Ez az összetartozást jelző érzelmi kapocs két ember között gyakran olyan erős, hogy számukra megszűnnek a külvilágból jövő különböző ingerek, másodlagossá válnak, sőt sokszor jelentőségüket vesztik eleddig fontos, megoldásra váró napi gondok, történések. Ekkor mondjuk a szerelmesekre, hogy rózsaszínben látják a világot.

A viszontszerelem hiánya, a reménytelen szerelem, a féltékenység, a szerelmi érzés vakvágányának, zsákutcájának mondható, amivel szintén gyakran találkozunk, és ez már sok gonddal, megoldhatatlan problémával, önemésztő, személyiségtorzító magatartással jár együtt. A szerelmi kapcsolatokból gyakran hiányzik az az érzelmi, intellektuális mélység, amely a csodát, ezt a varázslatot hosszabb ideig fenn tudja tartani. Mivel a legtöbb ember személyisége hamar feltárul a másik előtt, és erre önkéntelenül törekednek is a párok, legalább olyan hamar ki is merül, és ezt nem mindenki veszi figyelembe az érzés rabságában. Magyarul, egyszer csak nem tudnak újat mondani egymásnak, nem tudják egyéniségük egyéb vonzó, pozitív oldalait megmutatni, bizonyítani a másik előtt, vagy éppen negatív tulajdonságaik kerülnek előtérbe, így előbb-utóbb veszítenek vonzerejükből és társuk számára szürkévé, unalmassá, hétköznapivá válnak. Ez a felismerés gyakran megrázó és döbbenetes, jobbára igen fájdalmas elválással jár együtt.

A mai felgyorsult üzleti világban a szerelem érzés is átalakult a mindent elsöprő egész életre szóló érzelmek helyét felváltotta az új fontossága, az újdonság ereje, mely egyre inkább előtérbe kerül az élet minden területén. Gondoljunk csak a szabad piac szabta követelményekre, melyek akarva akaratlan életünk eme bizalmas szférájába is beszivárog, ha a szeretni való partner kiválasztására gondolunk. / pl.: legyen trendi, gazdag, magas, kisportolt, szőke, nagykeblű, jó alakú stb./ Az önmagukat, úgymond az érzelmi piacon „eladni” nem képes személyiségek, pedig hátrányba kerülnek ezen a téren.

Kialakult szerelmi, esetleg házastársi, élettársi kapcsolat esetén a megújulni nem tudóknak gyakran kevés mentsváruk maradhat, a választott kötelék mindenáron való fenntartására, jórészt a belső tusakodással járó belenyugvás, vagy a görcsös ragaszkodás. Sokszor ezt erősíti, ha az érzés csökken, vagy teljesen elmúlt, a birtoklási vágy esetenként túlzott kiélése is, mely belső elégedettséggel, önnön fontosságuk felértékelésével járhat.

A hamar kimerülő személyiségeknél, a szeretett személlyel való azonosulás főként a testi együttlétben, nemiségben valósul meg, bízva abban, hogy az érzékiség újra összehozza, vagy továbbra is összeköti a párokat, és gyakran ebben keresik az egykori lángoló érzést, ezzel a kötelékkel mintegy előre menekülve, a kihűlő szerelem miatt megoldandó kapcsolati problémák elől. A szexualitás, pedig nem minden esetben azonos a szerelemmel, holott legtöbben ennek megvalósulásaként élik meg.

Félreértés ne essék a szerelem koronája valóban a testi vágy beteljesülése két szerelmes között, de a szexuális vágyakozást fellobbanthatja sok más egyéb tényező pl.: a magányos ember szorongása, kiútkeresése, a hódítás, meghódolás érzése, a hiúság, és más, történetesen nemi tévelygésnek is minősíthető egyéb szenvedélyek.
Ezek az érzések, pedig nyilvánvalóan nem mindenben azonosak a szerelemről alkotott ideális felfogással.
„Igazi szerelem, tudom, hogy van ilyen” – énekli Cipő a Republic-ból.

Úgy gondolom, igaza van. Aki már megtalálta a szerelmet, őrizze, vigyázza, és ha teheti mindennap újítsa meg egy kis kedvességgel, odafigyeléssel, az érintés vonzerejével. Aki pedig még nem akadt rá, keresse, és minden bizonnyal rátalál erre a torkon ragadó, csodálatos, kimondhatatlan érzésre, ami csak nekünk, embereknek adatik meg életünk során ezen a világon.