|
 Miért mondom ezt, hogy rendszerváltozások? Talán, ha egy kicsit részletezem mit értek ezalatt, akkor talán lesznek néhányan, akik egyet értenek velem. Nem feltétlen politikai rendszerváltozásra gondolok. Vegyük például a velem egyidős 25-30 év közötti korosztályt. Amikor általános iskolába írattak bennünket, akkor még kék nyakkendős kisdobosok lehettünk, belecsöppenve annak minden őrsi szabályaiba és szépségeibe. De már úttörő nem mindenki lehetett ebből a korosztályból. Amikor nyolcadikos osztályos voltam – emlékszem – furcsa történelem óráink voltak, mert épp akkor írták át a XX. század magyar történelmének pár évtizedét. De ezt akkor még fel se fogtuk, jelentőséget meg végképp nem tulajdonítottunk neki, maximum a történelem tanár lehetett zavarban, akinek egész mást kellett tanítania, mint előtte évekig.
Aztán jött a gimnázium, ami legalább négy éven keresztül valami stabilitással bírt az iskola falain belül, mert nem tudom ki emlékszik rá, de abban az időben kezdtek maguknak teret hódítani a különböző kereskedelmi televíziós és rádiós csatornák, amelyek valahogy szöges ellentettjét képviselték annak a hagyományos értékrendnek, amit egy konzervatívnak számító középiskola adhatott. Én még hagyományos érettségit és felvételit írtam, de a felsőoktatásba pont akkor léptem be, amikor bevezették az azóta már letisztult „kredit rendszert”, a mi generációnk volt már megint a kísérleti nyuszi, aminek meg volt az előnye-hátránya egyaránt. Oktatóim még valami régit képviseltek – amin nem kell megdöbbenni, hisz még meg sem szerezte az új generációból senki azt a tudományos fokozatot, hogy taníthasson. A sors furcsa fintorának köszönhetően középiskolai tanár lettem, és már első alkalommal volt szerencsém az új típusú érettségi és felvételi rendszerhez, de ez már meg se kottyant, maximum idősebb kollégáim nem tetszését furcsállottam. A mi generációnk nagyon könnyen hozzászokik a változásokhoz, rugalmasak, nyitottak vagyunk minden újdonságra. Én még nem a számítógéppel a hónom alatt nőttem fel, mert a nyolcvanas években ezt még nem mindenki tehette meg, pláne nem egy vidéki kisvárosban, de kénytelen voltam megtanulni használatát és ma már én is magabiztosan tájékozódom a virtuális világban.
Kinyílt előttünk a tér-idő kapu, csak azt nem tudjuk, kik is vagyunk mi. Mi már nem tartozunk a régihez, de igazán a most felnövő generáció értékrendjéhez sem. Ha azt mondom egy átlagos 18 évesnek, hogy szeretem Zolát vagy Flaubert-et, akkor megkérdezi, hogy kik azok, mert nincsenek benne a kerettantervben, nem kötelező őket tanítani. Amikor az érvelést tanítom 16-17 éveseknek, szeretem vita tárgyává tenni a következő példamondatot: „Szeretettel mindent meg lehet oldani”. Egy 36 fős osztályban jó, ha van két (!) diák, aki úgy gondolja, hogy ez igaz, míg a többi elveti. Sőt kaptam olyan ajánlatot miszerint: a „Pénzzel mindent meg lehet oldani.” Sokkal helyesebb lenne. A szeretet kontra pénz: 0:1 Engem ez azért elgondolkodtat.
Egy szociológiai színezetű cikkben olvastam egyszer – bocsánat, elfelejtettem a cikk írójának nevét – miszerint az én generációmat szendvics generációnak nevezte. Még pedig azért, mert anyáinknak és apáinknak ennyi idős korukban már volt önálló élete, saját családdal (anyukám ennyi idősen már 3 éve házas volt és egy kisfiúval büszkélkedhetett), míg mi a nagy önmegvalósítás útján direkt elhatároljuk magunkat a családalapítástól, illetve gyerekneveléstől. Sőt, ha ez nem lenne elég, valamennyire még élvezzük a szüleink támogatását, hiszen lakást vesznek nekünk, vagy autót, hiszen ha valakik, akkor ők átlátják, hogy egy kezdő fizetésből ezt az ő szemük fénye nem engedheti meg magának.
Nem célom, hogy komplex képet adjak generációmról, nem vagyok szociológus, csupán szeleteket tudok kiemelni, valamint csak azt tudom leírni, amit a környezetemben tapasztalok. Miért érzem úgy, hogy az én generációmnak a legalapvetőbb dolgok sem álltak biztos lábakon, illetve hamar megváltoztak és egészen új dolgok léptek helyükbe? Biztosan sokan előttem már foglalkoztak ezzel a „problémával” és persze mindenkinek egyéni megítélése, hogy milyen életszemléletet, világképet sajátít el, és miszerint él. Azt meg az idő dönti el, hogy ki kerül ki nyertesen vagy vesztesen ebből a játékból. Sajnos a szüleink generációja erről tudna mesélni…
És ha már itt vagyunk, kedves olvasó: te mit tudsz magadénak mondani? Mi szerint élsz? Mi alapján hozol döntést? Mit képviselsz? Képviselsz egyáltalán valamit?
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
én, mint (remélve) kedves olvasó, spec örülök a hasonszőrű emberekkel való találkozásnak.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.