Tudom, hogy ez a "kategória", melybe jelen gondolatokat bevésem, talán nem éppen a legjobb, melyet választhatnék. Mégis, éjjel van, s lelkem éppem édesapám körül kóboról. Zorán és Presser "zsenije" mely hangulatot ad s gondolataim sebesen rögzítik a billentyűk.

Legyen az bármilyen szülőnk. Édesanyánk vagy édesapánk. Szellemi s lelki örökségünk kovácsai ők. Fiatal szívünk vágyai s tettei, melyek sokszor időben s térben messzire repítenek minket azoktól, kik mindig ott vannak velünk. A szüleinktól. Akik hazavárnak, akik tán az egyetlenek az életünkben kik megtűrik gyarlóságainkat, hazugságainkat, megbicsaklásainkat, hibáinkat.

Magunkért szeretnek, önzetlenül. Ők az egyetlenek. Vajon mennyire becsüljük meg őket? Vannak. Csak úgy egyszerűen vannak.

Biztos alapzatául az életünknek, hozzájuk mindig visszamehetünk, visszanyúlhatunk. Karácsony estéjén apám megkérdezte tőlem, hogy elmegyek-e vele biciklizni az erdőbe. Elsőre nevettem rajta, mindazonáltal azonnal igent mondtam. Éreztem, hogy ez valahogy más lesz, hogy nem fogjuk tudni kimondani, de mégis, érzeni fogjuk.

Iszonyatosan hideg volt s mindent sár borított. A biciklik imbolygó lámpafényénél éjjel megértettem, hogy mennyire fontosak nekem ők, hogy mennyire pótolhatatlanok, hogy mennyire egyszeriek. S mennyire sebezhető mindez. Hogy mennyire vágyom arra, hogy elmondhassam, hogy szeretem őket. De nem megy. Csak érzem, s manafesztálódik. Virágban, jó borban, kedvességben. De képtelen vagyok kimondani neki. Mert férfi vagyok s mert ő férfi. Vajon hogyan mondhatnám el neki? Mikor mondom meg neki? Érzi?

Másnap azt mondta édesapám, hogy ez volt élete legszebb karácsonya. A holdfényben együtt lenni a fiával az erdőben. Csak annyit tudtam mondani: Apa. Nekem is. Nekem is.

Zorán : Apám hitte

Apám hitte az otthon melegét,
Apám hitte az ünnep örömét,
Apám hitte az apja örökét,
S úgy hiszem, ez így volt szép.

Apám hitte az első éjszakát,
Apám hitte a gyűrű aranyát,
Apám hitte a szavak igazát,
S úgy hiszem, ez így volt szép.

Tü rü-rü-rü-rü rü-na-na-na-na
S úgy hiszem, ez így volt szép.

Apám elhitte a hírmondók szavát,
Apám elhitte Chaplin bánatát,
Apám elhitte a folyók irányát,
S azt hiszem, ez így van jól.

Na-na-na na-na-na-na-na-na
S úgy hiszem ez így van jól.

Na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na
Na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na...

Én is hiszek egy-két szép dologban,
Hiszek a dalban, a dalban, a dalban.
És én hiszek a város zajában,
És én hiszek benne, s magamban.
És én hiszek a lézersugárban,
És én hiszek a fegyver halálában.
És én hiszek a táguló világban,
És én hiszek, hiszek, hiszek apámban.

Na na-na-na na-na-na-na-na-na-na-na-na-na-na...

Szövegíró : Sztevanovity Dusán, Presser Gábor
Kiadó : Magyar PolyGram Hanglemezkiadó Kft.
1977

---

Oszd meg, ha tetszett!