JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
Főoldal arrow Publikációk arrow Informatika arrow A Microsoft és az Apple
A Microsoft és az Apple PDF Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 2
LegrosszabbLegjobb 
Írta: Neuwald Tivadar   
2007. January 3.

microsoft203A 2006-os év mindkét cég életébe komoly változásokat s egyben komoly előrelépéseket hozott. A Microsoft ebben ez évben (érdemes megjegyezni, hogy a Microsoft üzleti éve fél évvel el van tolva, azaz 2007 június végén zárul a 2006 második felében elkezdődött év) kiadta a már kereskedelmi forgalomban lévő Vista operációs rendszerét (egyelőre csak nagyvállalati környezetben érthető el), míg az Apple újítása, hogy Intel alapú processzorokkal is szereli a gépeit.

A Microsoft háza táján gyakorlatilag a Vista volt az, amely komoly sajtót kapott illetve maga a Microsoft is a legnagyobb előrelépésnek tekinti az új operációs rendszer piacra dobását. Öt év alatt, tízezer ember közös munkájának gyümölcse a Vista, melynek kifejlesztése dollár milliókba került. 2006 novemberében a nagyvállalati ügyfélkör már megismerkedhetett az "éles" rendszerrel is, míg az otthoni felhasználóknak legalább 2007 január végéig kell türelemmel várni, hogy a PC-n a Vista fusson (megjegyzem, hogy a magyar nyelvű Vista tervezett piacra dobása 2007 március vége). Annak ellenére, hogy a nagy víruskereső motor gyártók aggodalmaikat fejezték ki a Vistán való telepítés és használattal kapcsolatosan (értsd nem kompatibilis az operációs rendszer a víruskeresőkkel) a Microsoft a Vistát tartja a az eddigi legbiztonságosabb rendszernek.

A YouTube rivális

A Microsoft piacra dobta a saját játék konzolját (XBOX 360 néven), míg a Sony és a Nintendo lemaradt. Azonban van egy olyan piaci szegmens melyet a Microsoft még nem hódított meg sikerrel, ez pedig a zene, ahol is az Apple javára a Microsoft csak valahol hátul kullog. Ennek ellensúlyozására a redmondi cég az USA-ban ősszel a piacra dobta a Zune névre hallgató zene lejátszó eszközt, míg az Apple arat a iPod-dal.

A készülék vegyes visszhangot váltott ki a szakmai és a felhasználói körökből. Míg a kifejezetten robosztus, gumival megerősített tokozás, a nagy és fényes képernyő illetve a Zune lejátszók közötti vezeték nélküli fájlcsere elnyerte a közönség tetszését, addig a teljes funkcionalitásra illetve a zene megosztás limitált lehetősége már nem aratott sikereket.

Potenciálisan a készülék eladható, azonban a szakértők nem gondolják, hogy az Apple iPod-ot a közeljövőben sikerülne megszorongatnia.

A Microsoft nem csak a zene piacán szeretne újabb szeletet kihasítani, hanem az online videó közvetítést is megcélozta, mint üzleti lehetőséget. Szeptemberben elindította a YouTube riválisát, a Soapbox-ot. A Soapbox szolgáltatás az MSN videó részeként került elindításra. Míg a YouTube minden egyes hónapban 34 milliós egyedi forgalmat generál, a MySpace 17.9 millió embert vonz, addig ugyanezen szám az MSN Video-ra vonatkoztatva pusztán 12 milliós, annak ellenére, hogy valamikor ez volt a legnépszerűbb ilyen portál az Interneten. Éppen addig tartott a hegemónia, ameddig a felhasználó által készített és feltöltött videók kora el nem érkezett.  Ekkor a fenti "közösségek" gyakorlatilag repülőrajtot vettek és elhagyták a Microsoft MSN Video-t.

2006-ban a Microsoft részére is bebizonyosodott, hogy alaposan lemaradt az olyan szolgáltatók mögött, mint főleg a Google és a Yahoo, melyek fő bevételeiket az online tartalomszolgáltatással és a reklámbevételekből realizálják.

Bill Gates, a Microsoft alapítója szerint az XBOX Live szolgáltatás illetve a Vista Live olyan potenciális üzleti lehetőség, amely kialakítása meghatározta az előző öt év munkáját illetve a legnagyobb stratégiai váltás volt.

Ray Wang, a Forrester egyik vezető elemzője szerint: "A Microsoft életében ez a stratégia döntés nem lebecsülhető." Továbbá elmondta, hogy az EU Anti-tröszt pere lassan a végéhez közeledik, így a Microsoft-ban is érezhető valamiféle "morál javulás". Az EU a Microsoft részére nem elhanyagolható piac.

apple203És mi van az Apple-lel?

A 2006-os üzleti év az Apple részére viszonylag csendesen telt el, már amennyiben a termékei piacra dobását vizsgáljuk. Ehelyett az energiák nagy részét az Intel alapú váltásra koncentrálták, melyet a 2006-os év elején jelentettek be.

A MacBook-ok piacra vitele mindenképp jelentős változásnak tudható be, már csak azért is, mivel ezek nem a hagyományosnak mondható Apple dizájnra építenek, míg a MacBook Pro széria már "sértetlenül" követi a tradicionális vonalakat, illetve ezen felül igen erős számítási teljesítményt is magáénak tudhat. Források szerint, 2007 januárjában a MacWorld-on Steve Jobs, az Apple alapítója olyan termékbejelentéseket fog nyilvánosságra hozni,  mely a Mac rajongók szívét melengetik, képzeletüket pedig rabul ejtik. Ilyen lenne elvileg a "iPhone", melyet talán a legjobban vár a piac.

"Pletykák szerint az eszköz igen kicsi, esetlegesen kihajtható billentyűzettel a chat lehetőséghez, kamerával és természetesen az iPod-dal ötvözve" - mondja Mark Hattersley, a MacWorld egyik szervezője.

Kódnév iTV

Mark Hattersley szerint piacra kerül hamarosan egy széles képernyőjű iPod eszköz is, mely csak alátámasztja azt, hogy az Apple tárgyalásokat folytat TV társaságokkal, a Disney-vel, a Pixar-ral, a Touchstone illetve a Miramax-szal is, hogy az iPod tulajdonosok részére videó tartalmat is szolgáltathassanak.

Az Apple ebben az évben előre bejelentett egy iTV kódnéven futó eszközt, amely lehetővé tenné, hogy az iPod-on lévő tartalmat többek között televízión is hallgathassuk, nézhessük, azaz fájl cserét végezhessünk.

Az Apple visszautasította decemberben a Forrester jóslatát a 2006 második felére, miszerint az iTunes szolgáltatás forgalma, - mely jelenleg a világon a legnagyobb legális zenei tartalmak letöltését lehetővé tevő site -, 65 %-kal esne vissza. Nem történt meg a kereslet csökkenése, sőt, 2006 februárjában egy amerikai tinédzser volt az, akivel pontosan az 1 milliárd letöltést érte el a portál.

Az Apple sem úszta meg a 2006-os évet pereskedés nélkül. A Creative nevű cégnek 52 millió font értékben fizetett szabadalmi kártérítést, míg a Creative vállalta, hogy az iPod-hoz részegységeket gyárt. A második per az Apple Zenekiadó cég és az Apple Computer között zajlott le (melyben az összegek már elenyészők voltak a Creative peréhez képest ), ahol is az iTunes site-on az Apple logó továbbá használatának engedélyezéséről állapodtak meg a cégek.



Oszd meg, ha tetszett!
Facebook! MySpace!
Kapcsolódó írások:
Utolsó frissítés ( 2008. June 30. )
 

A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett!

< Előző   Következő >