|
 Ha nincsen vezetője, szétesik a nép, a sok tanácsadó sikerre viszi ügyét. Példabeszédek Könyve XI/14: (A MOSSAD mottója)
A transzparencia, illetve a belső zavarok egy kémszervezet esetében a hatékonyság romlásával, esetlegesen annak működési, szervezeti csődjével járhat. Paradox módon mégis megjelent már számos könyv, cikk jó néhány kémszervezet működéséről, melyben a szerzők biztosítják, hogy a leírtak megfelelnek a valóságban történteknek. Az a tény, hogy egy szigorúan titkos szervezet bármely tevékenysége, bármely tagja nyilvánosságot kap, eleve megkérdőjelezi a "cég" hitelességét. Sok esetben politikai okokból egy-egy balul sikerült akció kapcsán államok példát statuálnak személyekkel, melynek célja kettős. Pszichológia gyengítés a belső erkölcsi tartás és morál rombolásával, illetve annak bizonyítása, hogy az ellenség praktikái nem érték el a célt. A Prokontra most a MOSSAD, az izraeli kémszervezet létrejöttének történeti nyomába ered. Lajla Tov!
Zsidók Palesztinában
Izrael állam alig több mint ötven éves fennállása óta öt háborút volt kénytelen viselni szomszédai ellen. Ezek kirobbanásán vagy kirobbantásán máig is vitatkoznak a történészek. Alapvetően el lehet mondani ezekről a háborúkról, hogy helyi háborúk voltak, amelyek céljai nem nélkülözték az ideológiai alapokat sem.
Míg az arab országok elsődleges célja Izrael eltűntetése, “a zsidók tengerbe kergetése” volt, addig Izrael teret és biztonságot szeretett volna biztosítani magának, és próbál mindmáig (a területet békéért elv alkalmazása).
Egészen sohasem szűnt meg a zsidó élet Palesztinában, kis zsidó közösségek fennmaradtak Szafedban, Tiberiásban és Galíleában. Akárcsak másutt a világon ők is legtöbbet a keresztények alatt szenvedtek (pl. a keresztes háborúk korában). Palesztina későbbi muzulmán urai alatt kezdődött meg a zsidók visszaszivárgása a Szentföldre. Az első aki komolyabban támogatta a visszatelepülést egy angol volt, Moses Montefiore, aki a jeruzsálemi Óváros falain kívül felépíttette az első zsidó lakónegyedet, aminek következtében 1895-re Jeruzsálem ötvenezer lakosa közül harmincezer már zsidó volt.
A legnagyobb lépést az Ígéret Földjére való visszatérésben egy magyarországi, de Bécsben élt zsidó újságíró Theodor Herzl tette meg. 1895-ben Párizsban szemtanúja volt egy zsidó származású francia katonatiszt Alfred Dreyfus kapitány nyilvános megaláztatásának, aminek hatására megalkotta százoldalas pamfletét Der Judenstaat (A zsidó állam) címmel, ami a cionizmus alaptéziseit alkotta a későbbiekben. 1897-ben Herzl megrendezte az első Cionista világkongresszust Baselben. Ezen a kongresszuson nemzetközi végrehajtó bizottság jött létre a mozgalom irányítására, valamint megalapították a Zsidó Nemzeti Alapot és a Föld Bankot, hogy földet vásároljanak Palesztinában, ahol államukat akarták megalapítani. Ekkor született meg az állam későbbi zászlója is, amelynek színei a fehér és a kék lett a zsidó imádkozáshoz viselt lepel, a talít után. Itt jött létre a Baseli Program, mely szerint a cionizmus célja, hogy a zsidó népnek közjogilag biztosított hazája legyen Palesztinában.
A századforduló után Oroszországban egyre-másra követték egymást a pogromok, melynek hatására mind többen indultak el Palesztina felé (ennek a gyűlölethullámnak az egyik alapja az 1905-ben megjelent, Moszkvában hamisított – azóta elhíresült – Cion bölcseinek jegyzőkönyve volt). Ekkor alakultak az első kibucok és moshavok, amelyek az ellentétek egyik alapjaivá váltak a későbbiekben. Lényegében az első telepek védelmére alakultak 1904-ben a Hoshamer (Őrök), és a Harada nevű illegális félkatonai szervezetek. Amelyekre aztán ténylegesen szükség is volt, hiszen ekkor még a bevándorolt zsidók nagy része a mezőgazdaságból élt és akkoriban rengeteg fosztogató, gyilkoló banda garázdálkodott, főleg a Negev-sivatagban létesült telepeket fenyegette komoly veszély. A kultúrcionizmus hatására Jaffában létrejött a palesztinai cionista iroda 1907-ben, majd 1918-ban megnyílt a Héber Egyetem, ami újabb bizonyítékát jelentette a zsidók államalapítási elkötelezettségének.
A bevándorlások ellenére az első világháború kezdetekor 1914-ben Palesztina lakosságának mindössze 8%-át alkották a zsidó vallásúak, s ők a földterület mindössze 2%-ával rendelkeztek. A Cionista Bizottság akkori elnöke Chaim Wiezman – Herzl utódja – így vélekedett: “Az arabok nem idegenek, hiszen évszázadok óta ebben az országban élnek. Van itt hely mindkettőnknek. Ők jól járnak általunk, mi élvezni fogjuk barátságukat. Nem úgy jövünk ide, mint a junkerek, nem engedhetjük meg magunknak más nép elűzését. Mi leszünk az utolsók akik egy fellahot kitúrnak a földjéről. Minden más felfogás bűnös, gyerekes, apolitikus és ostoba.” Ez az idézet is jól jellemzi, hogy ekkoriban még tényleg nem voltak komolyabb összecsapások, nem is volt még igazán ok rá.
Az I. Világháború
1914-ben a hadbalépő hatalmak akik addig pénzzel támogatták a zsidó közösségeket, beszűntették a kölcsönök folyósítását, így azok léte veszélybe került. Ezt a veszélyt látva Henry Morgenthau – az Egyesült Államok zsidó származású Törökországi nagykövete – segítséget kért kormányától és az Amerikai Zsidó Bizottságtól, akik két nap alatt megszerezték a szükséges összeget. Később tizenhárom amerikai hadihajó élelmiszert, gyógyszert és pénzt szállított Palesztinába. Ez volt az első alkalom amikor az ún. “zsidó lobby” az Egyesült Államokban sikert ért el és támogatást kapott.
Alighogy elkezdődött a háború, Anglia és Franciaország hozzálátott a török hódoltsági területek felosztásához. Mark Sykes Nagy-Britannia és Francois Georges Picot Franciaország nevében tárgyaltak. Ez alapján Franciaország kapná Szíriát és Libanont, Anglia pedig Irakot és Haifa környékét. Palesztina sorsáról nem tudtak dönteni, így az végül angol nyomásra 1918-ban brit mandátumterület lett a Wilson amerikai elnök által kiadott 14. cikkely alapján. A megalakuló Népszövetség alapokmányának 22. cikkelye rögzítette a gyarmatosító ország jogait a mandátumterületre vonatkozóan, éves beszámolási kötelezettséggel a nemzetközi szervezet felé. A megegyezésnek megfelelően 1917 végére elfoglalták a megállapodásban rögzített területeket. Ebben komoly szerepet játszott az is, hogy Husszein Ibn Ali 1916. június 17-én – Edward Lawrence (Arábiai Lawrence) a brit titkosszolgálat ezredesének támogatásával – fellázadt és kikiáltotta magát az “összes arabok uralkodójának”. A mozgalom végeredményben nem vezetett sikerre, de a török hatalom így is meggyengült a térségben.
A háború idején a zsidó közösség felajánlotta segítségét az ország felszabadításához, s ezt hosszas tárgyalások után az antanthatalmak el is fogadták. A britek első lépésként 1917-ben zsidó önkénteseket toboroztak Nagy-Britanniában, kiképezték és felszerelték őket, majd 1918-ban két zászlóaljat vezényeltek Palesztinába. Ezek – bár hivatalosan Zsidó Ezred néven szerepeltek – valójában a J. H. Patterson alezredes parancsnoksága alá tartozó királyi lövészek 38. és 42. zászlóalját alkották. A Palesztinába érkező ezred létszáma számottevően felduzzadt a helyben toborzott, valamint az Egyesült Államokból érkező önkéntesek csatlakozásával. Ez utóbbiak kifejezetten az ezred magalakulásának hírére utaztak tömegesen Palesztinába. 1918 szeptemberében az ezred részt vett abban a végső támadásban, melyet Allenby tábornok indított a Jordán folyó völgyében lévő német-török hadállások ellen. Elfoglalták a folyó keleti partját, majd mélyen behatoltak a folyón túli területre. A sikerek hatására egyre több önkéntes csatlakozott a “Zsidó Légióhoz”, így az a háború végére körülbelül 6000 főre duzzadt.
A fegyvernyugvás után a külföldről érkezett önkénteseket leszerelték és visszaküldték hazájukba. Az egység megmaradt, helyi illetőségű tagjaiból létrehozták az Első Júdeai Zászlóaljat, melyet a sínai határ közelében fekvő elszigetelt táborba vezényeltek. A zászlóaljat egyébként az első arab felkelés után 1921-ben feloszlatták. A háború alatt született egy másik fontos dokumentum, ami szintén egy lépcsőfokot jelentett az Izrael megalakulása felé vezető úton.
Ez az 1917 november 2-án napvilágot látott Balfour nyilatkozat, amit az angol kabinet külügyminisztere, A. J. Balfour írt, ami egy levél volt, ami Lord Walther Rotschildnak szólt, és amelyben Anglia kifejezte jóindulatát “a Palesztinában megteremtendő zsidó nemzeti otthon gondolata iránt.”
Bár a levélben szó sem esett egy független Izrael megalakulásáról, a zsidók később ezt a levelet tekintették nemzetük Magna Chartájának. Ezt a dokumentumot később több európai ország is elfogadta, támogatásukat fejezték ki. Az arabok egyértelműen tiltakoztak, melynek következtében 1919-ben arab lázadás tört ki Jaffában, több halálos áldozattal.
A Brit politika igyekezett két vasat tartani egyszerre a tűzben céljai megvalósítása érdekében. Az is egyértelműnek tűnik, hogy az ellenségeskedések magvát ebben az időszakban kell keresni, hiszen területileg – az etnikai keveredés miatt – már ekkor sem jöhetett volna létre egymás mellett egy “összarab” és egy független zsidó állam.
Az arabok, azt a földet, melyet évszázadok óta sajátjuknak tekintették és azt művelték, féltették a zsidó penetrációtól. Mialatt a brittek igyekeztek mindkét oldalnak megfelelni, komoly villongások sorozata kezdődött el az arabok és az zsidók között. Ezek olyan "kisebb" összetűzések voltak, ahol a zsidók zsinagógákat illetve iskolákat akartak felépíteni. Természetesen a zsidók ahhoz az ősi jogukhoz is ragaszkodtak, ami a Sirató Falnál való imádságot tette lehetővé. Amikor az első súlyosabb támadás érte a zsidókat arab részről a Sirató Falnál, kiderült, hogy a szervezett és arab mesterlövészekkel felszerelt csapat támadásáról semmit sem tudtak. Már ekkor megfogalmazódott a Yishuv-ban, hogy létre kell hozni egy szolgálatot, mely védi a zsidókat az ilyen jellegű attrocitások megtörténte ellen. Csodával határos módon, a lövöldözésben senki sem halt meg. Sérült viszont annál több volt.
Az akkori találkozón, amikor a Yishuv összeült, valaki így fogalmazott: "Emléklezzümnk az Írásra. Népünk sorsa Dávid király óta a felderítéstől függött". Török kávé és édes sütemények fogyasztása mellett ekkor kezdett el igazán körvonalazódni a világ legkiterjedtebb titkosszolgálatának gondolata.
A II. Világháború után - a MOSSAD gyökerei
A II. Világháború után és a koncentrációs táborok felszabadítása után a zsidó állam kérdése újra az érdeklődés középpontjába került, hiszen több százezer hontalan zsidó volt szerte Európában, akiket jobb megoldás híján egyenlőre gyűjtőtáborokba szedtek össze úgymond “egészségügyi állapotuk javítása végett”. Anglia továbbra is a Fehér Könyv szerint akart eljárni a bevándorlások terén. Több illegális bevándorló hajót fogak el Palesztina partjainál, ezek utasait egy ciprusi táborba szállították.
Ezen hajók közül legnagyobb hírnévre az Exodus nevű tett szert, mely több hónapig keringett Európa több kikötőjében mivel sehol sem akarták befogadni utasait. A palesztinai zsidó szervezetek az angol politika ilyen alakulása folytán elárulva érezték magukat, így Menáhem Begin az Irgun parancsnoka vezetésével harcot indítottak az angolok ellen. Az 1945. október 3-án kezdődött merényletsorozat, amely katonai objektumok, brit hajók, vasútvonalak ellen irányult 1946. július 22-én csúcsosodott ki, a jeruzsálemi King David Hotel elleni bombamerényletben, amelynek 91 halálos áldozata volt (itt székelt a brit főbiztosi hivatal).11
A helyzet tehát annyira elmérgesedett, hogy Anglia kénytelen volt az Egyesült Államokhoz fordulni segítségért. Az 1946 áprilisában előterjesztett első angol–amerikai közös tervezet 100 000 zsidó azonnali bevándorlását és a föld szabad vásárlását ajánlotta. Felosztásról, zsidó állam alapításáról nem esett szó. Az angolok és az Arab Liga a tervezetet elutasította. Júliusban új javaslat született: Palesztinát négy kantonra osztanák: zsidó, arab, nemzetközi (Jeruzsálem) és a Negev-sivatag, amely angol kézen maradt volna.
Ez a javaslat is elvetélt az előzőekben már ismertetett álláspontok miatt. 1947 februárjában Bevin brit külügyminiszter javaslata szerint még öt évig maradna a mandátum, addig mindkét fél szervezhetné közigazgatását. Ez a tervezet sem talált meghallgatásra. Ezalatt pedig egyre-másra érték egymást a terrorcselekmények a mandátumterületen. Végül Anglia rájött, hogy kénytelen az ENSZ elé vinni az ügyet. A nemrégen alakult szervezet rendkívüli ülése 1947. áprilisának végén kezdődött.
Május közepén egy vizsgálóbizottságot, állítottak fel egy helyzetjelentés elkészítésére. Az augusztus 31-re elkészült jelentést, és a jelentés által támogatott felosztást – a gazdasági unió megtartásával – a bizottság elfogadta. A Közgyűlés november 29-i ülése a felosztási javaslatot fogadta el: 33 igen, 13 nem, 10 tartózkodó szavazattal. A határozat szerint a mandátumnak legkésőbb 1948 augusztus 1-éig meg kellett szűnnie. Természetesen az arab államok mind az indítvány ellen szavaztak; Anglia tartózkodott; az Egyesült Államok és a Szovjetunió mellette voltak. A palesztinai zsidóság a döntés éjjelén ünnepelt, Ben Gurion beszédet mondott a rádióban.
Titokban megkezdődött az izraeli hadsereg megszervezése, ügynökök indultak szerte a világba fegyvereket vásárolni. Az Arab Liga 1947. decemberi ülésén elutasította a felosztási határozatot és palesztinai arab fegyveres alakulatok felállítása mellett döntött. Az Arab Felső Bizottság 1948. február 6-án nyíltan háborút hirdetett. Az arabok felrobbantották a Hisztadrut székházát, válaszul a Stern-csoport a Haifa-Kairó expresszt siklatták ki. Az Irgun február 9-én lemészárolta Der Jaszin arab falu lakosságát. Ekkorra már majdnem 3 000 áldozata volt terrortámadásoknak. Az angolok előrehozták a kivonulás napját május 15-re, mikor is hajnalban az utolsó brit katona is elhagyta Palesztinát. Ekkor azonban már arab csapatok álltak a mandátumterület határán, Jeruzsálem óvárosi része el volt zárva a többi zsidó negyedtől. Május 14-én este Dávid Ben Gurion mint az állam első elnöke kihirdette Izrael Állam (Eretz Yisrael) megalakulását Palesztinában.
A II. Világháboró ingatag békét hozott a Közel-Keleten. 1945 augusztusában a Japán ellen lefolytatott végcsapás után azok a zsidók, akik a szövetséges titkosszolgálatok részére dolgoztak, a Hagana rendelkezésére bocsátották a szakértelmüket. A feladat, a szent cél a függetlenség teljes kivívása volt. Ben Gurion tisztában volt vele, hogy a bricha, azaz a Holokauszt túlélőinek Európából való kimenekítése a forrongó helyzetet a végsőkig kiélezi.
Hajók, csónakok, bárkák özönlötték el az izraeli partokat. Ezrével, tízezrével érkeztek a menekültek, kiknek nagy többségét az angol katonák visszafordították. A zsidó menekültügyi hivatalok gyakorlatilag minden olyan eszközt kibéreltek, amely képes volt úszni s azon szállítani a menekülteket. Vesztegettek, kényszerítettek, ha szükség volt rá. A Haifa és a Tel-Aviv közötti partszakaszon azok az angol katonák várták a zsidókat, akiket annak idején az angolok maguk menekítettek ki Dunqerkue-nél. Sok volt a csúnya összetűzés, de jellemző volt az is, hogy a katonák "elfordították a fejüket" s hagyták a végletekig kimerült embereket bevándorolni.
A Hagana és a Shai - Sherut Yedi
1920 decemberében megalakul a cionizmus első illegális katonai szervezete, a Hagana (Védelem) is. Az 1936-39-es arab-felkelés leverésében a Hagana erői mellett, angol vezetés alatt álló zsidó különleges éjjeli csoportok is részt vettek.El kell mondani, hogy az arab támadások jellege 1936-ban meg változott: az egyes, különálló rablóbandák által elkövetett rajtaütések helyét átvették a szervezett csoportok által végrehajtott, összehangolt támadások. Ezekkel szemben a Hagana is új taktikát dolgozott ki. Ezért a támadás a legjobb védekezés elvéből kiindulva próbálták új taktikájukat felépíteni. Nyilvánvaló volt, hogy a támadó kezében van a kezdeményezés, és a védekezésbe szorult ellenfél csak reagálni tud erre. Azt remélték, hogy a támadó alapállás kizökkenti egyensúlyukból az arabokat, s ebből az elgondolásból alakult ki a “megelőző csapásmérés” elmélete. Ebben az átalakulásban jelentős szerepet játszott Orde Wingate kapitány, aki 1938-ban érkezett Palesztinába. A cionizmus ügye mellett mélyen elkötelezett, egy kicsit különc katonatiszt szabadidejében a Hagana egységeinek kiképzésével foglalkozott. Többször ő vezette a különleges éjjeli csoportok rajtaütéseit.
Tehát már jóval a zsidó állam hivatalos nemzetközi megalakulása előtti időkre tehetőek azoknak a földalatti és fél-földalatti szervezeteknek a Jewish Community-ban, azaz a Zsidó Közösségben (Yishuv) való tevékenysége, mely az arab csapatmozgások felderítésére, illetve az ezekhez az operatív hadműveletekhez kapcsolódó kémtevékenységekre irányultak. Mindazonáltal ezek a tevékenységek zsidó "illegális" emigránsok megmentésére, bizonyos arab csoportosulások elrettentésére, illetve Anti-mandátum ellenes terror cselekményekre is irányultak.
A Yishuv fő katonai szervezete a Hagana ezekben az időkben alapítja meg a Shai - Sherut Yedi-ot egységet, azaz az Információs Szolgálatot. A Shai feladata a katonai illetve politikai hírszerzés, döntéstámogatás a Yishuv vezető politikusa felé, mely érinti az Arab közösséget Izraelben, érinti a környező arab államokat illetve a mandátum hatóságait is. A Shai tehát egy jól szervezett egység volt már az állam megalakulása előtt, melynek vezetője Isser Harel (Halperin, vagy 'kicsi' Isser) volt. Isser, tehetsége folytán kősbb a Shin – Bet (Biztonsági Szolgálat) illetve a Moszad vezetői pozícióit is betöltötte. Isser Harel Fehéroroszországban született 1912-ben. 18 évesen a pogromok hatására emigrál Palesztinába. Katonaként több évig szolgál a Yishuv hírszerzőjeként. Később üzletemberré avanzsált, illetve a Knesset-ben is szolgált egy ciklust. Termékeny íróként fő témája a hírszerzési és állambiztonsági tevékenységek leírása illetve elemzése a demokratikus rendszerekben. Értelemszerűen Ben Gurion teljes bizalmát élvezte egészen 1963-ig, amikor is a Miniszterelnökkel való összeegyeztethetetlen nézetei miatt lemond. Mindazonáltal a kormányhoz való lojalitása megkérdőjelezhetetlen volt. Isser Harel volt az az ember, aki a náci népírtó gyilkos, Adolf Eichman argentínai elrablását legfelső szinten levezényelte, hogy később Eichamant Izrael állam bírósága kötél általi halálra ítélje. Harel munkássága, Izrael államnak tett szolgálatai és a Moszad kormányhoz és az államhoz való "közelítése" miatt megbecsült ember volt, egészen 2003-ban bekövetkezett haláláig.
Isser Harel életének főbb állomásai:
- 1944-47 – A Hagana Információs Szolgálatának a Shai-nak a vezetője
- 1948-63 – A Shin Bet vezetője (lásd később)
- 1952-63 – A Moszad vezetője és legfőbb vezetője (Memuneh címmel illeték) Shin Bet-nek
 Az első Hírszerzési Szolgálat
Az állam kinyilvánítása illetve az arab haderők támadásai új igényeket kényszerítenek ki: az igényt arra, hogy hírszerzési infrastruktúrát hozzunk létre, hogy hivatalos keretrendszert állítsunk fel és az igényt arra, hogy specifikus felelősségi köröket határozzunk meg. Ezek az igények tiszták és rendkívül sürgősek.
1948 június 7-én Ben Gurion behívatta a szobájába Reuven Shiloah -ot, a Zsidó Ügynökség Politikai Részlegének munkatársát illetve Isser Beeri-t (Bierenzweig, vagy 'nagy' Isser), a Shai megbízott vezetőjét, aki David Shaltiel-t nemrég váltotta ebben a pozícióban. A három ember egy belső, szigorúan bizalmas megbeszélésen vett részt. Ezen beszélgetés alkalmával fektették le Izrael állam megalakulás előtt álló hírszerzési szolgálatának alap definícióit.
A következő bejegyzések Ben Gurion naplójából származnak:
-
"Megalakításra kerül egy katonai hírszerzési szolgálat Isser (Beeri) és Vivian (Haim Hertzog) vezetésével. A Shai biztonsági, cenzúrázási és kémelhárítási feladatokkal folytatja a további munkát."
-
"(kicsi) Isser and Yosef Y. vezetésével megalakul egy belső információs szolgálat." (Yosef Y. azaz Yosef Yizraeli a Hagana nemzeti ügynökségi tagja volt, 1948-ban a Védelmi Minisztérium általános titkárává nevezik ki.)
-
"Reuven Shiloah fogja vezetni a külső politikai információs szolgálatot, mely a háború befejeztéig a Védelmi Minisztérium fennhatósága alatt tevékenykedik, később lehetséges, hogy a Külügyminisztérium lesz a felügyeleti szerve."
Ezek a döntések egy hosszadalmas folyamat előfutárai voltak. Szem előtt tartva Ben Gurion döntéseit Reuven Shiloah megkapta az előirányzott pozícióját. Reuven Shiloah különleges kérdésekben a Külügyminiszter tanácsadójaként is funkcionált.
Shiloah 1909-ben Jeruzsálemben született. Anyanyelvi szinten beszélt arabul illetve Közel-Keleti szakértőnek számított. Titkos megbízatásokkal látták el, később 1949-ben David Ben-Gurion, aki egyben betöltötte a Miniszterelnök illetve a Védelmi Miniszteri széket is, kinevezte a Moszad első igazgatójának, mely pozíciót 1952-ig birtokolta. Később az Egyesült Államokban, Washingtonban kinevezték az Izraeli Nagykövetség vezető tisztségviselőjévé illetve a Külügyminiszter politikai tanácsadójává. Politikai ügyekben nagyon közel állt David Ben-Gurion-hoz. Fiatal korában igen aktív tagja volt a Yishuv-nak. Nagy szerepe volt abban, hogy Izrael államot sikerült kivezetni a regionális illetve a nemzetközi elszigeteltségből. Ebben a folyamatban kiváló kapcsolatot létesített a nyugati hírszerzési hivatalokkal. Gondolkodásmódja és módszerei sokat vitatottak, mindazonáltal innovációs és kezdeményező tevékenysége nagyban elősegítette Izrael állam hírszerzési szolgálatának megerősítését, így magának az államnak a biztonságát is erősítve. Shiloah fő tevékenysége a külföldi politikai és vallási tömörülések Izrael állam számára előnyös alakítása volt, így például megpróbált nem-arab Iszlám országokkal szövetségre lépni, mint például Törökország. Szerepe volt még a külföldi zsidó diaszpórák támogatásában, csakúgy, mint a zsidók Izrael államba való emigrációjának segítésében is. 1959-ben halt meg, fiatalon.
1947 nyarán Haim Ben Menahem vezetésével külföldön megalakult az első kicsi Shai "sejt". 1948 júniusában Arthur Ben Natan-t elküldték Párizsba, hogy átvegye Ben Menahem kapcsolatrendszerét. A lassan alakot öltő operatív részleg neve Da'at azaz Tudás.
Ettől függetlenül a kristályosnak szánt koncepciók nem tisztázódtak még. Ben Gurion szándéka szerint a biztonsági és hírszerző szolgálat alapelve a nyilvános elismertség. Mindezek ellenére a politikai részleg, mely a "külső politikai információs szolgálat" név alatt futott, egy teljes önjáró, független és burkoltan hírszerzési tevékenységet végző intézménnyé vált, amely mindazonáltal még a Külügyminisztérium fennhatósága alatt állt. Ez azt jelentette, hogy ezen "al-intézmény" céljai, feladatai, erőforrásai, költségvetése illetve az egyéb szolgálatokkal való kapcsolata nem volt törvényesen szabályozva.
Hovatovább az egyéb szolgálatokkal való kapcsolatok körvonalazása finoman szólva sem sikerült tökéletesen, illetve sok esetben komoly átfedésekkel dolgoztak, mely relevánsan csökkentette az információ áramlás hatékonyságát, így természetesen kihatva magának Izrael államnak a biztonságára is. Sehol nem volt nagyobb a "tülekedés" a külföldön történő működésre, mint a kül és a belügy berkeiben. Ben Gurionra úgy tekintett a fiatal állam, mint valami messiásra, aki képes az összhangot megteremteni, aki képes irányítani az országot illetve megvédeni a külső fenyegetettségtől. A bajt csak tetézte, hogy a külügy kirendelt nagyhatalmú politikusai, kik a nagyköveti poziciókat birtokolták, mind-mind másképpen képzelték el a Szolgálat felépítését. Volt aki a KGB, volt aki a második világháborúban a francia ellenállás mintájára szerette volna felépíteni a koncepciót. Dönteni kellett.
1949 áprilisában Reuven Shiloah vezetésével megalapítják a Legfelsőbb Belső Ko-ordinációs Tanácsot. Tagjai, akik VARASH avagy a Szolgálat Főnökségeinek Tanácsa néven lettek később ismertek, bent ültek a Shin-Bet-ben is. A Shin-Bet tulajdonképp a Shai-ból nyerte el végső formáját, annak "jogutódja", fogalmazzuk pontosabban, annak tevékenységét vette át. A VARASH tagjai még a politikai részleg, a katonai hírszerzés és Izrael Állam rendőrsége is.
Az Izraeli Titkos Hírszerző Szolgálat
1949 júliusában Reuven Shiloah azt tanácsolja Ben Gurion részére, hogy hozzanak létre egy központi szervezetet, amely arra hivatott, hogy koordinálja és szervezze meg a hírszerzési és biztonsági szolgálatok tevékenységét. A cél a belső-szolgálat koordinációjának és kooperációjának hatékonyság növelése. 1949 december 13-án Ben Gurion hivatalosan is jóváhagyja annak a szervezetnek a létrejöttét, melyet Koordinációs Intézmény néven létre is hoznak. Ez a szervezet a MOSSAD. Ez a dátum a MOSSAD születésének az időpontja. " Ha Mossad le Teum".
Fő tevékenysége a politikai részleg tevékenységének az átlátása illetve a belső biztonsági és a katonai hírszerzési szolgálatok közötti koordináció és felügyelet. A MOSSAD a tevékenységét a Külügyminisztérium "szárnyai" alatt kezdi meg. 1951 márciusában Ben Gurion jóváhagyja a MOSSAD végső reorganizációját, mely fokozza a működési képességek hatékonyságát, illetve egyesíti a külföldi hírszerzési tevékenységeket. Megalakul egy független intézmény. Nehéz lefordítani ezt a nevet, talán ha "Hatóság"-nak értelmezzük, akkor nem tévedek nagyot. Ez a "Hatóság" lesz a MOSSAD legfőbb és legnagyobb egysége. Ekkorra a MOSSAD "kitör" a Külügyminisztérium fennhatóságából illetve jelentési kötelezettsége is megszűnik, immáron közvetlenül a Miniszterelnök részére riportol. A MOSSAD ettől fogva a Miniszterelnöki Iroda része.
"TITKOS
Iránymutatásom alapján létrehozunk egy Intézményt, mely az állami hírszerzési szolgálatokat koordinálja (a Katonai Hírszerzési Részleget, a Külügyminisztériumi Állami Részleget, az Általános Biztonsági Ügynökséget stb.) Megbíztam Reuben Shiloah-ot, a Külügyminisztérium speciális projektjeinek a tanácsadóját, hogy szervezze meg és irányítsa az Intézményt. Reuben Shiloah nekem fog jelenteni. Iránymutatásaim alapján jár el és időközönként munkariportokat bocsát a rendelkezésemre. Adminisztratív okokból az irodája a Külügyminisztérium fennhatósága alá fog tartozni. R. Shiloah-ot utasítottam, hogy készítsen el egy tervezetet IL20,000-IL5,000 izrael font tartományban, mely a munkaerőre és a költségvetésre vonatkozik 1950-51 között. Ezen összegek előzetes és feltételes jóváhagyásommal különleges műveletek elvégzésére kerülnek felhasználásra.
Ezennel felkérem Önt, hogy jelen összeggel növelje meg a Külügyminisztérium 1950-1951-es költségvetését.
D. Ben Gurion"
Ekkor a MOSSAD munkája megkezdődik 20 000 izraeli font éves költségvetéssel, melyből 5 000 azonnal elkülönítésre került, "speciális akciók" végrehajtására.
A többi már történelem
Irodalomjegyzék:
- Hegyi Gergely: Izrael állam megalakulása és annak előzményei, Belvedere 2000. XII. évfolyam 3–4. szám
- Gordon Thomas, MOSZAD a Titkoszszolgálat Története, JLX Kiadó, 2000
- J.Nagy László: Az arab országok története 1913–1974. Szeged, 1994, 28.
- Simha Flapan: The birth of Israel: Myths and realities.
- http://www.mohr.gov.il/Mohr/MohrTopNav/MohrEnglish/MohrHistory/
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
