|
Németország nagyhatalmi politikájában már a '30-as években is az ókori Róma nyomán elhíresült Divide et impera (Oszd meg és uralkodj) elve érvényesült. Ma már naivitásnak tűnik, hogy ezt akkoriban a legfelsőbb politikai elit jelentős része sem látta át Magyarországon. Ugyan a trianoni békeszerződés után a nemzeti politikát elemi szinten foglalkoztatta a revízió gondolata, s ennek kivitelezéséhez nem várhattak mástól segítséget, mint a náci Németországtól - az elképzelés illuzórikus voltára sokan még a mai napig sem döbbentek rá. Vannak, akik áhítattal játszák le képzeletben a 2. világháború tengelyhatalmi győzelmét, abban a hitben, hogy elveszített területeink visszakerültek volna hozzánk. A Prokontra ezúttal egy idézetet közöl Bethlen István 1944-ben született emlékiratából, mely világosan láttatja a korabeli magaspolitika szemfényvesztő mivoltát.
Bethlen István a 20. századi magyar politikai élet egyik legmeghatározóbb alakja volt. Konzervatív-nacionalista politikusként 1921-től 1931-ig volt Magyarország miniszterelnöke. Számomra azoknak az elegáns politikusoknak a sorába illeszkedik, akiket Károlyi, Teleki vagy Klebelsberg neve fémjelez. Emlékiratait 1944 nyarán, a Gestapo elől bújkálva vetette papírra.
„…feltéve, de meg nem engedve, hogy Németország a háborút mégis megnyerhette volna, teljesesen kizártnak volt eleve tekinthető, hogy Németország a megnyert háború után akár Romániát, akár Szlovákiát vagy Horvátországot, amelyek neki szövetségesei voltak a háború idején és vele éppúgy együtt harcoltak a győzelem kivívásáért, mint Magyarország, a békekötéskor avval jutalmazhatta volna meg, hogy tőlük további területeket elvegyen Magyarország javára. Ez erkölcsileg is lehetetlen lett volna, de Németország ettől eltekintve ezt soha nem is tette volna meg, mert Hitler politikája a Duna-medencében sohasem irányult arra, hogy Szent István birodalmát, amelyben a magyar faj a vezető tényező, újból felépítse és e réven domináló tényezővé tegye a Duna völgyében, hanem arra, hogy az ezen a területen élő népfajok kölcsönös erőviszonyai egyiknek se billenjenek a javára, kölcsönös rivalitásuk fennmaradjon és e réven Németország domináló szerepe az összes fölött állandósíttassék.
Az a gondolat, hogy a mai Németország ég a vágytól, hogy Magyarországból újra egy 21 milliós, erős államot alkosson, amely mint hű csatlósa helyette majd rendben tartja a Duna-medencét, azokhoz az együgyű politikai illúziókhoz tartozik, amelyekkel kávéházi politikusaink vagy a náluk még naivabb nyilasaink szeretik áltatni a jóhiszemű magyarokat, holott ha kissé szemügyre vennék, hogy mit is tett Németország az utolsó 10-15 évben Magyarországgal kapcsolatban, hamarosan kijózanodhatnának ezekből a mérges illúziókból."
Bethlen István emlékirata, 1944. (Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Romsics Ignác) Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988.
Oszd meg, ha tetszett!  Kapcsolódó írások: |