Manapság divat utálni az Egyesült Államokat. Kövérek, hamburgerzabálók, hülyék, alacsony intelligenciájúak, és folytathatnánk a sort. Más országok ennél konkrétabb indokkal állnak elő: "Csúnya amerikai elnök bácsi nem enged nekünk atombombácskát, amit jól Izraelre dobnánk" - mondják két amerikai zászló elégetése között Iránban. Vagy: "Csúnya amerikai elnök bácsi nem engedte, hogy Koszovóban kiirtsuk az albánokat" - sír a csetnik, könnyeit sosemlesz Nagy-Szerbia térképre csepegtetve. Nálunk "csak úgy" utáljuk őket. A vezetést is, a népet is. A katonailag impotens Európában szintén utálják őket. Utáljuk hát együtt!

Ha jól kiutálkoztuk magunkat, nézzük meg mi az amit az Egyesült Államok rovására írhatunk. Hogy túlsúlyosak? Meglehet. De ezért ne nézzünk át az óceán túlpartjára, és villámgyorsan fogjuk is be a szánkat. Buta amerikaiak, halljuk sokszor. Ilyenkor gondoljuk végig, hogy pl. a legtöbb kiosztott természettudományi Nobel-díjat messzemenően az Egyesült Államokban élő tudós kapta. A szám kétszerese a második-harmadik helyen nagyjából azonos teljesítménnyel leledző Németország, és az Egyesült Királyság Nobel-díjasainak számának születési hely szerinti rangsorban, és háromszorosa a befogadó ország szerinti rangsorban. Az amerikai egyetemek összességében élen járnak a különböző rangsorokban, amelyekből legmérvadóbb az, amelyik a "kitermelt" tudósok számát veszi alapul. Mellékesen megjegyzendő, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a világ legnagyobb gazdaságával, valamint messzemenően övé a világ legfejlettebb, legütőképesebb hadigépezete. Számos technológiai, gyógyászati, informatikai és egy sor más területen megalkotott vívmányt az Egyesült Államoknak köszönhetünk. Vagy a hülyének van szerencséje? Ugyan...
Nézzük kicsit részletesebben mik azok az események, döntések melyek a tengerentúlról érkeztek, és így vagy úgy hatással voltak a világra, Európára valamint Magyarországra. Ezek alapján meg tudjuk állapítani, hogy összességében jobb lenne-e, ha nem létezne az Egyesült Államok. Az Egyesült Államokkal kapcsolatos, a határain kívülre is ható eseményeket a huszadik század előtt nem érdemes vizsgálni, mivel addig Amerika a saját maga történelmét írta. Ezen események fontosságát illetően pedig inkább a második világháborútól napjainkig tartó időszakot tartom alkalmasabbnak arra, hogy közelebbről megvizsgáljuk.

Az Egyesült Államok 1941-ben hivatalosan is belépett a II. világháborúba, bár szinte a kezdetektől támogatta a szövetségeseket, elsősorban hadianyag formájában. A második világháborúba mintegy 70 ország keveredett bele, a háború végkimenetelét illetően döntő súlyuk a Németország vs. Szovjetunió valamint USA vs. Japán harcoknak volt. Nem kétséges, hogy az Egyesült Államok távolmaradása esetén Japán kelet felől nagy erőkkel támadta volna a Szovjetuniót, miután teljesen uralta volna az Ázsiai térséget, valamint a Csendes-óceánt. Ez esetben a Vörös Hadsereg nem lett volna képes arra, hogy a nyugat felől érkező döbbenetes német hadigépezetet feltartóztassa (megjegyzendő, hogy a szovjet tiszti kar nagy részének 1937-es kivégzésének, valamint a katonák felkészületlenségének köszönhetően így is 8 millió szovjet katona halt meg). Vagyis a II. világháború szövetségesek általi győzelméhez nagymértékben hozzájárult az Egyesült Államok, annak ellenére, hogy a tengerentúlon nem voltak harcok.
A második világháború végére pontot tevő Japán elleni nukleáris támadás erősen vitatható. A két atomtámadás döntéséhez sok tévedés segítette hozzá az Egyesült Államok vezetését. Egyrészt azt hitték, hogy a németek jóval előrébb tartanak a nukleáris kutatásban, mint ahogy az ténylegesen történt. Így a Manhattan-project keretén belül nagyságrendileg több pénzt és humán erőforrást fordítottak arra, hogy behozzák a nem létező lemaradást, és elejét vegyék egy német atomtámadásnak (az atombombát kezdetben Németországnak szánták). Másrészt nem voltak tisztában a bomba valódi erejével. A tudósok alulszámították magukat, bár valószínűnek tartom, hogy pontos információk esetén is bevetésre került volna a fegyver. Eredetileg 20.000 áldozatra számítottak, és sajnos ez a második világháború áldozatait tekintve (60 millió ember (!) ) "nem volt tétel". Az atomtámadáshoz szükséges politikai döntés meghozatalához ezeken felül nagyban hozzájárult az, hogy Hirohito japán császár ellenállt a feltétel nélküli kapitulációnak, és egy japán elleni partraszállás az előzetes számítások szerint félmillió amerikai katona halálával járt volna. Ami ennél fontosabb, hogy mindenki tudta, hogy a Hitler elleni érdekszövetség a háború végével felbomlik, és a Szovjetunió lesz a következő ellenség, így az új fegyvert meg kellett mutatni Sztálinnak.

A második világháború befejeztével a Truman-doktrína hatása erősödött az USA külpolitikájában, vagyis az az elv, hogy a kommunizmus terjedését a rendelkező eszközökkel fel kell tartóztatni. A hidegháború kezdetekor erőforrást nem kímélve mindent megtett ezért. Azon országok, melyek ebben partnerek voltak (Nyugat-Európa) részesülhettek a Marshall-terv erőforrásaiban, ezzel újjáépítve a német megszállás alatt tönkrevert gazdaságukat. A Marshall-terv, a maga 14 milliárd dollárjával nagyban hozzájárult a mai fejlett gazdaságok kialakulásában. Magyarország, a keleti blokk többi országával együtt nem részesült ebben a segélyben.
Az második világháború végén újraosztott világtérképen kialakultak azok a gócpontok, amelyek folyamatos feszültségben tartották az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót. Európában a vasfüggöny két oldalán, a két ideológiai, katonai tömbbe csoportosult országok néztek egymással farkasszemet. Az Egyesült Államok jelentős katonai erőt (hagyományos és nukleáris egyaránt) állomásoztatott Európában, annak érdekében, hogy Európa ne kerüljön szovjet megszállás alá. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy e nélkül a hidegháború melegre fordul, és vagy globális atomháborúval, vagy Európa bevörösödésével járt volna.
Más, tőlünk távolabbi pontokon is kicsúcsosodott hidegháború, és vált valódi háborúvá. Ezeken a helyeken hivatalosan regionális vagy polgárháborúk folytak, melyekben az Egyesült Államok és a Szovjetunió támogatta az ideológiailag baráti felet, hol csak tanácsadással járult hozzá, hol pedig tényleges katonai segítséggel. Ezen regionális háborúk valójában ideológiai háborúk voltak, ahol is az Egyesült Államok megpróbált (általában sikerrel) a kommunizmus terjedésének gátat vetni. Ezek közül a legjelentősebb gócpontok a Koreai-félsziget és Vietnam. A II. világégés után a Koreai-félszigetet a gyakorlatot követve két részre osztották. Egy északi kommunista (a Vörös Hadsereg bevonulásával) valamint egy déli autokratikus (USA katonai jelenléttel) részre. Az agresszív Észak-Korea 1950-ben Kim ír Szen vezetésével lerohanta a teljes félszigetet (ebben a Szovjetunió közvetlenül nem vett részt, Kína viszont igen) , amit csak nagy veszteségek árán sikerült visszaszorítania a javarészt amerikai katonai erőknek. A két országrész 1953-ban tűzszünetet kötött, ami a mai napig érvényben van, békeszerződés nélkül.
Vietnam ehhez képest balul sült el, javarészt azért, mert a koreaihoz kísértetiesen hasonlító helyzetben az USA kezdetben túl kevés harcoló alakulatot küldött. 1975-ben Észak-Vietnám, az USA kivonulása után lerohanta Dél-Vietnámot, bevörösítve ezzel a félsziget teljes keleti részét. Ebből a szempontból teljesen értelmetlen volt az a 60.000 amerikai katona halála, akik Dél-Vietnámot próbálták megmenteni a kommunizmustól.
Sokan az Egyesült Államok és a nyugati demokráciák szemére vetik, hogy 1956-ban a magyarországi forradalom kitörésekor nem avatkoztak közbe a szovjet hadsereg ellenében. Ennek elvi és gyakorlati okai egyaránt voltak. Elvi, és legfontosabb ok a második világháború utáni Európa felosztása Magyarországot egyértelműen a keleti blokkhoz sorolta. Ezt kvázi szentesítették, és a nyugati hatalmak számára túl nagy kockázatot jelentett volna, mivel egy világháború, vagy ami még rosszabb, egy atomháború kitörésének a valószínűsége szintén elég nagy volt. Ez egy előre leosztott parti volt a Szovjetunió és az Egyesült Államok között.
A hidegháború során több regionális összetűzés volt, melyekben így vagy úgy a szembenálló nagyhatalmak szerepet vállaltak. Ma már mindannyian tudjuk, hogy melyik a helyes ideológia a kettő közül (talán egyszer Thürmer Gyula is megérti). Az általában demokratikus értékeket védő Egyesült Államok sikeresen szabott határokat az agresszív, emberéleteket számba nem vevő, diktatórikus berendezkedésre és erős karhatalomra épülő kommunista rezsimeknek. A hidegháborút az USA és szövetségesei nyerték, jórészt azért, mert sokkal nagyobb, jobb alapokon működő gazdaságok álltak a hátországokban. 1990-ben a Szovjetunió a kommunista rezsimmel együtt elemeire hullott, megszülettek az addigi holdudvarba tartozó országok demokráciái.

A hidegháború elmúlt, az Egyesült Államok lett a világ egyetlen szuperhatalma, és vezető gazdasága. Új ellenségkép után kellett nézni. Megtalálására nem kellett sokat várni. A kilencvenes évektől az USA egyre inkább a világ csendőre képében feszített, megjegyzem nem ok nélkül. Az első öbölháború idején Kuvaitból egyenesen Bagdad széléig kergette Szaddam Husszeint, felszabadítva ezzel az agresszor által megszállt kicsi, de a fekete arany szempontjából jelentős országot. Nem sokkal később többször rendet teremtett a délszláv háborúk kilátástalan sorában, véget vetve ezzel a szerb szabadcsapatok és milíciák Ratko Mladic és Radovan Karadzic vezette embertelenségeinek, majd később Milosevic jugoszláv elnök Koszovói népirtásának. Jóllehet, ezek már jellemzően amerikai veszteségek nélküli beavatkozások voltak, köszönhetően a rendkívüli haditechnikai fölénynek. Ez nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államoknak ez nem került dollármillióiba. Megjegyzem, hogy a katonailag impotens Európa és a szintén e jelző birtokos ENSZ tehetetlenül nézte, ahogy 1995-ben Srebrenicában a szerbek Ratko Mladic vezetésével 8.000 bosnyák férfit (gyakorlatilag a városka teljes felnőtt férfi lakosságát) lőttek halomra, és földeltek tömegsírokba.
Mindeközben az 1953-ból úgymaradt koreai háború miatt sakkban kellett tartania Észak-Koreát, ami immár Kim Dzsong Il vezetésével, apja politikai örököseként óriási hadsereget építve (a gazdaságilag romokban heverő, teljesen elszigetelt országban ez nyilvánvalóan csak a civilek rovására mehetett, ami több millió ember éhhalálával fenyeget) folyamatosan fenyegeti a fél évszázados tűzszünetet. Emellett egy percig se legyen kétségünk afelől sem, hogy az USA nélkül Kína már rég lerohanta volna az általa szakadárnak tartott Tajvant. Sok volt tehát a feladat, melyek elvégzésével néhány százezer emberrel kevesebbet öltek meg a világban.
2001. szeptember 11-én megsebezték az addig sebezhetetlennek tartott szuperhatalmat vélt vagy valós sérelmek elégtételéül. A terrortámadást - mint az köztudott - az Al Kaida nevű terrorszervezet hajtotta végre. Ezzel elkezdődött az Egyesült Államok terror elleni harca, amely napjainkban is folyik, és ami hatással van a világ eseményeire.
Első körben terroristák bújtatásáért megtámadta, majd megdöntötte az afganisztáni tálib rezsimet. Azt a tálib rendszert, amely a Szovjetunió bukása utáni hatalmi vákuumban megerősödve került hatalomra, majd kiépítette a világ legszigorúbb, tisztán vallási alapokon nyugvó rendszerét, megnyomorítva ezzel több millió afgán nő életét, lerombolva több, felbecsülhetetlen értékű nem iszlám eredetű örökséget. Mindezt abból a pénzből, melyet azért kaptak, amiért ellátták a világ nagy részét ópiummal. Vajon az afgán nők is utálják Amerikát?
A második állomás, mint tudjuk, Irak volt. Egy diktátorral kevesebb, de egy sor problémával több. Úgy gondolom, hogy e problémák inkább Irak többnemzetiségében rejlenek, mintsem abban, hogy az USA megszállás alatt tartja. A diktátor eltávolításával ugyanis az iraki síiták, szunniták és kurdok egymásnak estek. Nincs otthon a macska, cincognak az egerek. Gyanítom amíg Irakot kényszerűen egyben akarják tartani, addig a polgárháború veszélye nem fog csökkenni.

Véleményem szerint az Egyesült Államok világban betöltött szerepe helyénvaló, cselekedetei a mi értékrendünk alapján javarészt indokoltak. A világ szegényebb, véresebb, rosszabb lenne az Egyesült Államok nélkül. Sok ország gazdasága az USA segítségével olyan amilyen. A II. világháborúban porig rombolt Japán és Németország ma a világ második és harmadik legnagyobb gazdaságát mondhatja magáénak.
Persze nyilván vannak elhibázott lépések, mint mindenhol. Vannak gonosz amerikai katonák is, akik kedvtelésből gyilkolnak, vagy aláznak meg embereket. Az ilyenek remélem nagyrészt napvilágra kerülnek jogvédő szervezetek, a média vagy más katonák által. Az Egyesült Államokban egy katona halálbüntetést is kaphat, ha civilt öl. Ezen esetek számát azért vessük össze azzal, hogy például a Vörös Hadsereg budapesti bevonulása után 50-200.000 magyar nőt erőszakoltak meg szovjet katonák.
Az sem mellékes dolog viszont, hogy jelenleg bolygónk környezetének tönkretételéért az Egyesült Államok teszi a legtöbbet. Van még mit tanulnia ebből a szempontból, főleg hozzáállást.
Azt mondom, lehet utálni az Egyesült Államokat és amerikaiakat, csak éppen értelme nem sok van. Főleg nem úgy, hogy közben kólát iszunk, hamburgert zabálunk, és olvassuk a weblapokat arról az Internetről, amely az Egyesült Államokból indult, azon a számítógépen, melynek technológiáját szintén ők teremtették meg. Tesszük mindezt amerikai nukleáris ernyő alatt…

---

Oszd meg, ha tetszett!

• Tizenegyezer szopás -25/05/2011
• A Petőfi Csarnokban sírtak az Apocalyptica csellói -25/02/2011
• Geréb Ágnes pro és kontra -13/10/2010
• Ki lakjon a Baker Street 221b-ben? -01/10/2010
• Fény-kép -06/09/2010
• SZELID TEREMTÉS - A Frankenstein-terv, Mundruczó Kornél új filmje -26/04/2010
• Húsvéti gondolatok -05/04/2010
• Ismét Képzett társítások - AEGON-estek a Nemzetiben -26/03/2010
• Szubjektív: 1. rész /A 10 legjobb külföldi és a 10 legjobb magyar zene szeretkezéshez/ -25/03/2010
• A szomszéd kertje? -21/03/2010