” munka). (Hódos, 1994)

Ditsa Kafry, a kaliforniai Berkley Egyetem professzora 4000 személlyel folytatott kiégés - vizsgálatokat, mely nyomán a burnout-nak három okát írta le :

-         érzelmi túlterheltség

-         bizonyos pályaválasztáshoz vezető személyiségjegyeket és a

-         kliensközpontú orientálódást.

(Kafry-Aronson-Pines, 1990 idézi Ónody, 2001)

Barth (1990) a kiégés okaként 3 tényezőt jelöl meg:

-         a sok stresszből kialakuló érzelmi kimerülést,

-         a csökkent teljesítményt eredményező kisméretű motivációt és munkahelyi elégedettséget,

-         a rossz munkahelyi kapcsolatok dehumanizáló hatását.

Eredményei szerint elsősorban a kezdetben magas szakmai elvárásokkal rendelkezők az érintettek.(Barth, 1990 idézi Ónody, 2001). Ekkor a szerep szétesése szerepbeli kifáradáshoz, szerepkiégéshez vezet, melynek oka a teljesületlen szerepelvárásokban keresendő.

Maslach és Leiter (2001) a kiégésnél fontosnak tartja az egyén és a munkakörnyezet összeillését. A következő hat terület jelentős a munkakörnyezetnél az összeillés és össze nem illés esetén:

-         munkaterhelés

-         kontroll

-         jutalom

-         értékek

-         közösség

-         fair bánásmód. (Maslach-Schaufelt-Leiter, 2001 idézi Kovács M.)

A burnout-nak számottevő irodalma elsősorban idegen nyelven lelhető fel, de az utóbbi években a hazai kutatások homlokterébe is bekerült a téma.

Hézser (1996) a kiégést tizenkét lépcsős folyamatként írja le, ahol az egyes szakaszok között nincs éles különbség.

Az egyén minden áron bizonyítani akarja képességeit és adottságait. A bizonyítani akarásból bizonyítási kényszer lesz, mely feszültséget okoz. Ezen átmenet felismerésével elkerülhető a bizonyításkényszer kialakulása.
E szakaszban a bizonyításkényszer miatt a feladatok egyre sürgetnek, megszűnik a feladatok delegálásának képessége, s kialakul a kontrollvesztéstől való félelem. A teljesítménynövekedéstől állandó fáradtság és az eredményesség csökkentése alakult ki. A megterhelés csökkenhető a feladatok egy részének átadásával, melytől  az eredményesség is javul.
A személyes igények elhanyagolása miatt az életkedv alábbhagy, jellemző a privát élet elhanyagolása. A munka hazavitelével a hivatalos elfoglaltság az egyetlen időtöltés. Ezt elkerülendő pihenést, kikapcsolódást célszerű beiktatni a napirendbe.
Ekkor az egyén észleli a belső konfliktusokat, de ezeket elfojtja. Megoldása: a konfliktusok tudatosítása, próba azok megoldására.
E szakasznál megváltozik az értékrend, a realitáskontroll, időérzék elveszik, illetve elszigetelődik a társaktól. A személynek át kell vizsgálnia értékrendjét, és fontossági sorrendet kell felállítania.
Az egyén ebben a szakaszban elveszti a környező világgal való kapcsolatát, tagadja meglévő problémáit. Emellett intolerancia alakul ki. A túlterhelés csökkentése fontos e helyzetben.
Ebben a szakaszban létrejön az elmagányosodástól való félelem, mégis visszahúzódás jellemző. Segíthet a felismerés: az emberi kapcsolatok szükségesek az életben.
Ekkor már képtelen a mások felől érkező szeretet érzékelésére, mindent kritikaként kezel. Itt szenvedélyek jelenhetnek meg, vagy maradhatnak el, kialakuló szélsőségesség. Segít a másoktól kapott gondoskodás elfogadása, a változások tudatosítása.
Elvész az önérzékelő képesség, a belső világgal való kapcsolat. Ebben az esetben, s a következő szakaszokban is a szakszerű orvosi, szaktanácsadási segítség a megoldás.
Ebben a szakaszban az egyén belső ürességet él át, gyakran lelki betegségbe megy át, félelem, pánikrohamok stb. jelentkezhetnek.
A depresszió fázisa, az élet értelmetlennek, reménytelennek tűnik számára. A fáradtság, kétségbeesés állandósul.
Az utolsó szakasz a teljes kiégettség állapotát jelenti
Fekete (1991) szintén fázisok mentén írja le a kiégést, melynek kialakulása ciklikus:

Energiával teli fázis, kezdeti nagy lelkesedés, mely magában hordozza a klienssel való túlazonosulás lehetőségét.
A stagnáció.
A frusztráció fázisa, megkérdőjeleződik a hivatás értéke.
Apátia – védekezés a frusztráció ellen, jellemzője a kihívások elkerülése.
Az intervenció fázisa. Bármely szakaszban jelen lehet. Minél előbb kerül sor beavatkozásra, annál hatékonyabb a segítség.

Bár elsősorban az egészségügyi dolgozók, ápolók, nővérek, orvosok váltak a vizsgálatok alanyává, a más foglalkozást űzők esetében, így a pedagógus szakma terén is történtek kutatások.

Felhasznált irodalom:
Fleming, R. _Baum, A. –Singer, J. E. (1988) : A stressz tanulmányozásának egy integratív megközelítése felé. idézi Barkóczi – Séra L. (szerk): Az emberi motiváció I. kötet, Budapest, Tankönyvkiadó, 386-404.
Hódos T. : Munka és pszichés állapot. Budapest, 1994, Universitas Könyvkiadó
Hézser G. : Miért? Rendszerelmélet és lelki gondozás gyakorlat. Budapest, 1996, Kálvin Kiadó
Margitics F.- Pauwlik Zs :Megküzdési stratégiák preferenciájának összefüggése az észlelt szülői nevelői hatásokkal. Magyar Pedagógia, 2006, 106. évf. 1. szám 43-62.
Maslach, C – Schanfelt, W. B – Leiter, M.P. (2001): Job Burnout. Annual Review Psychology, 52. 397-422. idézi Kovács M. : A kiégés jelensége a kutatási eredmények tükrében.
http://www.elitmed.hu/upload/pdf/a_kieges_jelensege_a_kutatasi_eredmenyek_tukreben-527.pdf

Pikó B. : Coping - társas kapcsolatok- társas coping. Pszichológia, 1997, 17. 391-399.
  

---

Oszd meg, ha tetszett!