Objektív okokból már nem édesanyánk főztje kényeztet el bennünket a hétköznapokban, s kedvesünknek sem biztos, hogy minden este van kedve fakanalat ragadni. Ilyenkor merül fel az ötlet, hogy polgári tradíciókat követve helyet foglaljunk valamelyik vendéglátóipari egység asztalánál. A választás lehetőségei egyre szellősebbek, s a belső terek is mindinkább szemet kényeztetőek, mégis gyakori, hogy elégedetlenül távozunk. Lássunk néhány példát, hogyan válik apróságok miatt torokszorító élménnyé a vendégszeretet. A Prokontra ezúttal életszerű epizódokban mesél az olykor lidérces álmainkat is felülmúló valóságról.

A mértékegységek egyeztetéséről...

Az egyik legidegesítőbb dolog, amikor 2 dl helyett a 2 dl-nél kisebb pohárban hoznak ki mondjuk 170 ml bort. A helyzet prémiuma az, amikor a pincér hosszasan, lehetőleg körülményesen, nagy retorikai erőket vet be ennek ellenkezőjéről.

Amikor a számlát meglepetésnek szánják...

Két üdítőre és két gyümölcssalátára kihoztak valami horribilis összeget. Nézegettük - az egy dolog, hogy a kihozott 2 dl üdítő helyett 3 dl-t számláztak, de a két gyümölcssalátához felszámolt plusz két adag  eper (eperszezon kellős közepén) 2200 Ft volt!!! (Persze biztosan mi voltunk túl naivak, amikor a szolis mácsó pincérfiú "Mit szólnátok hozzá, ha a gyümölcssalit megbolondítanánk egy kis eperrel is?" - kérdésére lelkesen bólogattunk. Ki is hozták a salit, egy-egy félmarék eperrel feltuningolva.)

Amikor az ital nem megfelelő hőfokú...

Augusztus volt, sört rendelünk. Kihoznak a rekkenő nyári hőségben nekünk két korsó meleg sört. Nem hideget vagy hűvöset. Netán langyosat. Nem. Kb. 30 fokosat - túlzás nélkül. Kóla dettó. Tudomásul vesszük: kérünk jeget. (Ha már úgyis vizezik a sört...) Pincér: ne gondold, hogy elnézést kér, amiért az ital meleg, vagy legalább annyit mond, hogy máris. Nem. Elhúzza a száját. Így ahogy mondom, azután hoz pár jégdarabot, és szó nélkül leteszi az asztalra. (!) Pohár nélkül, marokból.

Amikor esélytelen rendelni...

Hétvégén asztalt foglaltunk egy jónevű sörözôbe. Nem kellett volna. Megérkezvén a fogadó hölgyike végigmért minket (láthatóan nem a havi fizetésünket akartuk elkölteni, sôt, a tetejébe még magyarul is beszéltünk), azért csak-csak talált nekünk egy asztalt, ahol ott is hagyva minket, se szó, se beszéd eltűnt. Rövid várakozás után kiszolgáltam magunkat étlapból, ekkor érkezett meg a hátunk mögötti asztalkához egy echte német házaspár is. Vártunk-vártunk. A pincérek kerülték a zugunkat mint a kolerát (nem tudom, megfigyeltétek-e, vannak olyan helyek, ahol a felszolgálók mindig a távolba néznek, külön kaland elcsípni valamelyiküket...), mígnem sikerült az egyiket elkapni (elnézést... kérem, elnézést... ELNÉZÉST... ELNÉZÉST!!!!! Na.), aki nagyon kedvesen bebiztosított minket arról, hogy azonnal érkezik, felveszi a rendelést. Kb. tíz perc múlva meg is érkezett - a német házaspár itala. Na, ekkor jöttünk el, harmicöt percnyi tétlen várakozás után, korgó gyomorral, kiszáradt torokkal, teli pénztárcával.

Amikor letegeznek és semmi sincs a rendjén...

Elmondom, milyen hely. Ha tudnék röhögni rajta, azt mondanám: röhej. Mindenesetre, értenek hozzá, hogy kell elcseszni egy születésnapot, ráadásul a legfontosabbat, a barátnőmét. Kezdtem azzal, hogy telefonon már délelőtt asztalt foglaltattam, a hölgy mondja, rendben, várjuk Önöket. Odaérünk a megbeszélt időre, az alkalom fényéhez megfelelő öltözetben, besétálunk, köszönünk: Jó estét kívánok, xy névre van asztal foglalva. A fazon csípőre tett kézzel(!) köszön: Sziasztok(!) (Rühellem, ha egy étteremben annyival nem tisztelnek meg, hogy hogy normálisan visszaköszönjenek). Ezután tanácstalan fejvágás, lista hosszas nézegetése, addig levegőnek nézés (nyilvánvalóan elfelejtettek felírni), majd odajön, s eleve azzal kezdi, hogy kb. egy óránk van, annyi elég lesz? (-Hát nem lesz jó, majd ha te viszed a barátnődet a szülinapját ünnepelni, te is másfél órát kapsz!) Látva az elégedetlen és kellően morcos fejemet, kérdezi: "Jajj, nem mondták a telefonban?". Hát valahogy nem! Mi erre: a "köszönjük, akkor továbbálltunk" lépést vetettük be.

Amikor még ki sem kérted az ételt, és már nincs kedved megenni...
A pincérünk magabiztosan közelítő sziluettjén egy valami rögtön feltűnt: a fehér ingen átvilágító hatalmas tetoválás, persze ilyesmin már nem nagyon lepődünk meg, amikor is int egy asztal felé, hogy üljünk oda, majd elénk tesz két zsírpecsétes étlapot. A nehezen olvasható, cirkalmas betűkkel készült ajánlat ígéretes dolgokat tartalmaz, ezért nem foglalkozunk azzal, hogy a joghurtot következetesen hosszú ú-val írják, Richelieu-t Rischellieau-nek, a Cordon Blue nevű étel pedig valójában Bleu. És a kézzel történt javítgatások sem veszik el a kedvünket; az pedig egyenes figyelmes, hogy majd minden ételből kapható úgynevezett "hölgyadag", ami a pincér szerint a normál mennyiség 60-70 százaléka. Az osztályba sorolás, továbbá a tulaj és a séf neve is hiányzik, de az árakból úgy tűnik: ez egy első osztályú hely.

A totál diszkomfort...

Az csak az egyik, nem feltétlenül rajtuk múló dolog, hogy épp árufeltöltés idején érkeztünk, és emiatt feszt nyitva maradt az ajtó; elég fázós vagyok, úgyhogy a 3. szólás után már csak abból állt az ott töltött fél óra, hogy vagy én vagy a húgom szaladgáltunk ajtót becsukni, mert a kedves pincérlány mindig nyitva hagyta. Mindegy. Kétszer kértük arra is, hogy az asztal negyedét elfoglaló sörcsapolós izét vigye el; én már ettem, amikor végre elvitte, persze ehhez át kellett nyúlni a tányéromon, nekem abbahagyni az evést stb... felesleges dolgok ezek. A hagymaleves finom volt, igaz nem mérték ingyen, ellenben a kijevi pulyka ill. a hozzá szolgált zöldségköret egyhén szólva durva volt 2000 forintért. Egy 3 kockányi húsból álló nyárs volt felszolgálva egy fél, totál nyers, bár grillezettnek feltüntetett paprikával, kevés gomba és cukkini szelettel. Meg a zöld salátájuk kapros öntete is csúcs igénytelen volt, de nem ez a lényeg, hanem, hogy éhesen mentünk el 5000 valahányszáz forint után, ja és véletlenül épp a "happy hours"-ba csúsztunk bele, ami náluk -30% a végösszegből. Ez egy jól hangzó grátisz, csakhogy a számlán természetesen nem szerepelt, az egészet ki akarták fizettetni velünk. Persze mi szóltunk, mire a nyolc osztályos mosolyú pincérlány megjegyezte, hogy "ja bocsika, elfelejtettem" - ahan, nyilván. Épp így megy ez. Szerintünk akit csak lehet mindenkit lehúznak a 30 %-kal, vagy a tulaj tudtával, vagy csak úgy, a saját szakállukra.

Az ételek metamorfózisa...

Valamikor nagyon sokat jártunk egyik kedvenc helyünkre évekkel ezelőtt. Kiváló, hatalmas adag kaják voltak, jó áron és örültünk, ha beférünk. Mára ez megváltozott: alig voltak csúcsidőben. És megértem, miért nem járnak vissza az emberek. A minőség, az adagok mennyisége egyaránt leromlott. Csak a fásult pincéreket látom, az igen borsosra nyúlt árakat, de legfőképpen azt, hogy nem kapunk érte semmit. Ja: a "friss, vegyes saláta" a következőkből állt szezonban: csalamádé, ecetes uborka, almaparika, savanyú káposzta. Egészségére mindenkinek.

Ajánlat: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9007950&la=63066766

---

Oszd meg, ha tetszett!