Alice Walker a posztfeminista irodalom egyik nagyhatású megújítója. Az afro-amerikai írónő a fekete nők kiszolgáltatott sorsára irányítja a figyelmet, de nem csupán a fehér társaiktól elszenvedett sérelmekre fókuszálva, hanem saját közösségük férfitagjaihoz viszonyított alárendelt helyzetüket is ábrázolva.

A mű főhőse Celie, egy szegény sorból származó fiatal néger lány, akit már gyermekkorában sorozatos tragédiák és megaláztatások érnek. Apja megerőszakolta, anyja kiszolgáltatottan tűrte férje zsarnokoskodásait, majd a nyomorúságba belehalt. A fiatalon többször teherbe ejtett, gyermekeitől elszakított és magára maradt Celie egyetlen öröme kishúga, Nettie, akit szerény lehetőségeivel óvni akar a környező férfiak erőszakos közeledésétől. Nettie hamarosan megszökik otthonról, nővérét pedig az apa férjhez adja egy hasonlóan érzéketlen férfihez, akit Celie csak így hív: a Mr… Telnek az évek, Celie rabszolgaként dolgozik a férje mellett, neveli a gyerekeit, és eltűri, hogy szeretőt tartson mellette. A szerető, Shug Avery egy szép és ünnepelt énekesnő, akit titkon istenít Celie, különleges státuszt élvez a fekete nők szomorú világában. Kezdetektől fogva kiharcolta magának, hogy a férfiak tiszteljék és elismerjék őt. Éjjelente Celie az ő fényképével bújik ágyba, s róla álmodozva gyengéd érzelmeket táplál a nő iránt. Egy napon Shug megbetegedik, és a Mr… a házukba költözteti a nőt. Hamarosan bensőséges testi és lelki viszony bontakozik ki a két asszony között, amelynek hatására Celie helyzete javulni kezd a férje mellett. Az évek további múlásával kiderül, hogy eltűntnek hitt húga tucatnyi levelet írt már neki, ám férje ezeket elrejtette előle. Shug közreműködésével Celie elolvashatja a leveleket, és Nettie részletes leírásiból kiderül, hogy misszionáriusként járja a világot, olvas, képzi magát, és boldog, sőt az is, hogy Celie halottnak vélt gyerekeit - kalandos úton ugyan - de épp ő neveli. Egy nap Shug arra ösztönzi Celie-t, hogy hagyja el férjét, és együtt költözzenek el. Az új városban már színvonalas környezetben tölti Celie a napjait, maga is egy kis vállalkozásba kezd, az emberek megbecsülik őt, és végre boldog lehet. Férjét is meglátogatja olykor, akit nagyon megrendített felesége hiánya, öregkorukra szinte összetartoznak már. A család viharos és szerteágazó viszonyai is lecsillapodtak ekkorra, és idillikus harmóniában ülnek együtt össze esténként. Egy ilyen alkalommal távolról kocsizúgást hallanak: Celie ösztönös léptekkel igyekszik a kapu felé, ahol évtizedek óta nem látott húgát, Nettie-t pillantja meg, családjával, és saját gyerekeivel. Az évek hiába teltek el, Celie végre megnyugodva állapíthatja meg: „(…) boldogok vagyunk. Ami aszt illeti, asziszem még soha nem voltunk ilyen fiatalok.”

Az 1982-ben keletkezett Kedves Jóisten műfaja levélregény. Az egyszerű, tanulatlan főhősnő élőbeszédének naturalisztikus leírása drámai hitelességgel ruházza fel a tragédiákkal övezett, szomorú történetet. Az életszerűség számos eszköze mellett a mű meseszerű fordulatokat vesz, amelyből nyilvánvalóvá válik Walker azon szándéka, hogy e pozitív fejlődéstörténettel példát mutasson a hasonló sorsú afro-amerikai nőolvasók millióinak a kilábalás lehetősége felé. Az előremutatás árnyalt irodalmi eszközei tehát társadalomformáló szándékot sugallnak: az összetartás, az önművelés, a szeretetet és az identitás alku nélküli felvállalása lehet az esély a felemelkedésre a hétköznapok valós szereplőinek. Az írónő problémaérzékenysége hiteles hangon, őszintén és tabuktól mentesen kísérel meg szociografikus precizitással betekintést nyújtani a nők alárendelt és megnyomorított életéről. A valóság mögött ugyanakkor mély empátiával kezdeményez színvonalas dialógust az olvasóval a vallás és a szexualitás elhallgatott kérdéseiről is. Ezen érdemei ösztönözhették azt a számos díjat és elismerést, amivel az írónőt kitüntették, illetve Steven Spielberg rendező vállalkozását is, amelyben Whoopi Goldberg színésznő kitűnő szereplésével filmre vitte a történetet.

---

Oszd meg, ha tetszett!