 Ne legyünk álszentek és lássuk be: Magyarország nem rendelkezik jó kapcsolatokkal a szomszédaival. Soha nem is rendelkezett ezzel. Sőt, ha a lelkünk mélyére nézünk és ugyanezt megteszik a környező országokban is, a képlet leegyszerűsödik. Bármennyire is hazudjuk az ellenkezőjét magunknak, másoknak és egymásnak, a prózai lényeg az, hogy szomszédaink többségével területi vitáink vannak. Mit látunk ha körülnézünk? Béke van, a határokat a kommunizmus bebetonozta, a kisantant rég megszűnt. Legalábbis papíron...
Múlt
Szükségtelennek és feleslegesnek tartom visszatekerni az idő kerekét a hunokig, gepidákig, keleti-gótokig vagy az avarkorig. A szomszédságpolitika górcső alá vételéhez, valamint az ebbéli folyamatok elemzéséhez a történelem három időszakra bontását látom célravezetőnek: a dualizmus (vagyis inkább tágabb értelemben a kiegyezéstől a trianoni békediktátumig), a két világháború közti időszak (Horthy korszak), valamint a hidegháború és kommunizmus évtizedei.
Az egészséges nemzetállamok híve vagyok, így ezen megfontolás mentén szeretném megvizsgálni Magyarország viszonyát szomszédaival.
A történelmi Magyarország, a középkori valamint kora újkori Magyar Királyság, a Magyar Szent Korona Országai (gyengébbek kedvéért a szélvédőmatrica) állapot értelemszerűen nem tükrözte a nemzetiségi, illetve etnikai határokat. A hódítások, a perszonáluniók, gyarmatok korában a nagyhatalmi területharácsolásoknak köszönhetően a világ térképén a határvonalak a legritkább esetben alkottak nemzethatárokat. Nem tartom tiszta kiindulópontnak és egészséges nacionalizmust feltételező ideális állapotnak sem. Országnyi területek tartoztak Nagy Magyarországhoz, melyek vegytiszta, homogén etnikumokkal rendelkeztek. Horvátok (mai Horvátország), szerbek (mai Szerbia nagyobbik része), románok (Erdély egy része), szlovákok (Szlovákia nagyobbik része) tartoztak a Magyar Királysághoz, hogy csak a legnagyobb számú nemzetiségeket említsem. A nagyhatalmi státusznak és az ezzel járó kiváltságoknak az első világháborút - magyar tekintetben - lezáró trianoni békediktátum vetett véget. Kétség sem fér hozzá, hogy akinek valamit is jelent a nemzeti trikolor, az Trianont a magyar történelem talán legnagyobb csapásának kell, hogy tekintse. Nem szeretnék belemenni a szerződés részleteibe, de az azt követő történelmet, egészen napjainkig csak úgy vizsgálhatjuk objektíven, ha tisztában vagyunk annak körülményeit. A diktátum csak egy lépéssel volt kedvezőbb attól a román tervtől, hogy Magyarország teljes területét csatolják Romániához, egyfajta monarchiát létrehozva, Bukarest irányításával. A háborút lezáró béketárgyalások során a kisantantot alkotó szomszéd államok - jelentős francia és brit hátszéllel - mindent elkövettek Magyarország minél erőteljesebb megbüntetéséért, sőt ellehetetlenítéséért, ezzel a jövőbe kódolva az ellenséges viszonyt.
A húszas évek elejétől a második világháborúig a magyar politikát (kül- és belpolitikát egyaránt) javarészt az irredentizmus határozta meg. Szinte kivétel nélkül minden pártnak, még az 1921-ben részben konszolidált baloldalnak is alapvető célja volt a revízió. De ugyanígy aktualitás volt a közbeszédben, a társadalomban, a közéletben, az oktatásban, a művészetekben, kultúrában. Ama ráébredés, hogy bármilyen módú és mértékű revízióhoz szükség van nemzetközi segítségre, vagyis nagyhatalmak szándékára, jelentősen hozzájárult Magyarország második világháborús szerepvállalásához, az I. és II. bécsi döntéshez, Magyarország háború utáni, többek között a párizsi békekonferencián történt megítéléséhez.
Ha Trianont - joggal - a nemzet tragédiájának nevezzük, akkor a második világháború és a harmadik köztársaság kikiáltásáig eltelt időszak méltán pályázhat a nemzet tragédiájának konszolidációja címre. E korszak két emblematikus figurája Rákosi Mátyás és Kádár János mindent elkövettek annak érdekében, hogy a nemzettudatot, a nacionalista eszméket csíráikban elfojtsák. Míg a szomszéd államokban a nacionalizmust használta a vezetés a kommunizmus elleni indulatok levezetésére, addig Magyarországon, a "bűnös nemzetnek" semmilyen nemzeti megnyilvánulás nem volt megengedett. Ez értelemszerűen kihatott Trianonhoz való hozzáállásra, valamint a határon túl rekedt magyarsághoz fűződő viszonyra. A Moszkvához végtelenül lojális két vezető (akik mellesleg mindketten a trianoni határon túl születtek) gyakorlatilag a határon túli magyarokat áldozták fel annak érdekében, hogy a keleti tömbnek bebizonyítsák jószomszédi viszonyunkat. Ám az internacionalizmus korában felfedezhetünk néhány érdekes eseményt, mely jól jellemzi Magyarország akkori viszonyát szomszédaival. Ha lett volna rá magyarországi hajlandóság, mindenképpen Moszkva hathatós segítsége kellett volna bármilyen határon túli nemzeti kérdésben, hiszen például Jugoszlávia és Románia különutas politikája miatt egy ilyen kérdésben a nyugat egyértelműen a Szovjetúnióval többé-kevésbé szembehelyezkedő Tito és Ceausescu pártján állt volna. De ilyenről szó sem volt, még a magyar pártállam legszűkebb felsővezetésében sem.
Ma már lehetetlen megállapítani milyen hatása lett volna Magyarországra, ha a vezetés nacionalistább, esetleg nem mondott volna le a revíziós politikáról, mint lehetőségről. Szomszédaink magyarellenessége töretlen volt magyar nacionalizmus nélkül is, így téves az a feltevés, hogy egy ilyen magatartás végleg megmérgezte volna a viszonyt Romániával, Csehszlovákiával, Jugoszláviával. Románia és Csehszlovákia például lelkesen felajánlotta hadseregeit 1956-os magyarországi forradalom leverésére, melyet Moszkva elutasított. Az 1968-as prágai tavasz alkalmával viszont Magyarország, Szovjet utasításra megszállta a felvidéket, melyre inkább a keleti tömb egységének demonstrálása céljából, mintsem katonai megfontolásból volt szükség. Az akkori csehszlovák reformista Alexander Dubcekkel, majd Gustav Husakkal, illetve a moszkvai központtal el lehetett volna kezdeni egy párbeszédet egy részleges határrevízióról. Ám ez fel sem merült Kádárékban, a magyar tankok visszadübörögtek Magyarországra.
Arra sincs válasz ma már, hogy mi történt volna, ha nincs az 1989-es román forradalom. A nemrég napvilágot látott titkosszolgálati iratok szerint ugyanis 1989-ben a két ország viszonya olyannyira megromlott, hogy karnyújtásnyira került a háborúhoz. Ceausescu a magyar reformfolyamatokat elítélve, valamint a romániai társadalmi elégedetlenséget letörendő inváziót tervezett Magyarország ellen a Tisza vonaláig. Bizonyos, hogy amennyiben ez a forgatókönyv megvalósul, regionális háborúvá szélesedik, hiszen a szomszédos magyarellenesség több ország fantáziáját is megmozgatta volna. Abban az időben már nagyhatalmi vákuum volt jellemző a térségben. Magyarország valószínűleg - szenvedő félként - először vereségek sorát könyvelhette volna el, ám egy román agresszió előcsalogatta volna a szovjet hadsereg Magyarországon állomásoztatott jelentős állományát. Egy regionális konfliktus esetén, mint annak elszenvedője, Magyarország lehetőséget kapott volna egy részleges revízió megalapozására.
Jelen
A hidegháború után a Szovjetunió sírba vitte magával együtt az internacionalizmust is. Ám a magyar társadalomban olyan változások mentek végbe - főleg a kádári konszolidáció alatt - amelyek nemzeti identitásbeli űrt eredményeztek. A hetvenes-nyolcvanas években a gyökértelenség elfogadása volt az ára a trabant-telek-ibusz fémjelezte gulyáskommunizmusnak, ezzel szemben a szomszédos országokban, főleg Romániában és Csehszlovákiában jóval szerényebb életminőség mellett virágkorát élte az etnicista szocializmus.
Ebben az állapotban hullott ölünkbe a politikai szabadság. Ez a társadalmi torzulás nem irreverzibilis. Vagy magától gyógyul néhány évtized alatt, vagy tudatos társadalompolitika gyógyíthatja egészséges állapotra. Az utóbbinak sajnos a mai napig nem láthatjuk nyomát, így az idő játssza a főszerepet. A térség képlékeny volta és az akkoriban lezajlódó nemzetközi folyamatok, a néhány évig tartó nagyhatalmi vákuum, a formálódó nemzetállamok lehetőséget kínáltak volna a magyar külpolitikának is, hogy érvényesítse nemzetpolitikáját. Ha lett volna ilyen. A román forradalom, a nacionalista országszakadás Csehszlovákiában 1993-ban, a délszláv háborúk véget nem érő sora mind kisebb nagyobb lehetőséget kínáltak volna a nemlétező magyar revíziós politikának.
Ezután elkezdődött hazánk és a térség euroatlanti integrációja és ezzel bármilyen jövőbeni revíziós politika teljes feladása. A nyugati hatalmak, látván a Moszkva által diktált "testvéri" viszonyok bomlását, kétoldalú szerződéseket szabtak az integráció feltételeként. Az 1995-ben Szlovákiával, majd 1996-ban Romániával megkötött alapszerződésekben Magyarország a határon túli magyarság kisebbségi jogaiért cserébe elismerte ezen országok területi integritását, határait és azok sérthetetlenségét. A kör bezárult.
Jövő
Revízió. Ízlelgessük kicsit a kifejezést. Magyar vonatkozásban ez a szó az elcsatolt területek visszaszerzését jelenti. Manapság alapvetően ördögtől valónak tartja a közbeszéd magát a szót is, ám többféle revízió és ennek eredményeképp többféle revíziós politika létezik, létezhet. A teljes revízió gondolata egy természetellenes állapot óhajtása. A történelmi Nagy-Magyarország lakosságának alig fele volt magyar etnikumú. Egy olyan történelmi hozadék, amit ha elfogadunk, akkor semmivel sem különbözünk azoktól az országoktól, akik Magyarország teljes megszűnését szorgalmazták. A regionális nagyhatalmi státuszt eredményező teljes revízió éles ellentétben áll a wilsoni-elvek alapján meghúzott határok által elválasztott nemzetállammal. Úgy gondolom, hogy nincs joga senkinek elvenni tőlünk a magyarság tragédiájának megtagadását, el nem fogadását. Sem határainkon innen sem pedig onnan. A magyar társadalom- és oktatáspolitikának tudatosan kellene nevelnie a nemzettudatot, míg a külpolitikának tudatosan kellene deklarálnia a magyar nemzet összetartozását.
A történelem alapvetései örökérvényűek. A jövőre is érvényes az, hogy bármiféle határmódosítás a nagyhatalmak hallgatólagos vagy tevőleges hozzájárulása nélkül teljesen reménytelen.
Aki azt mondja, hogy az elmúlt évszázadban egyetlen pillanatig is volt jószomszédi viszony a jelentős magyar kisebbséget is magukba foglaló országokkal, az egész egyszerűen valótlant állít. A mostani mosolypolitika felszíne alatt továbbra is töretlen a magyarellenesség ezen országok politikájában. Nem csak a szélsőségekre gondolok, hanem a fősodorra is. A mai napig kárörvendenek, ha Magyarország bajban van, elnézik a magyarellenes atrocitásokat, nyirbálják a kisebbségi jogokat, azonnal kikelnek, ha magyarországi politikus a magyarságot, mint nemzetet, etnikumot említi. Emlékezzünk csak vissza milyen határon túli (és inneni!) hisztéria kerekedett, amikor 1990-ben Antall József "lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke" kívánt lenni. Nem tartom valószínűnek, hogy ez az ellenségeskedés valaha is megszűnik. Anno a német-francia békével példálóztak azok, akik román-magyar "békekötésben" látták a megoldást. Mivel arányaiban Európa legnagyobb kint rekedt kisebbsége a miénk, így bármilyen összehasonlítás eleve téves. Elviselhető, élhető szintre lehet csökkenteni ezt a szembenállást, de véleményem szerint ennek előfeltétele kell, hogy legyen a kárpát-medencei magyarság, mint nemzet létezéshez való jogának elismerése, feltétel nélküli kompromisszumkészség, a másik egyenrangú félként kezelése. Amíg a határon állva és a szomszéd kertjére átnézve azt látjuk, hogy ott a mi virágaink nőnek, addig Közép-Európában csak látszatbéke lehet.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
Viszont várjuk az ellenérveket egy cikk formájában. Esetleg elférne a bevezetőben?
Egyszer ment a beszélgetés baráti körben, hogy aszongya: "Fogy a magyar!" Erre visszakérdeztem , a szemközt űlőtől, hogy "Neked hány gyereked van?" "Nekem nincs gyerekem." -válaszolta a harmincas fiatalember. A mellette űlőnek volt egy fia, aki mellettem űlt, szintén gyermektelen, nekem pedig van egy lányom és lesz egy fiam. Kicsit más. Apámék megnyerték a főnyereményt. A szomszédjukba beköltözött egy 10 gyermekes SVÉD család. Esélyük sem volt. A svédeknek az önkormányzat vette a lakást. A svédek apja olyan idős, mint én... Ja, hogy kik a svédek? Egy rokonszenves északi nép. A svédeket mindenki szereti. A svédekkel soha nem volt területi vitánk, vagy akár csatánk. Csupa kellemes képzettársítás: svédasztal, IKEA, VOLVO, SAAB, skanzen, svéd lányok, stb. Ha azt mondanám, hogy dakota, kecsua, brazil, vagy valami hasonló, még a végén azzal vádolnának, hogy rasszista vagyok. Pedig én nem is. A svédek vitán felül baráti, rokonszenves népek. 100% kék-sárga rokonszenv. És ha azt mondom, svédország leszünk, az egy örömteli cél, ennek hallatán mindenki önfeledten ünnepel. Fogy a magyar -ez ténykérdés. Bárminemű lépés, gesztus ami ennek a rideg ténynek a napirenden tartására és figyelemfelhívá sra alkalmas, az számomra tiszteletremélt ó tett. Ezért sorakoznék a fenti szösszenet elkövetője, ismeretlen maho barátom mellé. Magánvéleményem az, hogy betonkeményen visszautasítok mindenféle önnön fejünkre történő hamuszórást rég porladó hazánkfiai vélt vagy valós tettei miatt. Én csak próbálom jól érezni magam a saját hazámban. Svédek ide vagy oda, én magyar vagyok, itt Magyarországon akarok élni, -ha lehet, jól élni. És magyarnak lenni, akár Magyarországon is, jaj de nagyon jó... csak nagyon nehéz. Szerintem a Kárpát-medence többi részére ez még inkább igaz.
A hamuszórás azért elítélendő, mert egy nemzettől nem lehet elvárni a fejlődést (semmilyen formában), ha eleve beléjük verjük, hogy lúzer nemzet.
A nemzetfogyás pedig tudatos politikai támogatást kell élvezzen. Ebbe beletartozik a tiszta identitástudat, hogy tudja az a szerencsés párocska (és legyen rá büszke), hogy magyar gyermeket nevel. Nem igazán könnyű ezt leírni szavakkal, ha ezek az érzések nincsenek jelen valakiben, az nem fogja érteni.
Én is európainak érzem magam, sőt, eu párti is vagyok, bár inkább megfontolásból, mintsem érzelmi alapon. Hiszen tágabb értelemben ez az öregasszony a hazánk.
Most aktuálisra nem érek rá 1000 bocs, de már írtam egyet korábban a miért van még irredentizmus címmel. A szerecsenmosdat ást úgy értem, hogy más szemében a szálkát...Mi akik itt születttünk és elienk is épp elég hibát időnként bűnt követtünk el kisebbségeink (vallási, etnikai, szexuális) ellen, és én vallási alapon Trianont egyfajta isteni bűntetésként fogom fel a magyar nép történetében. Amúgy pedig a történelem sodra olyan egyszer fenn másszor kopp. Igen népesedjünk boldoguljunk és hibáinkat ne másokban keressük.
Én legjobb tudásom szerint nem bántottam senkit. Soha. Sem tettel, sem szóval. A kislányom sem. A szüleimet értelemszerűen nem ismerem születésük óta, de szerintem ők sem. Pl. a nagynéném sem bántott soha senkit, élt dolgozott szeretett, talán példamutatónak is hívhatnám, ahogy élt, mégis úgy temette el a pap, mintha legalábbis ő lett volna Hitler ("Mérhetetlen a te bűnöd, Ilona testvérünk..."). Tudom -tanultam- hogy miért mondja ezt a pap, de akkor is kicsit sok bűnbocsánat volt az akkor és ott egyszerre. Gondolom, nem volt uratlan terület a Kárpát-medence, mielőtt Árpád népe kiszemelte otthonául. És akkor most nekem meg kellene követnem pl. az avarokat? Vagy akár fordítva: várjam el a török parlamenttől, hogy a török nép szabadon választott képviselőiként elnézést kérjenek őseink elhurcolt és janicsárságra nevelt meg hárembe vetett gyermekeiért? Esetleg említsem meg a sógoroknak, hogy ők sem adták vissza Trianon után Burgenlandot, és ha már remekül beolvasztották az ottani magyarokat, tán nem kéne a szemetük füstjét az orrunk alá fújni? Egyátalán hol a határ ebben a Nagy Hamuszórásban? És ha más környező népeknek még csak meg se fordul abban hozzám hasonlóan okos, európai fejében, hogy esetleg ilyesmit is lehetne tenni, akkor nekem miért kellene?
Istent szerintem nem érdemes idekeverni, ő előtte azóta bűnösök vagyunk, amióta szakajtottunk arról a bizonyos fáról. Ha egy kicsit belegondolunk, ez így is van. Bár nem feltétlenül kéne ennyire kihangsúlyozni. És ami fontos itt: Isten előtt nincs megbocsáthatatl an bűn, míg "idelent" a földön van.
A történelmünkkel való szembenézés szerintem viszonylag normális szinten van, legalábbis más népekhez képest. Sőt, az elkövetett bűnök tekintetében sem állunk olyan rosszul megítélés szempontjából. Nem nagyon látok olyan nemzeteket, ahol patyolattiszta múlt lenne jellemző.
És ha trianont bűneink isteni büntetéseként kaptuk, akkor olyen alapon a fél világnak legalább ilyen büntetést kellett volna kapnia, holott ez nincs így. Nem szeretem a múlt bűneit patikamérlegen méricskélni, de mint történelmet jól ismerő ember, bizton állítom, hogy nem követtünk el arányaiban több bűnt más népeknél.
A másik, hogy miért bűnhődjünk azokért a bűnökért mi, amiket mégcsak nem is "apáink" követtek el, hanem többnyire politikusok, katonák, stb. Vagy úgy gondlojuk Isten előtt is van Benes féle kollektív bűnösség. Akárhonnan nézem ezt a kérdést, nem látom kereknek.
Bálint,
Olvastam a cikkedet anno, most is elolvastam mégegyszer. A legnagyobb különbség (vagy egyezőség) a két cikk között, hogy te kizárólag a történelmi Magyarország teljes revíziójáról írsz. Ha észrevetted, ezt én is ellenzem. Én kizárólag a nemzeti határokig tartom - bizonyos feltételek mellett - kívánatosnak bármiféle revíziós törekvést. Akarna a fene több millió románt, horvátot, szerbet határainkon belül tudni.
- ha jól emlékszem baromi alacsony volt a részvétel, vmi 3 millió ember ment el, ami 40% körüli, így inkább hasonlított egy nagy mintás közvélemény kutatásra, mintsem egy népszavazásra.
- a belpolitikai kampány miatt teljesen elferdített gondolatmenet mentén sorakoztak fel az álláspontok. Az akkori (és még 2 hétig jelenlegi) kormánypártok 22 millió román beözönlésével és munkavállalásáv al, valamint a határon túli magyaroknak szavazati jogok adásával (és így Orbán Viktor évtizedekre történő bebetonozásával ) riogattak. Az SZDSZ-t pedig kirázta a nemzetállamiság .
- az eredményt így is az igenek 51,xx%-os győzelmével zárult, de ez - joggal - nagy csalódottságra adott okot odakint, ami még ma is durcát okoz. Ezt összevetve a részvétellel, 1,5 millió ember szavazott nemmel.
Összességében szégyen volt, igen.
Tehát a lúzer nemzetről. Németországban minden kisikolás diák megtanulja a német múlt árnyoldalát, ahol hitler bácsi indokolatlanul indított háborút és közvetve kiírtott egy, másfél euróopai népcsoportot. A 33mas választáson bár a nép kisebbik része de mégis megválaszotta őt. A német fajelmélet pedig abban az időben általánosan elfogadott nézet volt. Fajelmélet-rasszizmus-népírtás. Nos, a német nem egy lúzer nemzet. A szélsőséges pártok be vannak tiltva, a köznép elutasítja a Holocaust tagadást, és a legjobb esetben nem érti, de inkább szánja az antiszemita eszméket valló politikai nézeteket.
Mi a suliban csak a gimnázium utsó osztájában a töritanárok ízlése szerint hallunk MO 2. Vh-s részvételéről és ha elolvasod a leghosszabb rész a magyar hadsereg doni vereségéről szól. Knébelsberg Kúnó pedig máig a magyar oktatás nemzeti alappillére Horty pedig egy kvázi jófiú aki, csak úgy véletlenül üzent hadat az Usának és Kassát pedig az oroszok bombázták vagy akár a cionisták. Amíg valaki nekem azt meri hazudni, hogy Mo-ról nem deportáltak magyarokat hiszen a zsidók internacionaliz musa=nem magyar addig azt hiszem rá férne egy pici hamuszórás a mi népünkre is. Isten pedig úgy került a képbe, hogy a Himnuszban és minden alapvetően magyar szívében ott van a bűn és bűnhődés kettőssége amiből következik, hogy amíg nem látjuk saját hibáinkat nem lesz feloldozás. Az alma és a kígyó esete pedig Jézus óta feloldozást nyert de én nem is szűkítő értelemben(csak pápaista-katilikus) használom akifejezést, hanem univerzális értelembe. Lehet isten definíciójáról vitatkozni, de létezéséről nem (ez hit kérdése). Nos a népszavazás egy közjogi malőr. a Kérdés teljesen értelmetlen mivel a magyar alkotmánybírósá g értelmezése szerint nem lehet népszavazást alkotmánymodósí tó szándékkal kiírni, márpedig a népszavázas eredményessége esetén a válasz ellentétben állt volna az alkotmánnyal, amely a tartós ittlakáshoz köti az állampolgárságo t, valamint a kettős állampolgárságo t a Közt. Elnök egyedi kérelmere adhatná (és nem adja, csak ha ennek nincs akadálya) nem kollektívan valamely premissza (magyarság, szőkeség, gazdagság hit stb) esetén. A kampány pedig minden népszavzás elött ua. gagyi, és a 22 millió román az Orbán kormány idéjén Kovács Lszló performansza volt még a statusz tv ellen (ötlet jött GYF-től). A népszavazás és minden választás eredményét szakértők szélemzik és ebből az derült ki, hogy a kérdés a magyar szavazókat pártpreferencia alapján osztotta meg (fidesz i Mszp: n/nem megy el) tehát inkább afféle előrehozott választás szerű izé volt, amit a fidesz nem nyert meg az ország meg elvesztett.
Ha a 22 millió románból legalább kétharmada elhiszi azt, amit az iskolában tanítottak neki, akkor tényként kell elfogadni, hogy számukra a dákó-román kotinuitás olyan dogma, amivel nem érdemes vitatkozni. Bemész bármelyik romániai nagyváros múzeumába (múzeum bezzeg az van mindegyikben)és ott látod Románia térképét különböző történelmi korokban. Ami egységes az az, hogy Románia a Dnyeszteről a Tiszáig tart, plusz vagy ezer km-es sugarú körben ki va írva, hogy "Románok földje".
Romániában egy lovasszobor az lovasszobor: a ló vagy méltóságteljese n áll, vagy ágaskodik, lovasa nyugodtan vagy délcegen kivont karddal űl rajta. Hiszik, hogy a szobrok hős őseiknek állítanak emléket, ezért készültek.
A horvátok a politikai igények szerint forgatják Zágrábban Jelasics lovasszobrát, merre vágjon a karddal.
Vagy a szlovákok számára hiába is bizonygatnád, hogy a fővárosuk neve márpedig akkor is Pozsony, amikor ők meg azt mondják, hogy változtak az idők, és a Bratislava (értsd: Barátság-és-Béke) tökéletesen jól csengő, európai eszmeiségnek is megfelelő, gyönyörű név. Sértés számukra, ha valaki ezeket feszegeti.
Ha azt hitetik el velünk, hogy lúzer nemzet vagyunk, pedig nem is, és ennek ellenére el is hisszük, akkor tényleg lúzer nemzet vagyunk.
És ezért állíthatunk Szigetváron Zrínyi Miklósnak lovasszobrot úgy, hogy a ló épp térdre rogy, segge az égnek mered, lovasa meg élettelenül mered a semmibe.
A török kormány meg gyönyörű türbét állított a város mellett Nagy Szulejmánnak, aztán -mivel nem volt méltó szobra a városban Zrínyinek- Szulejmán hatalmas fejével szemben felállítottak egy Zrínyi fejet is... A törökök úgy gondolták, helyes ez így helyes. Ciki, nem?
Arad mellett van egy település, Öthalom a neve. A magyar legendárium szerint a halmok alatt honfoglaló vitézek nyugszanak, a román szerint ősi dák vezérek. Szóval sírok vannak ott, ebben meg lehet egyezni, mindenki hisz benne. De persze meg sem lehet találni a halmokat, még kérdezősködés után sem.
Én pl. hiszek abban is, hogy Klebersberg Kunó máig a magyar nemzeti oktatás alappillére, meg abban is, hogy Horthy "kvázi jófiú" volt. A portugáliai életének költségeit pl. zsidó családok fedezték, nyilván nem gyűlöletből. Tényleg -de tényleg- rettenetesen szomorúnak tartom a holochaust tényét, sírtam a Schindler listáján, elborzasztanak a számok, jártam Auswitzban is. Tudom, hogy nincs megfelelő magyar, héber, vagy akármilyen szó a borzalmak leírására, és ami történt, az a történeti iszonyatok panoptikuma. Ennek ellenére egy icipicit sem érzem magam bűnösnek, nem is éltem akkor. És nem igazán értem, mi köze a holochaustnak trianonhoz.
Úgy gondolom, hogy trianon tragédiájának átgondolásához nem a mai, "európai" inerciarendszer t alapul véve kellene közeledni. Ha az akkori magyarországi viszonyokat a mai értékeket alapul véve minősítjük, persze kapunk egy képet. Én nem azt mondom, hogy ez a kép téves, egész egyszerűen csak messze nem teljes. Ilyen alapon elítélhetjük a régi rómaiakat a rabszolgatartás ért, vagy az olaszokat, mert megégették Galileit.
És akkor vagy bunyó van, vagy nem.
Kérdés: tényleg "eladtuk" volna?
Hmm, remélem nem úgy érted, hogy nálunk szokott acsarkodás lenni.
- Szerintem Németországtól nem vagyunk sokkal lemaradva ilyen téren. Nyilván a politikai kultúra teljesen máshol jár, de szerintem a köztudat idehaza sem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Aki holokausztot tagad, az szimplán idióta, zsidózni sem zsidózik az értelmesebb átlag, szélsőséges párt meg szerintem nincs. A Jobbik ugyan szélsőséges-féle, de a társadalmi támogatottsága - értem ezalatt a szélsőséges eszméket támogató réteget - elenyésző. A jelenlegi lufiszerűen 10-15%ra felhízott támogató nagyrésze elkeseredett ember, akiket a Jobbik zseniális marketingje bűvölt el, nem pedig a viccnek sem nevezhető programja, illetve személyiségei.
Ami lényeges különbség, és szerintem mérvadó a kérdésben, az az, hogy nálunk volt 40 év lószar, Németországban pedig nem. Belénk 40 évig sulykolták a bűnös nemzet tudatát. Németországban ezt lerendezték és utána tudtak a fejlődésre koncentrálni. Sokkal egészségesebb a múltkezelése, de nem azért, mert bűnösnek tartják magukat. Egyéb esetben nem történhetett volna olyan, példa nélküli csoda, hogy az elmúlt évszázadban kétszer porig rombolt ország mára ilyen roppant gazdasággal (és gazdagsággal) rendelkező állammá váljon.
A kettős állampolgárság népszavazásban nagyjából egyetértünk.
Aligha volt történelmi realitás, hogy egy deklaráltan kommunista kormányt bármelyik akkori győztes nemzet tárgyalóképes partnernek ismerjen el.
Ehhez jött még az elképesztő, iszonyatos, világrendető erejű francia regiment, amit valami húgyagyú vén hülye szeszélye folytán annak idején partratettek Szalonikiben, és ha már úgysem harcoltak, hát velük és dörgedelmes jegyzékekkel lehetett fenyegetni meg hitegetni Kun Béláékat.
Végül ott volt az agresszív és az ő szempontjukból hihetetlenül sikeres román, szlovák meg szerb külpolitika, akik a rendelkezésükre álló katonai potenciál felhasználásáva l gyakorlatilag max. kisebb csörték árán nyertek irdatlan területeket, ami után már csak a status quot kellett kőbe vésni.
Hiába volt jó szónok Apponyi, meg beszélt folyékonyan henteseink nyelvén, ha addigra már minden le volt zsírozva.
Persze a kárpátok térképen is festői vonulata valószínűleg nem maradhatott volna államhatár, vagyis nem Magyarországé, de azt talán ki lehetett volna sakkozni, hogy a csonkolás utáni határok figyelembe vegyék az etnikai határokat.
Mondom, ez csak az én véleményem,egy a sok közül.
ezt nem vágom
Trianon "érdekességei" közé tartozik (és kicsit a nagyhatalmak mellett szól és emiatt nem is őket tartom igazi felelősnek), hogy eredetileg a wilsoni elveknek megfelelő nemzethatárok voltak tervbe véve. A tárgyalások során a magyar delegáció nem vett részt a döntésben és a román és csehszlovák lobbi, az akkor külügyérként ténykedő Benessel az élen, rendkívül sikeres volt. Apponyi beszédekor már megszületett a döntés a határokról. Sőt, a brit és francia ratifikáció csak úgy ment keresztül, hogy a szerződésnek volt egy záradéka, mely szerint a határokat lehet módosítani a későbbiekben. Még sőtebb, még olyan tervek is a kalapban voltak, hogy pl Székelyföld autonóm, de magyar fennhatóságú külön állam legyen, amolyan exklávé féle, mint Kalinyingrád.
Másik fele, hogy szerintem a Tanácsköztársas ágnak ebben "elkúró" szerepe nem sok volt.
Én sokkal inkább a kisantant lobbija és az általuk meggyőzött (félrevezetett...) nagyhatalmakat tartom felelősnek.
"rendelkezésükre álló katonai potenciál felhasználásáva l gyakorlatilag max. kisebb csörték árán nyertek irdatlan területeket"
Azt tudtad, hogy a megszálló román "potenciál" kb 12000 főt számlált?
A ii vh után persze már olyan dolgok is beletartoztak a békeszerződésbe mint a stratégiai fontosságú utak és vasutak határon kívül tudása. De mint írtam a cikkben, ha nincs Trianon (vagyis nem ilyen), akkor nincsenek minket érintő bécsi döntések, stb stb
Tuti, hogy a történelmi Nagy Magyarország határaiból engedni kellett volna, és nem csak jelképes mértékben. De nem ennyire...
Abban hinni, hogy minden változatlan maradhatott volna, szerintem naivitás. Ahogy a megénekelt "Mindent vissza" is az volt és maradt. Valószínűleg nem lehetett volna megtartani a nyilvánvalóan többségében nemzetiségek által lakott területeket. Ha viszont rápillantok a kor többé-kevésbé reálisnak is tekinthető etnikai térképére, és a hagyományosan piros szinnel jelölt magyar többségű térségeket nézem, nagyjából olyasforma képlet rajzolódik ki, mint az első- és második bécsi döntés után. Nyilván rettenetesen sok a szóródás, és kb. annyi magyar (milliós nagyságrendben) maradt volna idegen területen, mint amennyi nemzetiségi Magyarország új határain belül maradhatott volna. De ez még- noha lényegében épp olyan sokkoló lett volna, mint a végleges trianoni döntés- még mindig kisebb csonkolás. És természetesen -mivel Magyarország nem volt tárgyalóképes partner- ilyen alternatíva fel sem vetődhetett.
Latinovits Zoltán
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.