|
 Albert Einstein gyárlátogatásai során egyszer megkérdezte a tervező mérnököket, hogy mit csinálnak reggel, délelőtt, délben, délután, este. A mérnökök minden napszakra azt mondták, hogy „dolgozunk”. Erre Einstein feltette a lényeges kérdést „rendben, hogy dolgoznak, de mikor gondolkoznak?” Szerinte egy átlagember elméjének 1-3%-át használja. Elménket azonban nagymértékben befolyásolják gondolataink is.
Napi több ezer gondolatunkból vajon hányat tudunk ellenőrizni? Még az épp átsuhanó gondolatok is számítanak, amikor hirtelen meglátunk egy szemet gyönyörködtető virágot, elégedettség tölt el egy jól sikerült sütemény, vidámak leszünk egy szép pár láttán, vagy lehangolódunk egy hajléktalan mellett elsietve. Amennyiben fontosak azok a berögzült értékrendszerek, melyeket otthonról a szülői házból hoztunk, és amennyiben ezek önkorlátozó hiedelmek (pl. mindig minden kiesik a kezedből, milyen ügyetlen (…stb.) vagy, becsületes munkából nem lehet megélni), akkor önkéntelenül is ezt vonzzuk be életünkbe, ha hagyjuk.
Ha agyunk egy számítógép, biztosak vagyunk abban, hogy megfelelő programot táplálunk bele? Van, akinek sikerül. Ezek az emberek tudják, hogy nincs lehetetlen, hogy minden helyzetre van megoldás. Van, aki azonban sosem jut el erre a szintre, inkább bosszankodik, szorong, irigykedik, hogy a szomszéd fűje zöldebb.
Amikor például dühösek vagyunk, felbosszantanak valamivel (mert hagyjuk magunkat ingerelni), valahogy lavinaként zúdul ránk a baj, akkor csak a negatívat látjuk, vonzzuk be a hétköznapjainkba. Így működik a pozitív gondolatokkal is. Vannak emberek, akik mindig találnak parkolóhelyet, mindig mosolyognak, mindig „megússzák” a kellemetlenségeket. Elképzelhető?
Igen! Van, aki megtanulja, hogyan tudja elméjét olyan programozható állapotba hozni, amikor a „számítógép” megfelelően végrehajtja az utasítást. Természetesen nem a fekete mágiára gondolok, nem kell viaszbábut sem döfködni, ez sokkal egyszerűbb, életszerűbb módszer, csak mi magunk kellünk hozzá és a képzeletünk.
Hét évvel ezelőtt vettem részt egy ilyen négy napos kurzuson ahol a meditáción kívül egy csomó más hasznos technikát is elsajátítottam. Most ismét megismételtem, és rájöttem, hogy mennyit változtam hét év alatt, valamint mennyire fontos a gyakorlás még a „programozás” tekintetében is.
Tényleg működik. Egy dolog van, amin mindenki tud változtatni, ha igazán akar: saját hozzáállásán.
Azóta elég sok „véletlen” történt velem, és azt is tudom, hogy minden elsőre negatívnak tűnő dolog magába hordoz egy új lehetőséget, melyet csak akkor veszünk észre, ha nyitottak vagyunk. Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét!
Ha minden kérdésre „nem tudom”-mal válaszolunk, agyunk nem kezd el keresni a mappák között megoldás után kutatva, hanem leállítja a kereső programot. Ha azt mondjuk, hogy ez vagy az jó lenne, de biztosan nem fog összejönni, akkor nem ösztönöztük magunkat arra, hogy lehetséges alternatívákat találjunk, és nem is sikerül.
És mégis, igenis létezik „lehetetlen”, van olyan, amikor épp úgy alakul a napunk, ahogyan elterveztük, pont annyi idő alatt végzünk egy feladattal, amennyit szántunk rá, még a legreménytelenebb helyzetből is van kiút. Persze nem minden mézeskalácsház kell, hogy kihívások érjenek, és nem minden sikerül elsőre – ezzel is tesztelve, hogy biztosan annyira vágyunk arra az eredményre. Szép is lenne, ha mindenki álma egy varázsütésre valóra válna, de törekedni lehet rá. Amennyiben betartjuk az aranyszabályt „az történjen, ami minden témában szereplőnek a legmegfelelőbb” nem foghatunk mellé.
Már az is döbbenetes változás hoz az ember életében, ha odafigyel milyen szavakat, mondatokat használ. Lényeges, hogy agyunk szó szerint veszi a mondatainkat, ezért érdemes meggondolni pontosan mit mondunk, mire van szükségünk. Például egy ismerős, hívjuk Lacinak egyfolytában azt hajtogatta, hogy „kihullik a haja mire ebből a tárgyból levizsgázik”. Laci később a vizsgaidőszakok alkalmával sokszor panaszkodott, hogy erőteljesen hullik a haja, de érdekes, hogy szorgalmi időszakban megállt a folyamat... Eszti ismerősöm minden buli előtt alaposan felöltözik (sál, sapka), hogy meg ne fázzon, mert különben milyen beteg lesz. Egyszer a sálját otthon hagyta, és végig azt hajtogatta, hogy hány hetet fog hiányozni a munkahelyéről, és biztosan tüdőgyulladása lesz. Pedig tényleg csak 5 percet töltött az utcán, amíg a kocsiból ki-, majd beszállt és mégis ágynak esett a buli után, két hét betegszabi tüdőgyulladás miatt.
Megfigyelték, hogy az orvostan hallgatóknak az első két évben sokkal jobb az egészségi állapotuk, mint amikor már az összes betegséget ismerik. Szandra, aki az orvosi egyetemre járt, mesélte, hogy amint tanultak egy betegségről gyakran tapasztalta magán a tüneteket, aztán szerencsére vizsga után mindig „meggyógyult”. Elmesélte, hogy amikor gyakorlaton volt és beteg emberekkel foglalkozott, annyira koncentrált a gyógyításra, hogy nem kapta el a betegségeket. Nem így barátja Norbi - aki köztudottan már attól náthás lett, ha valaki tüsszent a környezetében – aki minden kórságot elkapott, amit lehetett, egy hét gyakorlatot egy hét betegszabadság követett…
Befejezésül az alábbi gondolatébresztő idézettel kívánok mindenkinek kellemes hétvégét:
„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaid!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid!
Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaid!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed!
S ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
Frank Outlaw
Kapcsolódó írások:
|
Publikációk 
