Nem aktuális. Sem a bemutató időpontját, sem a film témáját tekintve. Azért szentelem neki ezt az írást, mert amellett, hogy egyedülálló módon költői western filmet láttam, egy nagyon is aktuális jelenségre hívta fel a figyelmemet újonnan. Valamire, ami 15-20 éve jelen van, mégis képes a meglepetésekre (az utóbbi években sokkal inkább); képes újraértelmezni saját magát és a filmtörténelemben betöltött szerepét. Ezt a jelenséget hívják úgy, hogy Brad Pitt.

A western szerelmeseinek bizonyára nem lesz kedvence eme darab tekintve, hogy nem bővelkedik az akciókban. Arra azonban tökéletesen alkalmas, hogy belehelyezkedjünk egy kalandos korszakba és milliőbe, amit leginkább csak a kalandegényekből ismerünk. Jó, jó, elismerem, nem ez az első western film, és jó néhány elődje pontosan ugyanennyire (sőt!) alkalmas az 1800-as évek végének bemutatására, abban azonban mindenképpen különbözik társaitól a Jesse James meggyilkolása..., hogy a műfajtól ezidáig idegen líraisággal beszéli el a történetet. Nem annyira az esményekre, mint inkább a jellemek ábrázolására és egymáshoz való viszonyukra helyezi a hangsúlyt, és mivel ez pompás színészi játékkal párosul, a karakterek egészen emberközelivé válnak.

Legendás korszak ez, legendás alakokkal. Mint például Jesse James, a James testvérek rablóbandájának egyik tagja. Istenítette a nép, még életében számos írás készült róla, halála után pedig múzeumi darabként mutogatták a testét, a róla készült képek gyermekek ezreinek ékesítette a falát. Azt mondták róla, hogy melegszívű és kedves volt, holott rabolt és gyilkolt. Ebben a filmben egyszerre látjuk a legendás alalkot és az emberien gyarló és gyenge Jesse-t. Ezzel a vétkei ellenére is lenyűgöző személyiséggel állíották szembe a fiatal és tapasztalatlan Robert Fordot, aki különlegesnek képzeli magát, mégis annyira szürke amennyire csak lehet. A kettejük közti éles kontraszt a fő motívuma a filmnek. A bátor és félelmet nem ismerő Jesse szemben a gyáva és tehetségtelen Roberttel. Azt gondolnák, hogy a sors fanyar humora, hogy mégis a gyáva győzi le a bátrat, ő ontja ki eg élő legenda életét, a győzelem azonban nem Robert Forddé. Ő nem csinált egyebet, minthogy félelemből rászegezte pisztolyát egy háttal álló emberre, aki ráadásul önként vállalta a sorsát, és várta a beteljesítő lövést. Ezt Robert másképp értelmezte. „Hőstettéből” színdarabot csinált, és fennhangon hírdette nagyságát, amíg az emberek szóbeszéde el nem érte, és be nem vallotta magának, hogy amit ő hihetetlen tettnek gondolt, az valójában egy gyáva ember kétségbeesett próbálkozása a túlélésre.

Jesse James szerepében a már fentebb említett Brad Pittet láthatjuk, míg Robert Fordot Ben Affleck öccse, az egyre inkább saját jogán és méltán híres Casey Affleck játsza. Pitt szerencsésebb helyzetben volt, mert egy karizmatikus és egyedi embert kellett életre keltenie. A szürke átlegembert sokkal nehezebb hitelesen ábrázolni. Casey Affleck (aki hála Istennek tehetségesebb színész a bátyjánál) azonban tökéletes alakítást nyújtott, és kellőképp ellenszenvessé tette a figurát amellett, hogy egy piciny részét mégis képesek vagyunk megérteni. Mert ki ne áhítozott volna legalább egy percig a hírnév után? Ki ne szeretett volna különleges vagy tehetséges lenni valamiben, hogy elismerést és megbecsülést kapjon embertársaitól? Robert Ford nem volt más, mint egy ábrándozó gyerek, aki a bálványa közelébe került, és szerette volna ezt a lehetőséget maximálisan kiaknázni. Mivel azonban nem volt sem ügyes, sem bátor, képtelen volt beilleszkedni egy rablóbandába. Így az egyetlen lehetősége Jesse James meggyilkolása volt. Egyrészt, mert híres akart lenni másrészt, mert ha nem öli meg, Jesse öli meg őt.

Jesse sem feltétlen szimpatikus figura, és ezt nem csak a törvényt és jogot tisztelő állampolgár énem mondatja velem. Valójában durva, kiszámíthatatlan és félelmetes. Halála előtt már olyan érzékennyé és szenilissé vált, hogy önmaga sem tudta mit tesz. Családfőként, apaként egy rossz szavunk nem lehet rá, de mit számít ki volt az otthonában, ha a hazafelé vezető úton azt tette, amit. Nem időskorban halt meg, mégis aggastyánokat meghazudtoló bizalmatlanság és őrület jellemezte a halála előtti hónapokban. De akármennyi szörnyűséget követett el, és bármennyire eszelős lett a végére, az a néhány pillanat, amikor szemében megcsillant az emberség és a lelkiismeret tüze elég  volt hozzá, hogy ő váljon a pozitív hőssé. Brad Pitt lenyűgöző. Olyan erős jelenléte van, hogy még azokban a jelenetekben is érezhető, ahol csak a hangját halljuk. A mozgása, a beszéde, a szemei, a gesztusai annyira igaziak, hogy egy percre sem jutott eszembe, hogy Brad Pittet látom. Jesse Jamest láttam a képernyőn. Elhittem, hogy ő az.

Évek óta kardoskodom Brad Pitt mellett, aki megosztja az összes társaságot. 15 éve küzd a szépfiú imázs ellen olyan szerepvállalásokkal, mint az őrült Jeffrey Goines a 12 majomból, Mickey, az érthetetlenül hadaró roma a Blöffből vagy leghíresebb alakítása: Tyler Durden, a Harcosok klubja fékezhetetlen társadalomkritikusa. De ezek csak a legszélsőségesebb szerepei. Mélységes és finom alakítást nyújtott például a Bábelben, idegesítően ostoba tudott lenni a Burn after reading-ben, és visszafogottan volt keménykedő legutóbb a Becstelen brigantykban (amelynek főszereplőjeként ő lett kikiáltva, de egyértelműen a Hans Landát alakító zseniális Christoph Waltzé eme dicsőség, akit lehetetlenség volt lepipálni a filmben).

Brad Pitt bizony egy jelenség! Nevére még évtizedekkel a halála után is emlékezni fognak. Éppoly legendás alak, mint az általa alakított Jesse James. Talán nem sikerült olyan gyorsan (sem olyan hatékonyan) kilépnie a ráaggatott skatulyából, mint Leonardo DiCapriónak (ő ezért igen sokat tett, lévén egyetlen igazán rossznak mondható szerepvállalása a Titanic volt, az viszont kellett a karrierjének), Brad sajnos elkövet olyan hibákat, mint a Ha eljön Joe Blac, a Trója vagy a Mr. és Mrs. Smith, de én személy szerint megbocsátok neki a fent említett művek miatt. Az Angelina által kiszipolyozott, és az elmúlt 5 évben 10-et öregedő Bradnek nem kell a szépfiúskodás miatt sokáig aggódnia. Most került abba az állapotba, hogy a fiatalabb generációk megkérdőjelezzék anyjuk rajongását, mint ahogy tettem én ezt anno édesanyámmal Robert Redford kapcsán. No de kit érdekel, ha öreg, hogyha olyan, mint a jó bor. Nemesedik.

U.i.: Szerintem öregebben csak egyre sármosabb.:)

---

Oszd meg, ha tetszett!