Érdekes, hogy amikor „műveltebb” körökben forgolódok, gyakran kerül terítékre skarlát leó, s többnyire szeretettel, lelkesedéssel beszélnek róla, ugyanakkor Szepes Máriának szakmai berkekben rendkívül csekély rezonanciája van. Ám nem kell megdöbbeni, ez kb. olyan, mint Remarque és az ő Diadalívének esete a magas irodalommal, ahol a szerző fennakadt rostán, pedig rengetegen ismerik, szeretik, és biztos vagyok abban, hogy sokan nem felejtik el, mint általában a könyveket, még a jó könyveket is, de hát a könyveknek ugye márcsak ez a sorsa. Kivéve a legeslegjobbakat. És szerintem Mária néni önnön érdemein keresztül vált a legtöbb emberben „túlélővé”.

Valahányszor eszembe jut A vörös oroszlán, sosem egy könyvet idéz fel bennem, hanem egy élményt, egy átolvasott éjszakát, és még többet: egy csomó egzisztenciális kérdést, rengeteg pozitív érzést, egy olyan dimenziót, amely kiváló példája annak, hogy lám-lám, még napjainkban is van lehetőség kirándulni egy másik világba, szeretettel, kedvesen; nincs erőszak, izzadságszag, ideológiai nyomás, popularitás, bestseller, unalom, panelek, uniformis. A vörös oroszlánnal kapcsolatban nem a nyúédzs vonatkozásokat, nem a világháború szörnyűségeitől való távolodást, nem Victor Charon, a féltestvér hatásait, s nem az írónő tehetségét kellene boncolgatni sztem, hanem azt, hogy végre valaki mutat egy végtelenül gyöngéd, a képzeletet teljesen felszabadító utat, lehetőséget, amin az olvasó elindulhat, s megteheti azt az igazán elegáns lépést, hogy csontropogás nélkül tekinthet a világra, sétálhat úgy az utcán, hogy kicsit több szeretettel néz az emberekre, a lehetőségeire, akkor is, amikor már nincs is a fejében az első katarzis, csak Mária néni érzékeny és egy elmélyültebb, toleránsabb, tartalmasabb életet megelőlegező gondolatai.

Szépirodalmat nem olvastam tőle mást, megtehetném, de amikor becsuktam a könyvet, biztos voltam benne, hogy ezt már nem fogja tudni ebben a „műfajban” felülmúlni. Maximum esszékben, elemzőbb, specifikusabb írásokban tudja majd kiteljesíteni, részletezni, gyakorlatiasabbá tenni a gondolatait, ezt meg is tette, hisz számtalan könyvet jelentetett meg a mágia (erő) mindennapi vonatkozásairól. Ami egyébként sztem, ha olvastátok őket, akkor tudjátok, hogy ezek nem a kényszeres didaktika morzsái, csupán egy idős, és sokat megélt hölgy jószándékú, „nagymamás” javaslatai, amelyeket olvasva a szkepszis bennem elég alacsony fokon pislákolt. Az jó, hogy Mária néni nem pakol a könyveibe nyereményjátékokat, nincsenek a sorok között mosóporreklámok, nem szimatolom szekták, „bevett” vallások szagát, nem kell gyakorlatokat végeznem, hogy végre jó legyek, pláne nem pénzért, nem sürget, nem tesz szemrehányást, nem okoskodik, nem lelki sérült, nem menekül ki a világból, nem diktál élhetetlen feltételeket. Szeretet van, harmónia, hosszú élet, hogy többet lássunk ebből a szép világból, mert valóban szép: ezt valahol mindenki tudja, csak néha már elfeledtetik velünk a mások által felállított körülmények. Nekem hitet ad, hogy sokat tehetek az életemért, a többiek életéért, az egész világ életéért, hisz tudjuk, hogy ez mind egy kicsit ugyanaz. Mária néni varázsvilága nem a Disney-féle mélyhűtött dimenzió, nem az american life, hanem a reális esélyek, a kiterjeszthető képességek világa. És ez végtelenül megnyugtató.

Nagy eredmény volt az életemben, hogy le tudtam győzni magamban azt a hibás reflexet, hogy A vörös oroszlánt, mint kisebb kincset, amire véletlenül ráleltem, ne takargassam a világ elől, hanem minden jóra nyitott embernek ajánljam, hogy olvassák, hogy bennük is legyen elhintve ez a fajta perspektíva, aztán Mária néni szavai úgyis „dolgoznak” majd a mélyben, és meggyőződésem, hogy jobb irányba lendítik az emberek sorsát.

---

Oszd meg, ha tetszett!