|
Írta: Neuwald Tivadar
|
|
2007. January 14. |
|
A C/2006 P1 McNaught üstökös szabad szemmel is megfigyelhető közvetlenül napnyugta után illetve a hajnali égbolton. Ez az üstökös ugyan igen közel látszik majd a Naphoz, de fényessége fokozatosan növekedni fog — így egyes vélekedések szerint akár a nappali égen is látható lehet. Könnyen megtalálható hiszen a Nagy Nyári Háromszög legdélebbi csillagának, az Altairnak a közelében látszik a következő napokban. Este ettől a fényes csillagtól a horizont felé, a DNy-Ny-i égen lehet próbálkozni felkeresésével, hajnalban pedig K-DK-i irányban tűnik fel 6h körüli időpontban. Mellékelt térképünkön a közvetlenül napnyugta utáni helyzetét ábrázoltuk.
Január 15-e környékén van az utolsó esély a megpillantására, ezután a Nap közelsége miatt nem lesz látható. Ezután meredeken délnek veszi az irányt, így a Naptól távolodóban már csak a déli félteke megfigyelői gyönyörködhetnek benne. A C/2006 P1 ()-üstököst Robert McNaught ausztrál csillagász fedezte fel a Siding Spring-i obszervatóriumban, 2006 augusztusában. A felfedezőnek nem ez az első üstököse: a C/2006 P1-en kívül további 16 objektum fűződik a nevéhez. A napközelpontjához közeledő, egyre fényesedő üstököst a kora esti égbolton, közvetlenül napnyugta után érdemes megkeresni. Sajnos alacsony horizont feletti magassága (5 fok) miatt csak olyan észlelőhelyről pillantható meg, ahonnan zavartalan a kilátás nyugat felé. Naphoz közeli pozíciója pedig azt jelenti, hogy 12-e után már kevés az esély a csóvás vándor szabadszemes megpillantására.
Indulhat az üstökös vadászat!
Oszd meg, ha tetszett!  Kapcsolódó írások: |
|
Utolsó frissítés ( 2008. July 1. )
|