|
Nem csupán dolgozni: énekelni is csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Különösen akkor, ha valaki komolyan elszánta magát arra, hogy elkápráztassa énektudásával a közönséget. Hiszen tudjuk jól, más szeretni és érezni egy dalt, és megint más ezt élvezhető szinten, színvonalasan előadni. A kettő között nemcsak a rengeteg gyakorlás, hanem a technikai és elméleti tudás is különbség. Úgy tűnik, hogy korrekt, értő és segítő énektanárhoz eljutni ma már nem a kevesek kiváltsága, hiszen néhány fiatal, valódi profi szakember arra vállalkozott, hogy tudásukat, tapasztalataikat megosztva a tehetséggel megáldott, vállalkozókedvű jelentkezőkből vérbeli előadóművészeket faragjanak.
A MEGATON POP SONG stúdió ezúttal felvételt hirdet belvárosi énekiskolájába, mely ezév novemberében indul két szinten. Kezdők és haladók számára külön képzés folyik. Hangképzés, zeneelmélet és hangkorrepetíciós stúdiumok után félévente nyilvános vizsgák, hangversenyek következnek, amelyek egyben fellépési lehetőséget is jelentenek.
Akit már rászánta magát, hogy csiszoljon énektudásán és kihozza magából a legtöbbet, bátran keresse fel további információért az iskola titkárságát az alábbi elérhetőségeken:
Megaton Song Stúdió
O6 7O 315-85-8O
Oszd meg, ha tetszett!  |