JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
Ez már a 38. - Indul a Magyar Filmszemle PDF Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 1
LegrosszabbLegjobb 
Írta: Tóth András (andras.tozzi)   
2007. January 25.

demeter_marton_horizonRekordszámú nevezés érkezett az idei Magyar Filmszemlére, amely január 30-a és február 6-a között várja a hazai ízekre éhes közönséget. Az előző évekhez hasonlóan a Jövő Háza Központ, a Palace Mammut és az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont a rangos mustrának. A szemlére játékfilm kategóriában a verseny- és versenyen kívüli szekcióba összesen 47 alkotást, valamint 14 tévéfilmet neveztek, rövidfilm kategóriában pedig 144 dokumentumfilm, 119 kísérleti- és kisjátékfilm, valamint 29 tudományos-ismeretterjesztő film nevezése futott be. Ez nagyon sok produkció – vélik a szervezők, az előzsűri ezért kemény munkával szelektált: 95 film maradt versenyben.

 

A 38. Magyar Filmszemlét több újdonság is gazdagítja. Az egész rendezvényt Fábri Zoltán emlékének ajánlják. Több filmjét is láthatják a programban és otthon, a tévét bekapcsolva is felfedezhetünk ritkaságokat a mestertől, aki nem csak rendezett, szerepelt, hanem festett és tervezett. A Nemzeti Galéria A épületében a szemlén váltott jegyünkkel megismerhetjük tehetségének eme oldalát is. A diákoknak fontos információ, hogy 400 forintért szemlézhetnek, a többiek hétszázért.

Sok-sok program, ismert filmesek és újságírók, kevesebb támogatás a szakmának, mint korábban. Nem akarok ünneprontó lenni, de ezt is le kellett írnom. A Magyar Hírlap információi szerint a szakma harminc százalékot veszít a tavalyi támogatásból. A szakminisztériummal az elkövetkező négy évre állapodott meg a Magyar Mozgókép Közalapítvány (ők adják a támogatást a filmekhez). A lapnak nyilatkozó elnök szerint 4,67 milliárd a szükséges minimum ahhoz, hogy az MMK el tudja látni feladatait. Vannak tehát problémák, de ezt nem nagyon fogja észrevenni a közönség és a mustrára érkező közel 120 külföldi vendég. Esetleg a legbeavatottabbak szemléznek szemlesütve.

 

panel_parbaj2_0001

 

 

 

 

 

 

 

Teljes program:
www.szemle.film.hu


Kapcsolódó írásaink:
Vizuális szemle

marciHosszú történelme van a „vizualitás vs. írásbeliség” vitának, most nem is ezt szeretném szaporítani. Viszont elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor - a hozzáférhető eszközök és a tartalomszolgáltatási liberalizáció következtében - a képi kifejezés lehetősége is megnyílt mindenki előtt. Magyarul: nemcsak az író-olvasó, de a képalkotó - képértelmező tömegek megjelenése is bekövetkezett.

Szemle, szemle, szemle

beforedawnCsupa jó hírem van. Ismét bebizonyították: van kereslet a magyar filmre. A kedd óta zajló 38. Magyar Filmszemlére hatalmas az érdeklődés. Eladtak szerda estig több mint 22 000 jegyet, a legtöbb előadás teltházas, pótelőadásokat tartanak. De jó ezt olvasni… Nemcsak a játékfilmek, hanem a kis- és rövidfilmek, dokumentumalkotások is csábítják a nézőt. A Before Dawn - Kenyeres Bálint filmje, jelölték az Oscar-díjra is - hazájában élményekkel tér haza az ember a moziból.



Oszd meg, ha tetszett!
Facebook! MySpace!
Utolsó frissítés ( 2008. July 9. )
 

A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett!

< Előző   Következő >