|
Egy kedves építész: Hundertwasser |
|
|
|
|
Írta: Tóth Judit
|
|
2007. January 13. |
|
Hundertwasser épületeit látva nekem mindig a "kedves" jelző jutott eszembe. A művész Friedrich Stowasser néven született 1928. december 15-én, Bécsben. (Cseh nyelvterületen a sto” azt jelenti: „száz”; ő ebből németesítette művésznevét „száz víz”-re.) Házikói, festményei mintha a földből nőttek volna ki: keze munkáját a természet integráns részének szánta. Uta Siebrecht mesélte egyszer róla, hogy "Hundertwasser azt szerette, ha az épület élőlényként működik." - ezért is tartják őt az organikus építészet egyik jeles képviselőjeként számon.
Hundertwasser 1948 és 1949 között a bécsi Művészeti Akadémián tanult, nevének megváltoztatása mellett is ekkoriban döntött. Ezidőtájt született képein még a szecesszió stílusjegyeit figyelhetjük meg. 1949-ben Olaszországba látogatott, majd Párizsba, Marokkóba és Tunéziába utazott. Mesevilágba illő, "lélegző" házait világszerte egyre többen kezdték felfedezni. Figyelme egyre inkább az építészet irányába fordult, s mintegy névjegyként kezdte hirdetni az "élő" építészet programját a lelketlen funkcionalitás helyett. Tevékenysége élénken ráirányította a figyelmet a környezetvédelem és a globális világ problémáira is. Hundertwasser 2000-ben hunyt el, Új-Zélandon, szívroham követlkeztében.
A Prokontra ezúttal az ember és a természetközpontú művészet világából idéz meg néhány páratlan alkotást.
Oszd meg, ha tetszett!  Kapcsolódó írások: |
|
Utolsó frissítés ( 2008. July 1. )
|