|
A Baath párt Irakban hevesen ellenzi Saddam Hussein kivégzését. Az a párt, mely a Saddam éra alatt irányította a politikai rezsimet, felhívja a figyelmet, hogy Saddam kivégzése (melyre egyébként igen sokan jelentkeztek, mint hóhér) "súlyos következményekkel" járna mind Irak, mind a közel-keleti térség szempontjából.
Az al-basharah.net oldal közlése szerint, mely a héten kedden látott napvilágot, a Baath illetve maga az ellenállás elkötelezett és felkészült arra, hogy minden eszközzel és minden helyen a legvégsőkig elmenve megtorolja Amerika és az ahhoz közeli érdekeltségek ilyen irányú cselekedetét.
Amennyiben a kivégzés megtörténik a nagyrészt Szunnita-Arabokól álló Baath párt nemcsak Amerikát bünteti meg, hanem magát az Iraki Legfelsőbb Bíróságot is. Továbbá azonnal beszüntetnek minden jelenleg fennálló koalíciós megállapodást a Baath és a többi párt között. A Hussein rezsime 2003-mas bukása óta a Baath, mint az USA és annak szövetségesei elleni szervezet lépett fel, így nem véletlen az élés kirohanás, illetve a megtorlással való fenyegetőzés sem.
2006 november 5-én Hussein-t emberiség ellenes cselekmények miatt ítélte el az Iraki Bíróság. A tulajdonképpeni kötél általi halálos ítéletet az 1982-es, shíta-muszlim többségű, Dujail városában elkövetett 148 ember halálával járó vérengzés elrendelése miatt kapta. Hussein-t gyakorlatilag bármikor kivégezhetik. A Baath szerint Hussein esetleges kivégzésével a Bush adminisztráció "átlépi a legveszélyesebb vörös vonalat", melyet nem szabadna megtennie.
"Az egész világ tudja, hogy nem Bagdad dönt a kivégzés végrehajtásáról, hanem Amerika", állítja az üzenet. A kivégzés erősítené a Baath párt és az ellenállás egységességét, amikor is a politika is nyíltan kiáll az USA és szövetségesei "megbüntetése" mellett. A Baath ezen felül nem csak az USA és érdekszövetségeseit fenyegette meg, hanem azon túl Iránt is, mint Irak Shíta-vezetésű kormányának egyik legfőbb támogatóját. A Baath felkérte Irán "igazi vezetőjét" Ali Khamenei Ayatollah-ot, hogy "legyen racionális, foglalkozzon az esettel, ne ontson több iraki vért, mivel a Baath bosszúja Irán szívébe a vezetésre fog lecsapni".
A fenyegetés utolsó része kiterjed az Iraki Legfelsőb Bíróság minden bírájára, miszerint "nem lesz biztonságos hely", és "nem lesz aki megvédje őket", "árulónak" és "a megszállás eszközeinek" bélyegezve őket.
Jól látszik, hogy a forrongó közel-kelet most Ázsia "puskaporos hordója", melyben bármikor benyulladhat a gyújtózsinór. Egyetlen ember, ki most megtestesíti a politikai akarat által a háború irányába mutató utat. Mint Ferenc Ferdinánd meggyilkolása. A "bomba" robbanhat Hussein kivégzése nélkül is akár. Maga a halálos ítélet és annak esetleges megvalósulása pusztán megadhatja a talán e nélkül is elkerülhetetlen utolsó lökést.
Vajon hogyan dönt Amerika. Dönthet-e egyáltalán a "világ csendőrsége?". Milyen szálak mozgatják a Bush adminisztráció lépéseit?
Oszd meg, ha tetszett!  Kapcsolódó írások: |
Hozzászólások
Másrészt valamilyen módon példát kell statuálni. Viszont az erőszak csak erőszakot szül, békét nem.
Én biztos hosszú szenvedésre ítélném, de nem ölném meg, és nem hagynám, hogy ilyen "egyszerűen" megússza, hátrahagyva a puskaporos hordót.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.