|
 A hétköznapok Berlinben általában csendesen, nyugalmasan telnek. Ez a nap most más. Ez kivétel. A városközpontban tülekedő fotósok csoportja egyetlen embert áll körül. Az ember jobb mutatóujját a szája és az orra között lévő vékony részre illeszti. Kis bajuszt formál vele. Egyik lábát peckesen a másik előtt tartva mereven lépdel. Díszlépést imitál. A nem szokványos bemutató egy nem szokványos film premierjét előzi meg, bár hihetnénk, hogy egy neo-náci szimpatizáns csoport tagja utánozza a magasztalt vezetőjét. Mégsem.
A filmvásznon a németek bemutatóra készülnek. Életükben először karikírozzák ki azt az embert, aki közvetve tízmilliók életének megnyomorításáért felelős. A film egy komédia.
Kétbalkezes pojáca
Az egyik jelenetben Hitler, - akit az egyik legjobb kortárs német komikus alakít - egy fürdőkádban ül és a játék csatahajójával foglalja le magát. Amikor elmondják neki, hogy összeesküvés készül ellene, egyszerűen alámerül a szappanos vízben. Ez a Hitler egy mániás depressziós, impotens együgyű tökfilkó, aki éjjelente izzad álmában. Gyakorlatilag egy kétbalkezes, mihaszna pojáca.
A filmet egy Svédországban született zsidó, Dani Levy írta és rendezte. "Komédiát készíteni egy gyűlöletes emberről, egyszerűen hátborzongató, mivel általában komédiát olyan emberről alkotunk meg, akit szeretnek" - nyilatkozta Levy.
"Mint egy olyan zsidó ember, aki 25 éve él Berlinben, azt éreztem, hogy egy gyökeresen új megközelítésre van szükség. Le kell rombolnunk ennek a Náci figurának a nimbuszát és meg kell jobban értenünk, hogy mi késztette a németeket arra, hogy szinte vakon kövessék Adolf Hitlert" - nyilatkozta Dani Levy, rendező.
Kollektív bűnösség ?
Habár már több, mint 60 év telt el azóta, hogy Hitler véres "uralma" véget ért, mégis valami táplál egy olyan érzést, mely a kollektív bűnösség tudatát felszínre hozza, mi több, relevánsan erősíti is azt. Ez a tudat párosul a kollektív felelősség érzetével a németekben. Lassan-lassan a németek is megtanulják kinevetni a saját volt vezetőjüket, vagy legalábbis a Náci volt rezsim néhány aspektusát.
Rudolph Herzog, a múlt évben publikált egy csokor Hitleres viccet. "Az 1960-as években a volt elkövetők fiai és lányai komoly kérdésekkel kerültek szembe, éppen ezért a szemükben ezeknek a témáknak az elbagatellizálása vagy elviccelése helytelen való volt. Mostanra már új generáció nőtt fel és nagyon bízom benne, hogy kellő távolságból szemlélhetjük a múlt történéseit. Amennyiben figyelmen kívül hagyjuk ezen éra horrorisztikus történéseit, láthatjuk vagy láttathatjuk a rezsim legfelső szintjén lévő emberek nevetségességét, képtelen mivoltukat."- mondja Herzog.
Visszatérve egy jelenethez a filmből, láthatjuk, hogy a Führer igazán lámpalázas. Túlságos idegessége miatt - mivel rengeteg ember előtt kellene beszédet mondania - magához rendeltet egy (egyébként zsidó származású) volt színioktatót, akinek a feladata az, hogy megerősítse az önbizalmát. A filmvásznon ezen jelenetben Hitler egy gyenge, beteg embernek tűnik, akinek nincsen saját akarata és mások bábként mozgatják.
Knut Elstermann, filmkritikus szerint mindez egy óriási félreértés. "Nézőként Hitlert gyereknek látom" - mondja Elstermann. "Borzalmas gyermekkora volt, és ezért később súlyos traumákat él meg, gyakorlatilag még sajnálom is. Olyan szörnyek veszik körül, mint Goebbels és Goering, kiknek Hitler csak egy báb, sőt mindenkinek csak egy báb." - teszi hozzá, majd folytatja: "Ez valami olyasmi, amit nagyon veszélyesnek tartok, mivel Hitler egyszemélyben felelős abban, ami Németországban történt, legfőképpen a Holocaust-ban."
Érdekes, hogy a napokban a német mozikban vászonra került, a "Mein Führer" című film körüli vita nem akörül robbant ki, hogy vajon jó dolog-e, vagy rossz dolog-e a Nácikon illetve a Nácizmuson egy kövéret röhögni. Még a helyi zsidó közösségek sem ellenezték azt, hogy a nácikból viccet csináljanak.
Nem. Nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy milyen viccek és milyen humor az, amely alkalmas erre, illetve, hogy tulajdonképpen a film jó-e vagy rossz-e összességében.
Ha már röhögni tud egy nemzet valamin, az jó jel. Jel arra, hogy lassan, de biztosan képes arra, hogy a kollektív bűnösség és a kollektív felelősség fájának koronája alatt egy kis mag kezdett el sarjadzani. Egy új generáció fácskája, aki mindazonáltal nem felejt.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
