|
 Úgy gondolom, azon a legtöbben túl vagyunk, hogy bizonygatni kellene: a szumó több mint elhízott, majdnem meztelen férfiak furcsa lökdösődése, pofozkodása. Olyannyira több, hogy Japánban igazi nemzeti ügy a szumó. A legnépszerűbb, legismertebb, (legnagyobb) emberek a rikisi-k, vagy szumo tori-k. A páratlan hónapokban rendezett mérkőzés-sorozat (a szumó baso) milliókat vonz a stadionokba, a TV képernyők elé. Ez a népszerűség nem csak felszínes rajongás. A szumó nagyon mélyen gyökerezik a Japán mitológiában, vallásban, a hagyományokban.
A szumó rövid története
Többezer éves hagyomány, mely túlélte a japán-kínai háborúkat, magába olvasztotta, amit érdemesnek vélt, a rosszat kidobta; most a 21. században az új kort hódítja meg...
 A Kodzsiki ( Régi Dolgok Krónikája ) egy 712-ből származó írásos emlék, amely említést tesz egy 2500 éves legendáról, miszerint Takemikazucsi és Takeminakata istenek egy szumó mérkőzésen döntötték el a Japán szigetek birtoklását Izumo partjainál, a mai Simane tartomány területén. Mivel az utóbbi nehezen kiejthető nevű istenség veszítette el a csatát, a szigeteket átengedték a Takemikazucsi által vezetett Japán népnek.
A Nihon Soki ( Japán Krónika) 720-ból, leírja az első halandók közti párviadalt, ami i.e. 23-ban zajlott Sunin császár udvarában. A császár felkérte Nomi No Szukune nevű Izumo-beli fazekast, hogy küzdjön meg Taima No Kehajával, egy rosszhírű hetvenkedő verekedővel. Hosszú küzdelem után Kehaja halálos sérüléseket szerzett., Szukune pedig bevonult a történelembe, mint a szumó „atyja”.
A sógunok idején fejlődésnek indult a szumó. Rendszeres versenyeket tartottak, egyre szaporodott a birkózók száma. Kialakult az eredményes versenyzők valamiféle támogatási rendszere is. Nem csak anyagi támogatást jelentett ez, hanem szamuráj rangot is.
A szumó ma, röviden
Két óriás néz guggolva farkasszemet, míg jelet adnak egymásnak és a gigászi összecsapás alatt megremeg a dohyo; hegynyi valójukat játszi könnyedséggel tartják meg az ellenfél fogásában. A tornákon csak a Nihon Sumo Kyokai (a japán szumó legfelső szervezete) által kvalifikált szumotorik vehetnek részt. A legérdekesebb a felső két osztály a makuuchi vagy makunochi ill. a juryo osztály mérkőzései. Őket együttesen sekitoriknak hívják. Az újkori szumó (ozumo) közvetítések leginkább a makuuchi osztály meccseit közvetítik, így a Japántól távol élő érdeklődő, amennyiben nem tud japánul, leginkább csak a jéghegy csúcsát látja.
A tornákon csak a Nihon Sumo Kyokai (a japán szumó legfelső szervezete) által kvalifikált szumotorik vehetnek részt. A legérdekesebb a felső két osztály a makuuchi vagy makunochi ill. a juryo osztály mérkőzései. Őket együttesen sekitoriknak hívják. Az újkori szumó (ozumo) közvetítések leginkább a makuuchi osztály meccseit közvetítik, így a Japántól távol élő érdeklődő, amennyiben nem tud japánul, leginkább csak a jéghegy csúcsát látja.
A szumó mai atyja, Asashoryu (a „mongol sárkány” – a mongol származású rikishi harcosnevének végződése a ryu, sárkányt jelent) 1999-es debütálása óta a 2007. januári tornán nyerte 20. yusho-ját (tornagyőzelmét), jelenleg hosszú ideje ő a yokozuna (nagy bajnok).
A modern mai időkben egy Yokozuna havi fizetése 2.800.000.-3.000.000 yen körül van. Azt tudni kell, hogy csak a sekitori fokozatban lévő versenyzők (jokozuna, ozeki, szekivake, komoszubi, maegasira ) kapnak fizetést. De ezért természetesen nagyon sokat kell tenniük is. Úgynevezett Heja-ban élnek, szigorú rend szerint, mindent alárendelve a szumónak. Sokat edzenek, erősítenek, esznek, lazítanak. Évente hat versenyt rendeznek, 11-15 nap időtartamban. A versenyek között bemutatókat is tartanak szerte az országban, és külföldön is.
Küzdőtér - dohyo
 A szumó küzdőterének neve dohyo, amely szó az agyag és homok összetevőkre vezethető vissza, ugyanis a dohyo az Arakawa-folyó partjáról származó agyagból áll legnagyobbrészt. A külsőleg négyzetes felépítmény döngölt agyagból áll, melyet vékony rétegben homokkal hintenek fel. Magassága 35-50 cm (60cm). Mint minden a szumóban, a dohyo is rendkívüli módon összegzi a hagyományokat - kultúrát, a vallást és a rendeltetésszerűséget. Felszentelt terület, melyet nő nem érinthet
A szumó küzdőterének neve dohyo, amely szó az agyag és homok összetevőkre vezethető vissza, ugyanis a dohyo az Arakawa-folyó partjáról származó agyagból áll legnagyobbrészt. A külsőleg négyzetes felépítmény döngölt agyagból áll, melyet vékony rétegben homokkal hintenek fel. Magassága 35-50 cm (60cm). Mint minden a szumóban, a dohyo is rendkívüli módon összegzi a hagyományokat - kultúrát, a vallást és a rendeltetésszerűséget. Felszentelt terület, melyet nő nem érinthet
A dohyo közepén a tulajdonképpeni küzdőtér 4,55 m átmérőjű kör (1931 óta), melyben a homok vékonyabb rétegű. A négyzetes rész és a kör közötti rész 25 cm széles homokkal szórt terület, a janome. Maga a négyzet és a kör is rizsszalma-bálákkal (tawara) van elválasztva a környezettől, melyek félig az agyagba vannak süllyesztve. A körben a négy égtáj felé négy hely van, ahol a rikishi kiléphet a körből, vesztés nélkül, itt a szalmabálák a kör külső átmérőjéhez vannak illesztve; ezen helyek neve toku-dawara és régebben, mikor a mérkőzések gyakran a szabad ég alatt folytak, vízelvezetésre szolgáltak. Napjainkban a megszorult rikishik számára egy kis haladék.
 Szintúgy a négy égtáj felől lóg le a dohyo felé a yakatáról (a dohyo feletti, shinto szentélyt imitáló tetőről) négy különböző színű bojt (busa), melyek után a dohyo sarkai is elneveztettek. A vörös és fehér sarkokban, melyek az északi oldalt határolják, van elhelyezve a két rikishi számára vizesedény a szájmosáshoz és a sótartó edény a sószóráshoz. A körben csak két vonal látható, távolságuk 70 cm, ezek a shikiri-sen, ahonnét a rikishik elkezdik az “ütközetet”. Viszont van ott bőven, ami nem látható. A dohyo közepe alatt só, mosott rizs, gesztenye, tengeri moszat, tintahal és pörkölt mogyoró van elásva. A dohyo a Shinto megszentelt területe, nő nem léphet rá. Ha szennyeződik (vérrel például) sérülés miatt, a yobidashik azonnal feltakarítják.
A versenyszabályok igen egyszerűek: ha a 455 cm átmérőjű körben a versenyzőnek a talpán kívül valamelyik más testrésze érinti a talajt, vesztett. Akkor is vesztett, ha bármely testrésze az érvényes küzdő területen kívül érintkezik a talajjal. Engedélyezett a dobás, gáncsolás, tolás, nyitott tenyérrel ütés. Tilos ököllel ütni, rúgni, a szemet támadni.
A mérkőzés előtt a versenyző a sinto vallásból ismert módon vizet merít egy bambuszmerítővel és a megtisztulást jelképezve ezzel kiöblíti a száját. A küzdelem előtt látványos, nagy mozdulattal sót hintenek a küzdőtérre. A rossz szellemek elűzését célozza ez a rítus. De van praktikus oka is. A sószemcsék miatt nem csúszik annyira a döngölt homokfelület, továbbá sérülés, horzsolás esetén egyből fertőtlenít is.
Ha az egyik versenyző még azelőtt indítana támadást, hogy az ellenfele felkészült volna arra, 100.000 - yen büntetést kell fizetnie.
Hiába: nagy emberek, nagy teljesítmények (nagy fizetések és nagy büntetések).
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
