Biológiai fegyvereket az ókortól kezdve alkalmaznak. Elterjedt szokás volt például a vízforrások mérgezése. A híres karthagói vezér, Hannibál egy tengeri csatában állítólag mérges kígyókkal teli korsókat lőtt át az ellenséges hajókra. Amikor a korsók széttörtek, az ellenség egy darabig biztosan nem a pun hajókra koncentrált... De ennél is ravaszabbak voltak a mongolok 1346-ban Kaffa ostrománál. Az ostromlók seregében pestisjárvány tört ki, mire a mongolok a halottakat hajítógépekkel átdobálták a városfalon, ahol hamarosan szintén lábra kapott a járvány és a város megadta magát. Egyes források szerint az ostrom után menekülők terjesztették szét a pestist Európában, aminek kapcsán a lakosság jelentős része elpusztult. Mai cikkünk a pestis járvány nyomába ered.

"A pestisek és a háborúk az embereket mindig készületlenül találják” (Albert Camus: A pestis)

Az első megbetegedésről szóló feljegyzés 1347-ből származik. Tizenkét itáliai hajó állt be Messina kikötőjébe és a csontsovány utasok, valamint a legénység egy része holtan hevert vagy haldoklott a fedélzeten. Senki sem tudta, mi lehet az oka. Ám a hajón nem csak emberek, hanem fekete patkányok is voltak, akik a kikötés után szétszéledtek az országban és egészséges társaiknak is átadták a fertőzött bolhákat a keveredés során, majd feljutottak más hajókra is, amelyek tovább vitték őket új területekre, ahol ugyanez lezajlott. A bolhák a patkányok vérét szívták és így megfertőzték őket is; amikor pedig a patkányok haldokolni kezdtek, új vérellátókat kerestek és találtak is: az embert.

A pestis hátborzongató tünetei hamarosan Európa-szerte kiütköztek a betegeken. A pestis, feketehalál, mirígyvész, döghalál stb. néven emlegetett betegség legelső tünetei elerőtlenedésben, álmosságban és fejfájásban nyilvánultak meg. Gyorsan kialakult továbbá a búskomolyság, hányás, szomj, láz s végül a halál következett be. A beteg lehellete bűzös és izzadása kiállhatatlan szagú volt. A betegség alatt a lágyéknál, a hónalj körül, a fülek mögött, a nyakszirten heves fájdalmakat okozó kelevények támadtak. Ezek néha tojásnagyságra dagadtak s elüszkösödve vérmérgezést is okoztak. Ha a kelevények önmaguktól kifakadtak, vagy ha a betegen tüsszögés vett erőt, akkor a beteg jobban érezte magát. A pestis olykor 2-14 napig is lapangott. A ragály érintkezés, ruha és ágyneműek használata és átvitele által terjedt, de zárt helyiségek levegőjének belélegzése is veszélyes volt. A kór lefolyása 3-9 napig tartott.

A baktériumok napjainkban sem kevésbé veszélyesek. A fertőzésnek kitett egyének gyakran két-három napon belül meghalnak tüdőpestisben. A másik gond az, hogy nagyon magas halálozási aránnyal jár, ami közel 100%-os; így szinte mindenki meghal, aki elkapja a tüdőpestist. A pestis olyan ragályos és végzetes betegség volt, hogy a középkori Anglia Isten büntetését látta benne. Az imádság és a bűnbánat azonban hasztalannak bizonyult. A pestis irgalmatlanul nyomult előre. A pestis a következő háromszáz év során megszakításokkal folytatta halált hozó körútját, majd rejtélyes módon ismét eltűnt.

Angliában, a járvány tetőfokán találtak ki egy módszert, amivel megkísérelték korlátozni a betegség terjedését; azaz a karantént. Az embert 40 napra bezárták a családjával, és őrökkel biztosították, hogy el ne menekülhessenek. Mindent lelakatoltak, és ha kellett, nővérekről gondoskodtak, akik ápolták a betegeket és kielégítették létszükségleteiket. Ez azt jelentette, hogy a betegek és az egészségesek néha rendkívüli bűzben, hosszú időre össze voltak zárva. Ez valóban felért egy halálos ítélettel. Miután negyven napig ki voltak téve a halálos pestisnek, senkiről sem feltételezték, hogy élve jön ki. De vajon mi volt a sorsa azoknak, akiket bezártak pestis sújtotta otthonaikba? Hogy lehet az, hogy egyesek élve kikerültek innen?
 
  
A járványok sújtotta földrajzi régiókban megfigyeltek összefüggéseket egyes szerológiai specifitások gyakorisága és a megbetegedések között. A pestis esetében a kórokozó antigénje hasonlít a 0 vércsoport specifitást okozó H determináns anyagához. Ezért a 0-ás vércsoportúak kevésbé tudnak védekezni, mások ellenállóbbak. Tehát a pestisgócokban a 0-ás vércsoport gyakorisága kisebb, vagyis ezen vércsoportúak az idők folyamán kiszelektálódtak.

A történelem nagy pestisjárványai:

- Hérodotosz említi a Xerxes Thesszáliába betörő csapatait sújtó járványt: 800.000-ből 300.000 perzsa katona maradt meg.

- 1347-49: itáliai városok

- 1348-49:  Anglia, Franciaország

Híres áldozatok:

Marcus Aurelius

Nagy Lajos király első felesége, sőt a király maga is megkapta, ám kigyógyult belőle

Huszár Gál

Szenci Molnár Albert

I. Esterházy Pál herceg

Hunyadi János

Mikes Kelemen

Források:

http://www.bibl.u-szeged.hu/reizner/03/3165.htm

http://www.freeweb.hu/ookor/archive/cikk/2003_2_3_mende.pdf

http://www.gothx.fantom.hu/keret.cgi?/Mult/Pestis.htm

---

Oszd meg, ha tetszett!