|
 Hosszú történelme van a „vizualitás vs. írásbeliség” vitának, most nem is ezt szeretném szaporítani. Viszont elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor - a hozzáférhető eszközök és a tartalomszolgáltatási liberalizáció következtében - a képi kifejezés lehetősége is megnyílt mindenki előtt. Magyarul: nemcsak az író-olvasó, de a képalkotó - képértelmező tömegek megjelenése is bekövetkezett.
Ez azonban - akármilyen jól hangzik - nem ilyen egyszerű. A fotó és a video paradoxona, hogy látszólag kódolatlan üzenetet hordoz, így megkönnyíti a spontán megközelítést. Vagyis könnyen azt hihetjük: fotózni és videózni mindenki tud, aki elolvassa a megfelelő készülékek használati utasítását. Hogy ez mennyire nem így van, azt könnyen leszűrhetjük azon tapasztalataink alapján, amelyeket barátaink digit-albumainak megnézése, és kötelező vetítései közben szereztünk.
A tartalomszolgáltatást nem nagyon köti semmi a kommerciális feltételeken kívül. Ha úgy gondoljuk, hogy az audio - vizuális médiumok gyenge, butus és kiüresedett képi világot erőltetnek ránk, akkor sem kell megijednünk: a mozgókép és médiaismeret tantárgy kötelező, bár nekem már nem volt szerencsém hozzá. Vizuális műveltségünket számtalan egyéb módon is fejleszthetjük, sőt, kedvünkre kísérletezve ellenszegülhetünk az uralkodó kánonnak is. A Filmszemle közeledtével pedig érdemes az alkotásokat a vizualitás szemszögéből is megvizsgálni. Ezt az írást vitaindító szösszenetnek szánom, kíváncsi vagyok a véleményetekre a szabad képhasználattal kapcsolatban.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
