 Sok idő telt el az előző cikk óta, gondolom már mindenki tárlatot nyithatna az azóta készített lyukkamerás képeiből és unásig kísérletezett a
legkülönfélébb dobozokkal. Ha mégsem így lenne, semmi gond, hiszen a
karácsony köztudottan a kartondobozok szüretelésének ideje.
Ilyenkor szép színesre érnek és kunkorodó szalagot növesztenek, leggyakrabban szélvédett helyeken fordulnak elő, különösen szeretik az örökzöldek tövét és a gyertyafényt. Ha sikerül megkaparintani egyet, óvatosan nyissuk ki, mert a színes héj hasznunkra lehet, ha elég sötét a tónusa remek fényzáró rétegként szolgál így megspórolhatjuk a szigszalagozást. A belsőségek viszont zavaróak lehetnek, ezektől érdemes minél hamarabb megszabadulni, belülre csak a fotópapír való.
Na de a karácsony nemcsak a dobozokról szól, hanem családról, rokonokról, barátokról és az összejövetelek alkalmával elmaradhatatlan
nosztalgiáról is. A papír fényképek keresgélése közben a fiók alján
rejtőző rég elfeledett analóg gépünket is kézbe vehetjük, remek
élmények bújnak meg benne még mindig. Első látásra meglepő lehet, hogy mennyire megnőtt és milyen súlyos lett az elmúlt 5-10 év alatt... Hiába, a manapság gyártott keskeny, csillogó, szálcsiszolt műanyag csodák rendesen átformálták a fényképezőgépről alkotott elképzelésünket. Ma
már úgy nézünk egy 15 éves masinára, mintha a Holdról szakadt volna le.
Ami nem feltétlenül baj, hiszen annál élvezetesebb az újra felfedezés.
Viszont csak óvatosan a gombok újra felfedezésével, mielőtt az ajtót kioldó pöcökre tévedne az ujjunk érdemes
ellenőrizni, hogy nem maradt-e film a gépben. Hihetetlen kincsek
kerülhetnek elő hosszú évek távlatából. Habár a filmek dobozára mindig
nyomtatnak lejárati időt, nem tudnak megromlani, gyakorlatilag csak a
tárolási körülmények befolyásolják a minőségüket. Hűvös, pára mentes
helyen tartva, de még szobahőmérsékleten is akár 10-20 évvel (!)
túlélik a névleges lejáratot. Meglepő és váratlan hatásokat tud
produkálni egy-egy régi film csak úgy, mint egy nem tökéletesen záró
fényképezőgép ajtó amin beszökhetnek kósza fénysugarak véletlen
mintákat rajzolni.
A lyukkamerázás után íme az amatőr fotózás újabb mérföldköve: a lomográfia, röviden lomó. A
lomó lényege a minimál technika, szabadság, esetlegesség, olcsóság,
l'art pour l'art élmény. A fényképek készítésénél nagy szerep jut a
véletlennek a gépek korából és tulajdonságaiból adódóan. Inkább az
élményre helyeződik a hangsúly, mint a megfontolt
szerkesztésre. Nagyrészt régi orosz műanyag/bakelit gépek használatosak
lomóhoz, ezek közül a favorit általában a fapados Smena 8M viszonylag
kis mérete miatt, de nem kevés Symbol is újra csattog az utcákon ami
már néhány kényelmi funkcióval is rendelkezik - persze itt még messze
nincs vége a sornak: Pajtás, Holga, és Diana is meghálálja, ha újra
kattoghat kicsit. Aki a nyugathoz ragaszkodik, a német Beirette cég
kínálatából választhat, pl a Beirette VSN-t. Ha nincs a fiókban,
padláson, pincében hasonló nem nagy baj, ezekhez egy ezres környékén
bármelyik bolhapiacon vagy nagyobb fotókereskedésben hozzá lehet jutni.
A gépek próbálgatása közben azt tapasztaltam, hogy a műanyag vázak
rendkívül tartósak, szinte hihetetlen, hogy maximum a csavarok vannak
fémből, és mégis 20-30-40 év elteltével is gyönyörűen működnek. Úgyhogy
ne a kínain kapható minőségre tessék asszociálni, régen nem spórolták ki
még a műanyagból sem az anyagot... amiből ma már inkább csak a mű
maradt meg, az anyag pedig valahol útközben elveszett.
Még ha árban nem is nagy a szórás, vásárlás előtt érdemes kézbe venni, körbeforgatni, nyomkodni, körbe szaglászni őket, barátkozni velük. Egy vérbeli lomós sosem hagyja otthon a gépét, ezért fontos, hogy kölcsönös legyen a szimpátia az első perctől fogva. A működésük viszont egységesen banális, a kis napocskás, felhős ikonok gondolom mindenkinek ismerősek lesznek, ezen kívül csak a távolságot kell beállítani a legtöbb gépen és már lehet is lőni.
Régen a Szovjetunióban működött a Lomo gyár, ami bezárásáig rengeteg fröccsöntött csodát gyártott, extra igényeket is kielégítve mint pl az egymás után 4-szer exponáló vagy a nagylátószögű halszemes masina. Osztrák fiatalok a retró hullám jegyében néhány éve feltámasztották a gyárat, sokszoros áron dobják piacra lényegi változtatás nélkül a régi választék legtöbb darabját. Noha az ár irreális, aki nem kíván leereszkedni a second-hand szubkultúra bugyraiba kényelmesen megrendelheti a kívánt darabot webshopon keresztül.
Számomra nem kérdés,
hogy ma is van létjogosultsága az analóg fotózásnak. A digitális
technika nagy mértékben leegyszerűsítette a fényképezés folyamatát,
rendkívül felgyorsította a kidolgozás idejét és költséghatékonyabb is,
de még a csúcskategóriás profi géppel készített fotóban sincs annyi
báj, mint egy régi filmesben. Legalábbis nem úgy. És ezt nem
lehet pótolni semmilyen photoshoppal vagy utómunkával, a karaktere, a
hangulata, megfoghatatlanul más az íze a fimre készített képeknek.
Következő cikkünkben a fekete-fehér negatív házi előhívásával ismerkedhetünk meg.
A kép forrása
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
Bizony tessék előkeresni a régi ereklyéket és kicsit megmozgatni, ha végre kisüt a nap
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.