|
Az első világháború izzó hamvaiból Adolf Hitler megkísérelt egy baljós, új világrendet létrehozni, az úgynevezett felsőbb rendű faj eszmeiség szerint. Ebben az elméletben, az ősi okkult tanok is nagy szerepet játszottak, illetve a pogány vallás elferdítésével, ötvözve a fény és árnyék állandó küzdelmét, létrehoztak egy olyan totalitárius államrendszert, melyet misztikusok, őrültek és tömeggyilkosok irányítottak.
A Nürnbergi per kapcsán esett már szó a Prokontra hasábjain Heinrich Himmler-ről. 1930-ban Tibetben, a Himalája lejtőin egy náci kutatócsoport minden részletre kiterjedő tanulmányokat folytatott. Azokat az úgynevezett ősöket tanulmányozták, akiket a náci propaganda, az elferdített hit szerint genetikus eredetnek nyilvánított. Rég elhunyt főpapok leszármazottainak felderítésével próbálták igazolni eredetüket.
Ez a hit táplálta az új német vallást, melynek főpapja gyakorlatilag maga Adolf Hitler volt. A meggyőződés szerint a purifikált ária vért alantas fajok vére mocskolta be. Hitler célja pontosan az volt, hogy ettől a szennyezett genetikai állománytól meg kell tisztítani az eredetet és azok tiszta leszármazottait. Így később azok uralhatták volna a világot. Hitler minden vallásból felhasználta a maga tetszése szerint azokat az elemeket, melyekre az ária tant ráhúzhatta.
Az autodafék segítségével Hitler megszabadult a többi vallás nem kívánatos elemeitől, illetve a keresztény rituálékat is beolvasztotta, felhasználván a mítoszok erejét az új vallás megerősítéséhez, illetve maga és az általa működtetett rendszer legitámációjához.
Hitlernek legközelebbi tanácsadói is segítségére voltak az új tanok elterjesztésében.
Rudolf Hess, Birodalmi Miniszter rajongott az asztrológiáért és gyakran jósolt a csillagok állásából, Alfred Rosenberg, Filozófiai és Oktatási Főbiztos, aki a könyvében lefektette a náci vallás főbb vonalait, Josef Goebels, Propagandaminiszter, szintén hitt az asztrológiában, miszerint a hadműveletek megszervezésénél a csillagok állását is figyelembe kell venni. Heinrich Himmler, az SS feje, a náci haláltáborok ura, a III. Birodalom legfőbb okkultistája volt.
Himmler rajongása az okkult tanok iránt oda is vezetett, hogy szent meggyőződőssel hitt Atlantisz legendájában és abban, hogy a szökőár, mely a fenséges civilizációt elpusztította, nem minden atlantiszit ölt meg. Túlélők kis csoportja először Indiában, később Tibetben, a hegyek között lelt menedéket. A náci vallás szerint ők voltak az eredő germán vér, a tiszta faj. Hitte, hogy ezeknek az embereknek a leszármazottai eljutottak Németország területére és ott megalapították a tiszta vérű fajt, melynek ő is az örököse. A többinek pusztulnia kell.
A tibeti kutatásokat filmen is megörökítették. A Nürnbergi per kapcsán, amikor is több volt SS tisztet kihallgattak, egy tiszt állítása szerint Himmler-el való első találkozásakor a volt SS parancsnok azzal a teóriával állt elő, hogy a germán faj egyenesen a mennyből szállt alá és megtelepült Atlantisz szigetén. A szőkőáros történet már csak hab volt a tortán. Később Himmler és társai egy szuper fajt akartak "kitenyészteni" SS katonák "fedeztetéséből", mely faj vitathatatlanul magasabban fog állni minden embernél. Megszületik az "istenember" koncepció. Himmler vakon hit ezekben az eszmékben.
Az SS soraiban többnyire 175 cm körüli, szőke, kék szemű, kiválóan képzett katonák kerültek. A tiszteknek igazolni kellett, hogy vérvonalukat 1750 óta semmilyen más faj nem szennyezte be. Himmler az "istenember" faj minél gyorsabb kialakítása érdekében a poligámia híve volt. A törvénytelen gyermek nem volt szényen, ha faja tiszta. 11 000 baba született 1935 és 1945 között, kiknek legtöbbje nem ismerte a szüleit. Az SS katonákat Himmler gyakorlatilag"csődöröknek" is használta. Sőt! Nem elégedett meg a "saját" születésekkel, hanem elraboltatott olyan gyermekeket is, kik megfeleltek a náci előírásoknak. Csak Lengyelországból több, mint 200 000 gyermeket vittek el, kik megfelelő képzést kaptak később a náci ideológiából.
Hamarosan folytatjuk...
Oszd meg, ha tetszett!  |