|
 Nem szóltam még a mindent felülmúló tájról, ami tényleg csak ebben az országban valóság. A szubtrópusi viszonyok közül haladtunk a hegyek felé. A tiritarkára festett Tata márkájú, fekete füstöt okádó indiai buszok és teherautók koordinálatlan felvonulásából az Annapurna kör indulópontjához mikrobuszoztunk. A hegyes vadregényes táj csak egyre színesedett közben. Az agylágyító napsütésben az úton, illetve a túra elején is leírhatatlan volt az a burjánzó természeti esztétikum, banánfák, habosan rohanó folyó, zölden világító teraszos rizsföldek, a nemritka 100+ m-es vízesések. A kínai éttermek túlrajzolt giccsképei jutottak eszembe, és hogy ez már túlzás. Csak filmekben láttam ilyen hibiszkuszos természeti paradicsomot (lásd: A smaragd románca, 6 nap 7 éjszaka etc.).
Ahogy haladtunk felfelé, egyre otthonosabb természeti körülmények alakultak, mint kellemes, őszi szagú lombhullató erdő. Épp itt baktatok, amikor váralan látvány késztet megállásra. Előttem megjelent az első, bődületesen magas, fehéren szikrázó hegycsúcs. Mint egy oltár vagy talán megnyilatkozás láttán, mindenképpen vmi. vallásos jellegű érzület keletkezett benem, talán mert a 'tisztaság' fogalmával társitott fehér ilyen szikrázó minőségben, és megdönthetetlen erőháttérrel emelkedett minden fölé.
2, A van is és a nincs is
Mivel legtöbbször itt nincs villany és este f7-kor sötét van, legjobb esetben is 9-kor kifogyunk a témából és aludni térünk. Ezért sokat álmodtam. Álmomban egészen otthon vagyok, emberek, helyzetek, mindenki ismerős, aztán jön a reggel, kinyílik a szem és a Himalájában találom magam. Vajon menyi idő múlva szűrődnek be majd a helyi benyomások?
3, Ez már egyértelműen magashegyi környezet. Almát ettünk egy öregnél, "kertje" volt, több fajtával is. Egy drótkosárban volt az alma, darabja 5 rúpia. Elképzelhető, hogy 3000 m körül milyen elképesztően szegényes, sőt mókásan szerencsétlen ez a középkori színvonalú "termelés", 3-4 almafa, girbe-gurba káposztafejek hatalmas hegyek árnyékában - az öreg éppen egy fonott tálat foltozgatott valami hánccsal a nyitott tornácon ülve, mögötte a ház, előtte a kert - én nevettem, mert nem találtam kifogást abban, hogy ennyi pont elég egy világhoz.
4, Egy ősi állapotban megmaradt településre, Pisangba értünk ma. Egyre kopárabb, gigászi hegyek közé. A magas hegyoldalon találtam egy frissen felújított buddhista templomot. Még nem voltam ilyenben. Egyedül voltam, kint szitált az eső. Megdöbbentett a tarkaság és a légkör. Valami személyes kapcsolat, itt a távoli idegenben, egy pillanatra. Talán a gazdagon díszített életnagyságú arany Buddha középen? Sokáig bámuldoztam, aztán ezeket gondoltam. Valószínűleg ez a végső vallás, mert itt a "szent" az istenképtől megszabadulva visszagyűrűzik az emberbe. Ez nem a semmi-tan, hanem a tiszta csi- (eur: orgon-) tan. Az egész ornamentikában a csi fraktálszerű bodorodását vélem felfedezni.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
