Emlékszem, a húgom volt az, aki egyszer lerántotta a leplet a gimnáziumi irodalom órák népszerűségéről: a versek nem sok mindenkit érdekeltek, de hogy hogyan halt meg a költő, az óra csúcspontjának számított. Egy kedves barátom pedig épp Mátyás király haláláról érdeklődött nálam - innen jött az ötlet, hogy beszámoljak néhány nevezetes uralkodónk halálának körülményéről. Az első fordulóban Szent Istvánról és Mátyásról lesz szó. 

Szent István

Egy régi történészi munka (Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Athenaeum, Bp., 1895.) így ír István haláláról: "István király Imre halála óta sokat betegeskedett. Talán köszvényben szenvedett: három éven át volt lábfájása, ugy hogy alig mozdulhatott. A királynak ez a beteges állapota, folytonos gyöngélkedése, egyre ébren tartotta mindkét pártban a félelmet és a reményt. Nem tudjuk, magánboszú volt-e, vagy valamelyik pártnak, mely nem birta bevárni István halálát, politikai bűne, ami különben évkönyveinkben alig fordúl elő és ami magában véve is mutatja, minő izgatott volt akkor az udvar légköre: orgyilkosságot kisérlettek meg az első magyar király ellen. A legenda természetesen a pogányokat vádolja. „Négy igen előkelő udvari embere, látván, mily soká és mily súlyosan szenved, – mert ők még a sziv gonoszságában tévelyegtek, – gonosz határozatra szánta el magát és lenyugvását halálra akarta változtatni. Este felé, lámpagyujtás előtt, egyikök a homályban merészen bement a király hálószobájába és köntöse alatt meztelen kardot vitt be a gyilkolás végett. Midőn a király már lenyugodott, a kard lábába akadt, vagyis inkább mennyei ösztönből a földre esett. A csörömpöléstől felébredt a király, kutatta, mi a zaj oka és meg is tudta. Az az ember nagy rettegve elébe rohan, beismeri dühös szándékát, sajnálja, megbánja, a király elé borul, lába nyomát csókolja, bocsánatot kér. A király nem üzi el a bűnbánót, könnyen megbocsátja a gonosz tettet. Azután a gonosztevő, parancsra, fölfedi az árulás részeseit. Másnap a király rendeletére eléje vezetik a czinkosokat és ő itél felettük. Hogy például szolgáljanak a többinek és tanulják meg, hogy kell megtisztelni urokat, megvakittatta őket és levágatta kártévő kezeiket és akik cselt vetettek az igaz életének, azok igaz itélettel szerencsétlenséget hoztak saját életükre. (...) A király lázban sinylődött és nem lehetett kétsége a felől, hogy közel van az átköltözésének napja. Maga köré hivatta ekkor a püspököket és udvarának Krisztust dicsőitő főembereit. Tárgyalt velök arról, hogy helyében Péter, nőtestvérének fia legyen a király. (...) István 1038. augusztus 15-en behunyta fáradt szemeit. Halála kegyes, istenfélő volt, mint élete."

Mátyás király

Haláláról a következőket tudjuk, hiteles forrásból: "Mátyás a virágvasárnapi szertartással egybekötve akarta lovaggá ütni Domenico Bollani velencei követet, és erre az alkalomra a bécsi várpalota udvarán fakápolnát építtetett. Április 4-én, vasárnap reggel, felesége és fia kíséretében jelent meg a kápolnában, ahol már várták a papok, főurak és a külföldi követek. A pálmaág-szenteléssel bevezetett virágvasárnapi körmenet és ünnepi mise után maga elé rendelte a velencei követet és a szokásos ceremónia szerint lovaggá ütötte. A hosszúra nyúlt kettős szertartás után fáradtan visszavonult palotájába. Mivel Beatrix még a közeli templomokba is ellátogatott, az ebédet a szokottnál későbbi időpontra tűzték ki. A király, hogy éhségét csillapítsa, anconai fügét hozatott asztalára. Miután azonban az első gyümölcsöt megkóstolta és azt romlottnak találta, nagy haragra lobbant. A hazatérő királyné igyekezett megnyugtatni és különböző ételekkel kínálta, ő azonban mindent visszautasított. Nem sokkal később szédülni kezdett és elsötétült előtte a világ. Parancsára szobájába vitték és ágyba fektették. Este hat órakor állapota válságossá vált, súlyos bénulási tünetek léptek fel nála. Nyelve is megbénult, kínzó hasgörcs gyötörte, fájdalmát azonban csak hangos nyögéssel tudta kifejezni. A királyné kétségbeesett kísérleteket tett férje megmentésére: erőszakkal kinyitott szájába orvosságot csepegtetett, bátorító szavakat kiáltott a fülébe és sürgette a betegágynál tehetetlenül álló orvosokat, hogy segítsenek rajta.

Mátyás szenvedésének szemtanúi voltak: fia, János herceg, anyai unokaöccse, Geréb Péter ajtónállómester és Geréb Mátyás horvát bán, valamint Nagylucsei Dóczi Orbán püspök, Szapolyai István alsóausztriai helytartó és Báthori István országbíró.

Éjszaka tovább erősödött a haldokló király fájdalma, akinek keserves kiáltozását a jelenlevők oroszlánüvöltéshez hasonlítatták. Hajnalban enyhült szenvedése, és néhány órára elaludt. Reggel ismét fájdalomra ébredt, ereje ekkor már észrevehetően hanyatlott. Az egész napot félálomban töltötte. Amikor magához tért, megpróbált beszélni. A hátán feküdt, tekintetével hol feleségét, hol fiát kereste és a jelek szerint utolsó tanácsokkal szerette volna ellátni őket. A hatalmas király azonban, akinek parancsszavára milliók engedelmeskedtek, most néma, béna és tehetetlen volt. Felesége hiába ostromolta kérdéseivel, még fejbólintással vagy kézjellel sem tudott válaszolni. Az erős szervezet haláltusája másfél napig tartott. Április 6-án, kedden reggel egyre nehezebben, hörögve lélegzett, majd 7 és 8 óra között megállt a szívverése. A bécsi várpalotának abban a szobájában halt meg Hunyadi Mátyás, ahol egykor gyermekkori rabtartója, László király lakott. A király halála után hamarosan elterjedt a hír, hogy ellenségei megmérgezték. Bécs volt császári kormányzója állítólag már 1488-ban a velencei államtanács támogatását kérte egy Mátyás elleni merénylethez, ezt azonban Velence határozottan visszautasította. A 16. század történészei közül egyesek Beatrix királynét, mások Szapolyai Istvánt vádolták Mátyás megmérgezésével. A király korai halálához azonban egyiknek sem fűződött érdeke és az uralkodóval fennállt kapcsolatuk sem volt olyan, hogy a gyilkosságot indokolta volna. Korányi Frigyes professzor a múlt század végén, a Bonfini által leírt tüneteket vizsgálva megállapította, hogy azok nem mérgezésre, hanem agyvérzésre utalnak. Bár szélütésnél ritkán jelentkeznek tartós görcsök, néha mégis fellépnek, ha a megpattant érből kiömlő vér az agyhártya alatti agyfelületet borítja el. A reuma, amely Mátyást élete utolsó két évében kínozta, gyakran kóros szívnagyobbodást okoz, ez pedig agyembóliához vezethet. A mai orvostudomány a mérgezés lehetőségét sem zárja ki. Ennek okai: a) Agyvérzésnél, ellentétben a mérgezéssel, sohasem lép fel teljes bénulás, mint amelyre Bonfini leírásából következtethetünk. A jobboldali bénulással együtt jár ugyan a beszédközpont kikapcsolása is, ebben az esetben azonban a beteg fejbólintással és egyik kezével jelezve válaszolhatott volna a királyné kérdéseire. b) Az agyvérzés sokkal inkább apáthiát, mint kínzó fájdalmat vált ki. A király éjszakai fájdalmas ordítását nehéz tehát szélütéssel magyarázni. Nincs kizárva az sem, hogy a romlott füge által előidézett gyomorrontás elősegítette az agyvérzést, az elviselhetetlen gyomorgörcs azonban inkább jellemző a mérgezésre, mint a gyomorrontásra."

Juhász László: A király halála. In: Új Horizont, 2002. év 4. szám

---

Oszd meg, ha tetszett!