|
 Eszedbe jut valaki és megcsörren a telefonod. Otthagytad a barátodnál az órádat, a szokásostól eltérően inkább visszafordulsz érte, és mikor újra megteszed az útvonalat, megdöbbenve tapasztalod, hogy időközben baleset történt. Kereszteződésben állsz, sehol egy tábla, hogy melyik irányba kellene fordulnod, döntesz, és utólag derül ki, hogy jó irányba haladtál. Visszatérő álmok, melyek később beigazolódnak. Az üzenetek címzettje egyértelmű, de forrásuk már kevésbé. Ezt hívják megérzésnek, előérzetnek, intuíciónak vagy akár spirituális intelligenciának.
Igen, erre mondhatják az ellenzők, hogy mindezek véletlen egybeesések is lehetnének. Erre válaszolnák a fatalisták, hogy nincsenek véletlenek, akik jól összekülönböznének a realistákkal, miszerint mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Én már rég megállapodtam ilyen téren saját magammal, hogy 50-50 % esélyt adok ennek is - annak is, tehát van, amit én irányítok, és van, amit nem tudok befolyásolni. Ezzel a megérzés című történettel viszont egyáltalán nem tudok mit kezdeni. Mielőtt azt hinnéd, kedves olvasóm, hogy túlmisztifikálom ezt a dolgot, vagy valami nagyon elvont spirituális magasságba helyezném, engedtessék megjegyeznem: nem azért írok erről, hogy majd én jól megmondjam az Igazságot, hanem a kétségeimet szeretném megosztani veled. Kétségeim pedig azért vannak, mert nem kaptam eddig senkitől és sehonnan kielégítő magyarázatot erre.
Néhány életből vett példán szeretném megmutatni mit is értek megérzés, előérzet alatt.
Egy hölggyel a válásáról beszélgettünk, amikor bevallotta nekem: az esküvő napjához közeledve, egyre erősebben érezte, hogy nem hoz jó döntést, valami belülről azt sugallta neki, hogy nem kellene hozzámennie. Holott egyetlen reális érvet sem tudott volna arra felhozni, hogy miért ne legyen a felesége. Ismerve a hölgyet bizton állíthatom, hogy nem az a pánikolós fajta, aki pusztán a szabadságát féltette volna. Szült a férfinak sok szép gyereket, biztos és jó anyagi helyzetben éldegéltek tízen akárhány évig, mígnem rájött arra, amit esküvője előtt is érzett, hogy nem a férje a társa és a fent említett válás bekövetkezett.
Egy férfi ismerősöm szerelemből (!) nősült, legalább is azt hitte, amíg a házasságuk évei alatt meg nem tapasztalta, hogy neje értékrendje, a világról való felfogása teljesen ütközik az övével. Abban az időben heves fejfájásai voltak, amit nem tudott semmivel megmagyarázni, orvosilag sem tudták kideríteni az okát. Feleségével sokat megtettek azért, hogy megmentsék a házasságukat – még tanácsadónál is jártak több ízben, de a szakadék a két ember között egyre jobban mélyült, míg belátták: együtt nem megy nekik. A válás és a különköltözés óta a férfi fejfájásai teljesen megszűntek.
Ebben a helyzetben a fejfájás kiváltó oka lehetett az az elégedetlenség érzet, amit kapcsolatának megromlása miatt érezhetett az illető, és így saját maga generálta magának a fizikális fájdalmat. Viszont itt sem lehet elválasztani: mi volt előbb – a tyúk vagy a tojás? Lehet, hogy az ő belső hangja, mivel „elnyomás” alatt volt, így, ilyen radikális módon jelezte, hogy valami nincs rendben az életével? És ha már itt tartunk, szeretnék rávilágítani arra, hogy a megérzést nem az egyén saját élményei, tapasztalatai generálják, nem ő kelti és működteti. Az irány fordított: valamit megérzünk és az vált ki valamilyen érzelmet, esetleg realizálódik.
Valamint hagyjuk ki azokat az eseteket is, amikor azért hozunk meg valamilyen döntést, mert az önképünket magunk vagy mások felé akarjuk valamilyen irányba terelni. (Gondolok például arra, hogy azért vállalok el valamilyen feladatot, mert be akarok bizonyítani magamnak vagy valakinek valamit.)
Ahogy keresgéltem ebben a témában találkoztam olyan „meghatározással” miszerint ez lenne a hatodik érzék, illetve rokonítható azon alapvető motívumokkal, melyek az emberi szellem és test megóvására alakultak ki az idők folyamán. Csak amíg az éhségnek, vagy a szomjúságnak fizikális hátterét már részletesen kimutatták, és mindenki intenzíven érzi, addig az előérzetet, a megérzést ritkán lehet a drive-redukció vagy az arusualszint elvével körülírni. Valahol azt olvastam, hogy az érzelmek és az intuíció kéz a kézben, mindig együtt jár, de az érzelmek (a félelem, a jókedv, a harag, a meglepettség, stb. ) valamilyen külső inger hatására jönnek létre, a megérzés meg néhány esetben teljesen független ilyen külső behatásoktól. Akkor most ez nem alapvető motívum (hívjuk így ösztön), és nem is érzelem?
Nyitottnak érzem magam más kultúrák felé, de amikor valaki elkezdi nekem bizonygatni, hogy a szervezetemnek különböző pontjain ilyen és olyan csakrák vannak, ahol így és úgy áramlik az energia, mert hogy állítólag az intuíciónak is meg van a maga pontja, akkor én azt nem tudom magaménak érezni. Miért nem? Mert nem abban a kultúrkörben nőttem fel, nem gyakorlom azt a vallást, és egész egyszerűen nem hiszek benne. Ha meg az Uránusz vagy a Merkúr bolygó hatásaival jönnek, akkor egyik fülemen be, a másikon ki. Persze ha hinnék ezen dolgokban, akkor biztos könnyen megtalálnám gyorsan a választ is.
Freud és Jung elméletei az alapvető szimbólumokról, meg viselkedési formákról, meg elfojtásokról, meg gátlásokról, meg traumákról, meg az ezek által kiváltott magatartásokról sem nyújtottak nekem kielégítő választ. Akkor meg igazán meglepődtem, amikor egy álmom központi szimbóluma úgy igazolódott be, ahogy azt Krúdy Gyula bácsi annak idején az Álmoskönyvében lejegyezte. Hol van az én életmódom, világképem, környezetem, a száz évvel ezelőttihez képest? Mi történik itt?
Elismerem, hogy a nők például intuitívebbek lehetnek a férfiaknál, néhány gyermekes szülő bizonyára sokat tudna mesélni az anyai ösztön különböző megnyilvánulásairól. Szerényen azt viszont megjegyezném, hogy a férfiak szerintem a munkájuk során hallgatnak megérzéseikre: ahogyan a különböző lehetséges megoldási stratégiák közül kiválasztják a célnak legmegfelelőbbet. Azon meg nem csodálkozom, ha valaki azt mondja, hogy neki nincsenek megérzései, mert a negatív stressz és feszültség, a felpörgetett életmód gátolja a belső hang felismerését és megértését. Az sem kizárt, hogy vannak emberek, akik különösen érzékenyek, és könnyebben eljut hozzájuk valamilyen üzenet. Viszont abban bizonyos vagyok, hogy mindenki kap valamilyen jelet, arról hogy bizonyos élethelyzetekben mi a leghelyesebb döntés az ő számára. De a kérdés még mindig nyitott: honnan?
Befejezésül egy személyes példa: volt az életemnek egy rossz időszaka, amikor bizonyos téren nagyon nem voltak rendben körülöttem a dolgok. Lehetségesnek tartom, hogy ez is közrejátszhatott, hisz a zaklatott, feszült életmód során az ember érzékenyebb bizonyos hatásokra. Tehát a következő történt: valami éjjeli időpontban hasogató fejfájás uralkodott el rajtam, amit előtte még nem tapasztaltam. Éreztem, hogy ez valami nagyon rossz előjel, és még meg is tudtam volna magyarázni magamnak élethelyzetemből adódóan, hogy mi történhet az elkövetkezőkben, de csak nem akart elmúlni. Én nem vagyok az az egyből gyógyszerhez nyúló fajta, mert tudom, hogy aztán később semmi hatása nem lesz ugyanannak az adagnak. A fejfájás csak nem múlt el, lüktetett, hasogatott, majd felrobbant. Valahogy csak sikerült elaludnom, mire reggel csörögött a telefon és édesanyám közölte, hogy édesapámmal komoly dolog történt. Szerencsére legalább három angyal vigyázott rá, és nem lett komoly baj.
Kedves olvasók, ha valaki jártasabb a témában, és érdemben hozzá tud szólni, az kérem, ne rejtse véka alá a véleményét, várom az érdemi hozzászólásokat!
A kép forrása: http://www.jandiart.com/Oleg_Zhivetin/images/oleg-spirit-within-me.jpg
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
Nem is olyan régen, talán pont egy hónapja történt. Mentem hazafelé munkából illetve csak mentem volna, mert nem járt a villamos - az egyetlen közlekedési eszköz arrafelé. Nem sokat vártam a megállóban, hamar rájöttem mi a tényállás, ezért gyalog elindultam amúgy is nagy kedvem volt sétálni az egésznapos ülés után. Az Astoria felé haladtam sebesen, fülembe valami kellemes zene duruszolt a kütyümből szóval teljes volt a lelki összhang, amikor már messziről egy megkapóan kedves mosolyú hölgyike startolt rám szemből. Fene tudja miért, füles kikap, séta stop: egy krisnás lányka gyűjtött pénzt kajaosztásra. Nem szoktam adni senkinek pénzt maximum szendvicset, de gondoltam úgyis jön a karácsony, és van mit lerónom az istenek előtt, hát adtam neki egy kis pénzt, cserébe megkaptam az Önmegvalósítás tudománya c. könyvet. Nem sokat törődtem a könyvvel, de nem is ez a lényeg. Hazaértem, és már az asztalomon várt életem első klippje, amit aznap szállított ki a postás. Névnapomra kaptam egy kedves kedves szerkesztő-vágó barátomtól, aki a zenémre összeollózott egy kis szösszenetet. Alig vártam hogy végre megnézhessem. Már az első pár kockánál majd' leestem a székről, a klipp témája: egzotikum, thai föld, buddhista templomok, imádkozó emberek... persze mosolyogtam, de az még nem jutott eszembe, hogy megtérjek. Nade reggel... Fogmosás közben majdnem keresztbe lenyeltem a kefét amikor először belenéztem a tükörbe: egy szép szabályos piros pötty díszelgett a homlokom kellős közepén. És még viszketett is! Egy szúnyog pont ott talált vénát rajtam az éjjel... még nem vettem meg a jegyem Tibetbe, de erősen gondolkozom rajta azóta is.
"Az intuíció, mint női minőség, több csatornán keresztül is megjelenhet bennünk. Mint már említettem, gyakran megérzéseink vannak, de hirtelen láthatunk képeket, jeleneteket, amelyek jeleznek valamit, vagy választ adnak kérdésünkre. Egy másik fontos megjelenési formája az álom. Nagyon sokféle álom létezik, amit itt nem akarok részletezni, csak az üzenő álmokat emelem ki. Ezek az álmok többnyire erősen megmaradnak bennünk, vagyis intenzív érzésekkel járnak együtt, szimbolikusak, és valahogy tudjuk, hogy választ hordoznak kérdésünkre."
Szabó Judit: A belső érzékelés kézikönyve
Érdekességnek szánom ezt a két idézetet, melyeket a cikk megírása után kaptam, és írásommal egyező gondolatokat látok bennük megfogalmazva.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.