Miért is mész oda? Hiszen telefonon megbeszéltünk mindent. Ugyan csak pár szóban, rövidre fogva, egyértelműen, ahogy szoktuk, mellébeszélés nélkül. Akkor mi a fenének mész mégis? Az ajándékért? Ugyan már! Annyira mindegy, hogy egy porfogóval több vagy kevesebb van otthon, nem? Majd felajánlom neki azt, hogy kisegítem, hisz én nem vettem neki semmit. Örülni fog. Vagy nem. Vajon elfogadja? Nem, nem hiszem, nem úgy ismertem meg. Majd meglátjuk. Remélem, utoljára jövök fel ezen a lépcsőn. Remélem tényleg utoljára.

Hát ez nem igaz! Mosolyog! Fülig ér a szája! Nagyon könnyedén viseli ezt a dolgot, nem gondoltam volna, de ez így helyes. Milyen jó nadrágja van! Ezt még nem is láttam. Tetszik, határozottan jól áll neki ez a szín. Ú, ez kibaszott kínos volt, ez a tétovaság, de most tényleg, hova adjak ezek után puszit neki? Teát? Nem, most nem vagyok szomjas, egyébként sem akarok sokáig maradni. Tegnap mondta is, hogy megy valahova, nem tartom fel, és nekem is dolgom van még. Milyen édes, ahogy szanaszét mereszti az ujjait, hogy rendesen megszáradjon rajta a körömlakk! Mennyire nő, baszd meg! Ó, az ajándék! Nem szeretem a karácsonyt! Mi a fene lehet ez? Egy kókuszgyertya! Tök jól néz ki, ezt most tényleg eltalálta. És közben csacsog, és be nem áll a szája. Imádom, amikor csak így mesél, mesél, olyan ennivaló, ahogy gesztikulál, ahogy játszik a hangjával, olyan kis tüneményes! Meg kéne zabálni! Ezt meg miért mondta? Ú…most ez mi? Most tényleg? Ezt komolyan gondolta? Nem is értem, hogy feltételezhet ilyet? Azaz igen. Valld be őszintén, valamennyire igaza van. Hiába akarod magad előtt is takargatni vagy szépíteni. De inkább nem mondom. Rosszul esne, talán kicsit fájna is neki, hogy nem voltam őszinte. Terelj, gyorsan, gyorsan, találj ki valamit. Húh, ezt megúsztam, lezárta a témát. Nem is figyel arra, amit mondok. Nem is érdekli. Ezt utáltam benne, mindig ezt csinálja, miért nem tud figyelni rám egy kicsit? Mindegy, már nem számít. Bezzeg… „Mit ünneplünk karácsonykor?” „Várjuk a fényt! Hogy hosszabbak legyenek a nappalok, hogy a tél után végre jöjjön a tavasz, és a nyár. Hogy jöjjön a jó.” „De miért ajándékozunk? Ezt utálom a karácsonyban, ezt a kötelező ajándékozást. Hogy miközben geci volt veled valaki egész évben, úgy gondolja, karácsonykor mindent jóvátehet egy ajándékkal!” „Azért ajándékozunk, hogy örömet szerezzünk a másik embernek. Mert adni jó. Nekem is örömet szerez, amikor adhatok. És nem azért készítek meglepetést, hogy viszont kapjak valamit, hanem mert ez a gesztus kellemes érzéssel tölt el. Hogy láthatom a másik szemében azt az őszinte ragyogást. Ezért ajándékozunk.” Milyen naiv vagy, baszd meg! Ennyi idős korodra igazán felnőhettél volna! Na jól van, szedelőzködj, indulj. Nincs már miről beszélgetnünk. Jaj ne, most meg fog ölelni…ú, ezt meg miért is csináltam? Ösztönös reakció volt arra, hogy idebújt, azt hiszem, ő se vette komolyan. Jó az illata. Na szia! Menj gyorsan, ne fordulj hátra.

Húh, ez könnyebben ment, mint gondoltam, de végül is mindketten így álltunk hozzá. Micsoda megkönnyebbülés! De jó ez a friss levegő, most nincs olyan hideg, mint tegnap, kedvem lenne sétálni egyet, kiszellőztetni a fejem, de mennem kell, nincs rá idő. Rita! Mit vegyek neki? Vajon minek örülne? Ú, baszd meg, Ilinek tényleg igaza volt. Adni…igen adni, örömet szerezni. Ezért.