|
Írta: Tóth András (andras.tozzi)
|
|
2010. May 11. |
|
A pécsi Pannon Filharmonikusok mint a Pécs2010 EKF program egyik nagykövete négy sikeres koncertet adott már az idén a Fővárosi év a fővárosban! című budapesti bérletsorozat keretében. A sorozat záró koncertjén a világhírű karmester, Peskó Zoltán vezényel, a koncert szólistája a neves török zongorvirtuóz, Fazil Say lesz.
Mozart D-dúr, úgynevezett Haffner szimfóniája eredetileg – hasonlóan a K. 250-es szerenádhoz – szerenádmuzsikának készült, a salzburgi Haffner család kérésére. Mozart azonban ebben az időben véglegesen Bécsbe költözik, s az indulót, valamint egy menüettet kihagyva az elkészült darabból, szimfóniaként mutatja be bécsi hangversenyén. 1783-ban így ír apjának: „Az új Haffner szimfónia egészen meglepett…. Egészen hatásos darab lehet.” Valóban. Az első tétel ünnepi fényben ragyog, a második és harmadik a bécsi szerenád-muzsikák kedélyes érzelemvilágát idézi fel, míg a finálé főtémája a Szöktetés időbeni közelségére utal.
Fazil Say korunk egyik legjobban csodált török zongoravirtuóza és komponistája. Világszerte várt és ünnepelt előadó. Virtuozitása lenyűgöző: akkor is, ha valamit előad, akkor is, ha például Mozart műveire, témáira improvizál – vagy ha dzsesszt játszik. III. Zongoraversenye a hasonló című első tétel, az Anatólia csendje alcímet viseli. Bemutatója 2002-ben, Párizsban volt.
Johannes Brahms 2. Szimfóniája a bensőséges líra hangján szólal meg. Szinte pasztorális színezetű, természeti képekben gazdag, a gyönyörű témák boldogan hömpölygő áradása.
Fazil Say 1970-ben született Ankarában, ott kezdte muzsikusi tanulmányait, majd - kiemelkedő tehetségének köszönhetően - fiatalon Düsseldorfba került. 1994-ben megnyerte a Fiatal Tehetségek Nemzetközi Meghallgatását, melynek köszönhetően felívelt nemzetközi karrierje. Kimagasló zongoraművészi karrierje mellett zeneszerzőként is maradandót alkot. A világ összes nagy zenekarával és jelentős kamarazenekaraival koncertezett az utóbbi években. Kamarapartnere a 2010 őszén Pécsett fellépő Patricia Kopatchinskaja hegedűművésznőnek, de koncertkörúton vett részt Európában és Amerikában Maxim Vengerov hegedűművésszel is, aki karmesterként mutatkozik be Pécsett 2010 decemberében. A május 14-i, budapesti hangversenyen a saját zongoraversenyét szólaltatja meg.
Oszd meg, ha tetszett!  |
|
Utolsó frissítés ( 2010. May 11. )
|