|
 A királyok halálának körülményeit és temetkezését összefoglaló sorozatunk következő állomása két Árpád-házi uralkodót mutat be: ezúttal I. Béláról és Szent László királyról lesz szó. Béla király halála tragikus balesetjellege, Szent Lászlóé pedig a temetéshez kapcsolódó csodás események miatt emelkedik ki a többi közül.
I. Béla (1060-1063)
Egyes források szerint Dömösön, a királyi kúriában rászakadt a trón(építmény), és életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ugyanakkor hadba kellett volna állnia az országba betörő Salamon és a német csapatok ellen, mivel a király személyes jelenléte fontos volt a csatában. A királyt ezért szekérre rakták, és elindultak vele Kanizsa felé, ám Béla útközben belehalt sebesüléseibe.
Mások szerint a trón nem rászakadt, hanem összeomlott alatta. A legvalószínűbbnek mégis az látszik, hogy nem a trón, hanem az épület omlott a királyra. A major helyét már nem ismerjük pontosan, de feltehető, hogy a mai Körtvényespusztán volt: itt ugyanis nagy épület maradványokra bukkantak. A helyiek szerint erősíti ezt a feltételezést az is, hogy az egyébként minden lakott helytől távoleső réten a mai napig elvadult gyümölcsfák sorakoznak.
I. Béla temetkezési helye az általa alapított szekszárdi bencés monostor lett. Az 1794-ig romosan fennmaradt templom alapfalaira néhány évtizede bukkantak rá a volt megyeháza udvarán, a sírnak azonban nem maradt nyoma.
Szent László (1077-1095)
Az éppen csehországi hadjáratra készülő László ötven éves korában, 1095. július 29-én halt meg a krónikák szerint "váratlan és hirtelen módon", mivel "súlyos betegségbe esett". A halottat átmenetileg a somogyvári bencés apátságban helyezték el, majd 1116-ban Váradra vitték át, végleges nyugvóhelyére, amit legendája csodálatos eseményként ad elő. A történet szerint a legmelegebb nyári napok jártak akkoriban, s a királyi tetem szállítói a hőségben nem sok kedvet éreztek a hosszú úthoz. László király meghagyta ugyanis, hogy az általa alapított váradi egyházban temessék el. Azon tanakodtak, mennyivel egyszerűbb lenne a közelebbi székesfehérvári bazilikába szállítani. Útközben egy fogadóhoz érkeztek, megpihentek, és a fáradságtól elaludtak. A holttestet vivő kocsit a fogadó előtt hagyták; tehervonó állat nem volt elé fogva. Mikor felébredtek, meghökkenve látták, hogy eltűnt. Nosza, nekieredtek, kétségbeesve bejárták a vidéket, míg egyszerre csak megpillantották a kocsit a szent testtel, amint magától gurul a Váradra vivő úton. “Látván hát a csodát, hogy tudniillik a boldog hitvalló testét isteni erő viszi ama helyre, ahová temetkezését maga választotta, hálát adva annak, aki félelmetes az ő szent helyén, útjukat minden habozás nélkül Várad felé vették.”
Szent László sírjánál állítások szerint később is csodák történtek: „nagy sok vakok, sánták, csonkák vigasztaltatának meg a szent királynak érdemei miá”. A középkori bíráskodásban alkalmazott istenítéleteket is az uralkodó temetkezési helye körül bonyolították le. A sír zarándokhellyé vált; nemcsak a nép, hanem uralkodók is gyakran keresték fel, sőt választották temetkezési helynek Váradot.
III. Béla uralkodásának végén, 1192. június 27-én került sor I. László szentté avatására. A király kérésére a pápa rendelte el Lászlónak a katolikus egyház szentjei sorába történő beiktatását, s az ünnepélyes eseményre elküldte két legátusát. Nagyváradon a király és a pápai követek jelenlétében történt meg a sír felnyitása. Kivették a testet, bíborselyem kendővel borították, fejére drágakövekkel kirakott aranykoronát tettek, kezébe aranyjogart adtak, és aranyozott ezüstkoporsóba helyezték át. Új oltár és új síremlék készült Szent László számára. De nem került a teljes csontváz a sírba: két karját külön őrizték díszes ereklyetartóban, s koponya-ereklyéjét remekmívű ötvösmunkával készített hermában helyezték el. A herma elpusztult ugyan egy tűzvészben, s a XV. század elején készítették el újra a régi mintájára, de az akkor megmenekült koponyacsonttal együtt később végül eljutott Győrig, ahol a mai napig is fennmaradt.
http://franka-egom.ofm.hu/informatika/kiralysirok/
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
