 Az utóbbi hetekben azzal büntettem magam, hogy az extrém gazdasági- és családi helyzetektől félájultam éjszakánként - sok-sok éves filmes lemaradásaimat pótolandó – mai magyar filmeket néztem. A nyilvánvaló tény mellett, hogy teljesen hülyének nézi korunk filmkészítője a közönséget - oly alacsony a tónus és a mondanivaló, megállapítottam, hogy valami rejtélyes oknál fogva képtelen kiszakadni a filmgyártás abból a nagyon hazai, nagyon bárgyú, nagyon átlátszó, nagyon merev enteriőrből, amibe amúgy sztem vagy 50 éve benn raboskodik a szakma, pedig biztosíthatom a tisztelt mesterembereket, hogy odabent a ketrecben nagyon rágja ám a patkány a rácsokat. No. Mikor már kezdtem érezni, hogy igen, Isten valóban nem ver bottal és megtisztít a penitencia, akkor jött a Kaméleon, és tönkretett bennem minden mazochista intenciót. Szerencsére.
A Kaméleon egy igazi, zseniális kompozíció, minden szeretet és jó szót megérdemel. Zsenialitása mellett ugyan nem hibátlan, de magasan kiragyog a magyar filmes horizontról, és ezúttal nem fogok fukarkodni a dicsérő jelzőkben.
Egy kedves barátomnak épp a minap panaszkodtam, hogy hány sebből vérzik az élmény, amit egy hazai film nyújtani képes, csapnivaló forgatókönyvek, béna szereplők, unalmas dialógusok és egyebek miatt – nem szeretem magam ismételni, így nem sorolom újra fel érveimet. A Kaméleon más volt. Megkímélt a szánalmasan unalmas szereposztástól – ugyan amikor csányi sanyi neve megjelent a stáblistán ijedtemben felszisszentem, hogy neeee, nem akarom sanyit ma este is, sanyi ne csábíts el légysziii (pedig amúgy: de, akarnám…), meg hogy ne legyen a hámori gabi a főnő, mert amit a pszeudo bridzsit dzsónszba nyomott, az felér 10 év szigorítottal a csillagban is, szóval nem akartam én semmit se, de ha az ember elég szarul van, akkor jöhet bármi, csak kedves legyen meg mozogjon. Ismerős, mi? No, elindul a film, jön a trill zsolt, ha vallatnának se tudnám, ki ő, ugyan nagy ervinről se tudtam, de én nem is vagyok nagy tudora a hazai színész palettának. Egyébként gyorsan meg is jegyzem, hogy ervin sztem nem volt tökéletes karakter a film főszerepére, ugyan kiválóan játszott, de főszélhámosnak én mást választottam volna, vmi még karakteresebbet. Még elemibbet. Ha túlzunk abban, hogy nevelőotthoni múltja ellenére mekkora elme, mekkora bonviván, akkor adjuk meg ennek az esztétikai vetületét is. No de: ízlések és rokonok, már mindegy, a film elkészült, és tényleg remekelt. Trill is jó volt, és intézetis múlt tekintetében valóban hiteles, de lépjünk tovább. Gabika mint főszereplő hölgy igen jelentőset tett le számomra az asztalra. Gazdag-szegény, decens úrilánykaként tökéletesen hozta az ártatlan, törékeny, finom, mégis végletekig konok, elszánt, mindemellett eszes és magával ragadó nő képét, akinek legnagyobb baja a tánc iránt érzett olthatatlan szenvedélye, és életét az ezért való küzdés teszi ki az erősen fiskális szemléletű, újgazdag-pittbull típusú apukájával vívott napi ideológiai küzdelmekben. Erre mondják azt azok, akik panelben élnek havi 60 rugóból, hogy na ennek is az a baja, hogy nincs elég baja. Aztán jött a számomra mágenhejm doktorként debütált kulka, akit mondjuk kislányként sem utáltam, miközben rátapadtam szendviccsel a kezemben a tv elé, de azóta már jómagam is finomodtam, és tudom ám, hogy van egy ilyen cd, hogy férfi és nő, amiben eszméletlen nagyot alakít hangilag, meg szóval amúgy is egy jó pasi, és minél idősebb, annál sármosabb – szóval neki odaadni a filmbeli prof szerepét, aki mellesleg a kirakat családi fészek ellenére meleg, akkora telitalálat volt, hogy tapsoltam és ujjongtam magamban – rendezőnek is, és kulkának is. Le a kalappal. És jánosunk zseniálisan játszott – na ő az a színész, aki a világ bármely színházában max pontot kapna, ha a tehetségen alapuló minőség és nem a lobbi lenne a lényeg. De nincs ám vége. Itt van lászló zsolt. Tudjátok a színészekkel az a baj, hogy ha látjátok őket vmi megrázó darabban, akkor óhatatlanul a nevükre telepszik az élmény, és nem tudod megbocsájtani az egykor mondjuk bérgyilkos főgonosznak, hogy két év múlva laza állkapcsú steril macsó lett belőle egy másik szerepben. László zsoltot én anno egy sereg gyerekkel láttam a tartuffe-ben, tk igen, nehezen megy ki a fejemből a 15 éves diákok tágranyílt pupillája, ahogy nagy ordibálások közepette a nyílt színen imitálja, hogy megdugja az udvarost. Ewan, sry. Kicsit most is ilyen vad frizuval indult lépett elő sztárpszichológusként, de ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy a régi botlásokat elfeledtetve remekül játszotta a munkájától elvárt okos, higgadt szakembert, aki mellesleg emberi kicsinyességek garmadájával küzd a szerepben.
Nagy értéke a filmnek, hogy a koherens történet mellett sok apró finomságra is oda tudott figyelni. Az egész egy nagy cselszövéstörténet, mely rokon akár a kémsztorikkal is. S hogy mégis miről szól ez a film? Mi a tanulság? Arról, hogy a világunkban működő nagy fogaskerekek bedarálnak mindent, ami nem elég ösztönös és mély. Hogy kellenek a klasszikus gyökerek és értékek mint pl. a család, hogy ehhez képest a barátság nem elég erős vérszövetség. Hogy a hazugságnak csak időlegesen van hitele, és az ár mindig nagyon kemény. Hogy a világunk olyan szövetből van megalkotva, amiben minden egyszerre, azonos súllyal és egy időben fontos: külsőségek, mély érzések, dörzsöltség, sikerek, véletlenek. A film azt a hatást kelti, hogy legjobb tehetségünk szerint játszhatjuk nap mint nap a hitünk és ideológiáink szerinti játékainkat, a dolgok végül mégis egyensúlyba kerülnek, amiket egyetlen ember másféle meggyőződése nem tud felülírni. E mindennapokban apró lépésekké feloldódó törvényszerűségeket tökéletesen kulminálta a film - e rövidített műfaja az életnek; precíz a vágás, szépek a képek, összehangolt a zenei háttér a látvánnyal, feszes a történet mind feljebb építkező ívekkel, életszerű és letisztult dialógusokkal, problematikával. Feszíti a húrt, de nincs benne fatális túlzás. Láthatjuk, hogy a legharmonikusabb egész mögött is ott meredeznek a rések, a hiányérzet, a fájdalom; mindenütt nyomunkban lopakodik a sorsfeladat mint kereszt, ami alól nem tud kibújni senki, az sem, aki egy adott szituációban látszólag nyer. Tehát nincs nyertes és nincs vesztes, előjel nélküli, aktuális történések sorozata az életünk, amik adott pillanatban kedvezőnek vagy épp kedvezőtlennek tűnnek.
Oszd meg, ha tetszett!   |
Publikációk 
Hozzászólások
Különösen ajánlom ezt: http://www.youtube.com/watch?v=hR0heNW3Q2A&feature=related
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.