|
 A divinációs nyelvezetek között a lényegi különbséget nem az eszközök száma határozza meg, hanem a nyelvezet artikuláltsága, azaz hogy a valóság egyik szegmensét vagy a teljes valóságot próbálja-e leírni. Az élő nyelvek között vannak különbözően artikulált nyelvezetek: az irodalmi nyelvek például artikuláltabbak, mint azok a csupán beszélt nyelvek, amelyek mondjuk egy elzárt törzs életének kifejezéséhez szükségesek. Ez viszont nem értékbeli különbség: nincs értékesebb vagy értéktelenebb nyelv, csupán artikuláltabb vagy kevésbé artikulált nyelvezetek.
A divinációs eljárásoknál viszont más szempontok is vannak: első helyen például a következetesség, amely felfogható egyrészt az alapprincípiumokhoz képest, illetve magán a rendszeren belül. A "következetesség az alapprincípiumokhoz képest" kifejezés alatt például a matematika azon jellegzetességét értem, hogy vannak alapprincípiumai, axiómái, amelyekből deduktív módon kibontható az egész rendszer. Tökéletes következetesség azonban a divinációs eljárásokban nem létezik, mivel a divináció nem matematika: ettől függetlenül a következetesség különböző fokai megvalósulhatnak.
A klasszikus asztrológiában például ilyen az a megállapítás, hogy a rendszer aktív princípiumait a bolygók képezik, amelyekre a definíció: "azok a látható égitestek, amelyek megfigyelhetők a csillagokat nyugatról keletre előző mozgásban". Ezzel az definícióval egy zárt eszköztárat hoz létre, és ez logikus dedukciója azon megfontolásoknak, hogy egyrészt az asztrológia Föld-központú, másrészt pedig az ember számára készült eszköz: tehát magától értetődik, hogy a Földről szemmel látható égitestek tartozzanak bele.
Vannak persze olyan elemek is, amelyek nem következetesek. Például a bolygókhoz különböző időtartamokat rendelnek, de ez nem következik valamely asztrológiai alapelvből. Hasonló jelenség az élő nyelvekben is van: a "jó" középfoka szabályosan "jobb", a "rosszé" "rosszabb", viszont nincs "szépebb" vagy "sokabb".
Aztán van a rendszerszerű következetesség. A klasszikus asztrológiában például minden tűzzel, fémmel, energiával kapcsolatos dolog a Mars mint természetes jelölő alá rendelt. Persze ez sem mindig tökéletes: ugyan a párkapcsolati kérdéseknél a 7. házzal foglalkozunk, de például az olyan kérdésnél, hogy "visszajön-e a feleségem", itt egy speciális delineáció használatos, amelyben nem kap szerepet a 7. ház. Ennek a jelenségnek a nyelvekben lazán azok a dolgok felelnek meg, amiket kifejezéseknek hívunk: mindenki érti, mi az, hogy "faképnél hagyni", mégsem lehet "hagyásra" és egy "fakép" szóra szételemezni, végképp nem szó szerint lefordítani mondjuk "to leave at wooden picture"-re.
A csillagfejtést azért érheti kritika, mert mindkét szempontból következetlenebbnek tűnik az asztrológiánál. A csillagfejtésben jelölőként szereplő "bolygók" kiválasztása például nem következik egyetlen alapmegfontolásból sem. A rendszerszerű következetlenségre meg például hozható a "vízöntő korszak"-elképzelés, amelyben nem világos, mit keres a sziderikus zodiákusra való utalás egy ízig-vérig tropikus zodiákust használó rendszerben. Ezek a következetlenségek a divinációs kifejezőkészséget ronthatják, megfoghatatlanabbá tehetik, és tág helyet engedhetnek az önkényes kezelésmódnak. Innentől kezdve a koherenciát csupán az intuíció biztosítja valamilyen fokon, ám az intuíció megléte egyetlen embernél sem alapból szavatolt. És ez bizony probléma.
Hogy egy nyelvi példával illusztráljam: ha valaki úgy dönt, hogy a nyelvileg artikulált névszók helyett egytől-egyig az "izé" szót használja - mint az gyakorta megesik -, hosszabb távon egyre követhetetlenebbé válik, mi is az általa leírt valóság, és ebben csak az a fajta intuitivitás segíthet valamelyest, amely számol a körülményekkel (miről beszélhet az illető), az illető beállítottságával és egy csomó egyébbel, amely következetesebb nyelvhasználat esetén tökéletesen mellőzhető lenne.
Második szempontként a divinációs eljárásoknál az is számít, hogy milyen valóságot akarnak leírni: az egészet, vagy csak egy részét, illetve hogy van-e a valóságról bármilyen alapfelfogásuk.
A klasszikus asztrológia az emberi valóság leírását tűzi ki. Erre szolgálnak az egymásra épülő ágazatok: az egyedi, többé-kevésbé a valóság többi szegmensétől elhatározható dolgok leírására szolgáló interrogatív ágazat; a nagy léptékű, közösségekre, az embernél nagyobb, átfogó dolgokra vonatkozó hierarchikus szemléletű mundán, és az emberi világ alapegységével, az emberrel foglalkozó születési asztrológia.
Aztán van felfogása a valóságról, amelyben kulcsszerepet játszik a determináció és a szabad akarat kettősége. Másképpen: a biztos, a lehetséges és a lehetetlen megkülönböztetése. Ez már a filozófiai háttérhez kapcsolódó téma, és mivel filozófia sem egyetlen létezik, az asztrológia sem "a" Filozófia talaján áll, hanem maga a rendszere is történelmileg determinált. De ez most messzire vinne. Inkább csak annyi megjegyzendő, hogy nemcsak megengedi a lehetségest (amelyben a determináció határozza meg a játékszabályokat, a szabad akarat pedig azt, hogyan használják ki az adott lehetőséget a játékosok), hanem külön eszközöket is kínál a lehetséges megvalósítására. Ez képezi például az elektív ágazatot.
Egyetlen dolgot érdemes még megemlíteni: ahogy a valósággal kapcsolatos alapfelfogását bizonyos filozófiai rendszereken (főként az újplatonizmuson) keresztül fejti ki, úgy például szakmai jellegű kérdésekben, mint az orvoslás vagy a karakterológia, következetes módon szintén szakmai rendszereket használ fel: ez esetben az empedoklészi princípium-tant és az ezzel összefüggő hippokratészi-galénoszi temperamentumelméletet. Ezek pedig egytől egyig klasszikussá vált rendszerek, és az asztrológia nem bulvárszinten alkalmazza őket.
A csillagfejtésnél mindkét kérdés kezelése másképp alakul. A valóságot lényegében csak az egyes emberre szűkíti le (a jelentőségben ehhez képest eltörpülő mundán- és horár-csillagfejtés ugyanilyen szemléletű), és az asztrológiánál messze lényegesebbnek tekinti, hogy mi zajlik belül. Nem mintha ez a klasszikus asztrológiai eszközökkel nem lenne tanulmányozható, csak éppen a személyiséggel való foglalkozás szakmai, pszichológiai téma, és a csillagfejtés erről nem mindig vesz tudomást. A világot és benne az embert (és terjedelmi okokból innentől kezdve már csak az egyik csillagfejtési ágazatról, az ún. "tradicionális asztrológiáról" beszélek) ezoterikusan szemléli, amely - szemben például az újplatonizmussal - nem alapfilozófia, hanem filozófiai szinkretizmus. (Egy ilyen szinkretisztikus jellemző például a gyakran megjelenő karma-fogalom, amely minden horoszkópkészítőnél más és más formában jelenik meg.)
Ez a szinkretizmus a szakmai alkalmazásban is kitűnik, hiszen például a karakteranalízisben nem egy általa kiválasztott pszichológiai iskola eszközkészletét használja, hanem csak szemezget azokból. Innen származik annak a veszélye, hogy az általa használt nyelvezetben a "tudat", "tudatalatti", "motiváció", "megélés" fogalmak nagy eséllyel változnak gumifogalommá, ami alatt mindenki azt ért, amit akar. Mindez pedig könnyen ölthet "nesze semmi, fogd meg jól"-formát, amely a komoly tanácsadást öncélú szórakoztatássá degradálhatja, ahol nem olyan hasznos célokról van szó, mint előrejelzés, döntések hátterének megvizsgálása, a lelki nyugalom megteremtésével kapcsolatos útmutatás, információátadás, hasznos eszközök kiválasztásában való tanácsadás, hanem csupán tüneti kezelésnek tekinthető szórakoztatás.
Kapcsolódó írások:
|
Publikációk 
