|
 Ebben a cikkben az önkormányzati társulások létrejöttének társadalmi-politikai szükségszerűségével, valamint azok jogi hátterével, szabályozásával foglalkozom.
„A legfeltűnőbb az államszocializmus összeomlása és a jobboldali, szabad piaci filozófiák növekvő ereje a - szinte a második világháború óta Európa-szerte - meghatározó jóléti intervencionalista szemlélet helyett.
Másodszor, különösen Közép- és Kelet-Európában együtt jár ezzel egy decentralizáló döntés-átruházási törekvés, amely a centrumokból áthelyezi a hatalmat, új politikai szerkezet kialakítását kényszeríti ki, új kapcsolatokat teremt a centrum és a regionális, valamint a lokális szint között.
Magyarországon is érezhető elmozdulás a "szubszidiaritás" elve és politikája felé, amely az alsóbb szintű kompetenciák irányába kívánja tolni az adminisztratív döntési jogköröket.”
A helyi önkormányzatokról szóló törvény, valamint maga az Alkotmány is rendelkezik (IX. fejezet) az önkormányzatokról, a társulások sejtjeiről. Nem mehetünk el szó nélkül a „Helyi Önkormányzatok Európai Chartája” (1985, október 15, Strasbourg) mellet sem, amelyhez Magyarország is csatlakozott 1992 április 6-án, azzal a nyilatkozattétellel, hogy a 13. cikkben foglaltakat, ez idő szerint csak részben tudja biztosítani, mivel a kormányzati testületek közül a fővárosi és a megyei közgyűlések tagjainak közvetlen választójogon alapuló választásánál a magyar jog eltérően rendelkezik.
Az 1990. évi LXV. törvény 1. § (6) bekezdésében olyan lehetőséget fektet le, amely jogi keretet ad önkormányzati társulás alakításához, azaz „A helyi önkormányzat a törvény keretei között: c) szabadon társulhat más helyi önkormányzattal, érdekeinek képviselete és védelme céljából területi, valamint országos érdekképviseleti szervezetbe tömörülhet, feladat- és hatáskörében együttműködhet külföldi helyi önkormányzattal, beléphet nemzetközi önkormányzati szervezetekbe.”
1997-ben újabb állomásához érkezett a jogalkotás, hiszen megszületett az 1997. évi CXXXV. törvény a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről; „Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok Alkotmányban és a helyi önkormány-zatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben meghatározott társulási jogának gyakorlati érvényesítése, a helyi önkormányzatok együttműködésének bővítése, közös érdekű feladataik célszerűbb, gazdaságosabb és hatékonyabb megvalósítása, a polgároknak nyújtott közszolgáltatásaik színvonalának javítása, a térségi kapcsolatok elmélyítése, a társulások általánosabbá és tartósabbá tétele érdekében az alábbi törvényt alkotja” – tájékoztat a preambulum.
Az Alkotmány önkormányzatokra vonatkozó általános megfogalmazásától, az 1990. évi LXV. törvényen keresztül eljutottunk ahhoz a törvényhez amely már kifejezetten az önkormányzatok együttműködésének lehetőségeiről rendelkezik. Látható, hogy a rendszerváltozás óta fokozódó és általános társadalmi igény fogalmazódott meg a társulások jogi szabályozására.
„A nyolcvanas évek társadalmi változásai, a világpolitikai aktuálhelyzet lehetővé tette, hogy Magyarországon napirendre kerüljön a tanácsrendszer reformja, megjelentek az első civil szervezetek és mozgalmak, amelyek erősen kötődtek a lokális értékekhez és többnyire ökológiai célokat fogalmaztak meg. Az évtized közepén pedig megindultak azok a szociológiai kutatások, amelyek a helyi társadalom állapotára, helyzetére, hatalmi viszonyaira, gazdasági problémáira irányultak. A rendszerváltozás az önkormányzatiság közigazgatási struktúrájával váltotta fel a tanácsrendszert és felgyorsította a helyi társadalmak újjászerveződését, valamint a civil szervezetek elterjedését.” – írja Bőhm Antal, a Helyi társadalom című kiváló művében.
Röviddel az Önkormányzati Törvény elfogadás után sor került a helyhatósági választásra 1990 őszén. A sok hiba, joghézag említése nélkül azt emelem ki, hogy annak ellenére, hogy a nagypolitika harcaiba igyekeztek bevonni az önkormányzatokat, a kormány döntéseiben pedig legtöbbször pártérdekek alapján büntették vagy jutalmazták az önkormányzatokat (fejlesztési források elosztása, a pályázatok elbírálása, a „kihelyezett” kormányülések gyakorlata), az önkormányzatok politikai értelemben önmagukra találtak és kisebb-nagyobb díszfunkciókkal, de ellátták feladataikat.
Nem mondható el ugyanez az önkormányzatok gazdálkodásáról. Azonban a feszültségek ellenére végül is jól illeszkedtek a hatalmi szerkezetbe. „Fontos momentum , hogy elkezdődött az önkormányzati szövetségek létrehozása, amelyek hatékonyabb érdekérvényesítést és az erőforrások jobb felhasználását ígérték.”
A kistérségi társulások jelentik a területfejlesztési politika alapegységeit, amelyek a települési önkormányzatok kezdeményezése mentén formálódnak, de célszerű, ha szervezik a kistérségi fejlesztésben érdekelt valamennyi szereplő tevékenységét. Ezért elő kell segíteni a területfejlesztési önkormányzati társulások működését.
Milyen gondolatok motiválták a társulások létrejöttét? A társulások azért jöttek létre, hogy komolyabban és sikeresebben tudjanak érdekeikért lobbyzni, valamint a meglevő erőforrások hatékonyabb kihasználására. Az első társulások közüzemi fejlesztések (csatornázás, szennyvízkezelés, ivóvízellátás, gázellátás) kapcsán alakultak. A pályázatokon elnyert vagy esetlegesen normatív alapon leutalt pénzek elosztása már megint komoly kérdéseket vet fel.
Mekkora nagyságú az a tőke (értem alatta a mai szóval divatos ’humán’ és infrastrukturális, valamint pénzbeli, vállalkozásbeli tőkét) amelyet a társulás mobilizálni tud, saját erőként fel tud mutatni? Mennyire képesek a vezetők (polgármesterek, civil szervezetek, meghatározó egyéniségek) elhitetni a helyi társadalmakkal, hogy ez nekik hasznukra válik, valamint mennyire tudnak alkalmazkodni az individuális települések a társulás igényeihez, saját szempontjaikat néha mellőzve, a társulás jövőjére koncentrálni.
A társulás önkéntességének elvét tiszteletben tartva ajánlott, hogy a társuló ön-kormányzatok és a KSH vonzáskörzetek viszonya, a lehatárolás szempontjai felülvizsgálatra kerüljenek. Nem célszerű ugyanis, hogy hosszabb távon is jelentős mértékben eltérjenek a statisztikai módszerekkel lehatárolt kedvezményezett, támogatásra szoruló térségek és a ténylegesen működő kistérségi társulások határai, még akkor sem, ha az esetenkénti kisebb eltérést nem lehet kizárni.
A kistérségi társulások közös érdekeik alapján együttműködhetnek egymással, közösen pályázhatnak, közösen is megvalósíthatnak fejlesztési programokat. Együttműködésük szabályait célszerű megállapodásban rögzíteni. Különös felelősség hárul a kistérségi társulások székhely, illetve központi városaira, nagyközségeire, amelyeknek szakmai és szervezeti segítsége nélkülözhetetlen.
Ahol erre lehetőség és kézség mutatkozik, ott a vállalkozásfejlesztési és munkaügyi központok kirendeltségei, telephelyei is bekapcsolódhatnak a társulások munkájába, szervezési feladatainak megvalósításába.
A rendszerváltás egyik fontos eredménye, hogy az önkormányzatokat tette az állami támogatások címzettjeivé, és hogy, felismerve a vidékfejlesztés sürgető feladatát, elkülönített, megpályázható forrásokkal támogatja a különböző települési fejlesztéseket, közöttük is elsősorban az infrastrukturális beruházásokat. Ezzel egyidejűleg az alapfokú infrastrukturális ellátás biztosítása az önkormányzatok törvény előírta feladatává vált. Az elmúlt években soha nem látott mértékben és ütemben kiépült a vidék, főleg ott ahol a nagypolitika árnyékában fejlődő vidéki "fácskák" képesek voltak a "fény felé törni", azaz lobbizni. A különböző beruházásokhoz az önkormányzatok különböző forrásokat tudtak hozzárendelni.
Nincsen tiszta képünk a régiókról, hiszen az EU regionális szinten támogat, mely szint jelenléte nem volt jellemező hazánkban. A Prokontra hamarosan a regionális támogatást is elemezni kívánja.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
Még annyit tennék hozzá a cikkhez, hogy érdemes lenne elemezni egy olyan ország közigazgatását, ahol tényleg az önkormányzat az alapegység. Svájc túl extrém példa lenne, viszont nem rossz.
Arról is hallani, hogy nemcsak, hogy önkormányzati társulásokat célszerű létrehozni, hanem össze kellene olvasztani kistelepülési önkormányzatoka t, akár kistérségi szinten. Hatékonynak tűnik, de mégis nagy az ellenállás. Akkora, hogy azt szerintem nem lehet csak a presztízs és az állások féltésének számlájára írni. A hagyományokat sem érzem elég kötőerőnek. Érdekelnének az igazi okok.
bocs, közigazgatásban dolgozó szakember lett volna a helyes
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.