Dr. Sol Gordon egy Amerikában élő, igen népszerű pszichológus, aki a párkapcsolatok dinamikáját kutatja. Pár hónapja nálunk is kapható  könyve a misztikus Nagy Ő kérdésével foglalkozik. Egy olyan világ olyan országában, ahol az elidegenedés hidegsége már rég betolakodott az emberek életébe, ahol a bizalmatlanság a mindennapok részévé vált, ahol a szingliség mégsem büszkén vállalt szerep, ahol küzdünk az egészséges értékrendekért és a "nekünk rendelt" megtalálásáért, ott vagy ez a könyv, vagy legalább maga a téma létjogosultsággal bír. Számos jól feltett kérdés következik, olyan válaszokkal együtt, melyek egyelőre bennünk formálódó képletekként léteznek. Merthogy pozitív és negatív külön nem sokat ér - ezt mi is így gondoljuk.

A könyv alapján ízelítőt szeretnénk közölni néhány manapság érvényes, témába vágó kérdésből, s ezáltal máris feladatot adva az olvasóknak:

Milyen az érett és éretlen szerelem?
Mi a tartós kapcsolatok titka?
Hogyan tudsz biztosan rosszul partnert választani?
Milyen a romboló szerelmi kapcsolat?
Mi a féltékenység?
Miért hibázunk annyit a szerelem nevében?
Honnan tudod, hogy igazán szerelmes vagy?
Miért kellene feltélenül kompromisszumot kötnöd?
Miért van az, hogy Te vonzod a kudarcot?
Milyen a tökéletes randevú?
Barátságból hogy lesz szerelem?
Szereted -e önmagad?
Nevelhető -e partnerünk?
Mi az, amit mindig elrontasz?

Részlet a könyvből, egy fontos stratégiára rávilágítva:

"Az „én-üzenetek” hasznossága

Az intimitást nem csak a gyengédség és a szeretetteljes gesztusok révén lehet elérni és fenntartani. Minden kapcsolatban teret kell engedni a dühnek, a vitáknak, a rossz hangulatnak és az indulatoknak is. Ezek azok az érzelmek, amelyeket a legnehezebb elfogadnunk és megértenünk a kapcsolatunkban. Persze ha állandóan rosszul érezzük magunkat, az már aggodalomra adhat okot, de a legtöbb esetben csak múló hangulatingadozásról van szó. A partnerünk türelmetlensége vagy hevessége viszont már gátolhatja a megfelelő kommunikációt. Ilyenkor az úgynevezett „én-üzenetek” segíthetnek elkerülni, vagy megoldani a vitás helyzeteket, mielőtt azok túlságosan elmérgesednének. Például ahelyett, hogy azt állítanánk: „te sosem figyelsz rám”, inkább mondjuk azt a kedvesünknek: „bánt, hogy nem tudom elmondani neked, mit érzek”.
Az „én-üzenetek” lehetővé teszik, hogy jobban megértessük a problémákat, és a partnerünk is jobban oda fog figyelni ránk. Ez a fajta kommunikáció szintén hasznos lehet olyan esetekben, amikor valamilyen múltbeli probléma újbóli felbukkanása okozza a nézeteltérést. A régi sérelmek ismétlődő felemlegetése védekezésre készteti a partnerünket, s ez eleve ellehetetleníti a konfliktushelyzetek megoldását. Akkor a legkönnyebb a gondokat megbeszélni, ha mindkét fél tisztában van a tisztességes, őszinte kommunikáció fontosságával. Az üres vádaskodások helyett inkább próbáljunk meg odafigyelni partnerünk szavaira és érzelmeire, hiszen a cél a megértés.
Kerüljük az olyan frázisokat, mint a „te mindig...”, „te sosem...” („te sosem viszel engem sehova", „te mindig helyettem is dönteni akarsz"). Ugyanígy felejtsük el a szitkozódást, és ne hasonlítgassuk össze partnerünket az előző társunkkal. Ezzel csak felesleges indulatokat keltünk, és oda nem illő megjegyzésekkel tereljük el a figyelmet a beszélgetés lényegéről. A feszültség és az idegesség pedig igencsak megnehezítik a kommunikációt.
Próbáljuk inkább így kifejezni az érzéseinket: „sajnálom, hogy csak ritkán járunk el szórakozni”, vagy „Én is szeretnék részt venni a fontos családi döntésekben”. Ha dühösek vagyunk, mondjuk ezt: „nagyon zavar, hogy nem tudunk úgy megbeszélni valamit, hogy közben ne vesznénk össze”, vagy „csalódott vagyok, mert nem érzem, hogy odafigyelnél rám”. Ez a megközelítés már lényegesen csökkenti a bennünk felgyülemlett dühöt, s ezzel lehetővé teszi, hogy ténylegesen a probléma megoldására koncentráljunk.

Íme még néhány jó példa:
• Nagyon bánt, ami történt, de a te szemszögödből is szeretném hallani a dolgot.
• Dühös vagyok, de tudni szeretném, te hogyan érzel az esettel kapcsolatban.

Fókuszáljunk a problémára! Aztán gondoljunk egy olyan „én-üzenetre”, amelyik megfelelően kifejezi az érzelmeinket. Ilyen módon az „én-üzenet” egy konkrét helyzet tisztázására nyújt lehetőséget, s megkönnyíti a nyílt kommunikációt.
Ne várjuk azonban, hogy ez a stratégia egy csapásra megoldja minden gondunkat, de ha ragaszkodunk hozzá, meglátjuk, hosszú távon remekül fog működni."

Dr. Gordon könyve mellé egy magyar gondolkodó, Müller Péter ajánlását szánjuk:

"Így élünk ma, megvakult szívvel. Keresünk persze, mert egyedül nem jó, s mint a turkálóban az asszonyok, fölvesszük egy-mást, mint a használt ruhákat; megtapintjuk, nézegetjük, magunkra képzeljük, sőt néha magunkra is húzzuk. „Hozzám akarsz tartozni?” „Kellesz te nekem egyáltalán?” Igy próbálgatjuk egymást egy darabig testileg-lelkileg, aztán mindenkit viszszadobunk a kupacba, az idegen kacatok közé.
Miért?
Mert nem Ő AZ.
Szándékosan használtam ilyen közönséges példát, hogy érzékeltessem veled, hogy még egy turkálóban is szükség van az Ő AZ-élményre. Ezért nem szeretik az asszonyok, ha türelmetlen férjük elkíséri őket ide, mert akkor nincs idejük a választásra. Nincs idejük a szívükre hallgatni és megérezni egy blúzról vagy egy kabátról, hogy szeretik-e vagy sem... Hozzájuk akar-e tartozni vagy sem? Hogy „ő az” vagy sem?
Ha nem ő az, visszadobják.
Ne hidd, hogy az emberi lélek a legalacsonyabban nem ugyanúgy működik, mint a legmagasztosabban.
Amikor egy alomból választasz, a kutyakölyköknek nem a külsejét nézed — szinte egyforma tappancsos, buksi fejű jószág mind —, hanem hogy melyik égő szemecskéből sugárzik feléd, hogy: „Hahó! Én vagyok az „Ő AZ! "...

S ha már itt tartunk — vagyis a lényegnél —, ne hidd, hogy csak egyetlenegy „Ő AZ” van.
Van lélektársunk.
Minden bizonnyal igaz, hogy van a lelkünknek másik fele. Minden Ádámnak van egy „bordájából” vett Évája, bizonyos vagyok benne.
De az írt hozzá sok-sok „Ő AZ! "-élményen vezet át.
Ami a boldog embert megkülönbözteti a boldogtalan embertől, és a nagy kultúrát megkülönbözteti ettől a szánalmas világtól, amíben élünk az, hogy a nagy kultúrában az ember úgy látja, hogy szinte mindenki „Ő AZ! ". Ebben az őrületben pedig senki sem.
Idegenek között élünk.
Úgy is mondhatnám, hogy megvakult a szívünk.
S amikor elveszted azt, akit szeretsz, azért lesz elviselhetetlen a világ, mert ezentúl senki sem „Ő AZ! ".
És most jön az átváltozás.
A szerelmesekből férj és feleség lesz.
Ezek már más szerepek.
Másképp is szeretünk bennük.
A szerelem: transzcendens élmény — a párkapcsolat: sorstörténet.
Ha azt mondtuk, a szerelem repülés — a párkapcsolat a leszállás története. Színhelye a föld, története a megvalósulásról szól. Sikere azon mülik, hogy mennyire vagyunk képesek egy álmot valóvá tenni. Nem véletlen, hogy a világirodalom szerelemről szóló versei a repülés élményéről szólnak, a boldog szárnyalásról és halálos zuhanásról, de mindenképpen a mámorról, mely nem érez valóságos földet maga alatt. Ha valaki tovább folytatja Rómeó meséjét, az már nem szerelmi, hanem sorstörténetet ír. Már nem az égben játszódik, hanem a földön. És ez teljesen új szerep! Szeretőkből lehet férj és feleség is: történetük azonban mégis másról szól. Fészket raknak a földi valóságban, s elkezdődnek az együttélés próbái. Az „Ő AZ!” fel-ismerésének mámorát fokozatosan kijózanítja az a tény, amit sajnos csak utólag, a hétköznapi testközelben ismerünk meg: hogy az „Ő AZ” egy bonyolult lélek, a saját démonával s angyalával birkózó nehéz természet. Egy másik ember. Teli jó és rossz tulajdonsággal, gyengeséggel, tüskével és megismerhetetlen múlttal. Es nehéz sorssal.
Minden ember sorsfeladattal született.
Es itt jön a lényeg: amikor „Ő AZ!” a férjem lesz, vagy a feleségem, sorsfeladatának egy jelentős részét akarva-akaratlanul átveszem. Ő pedig az enyémet.
Az ő baja az én bajom lesz. Es a szerencséje az én szerencsém is.
Innen kezdve egymás keresztjét is cipeljük.
Segítünk egymásnak élni vagy elrontjuk egymás életét. Egymásnak vagyunk betegek, és egymásnak gyógyulunk meg. Ezt nem szoktuk tudni.
Nagy baj.
Tovább játsszuk a régi „szerelmes” szerepet — holott egy más történetben vagyunk már.
Ha asztrológus lennék, fedésbe hoznám a két alaphoroszkópot, mert bizonyos vagyok benne, hogy egy párkapcsolatban a kettő összeműködik. Egy harmonikus természetű asszony egy diszharmonikus férfit harmonizálni tud. Még a karmáján is oldani képes valamit. És fordítva is lehet: egy zaklatott lélek fel tudja dúlni egy békésebb lény természetét.
Rossz párkapcsolat az, ahol a felek lehúzzák egymást. Minden együttélésnek ez az egyetlen kérdése: „Emelkedünk vagy süllyedünk mi együtt?”

Források és ajánlott irodalom:

Dr. Sol Gordon: Hogyan tudhatod, hogy megtaláltad a nagy Őt? Alexandra kk., Bp., 2005.

Müller Péter: Szeretkönyv. Alexandra kk., Bp., 2006.

---

Oszd meg, ha tetszett!